Gmail

címke rss

Magyar netezőket is átverhettek az iráni hackerek

Techbázis2011.03.24, 13:21

Iráni hackerek jutottak be a világ egyik legnagyobb tanúsító szolgáltatásának rendszerébe. A támadók olyan azonosítókat gyártottak, amelyek segítségével bármely szerverük Gmailnek vagy a Hotmailnek adhatta ki magát, és így például beleolvashattak a gyanútlan netezők levelezésébe.

Ismét Kínával vitatkozik a Google

Techbázis2011.03.22, 10:37

A Google szerint a kínai kormány zavarja a Gmailhez való hozzáférést az országban, és ismét támadást indított a felhasználói ellen. A hivatalos szervek mindezt tagadják.

Elhibázott szoftverfrissítés miatt tűntek el levelek a Gmailből

Techbázis2011.03.01, 11:52

A Google szerint a Gmail adattároló rendszerének szoftverfrissítése közben történt az a hiba, amely miatt vasárnapról hétfőre virradóra felhasználók tízezreinek levelezése tűnt el. A cég arról is biztosította a felhasználókat, hogy megvannak a levelek, bár elképzelhető, hogy nem a legfrissebb mentéseket állítják vissza.

Teljes levelesládákat törölt a Gmail

Techbázis2011.02.28, 12:01

Több mint százötvenezer felhasználó leveleit és mappáit tüntette el a Gmail. A hiba által érintetteket az elmúlt években küldött üzenetek helyett csak az ásítóan üres levelesláda üdvözölte. A Google mérnökei dolgoznak a probléma megoldásán.

Már nyomtatni is lehet a mobilos Gmailből

Techbázis2011.01.25, 17:17

A Google még 2010 áprilisában jelentette be a Cloud Print nevű szolgáltatást, amit mostantól a Gmailt vagy Google Dokumentumokat mobiltelefonon használó felhasználók is elérhetnek, és dokumentumokat küldhetnek vele a telefonról a gépükkel összekötött printerekre.

Ne légy gonosz, Larry! - vezércsere a Google élén

Techbázis2011.01.21, 21:39

Távozik a Google éléről a Gmail, a Google Föld és a YouTube bábája, Eric Schmidt. Az elnök-vezérigazgató 2001 óta állt a cég élén, utódja a Google egyik alapító-társtulajdonosa, Larry Page lesz. Az új vezetőnek többek között a felaprózódó Android platform egységesítése és a Chrome OS operációs rendszer elterjesztése lesz a feladata.

Tunéziát támadja az Anonymous

Techbázis2011.01.07, 11:26

A netezők Gmail-, Yahoo- és Facebook-felhasználóneveit és jelszavait gyűjtötte a tunéziai állami internetszolgáltató. Az eset támadásra késztette a WikiLeaks mellett is kiálló internetes trollokat - írja a Tech Herald.

Magyar főnök vezetésével készülnek a Gmail újdonságai

Techbázis2011.01.01, 20:33

Nem félti a Gmailt a Facebooktól vagy a Messengertől, és még mindig valóságos ötletgyárnak írja le a Google-t Takácsi Pál, a cég levelezőszolgáltatásának egyik vezető fejlesztője, akinek csapata olyan újításokat valósított meg, mint a fontos leveleket kiemelő funkció, vagy a postafiók univerzális keresője.

Hívásokat is rögzít már a Gmail

Archívum2010.11.22, 13:02

Új funkcióval gazdagodik a Gmail-be épített internetes telefon. Hamarosan már rögzíteni is lehet a Google Voice-ra bejövő hívásokat.

Az e-mailezést is teljesen magába olvaszthatja a Facebook

Techbázis2010.11.12, 14:48

A közösségi portál hétfőn leplezi le belső levelezőrendszerének új verzióját, amivel a TechCrunch szerint a Gmail és a webes mailszolgáltatások babérjaira akar törni.

Nem adják ki többé bárkinek a Gmail-kontaktokat

Archívum2010.11.08, 14:19

A Google a jövőben nem adja át  feldolgozásra automatikusan más szájtoknak a Gmail levelezőszolgáltatásban lévő kapcsolatok listáját - jelentette be a vállalat.

Amikor túszul ejtik az e-mail címet

Archívum2010.11.05, 17:05

Nehézségekbe ütközhet a szolgáltató váltásánál az, aki az internet-előfizetéséhez kapott e-mail címét használja. A régi elektronikus postafiókot a hazai cégeknél még akkor sem lehet megtartani, ha a felhasználó fizetne érte. Míg a címek a szolgáltatókhoz vannak láncolva, legalább az üzeneteket könnyű egy postafiókból a másikba költöztetni.    

