Gobbi Hilda

címke rss
Múltbeli tébolyok, az Aczél György-világ besúgási üzemmenete és a jelenkor felbujtói

Múltbeli tébolyok, az Aczél György-világ besúgási üzemmenete és a jelenkor felbujtói

Ablonczy László József Attila-díjas újságíró, publicista, színházigazgató, aki 1991 és 1999 között állt a Nemzeti Színház élén, az Országút című internetes orgánum közölt tőle többrészes cikksorozatot, Déryné hol van? címmel. Írásaiban részben a Színház- és Filmművészeti Egyetem struktúraváltása kapcsán kialakult helyzetre reflektál, valamint feltárja azokat az 1945 utáni eseményeket is, amelyek olykor máig hatóan meghatározták az intézmény működését. Az Origo újságírója, Sztankay Ádám a cikksorozat kapcsán felvetődött kérdéseit - a járványhelyzetre való tekintettel – írásban küldte el a szerzőnek. Ablonczy László ugyancsak írásban ...

Az ünnepelt filmsztár, akit Gobbi Hilda és Major Tamás feltett a bűnös, hivatásuktól eltiltandó színészek listájára, és menekülnie kellett

Kultúra2021.07.18, 20:08

Szeleczky Zita mindössze nyolc évig gyakorolhatta hivatását a hazájában. Ez is elég volt huszonnyolc film főszerepére, valamint komoly színpadi megmutatkozásokra a fővárosi Nemzeti Színházban. A magát mindig is deklaráltan konzervatív, jobboldali világlátásúnak valló színésznő a második világháború alatt azt tette, ami neveltetéséből, hitéből fakadt, s amiben egyébként az állam első számú teátrumi társulatának tagjaként is számítottak rá: buzdította a fronton harcoló magyar katonákat, valamint adományokkal, fellépésekkel igyekezett jobb kedvre deríteni a hazakerült sebesülteket. Tőlük kapta becenevét is: „A nemzet kishúga." Mindemelllett ...

Bujtor István, a halhatatlan Ötvös Csöpi élete: látványos pofonok és drámai mélységek

Kultúra2021.08.21, 18:00

A Balázs Béla-díjas, a Magyar Érdemrend középkeresztjével kitüntetett művész, aki az 1979-es filmszemlén a Legjobb férfialakítás díját is elnyerte, azt mondta egyszer: „A bátyám, Latinovits Zoltán művész volt, ez biztos, én nem tartom magam hozzá foghatónak. Időnként kicsúszik belőlem valami, ám attól még nem vagyok művész." Bujtor István előbb orvosnak készült, majd közgazdászdiplomát szerzett. Arra gondolt, hogy külkereskedőként teremt majd egzisztenciát. Másként alakult. Számtalan színpadi főszerepet is eljátszott, például Petrucchiót (Shakespeare: A makrancos hölgy), Stanley Kowalskit (T. Williams: A vágy villamosa), Bromdent, aaz ...

Rákosi Mátyás a legjobb színész, mert őt mindenki több darabban szeretné látni

Kultúra2021.08.22, 21:43

Szakonyi Károly, Kossuth-díjas író, a nemzet művésze idén tölti be kilencvenedik évét. Belső korát évtizedekkel kevesebbre taksálja, ugyanakkor tény: meglehetős társadalmi változásoknak lehetett tanúja. Amikor elkezdte az elemi iskolát, még erős volt a Trianon kapcsán érzett nemzeti gyász, s még gyermekként megérezte a zsigereiben, hogy valami újabb baj közeleg. A második világháború után elvették édesapja vendéglőjét, de egy kurta ideig elhitte, hogy a fényes szelek mozgalma egy boldogabb korszak érkezését jelentheti. Nem sokkal később egy mezőgazdasági gépalkatrész vállalat dolgozójaként meséltek egymásnak kollégáival Rákosi-vicceeket ...

A sikeres magyar színésznő, akinek a kommunizmusban ment el a kedve a színjátszástól

Kultúra2021.10.12, 06:46

1958-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Prózai szakon kezdte tanulmányait, majd egy év után „büntetésből" került át a zenés osztályba. Ott lett hallgatótársa mások mellett Törőcsik Mari, Margitai Ági, Fülöp Zsigmond, Bodrogi Gyula. Diplomázva a Petőfi Színház tagjaként több főszerepet eljátszott, filmekben is komoly feladatokat kapott, ahogy az akkoriban induló magyar televízióban ugyancsak. Böröndy Katalin nyolc pályán töltött év után azonban úgy döntött: nem kíván többet hazai színtereken fellépni. Néhány évig külhoni turnékon szerepelt énekesként, majd főállású feleség lett és anya. Férje jogán megkapta az olasz áállampolgárságot ...

