globalizáció

címke rss
A globalizáció nem vész el, csak átalakul

A globalizáció nem vész el, csak átalakul

A világgazdaság egymással korlátozottan együttműködő tömbökbe való átrendeződése alapvetően politikailag vezérelt, gazdaságilag nem egy vegytiszta folyamat, ahogyan a zöldátállás jegyében kialakuló nemzetközi versenyt is a politika indította be. A globalizáció így továbbra is politikai meghatározottságú, mert mélységét és irányát geopolitikai szándékok vezetik. Ma egy bővülő, zöldülő globalizációt látunk. Ezt az új globalizációt pedig a lokalitásra, az önellátásra, a regionális válságállóságra irányuló erősebb törekvés egészítheti ki és teheti akár stabilabbá - írja az átalakuló globalizációról a Világgazdaságnak készült véleménycikkkében ...

Anyanyelvünkön gondolkodunk, álmodunk, érzünk

Tudomány2023.02.22, 20:02

Február 21-én ünnepeljük az Anyanyelv Nemzetközi Napját. A Földön több mint hatezer nyelvet beszélnek, ám ezeknek csaknem a fele veszélyben van, folyamatosan halnak ki nyelvek. -  Nagy Dóra, a Magyarságkutató Intézet Nyelvtervezési Kutatóközpontjának munkatársának a Magyarságkutató Intézet honlapján megjelent cikke. 

Havonta egy nyelv kihalhat ebben a században

Tudomány2021.12.20, 20:20

Ahogyan az emberek a világban többet utaznak és formálisabb oktatásban részesülnek, az előrejelzések szerint a nyelvek riasztó sebességgel el fognak tűnni.

Tudatosság az ünnepek alatt: így csökkentheted karácsonykor az ökolábnyomodat

Life.hu2021.12.14, 09:19

Klímaváltozás, lebomló szemét, újrahasznosított játékok, fenntarthatóság, öko-bio-reform étkezés. Divatos szavak. Másról sem hallani szerte a világon. És még professzornak sem kell ahhoz lennünk, hogy megértsük: mennyire beteg a föld, és ha nem vigyázunk, mind meghalunk. Idő előtt. Nézzük, hogyan csökkenthetjük idén karácsonykor még kisebbre azt a  bizonyos lábnyomot. 

Samanthát kihagyni a szexből? Micsoda arcátlanság!

Life.hu2021.12.13, 15:50

A héten debütált a Szex és New York új évada. Több ezren, de még az is elképzelhető, hogy kismillióan várták az amerikai csajok kalandjait szerte az országban. Siettek haza a lányok a suliból és a munkából, hogy megtudják milyen titkokat tartogatnak az ötvenes éveiket taposó Carrie-ék korunk hölgyeinek, és persze az uraknak is.

Megmutatjuk, hogyan oszlik meg a globális vagyon a világon

Gazdaság2021.10.12, 00:18

A Credit Suisse legfrissebb jelentése kimutatta, hogy a háztartások összessített globális vagyonának 45,8 százaléka a világ lakosságának mindössze 1,1 százalékának kezében összpontosul. Ez konkrétan azt jelenti, hogy 56 millió ember között oszlik meg a megdöbbentő 191,6 ezer milliárd dolláros vagyon. A részletekkel a Statista és a Visualcapitalist jelentkezett.

Elképesztő mértékben nőttek a globális szórakoztató- és médiaipar bevételei

Gazdaság2021.09.14, 10:21

A globális szórakoztató- és médiaipar (E&M) bevételei a gazdaság növekedését meghaladó mértékben nőttek – az iparág 2021-ben 6,5 százalékos, 2022-ben pedig 6,7 százalékos növekedésre számíthat, amit a digitális tartalom és a reklámok iránti erős kereslet táplál. Eközben a mozik bevételei a korlátozások enyhülésével fellendülnek, de legalább 2024-ig nem érik el a járvány előtti szintet - derül ki a PwC sajtóközleményéből.

Kiszámolták, hány okostelefont adhatnak el idén a gyártók, óriási szám az eredmény

Gazdaság2021.05.28, 10:12

Tavalyhoz képest az idén 7,7 százalékkal több, 1 milliárd 380 millió okostelefont adhatnak el a gyártók világszerte - véli az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat.

Tombol a koronavírus Indiában, és ezt már a világgazdaság is megérezheti

Gazdaság2021.05.16, 15:45

Indiában intenzíven tombol a koronavírus, az országban eddig nem tapasztalt méreteket öltött a napi kapcsolódó halálesetek száma. Ez várhatóan nemcsak a belföldi gazdasági fellendülést veti vissza, hanem a világ gazdasága szempontjából több létfontosságú ágazatra is erősen visszafogó hatással bír.