E-mail a túlvilágról: internetes jelenlét a halál után

Techbázis2010.10.31, 13:55

Szinte mindannyian rengeteg külfönféle webes szolgáltatást használunk az e-mailtől kezdve a közösségi oldalakig, nap mint nap rengeteg információt juttatva az internetre. Mi lesz a sorsa digitális hagyatékunknak, ha már nem leszünk? Beleolvashatnak-e a rokonok a levelezésünkbe, chates párbeszédeinkbe? Ráhagyhatjuk barátunkra blogunkat, videojátékbeli karakterünket, örökölhető-e a domainnév?

Hagyományos nézetbe lehet majd kapcsolni a Gmailt

Techbázis2010.09.30, 09:42

A Gmail utolsó egyedi vonását is el lehet majd tüntetni a most bevezetésre kerülő hagyományos postafiók-nézettel, ami szakít a levelek üzenetváltások szerinti csoportosításával.

Milliókat fizet a Google a Zümm miatt

Archívum2010.09.06, 14:21

A Google-nek 8,5 millió dollárjába, vagyis közel kétmilliárd forintnak megfelelő összegbe került az, hogy kiegyezzen azokkal a felhasználókkal, akik a céget azért perelték be, mert a Buzz (magyarul Zümm) nevű szolgáltatás bevezetésekor kiszivárogtak egyes privát adataik.

Felismeri a fontos leveleket a Gmail

Techbázis2010.08.31, 11:16

Megváltozik a bejövő levelek kezelése a Gmailben: a levelezőrendszer helyettünk dönti el, mi a fontos, és mi kevéssé lényeges. A Priority Inbox nevű funkció a felhasználók egy részének már elérhető, a többiek pedig az elkövetkező napokban próbálhatják ki az újítást.

Egymillióan próbálták ki a Gmail-telefont

Archívum2010.08.27, 11:36

Világszerte több mint egymillióan próbálták ki a Google Gmailes telefonszolgáltatását, ami bizonyos korlátozásokkal Magyarországról is működik, lehetővé téve az ingyenes telefonálást Amerikába.

A szerencséseknek már működik a Google ingyentelefonja

Techbázis2010.08.26, 14:54

Hivatalosan ugyan csak az amerikai és kanadai felhasználóknak szól, de a szerencsésebb hazai Gmail-felhasználók is elérhetik a Google Skype-hoz hasonló webes telefonszolgáltatását.

Visszakapta nevét a brit Gmail

Archívum2010.05.04, 15:34

Védjegyoltalmi viták miatt korábban Nagy-Britanniában a www.gmail.com helyett googlemail.com címen lehetett elérni a Google levelezőszolgáltatását, mostantól azonban újra eredeti nevét viseli a szolgáltatás.

Adataik védelmére szólítják fel a Zümm felhasználóit

Archívum2010.04.06, 10:55

A Gmail levelezőbe épített linkmegosztó szolgáltatás, a Zümm felhasználóit egy külön rendszerüzenetben szólítja fel a Google adatvédelmi beállításaik pontosítására.

Magyar fejlesztő szoftverét vette meg a Google

Archívum2010.02.19, 10:13

A keresőcég szerdán vásárolta fel a reMail nevű iPhone-os e-mailklienst, ami egy magyar fejlesztő, Cselle Gábor munkája.

Mikrobloggal bővülhet a Gmail

Archívum2010.02.09, 13:02

A Twitter és a Facebook riválisát jelentheti be a Google a Wall Street Journal értesülései szerint. A cég levelezőjébe beépülő funkció a státuszüzenet frissítése mellett linkek és képek gyors megosztását is támogatná.

Dolgozói körében is nyomoz a Google

Techbázis2010.01.19, 09:14

A tavaly decemberben a társaság rendszereit feltehetően Kínából ért kibertámadások nyomán a Google az ázsiai országban dolgozó munkatársai körében is vizsgálatot indított - adta hírül a PC World.

Titkosított üzemmódba kapcsol a Gmail

Archívum2010.01.14, 15:14

Biztonságban levelezhetnek a Gmail-t használók csütörtöktől. A Google levelezője mostantól minden oldalletöltést titkosított kapcsolaton keresztül szolgál ki.

Hadat üzent a Google Kínának

Techbázis2010.01.13, 17:20

A Google szerint kínai hackerek támadták meg ingyenes levelezőrendszerét, a Gmailt, hogy emberi jogi aktivistákról gyűjtsenek adatokat. A  keresőcégnél ez kiverte a biztosítákot, így dacára annak, hogy Kína gigászi piacot jelent, az is elképzelhető, hogy elhagyja az országot, ha továbbra is cenzúrázott keresési eredmények közvetítésére kötelezik. Az amerikai külügyminiszter magyarázatot kér a támadások ügyében Pekingtől, magyar ismerősünk pedig a helyszínről számolt be arról, milyen komplikált módon lehet csak internetezni az ázsiai országból.