A nagy magyar színész nehéz élete - túlságosan okos volt, ezért színházvezetője is üldözte

Kultúra2021.12.19, 18:01

Sinkovits Imre fogalmazta meg Kálmán György személyisége, színészi habitusa kapcsán: „Tudatos, pontos, szabályozott életet élt, egyéni módon. Olyannyira, hogy némelyek különcnek tartották. Talán az is volt. De kihez képest? Nincs szörnyűbb, mint az egyenarcúság, az egyenruha-lélek!" Halála után írták a Magyar Nemzet nekrológjában: „Meghalt a magyar színművészet egyetemi tanára. Professzor, doktor Kálmán György; akadémián, főiskolán, universitason soha nem tanított, rendezésre nem kérték fel, színigazgatásra sem, nem is vállalta volna, ő színész volt, nagybetűvel Színész". Kálmán György mondta hivatása kapcsán: „Az írott anyagon belüül ...

A magyar színészóriás, aki szerette Jézus Krisztus szavait, és akit a kommunisták a halálba kergettek

Kultúra2021.12.27, 18:50

Somlay Artúr egyike volt a modern kori magyar színjátszás legnagyobbjainak, aki elhagyva a korábbi idők deklamáló stílusát, a hétköznapi beszédstílusra emlékeztető dikcióval is képes volt az emelkedettségre, ha a szerep megkívánta. Alakításait drámai erő, sodró szenvedély, elmélyült jellemábrázolás tette emlékezetessé. Egyaránt kiváló volt magyar és külföldi, klasszikus és modern szerepekben, egyénisége betöltötte a színpadot. Már az ezerkilencszázhúszas években komoly rangot vívott ki magának a hivatásában, annak ellenére, hogy heves természete miatt akadtak botrányai is. Idővel megtanulta fegyelmezni magát, ezért két évtizedes víggszínházi ...

Segédkondás kisgyerekként, később a kommunista rendezőhallgatók négykézláb vonatoztatják, majd az egyik legnagyobb magyar színész lesz

Kultúra2022.01.02, 18:39

„Azért jöttem én színésznek, mert érzelmileg olyan feltöltött lettem" – írja Életünk, életem! című önéletrajzi könyvében Szirtes Ádám. A feltöltöttséghez gyerekkorától ifjú felnőttkoráig a szegény sors embert, emberséget próbára tévő történései adták a legtöbb impulzust. A Kossuth-díjas színművész ezzel kapcsolatban azt mondta: „Nekem olyan gyerekkorom volt, mint Móricz árvácskájának." Még nem volt tízéves, amikor dolgozni kezdett, de világra való fogékonyságát inkább finomították, mintsem erőtlenítették a sajátos körülmények között megélt élményei. Húszévesen, újságot lapozgatva bukkant rá a hirdetésre, amely munkás-parasztszármazáású ...

A halál torkából menekült artista, aki aztán a legnagyobb magyar parodista lett

Kultúra2022.01.30, 17:32

A múlt század tízes éveiben született művész szerette a kalandokat, bár a kor, amelyben leélte életét, olykor olyanokba is belevezette, amelyeket alighanem jobban szeretett volna kikerülni. Attól függetlenül, amit látott – miközben alkalmasint túlélni igyekezett – azt felhasználta paródiáiban, amelyek nemcsak tükröt tartottak, nevettettek, de gyógyírként is hasznára voltak a publikumnak. Alfonzó művészetét olykor Chaplin, Marcel Marceau különös, hasonlíthatatlan világával rokonították, hangsúlyozva egyediségét. Elsőként a manézs világában lépett a közönség elé untermannként, ezért voltak olyan színházi kollégái is, akik úgy vélték: ...

A színészóriás drámai élete, akit a diktatúra leparancsolt a színpadról, de munkásként is hazájáért küzdött

Kultúra2022.04.18, 18:32

„Sinkovits Imre nem egyszerűen színész, ő a magyar színész. Nemcsak állampolgársága, anyanyelve és lakhelye szerint magyar, hanem érzései, cselekvései, egész magatartása révén az. Voltak és vannak magyar nyelven játszó színészek, akik ugyan magyar állampolgárságúak, de szemléletükben világpolgárok. Sinkovits Imre magyar, a szónak teljes értelmében, testestül-lelkestül, érzéseiben és gondolkodásmódjában, cselekvéseiben, beszédjében, és – ha kellett – hallgatásában is." Fenti sorok Cenner Mihály színháztörténész laudációjában hangzottak el 1996. december 21-én, amikor Sinkovits Imre megkapta a Magyar Örökség-díjat. A méltatott művész ...

Előző
  • 1
  • 2
Következő