Mik akadályozzák a pénzmosás elleni küzdelmet a világon?

Gazdaság2021.04.25, 11:33

A National Westminster Bank (NatWest), Nagy-Britannia egyik legnagyobb hitelintézete, a bankok hosszú sorában a legújabb, amelyet azzal vádolnak, hogy jócskán elmaradt a piszkos pénzek elleni küzdelemben. Tavaly a globális hitelezőket 10,4 milliárd dolláros bírsággal sújtották pénzmosással összefüggő jogsértésekért, ami több mint 80 százalékos növekedést jelent 2019-hez képest – állítja a Fenergo, a világ elsőszámú digitális ügyfél-életciklus és szabályozási megfelelőségi technológiai szolgáltatója. Januárban a Capital One amerikai bankot 390 millió dollár pénzbírsággal sújtották, mert gyanús ügyletek ezreit fedte el. A Danske Bank ...

A természetes élőhelyek egyik legveszélyesebb tényezői az inváziós fajok

Tudomány2020.05.10, 13:10

Az özönfajok térhódítását a természetes és természet közeli élőhelyeket veszélyeztető legjelentősebb tényezők közt tartják számon. Számos növény- és állatfaj őshazájától távol, szándékos telepítés vagy véletlen behurcolás következtében, gyors elszaporodás révén a honos növény és állatközösségek sokféleségét (biodiverzitást) csökkenti, az élőhelyek elszegényedését okozza. Az özönnövény fajok erőteljesen átformálják környezetüket, gátolják más fajok csírázását és egyedfejlődését (árnyékolás, tápanyagelvonás, kioldódó anyagok). Az őshonos növényfajok kiszorításával egyúttal természetesen az eredetileg ott élő állatvilág táplálékbázisátt ...

A globalizáció, a kereskedelem meredeken növeli az inváziós fajok számát

Tudomány2020.05.10, 12:12

Egy 2016. évi tanulmány szerint az Unió számára veszélyt jelentő idegenhonos inváziós növényfajok 55%-a dísznövény szaporítóanyagokkal kerül be hazánkba, és az Unióban is egyre nagyobb problémát jelent a biodiverzitásra és az ökoszisztéma szolgáltatásokra gyakorolt kedvezőtlen hatásuk.

A koronavírus, avagy három ideológia bukása

Nagyvilág2020.03.19, 09:09

Az Európai Unió nem jelezte előre a veszélyt, amikor pedig már itt volt a baj, a koronavírus, az egészségügyi biztos voltaképpen eltűnt, és Brüsszel is csak nagyon későn kezdett cselekedni. Renaud Girard konzervatív francia-amerikai geopolitológus az Európát ért veszéllyel kapcsolatban az ideológiák bukását elemzi. Írása főbb gondolata szerint a Kínából eredő koronavírus-járvány három ideológia bukására is ráirányította a figyelmet. Mégpedig a kommunizmus, a kutató kifejezését használva az európaizmus (ez valójában a nemzetállam-ellenesség, és határok nélküli Európai Unió, és annak mindenáron történő fenntartásának koncepciója) és aa ...

Hamis történelmi távlatok kísérték a 20. század globalizációját

Tudomány2019.10.07, 22:32

Az ideológiák a modern politikában a kovász, az éles kés szerepét töltik be: néha összeforrasztják, néha szétvágják a nemzetközi politika legfontosabb aktorainak tekinthető államokat. A 20. század bővelkedik az ilyen ideológiavezérelt eseményekben, döntésekben. Dr. Bertalan Péter, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa és a Károli Gáspár Református Egyetem docensének írása Kelet-Közép-Európa transznacionális eseményeiről, történéseiről és összefüggéseiről.

Az idő múlik, a világ körülöttünk pedig megállíthatatlanul változik - Fotók

Archívum2019.09.20, 20:36

Gondolkodtál már azon, hogy hogyan nézett ki egy híres, vagy épp csupán számodra ismert táj, épület 30, 50 évvel ezelőtt? Ha a válaszod igen, úgy imádni fogod a fejlődés gyönyörű vagy épp esztétikailag pusztító változásait bemutató képeit.

Olyan veszélyesek lehetnek, mint a természeti csapások

Tudomány2018.10.08, 19:00

A Nobel-díjjal most kitüntetett közgazdászok rávilágítottak arra, hogy a világgazdaság problémái olyan veszélyesek lehetnek, mint a természeti katasztrófák, egyúttal a természeti változásoknak is komoly gazdasági hatásai vannak - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke az MTI-nek.

Tudja-e, miben első Vietnam a népesebb országok között?