Nem félti az e-mailt a Gmail atyja

Archívum2009.11.23, 15:43

Nem kell félnie azoknak, akik a Google Wave idegen - és viszonylag lassú - felülete helyett szívesebben nézik jól megszokott e-mail fiókjukat. A Gmail atyja szerint a levelezés sosem tűnik el, hamarabb ölnek meg mindenkit az öntudatra ébredt robotok - adta hírül a Tpservice blog.

Béna jelszavak a lopott Hotmail adatok között

Techbázis2009.10.07, 15:11

A napokban adathalászok egyebek mellett Gmail és Hotmail felhasználók tízezreinek felhasználói neveit és jelszavait publikálták a neten. Bár ezúttal nem ez okozta vesztüket, a listát elemző szakértő szerint az átvert netezők közül veszélyesen primitív kulcsszavakat használnak, mint például az "123456".

Adathalászok támadták a Gmailt is

Techbázis2009.10.07, 10:33

A Microsoft Hotmailje mellett a Google ingyenes levelezőszolgáltatásának használóit is adathalászok vették célba, akik a felhasználói neveket és jelszavakat hamis weboldalakon keresztül szerezték meg.

Ismét leállt a Gmail

Techbázis2009.09.24, 18:30

Ismét elérhetetlenné vált hazánkból a Google ingyenes levelezőprogramja, a Gmail. A cég gyorsan jelezte, hogy tudatában van a problémának, állításuk szerint a kimaradás csak a felhasználók egy kisebb hányadát érintette. A Google szakemberei ezek után körülbelül egy óra alatt állították helyre a hibát.

Másfél órán át állt a Gmail

Archívum2009.09.02, 07:40

Nagyjából egy-másfél órára számos felhasználó számára vált elérhetetlenné kedd éjjel a Google ingyenes levelezőszolgáltatása, a Gmail.

A hírlevelektől is megszabadít a Gmail

Archívum2009.07.24, 16:07

A spamszűrés mellett új funkcióval bővül a Google levelezője. A webes kliens gombonyomásra le tudja íratni a felhasználót az idegesítő hírlevelektől.

Lefordítja a leveleket a Gmail

Techbázis2009.05.22, 12:01

Új funkció érhető el a Gmail Labs kísérleti szolgáltatásai közt: a Google ingyenes levelezőjét automata fordítófunkcióval lehet felvértezni. A digitális tolmács egyelőre csak magyarra képes fordítani, és tudása sem teljesen tökéletes.

Kütyükkel okosítható a Gmail

Techbázis2009.04.01, 17:54

Részegen fogalmazott obszcén üzenetek elküldésétől védenek, videolejátszóval, képnézegetővel gazdagítják, a levél visszavonását teszik lehetővé, vagy épp csak a használatot teszik kényelmesebbé az Gmail Labs kísérleti webalkalmazásai, amelyek immár magyar nyelven is használhatók.

Szülinapi meglepetésre készül a Gmail

Techbázis2009.03.28, 17:26

Április elsején lesz öt éve, hogy elindult a Google levelezőszolgáltatása, és a fejlesztők egy, az európai piacnak szánt újítás bejelentésére készülnek a jeles alkalomból.

Videólejátszó került a Gmailbe

Techbázis2009.03.20, 13:11

Videót és képeket is lehet nézegetni a Google tegnap bejelentett Gmail kiegészítőivel. A levelező ráadásul az elsietett levelek visszavonását is engedélyezi, igaz, erre csak öt másodperce van a felhasználónak.

Veszélyesen sokat tud rólunk a Google

Archívum2009.03.19, 13:22

A Google webes szolgáltatásainak vizsgálatára kérte fel a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságot egy civil szervezet. Az EPIC szerint meg kell fontolni, hogy a weben tárolt adatok kényelme miatt érdemes-e feladni a biztonságot.

Szerdán is rakoncátlankodik a Gmail

Techbázis2009.03.11, 09:53

Kihagyásokkal indítja a szerdai napot is a Gmail. A levelező nagy februári leállása óta ez a második üzemszünet. A fiókjaikból kizárt levelezők panaszait a Twitteren lehet követni, IMAP-kapcsolaton keresztül ezúttal is elérhetők a fontos üzenetek.

Kiszámíthatatlan kód miatt omlott össze a Gmail

Techbázis2009.02.25, 15:05

Magyarázatot adott a Google a Gmail tegnapi leállására: egy adatközpont karbantartása során egy új kód előre láthatatlan viselkedése okozta a szerverek sorozatos túlterhelését. A cég 15 napot jóváír a szolgáltatás fizetős változatát használóknak.

Üzemszünet volt a Gmailen

Techbázis2009.02.24, 13:35

A Google ingyenes levelezője késő délelőtt vált elérhetetlenné a webes felületen keresztül, kora délutánra a hibát úgy tűnik, elhárították az üzemeltetők. Az IMAP protokollt használó levelezőprogrammal ha nem is zökkenőmentesen, de végig el lehetett érni az üzeneteket.

Megmondja a Gmail, honnan írták a levelet

Archívum2009.02.12, 15:25

Új funkcióval gazdagodott a Google levelezője: a Gmail az aláíráshoz teszi hozzá, honnan küldték az üzenetet, de csak akkor, ha írója is szeretné, ráadásul egyelőre csak kísérleti jelleggel.

Jön a net nélkül is használható Gmail

Techbázis2009.01.28, 14:53

A Google Labs fejlesztői bejelentették, hogy hamarosan a Gmailhez is használható lesz a netkapcsolat nélküli hozzáférést lehetővé tévő Gears modul.

Gmailt és Vistát is használhatnak a vakok

Archívum2009.01.09, 17:34

A vakok is tudják használni ezentúl a Microsoft Windows Vista operációs rendszert vagy a Microsoft Office 2007 irodai szoftvercsomagot a Jaws for Windows 9.0 képernyőolvasó szoftver segítségével, amelynek magyar verzióját az Informatika a látássérültekért Alapítvány készítette el, s amelynek demóváltozata letölthető honlapjukról.

Leszavazta a 6-os Explorert a Google

Techbázis2009.01.07, 18:17

Az Internet Explorer 6 lecserélésére biztatja a Gmail használókat a Google. A cég szerint a levelező dupla olyan gyorsan működik Firefox vagy Chrome alatt, mint az elavult Microsoft böngészővel használva - adta hírül a TG Daily.

Nem a Gmail hibájából loptak domaineket

Archívum2008.11.26, 17:01

Hagyományos adathalász támadásnak estek áldozatul a Godaddynél regisztrált domainjeiket elvesztő felhasználók. A Google cáfolta, hogy levelezőrendszerének hibáját használták volna ki a csalók.

A hét legjobb letölthető szoftverei

Archívum2008.11.22, 10:36

Agytekervényeit is megmozgatja a jó reflexeket igénylő lövöldözés mellett az Iron Grip: Warlord című steampunk-játék. Rajta kívül ajánlunk még ingyenszoftvert, amellyel filmjeit alakíthatja át DVD-formátumúra, de talál még a listán Gmail-es leveleket lementő programot, feltuningolt OpenOffice-t, eszköztárat az [origo] kényelmes használatához, és egy gusztusos kezelőfelületű hangszerkesztő alkalmazást is letölthető változatban.

A Google kiszínezte a Gmailt

Archívum2008.11.20, 10:41

Új kinézetsablonokkal bővült a Gmail szolgáltatásainak listája. Már a magyar felhasználók is választhatnak, hogy csajos, hackeres vagy csak az alapszínektől eltérő levelezőt szeretnének használni - adta hírül a Gmail blog.

Már videotelefonálni is lehet a Gmailből

Archívum2008.11.12, 10:29

A Google-os webes postafiókon keresztül mostantól telefonálni is lehet, ha van webkameránk, akkor akár képpel is, viszont az új funkció nem működik azonnal: egy plugint telepíteni kell hozzá a böngészőbe.

Gyorsabb és okosabb - kipróbáltuk a Gmail 2.0-t

Archívum2008.11.06, 12:03

Gyorsabb, megbízhatóbb és okosabb lett a mobiltelefonra szánt Gmail 2.0 kliens.

Kérem vissza az adataimat!

Archívum2008.10.17, 16:56

Kíváncsi nethasználók vagyunk, több száz megabájtnyi adatunk hever különböző webes szolgáltatásokban, így például a Google szerverein. Megpróbáltuk, mit lehet ebből az információhalomból visszamenteni PC-nkre, hogy a világhálótól távol is elérjük ezeket.  

Megszondázzák a Gmailen levelezőket

Techbázis2008.10.09, 13:07

Alkoholszondát épített levelezőszolgáltatásába a Google, hogy megelőzze a részegen elküldött túlzottan őszinte vagy rendkívül szerelmes leveleket. A buliból hazaérő felhasználónak még a monitorra sem kell rálehelniük, elég pár egyszerű matematikai művelettel bizonyítaniuk józanságukat.