Gazdaság2018.10.06, 15:13

Ha van olyan, a hétköznapokban, a média híradásaiban is viszonylag széles körben használt kifejezés, melynek megmagyarázására és meghatározására könyvtárnyi irodalom áll rendelkezésre, akkor a globalizáció ilyen. A fogalmat, és különösen a mögötte húzódó jelenségeket számos megközelítésben lehet értelmezni, vizsgálni, értékelni. A Quartz most a gazdasági, azon belül is a kereskedelmi teljesítményre koncentrált. Ezek alapján, minden más országot háttérbe szorítva, Vietnamé az első hely a világ leginkább globalizált, nagy népességű országainak listáján.

Matolcsy György: Nagy átalakulás zajlik a globalizációban

Gazdaság2018.02.13, 09:57

A Kelet és a Nyugat közötti kapcsolat mély átalakulása zajlik a globálizáció új hullámában, amelyet a technológia, a 3D, a mesterséges intelligencia,a robotizáció, a gazdaság-, a monetáris és a geopolitika együttesen határoz meg, mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Lámfalussy Sándor-konferencián. Nagy Márton, az MNB alelnöke ismertette, hogy az elmúlt években 12 fordulat történt a magyar gazdaságban: többek között a növekedési, a hitelezési, a munkaerőpiaci területen, az államadósság csökkentésében, és az adózásban.

Keserédes privatizációs rémtörténet a rendszerváltás hajnaláról

Tudomány2017.10.25, 11:36

Mi köze van a magyar cukoriparnak a műholdakhoz és a világtengerekhez? És miért volt az 1989-es év a nagy fordulópont? Mit is jelentett valójában, hogy  „vitték, mint a cukrot”? Bertalan Péter történész-politológus ezekre a kérdésekre is választ ad legújabb, az Egy „keserédes” történet című könyvében, amelyben a magyarországi cukoripar hányatott sorsú magánosításának példáján keresztül mutatja be  a rendszerváltás korszakának privatizációs ellentmondásait.

Orbán Viktor: elkezdődhet a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítése

Itthon2017.05.15, 17:03

A világ egy tekintélyes részének elege lett abból, hogy fejlett országok kioktatják például emberi jogokból, piacgazdaságból - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Pekingben a közmédiának adott, kínai hivatalos látogatását összegző nyilatkozatában.

Megvan az elhízás legfőbb oka

Gazdaság2017.03.21, 15:35

Soha nem látott mértéket öltött az elhízás a világon. A túlsúlyos emberek száma folyamatosan emelkedik, miközben bolygónk más pontjain több tízmillióan éheznek. Mindössze minden második ember testsúlya ideális jelenleg a Földön. A legfőbb ok a gazdasági és szociális globalizáció.

Zuckerberg a globalizációért aggódik

Nagyvilág2017.02.17, 05:36

A Facebook közösségi portál alapítója szerint mélységesen aggasztó, hogy a közhangulat világszerte a globalizáció folyamata ellen fordul.

Elértünk az emberiség történetének legveszélyesebb pillanatához

Unikornis2016.12.02, 22:20

És nem a Brexit vagy Donald Trump miatt. Stephen Hawking szerint most már nagyon sürgős lenne, hogy összefogjunk a túlélésért.

Theresa May: A globalizáció új korszaka kezdődik

Nagyvilág2016.11.15, 10:27

A brit miniszterelnök szerint a globalizációnak az elmúlt években megmutatkoztak az árnyoldalai is, de ennek ellenére ezt a folyamatot nem elvetni kell, hanem úgy kezelni, hogy mindenkinek hasznára legyen.

Trumpot szokatlan összefogás röpítette a Fehér Házba

Nagyvilág2016.11.10, 10:14

Donald Trump győzelmében alapvető szerepet játszott az elmúlt évtizedek vesztesének számító, alacsony iskolázottságú, fehér munkásosztály szavazata – írja a Washington Post. Az újság publicistája szerint a republikánus jelölt üzenetei ennél a rétegnél értek a legjobban célba. Ugyanakkor furcsa, hogy a globalizáció nyertesei is Trump mögött sorakoztak föl.

Súlyos válságba került a globális elit álma

Archívum2016.10.04, 15:20

A világgazdaság döntéshozó elitje a héten összejön a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank éves tanácskozásán, miközben egyre súlyosabb kockázatok fenyegetik az integrált világgazdaságról szóló álmot, amely az elmúlt több mint 70 évben meghatározta ezeket a találkozókat. A politikai bizonytalanságok és a növekedési problémák ugyanis fokozódó veszélyként jelennek meg az elit számára.

A brexit a globalizációról is ítéletet mondott

Archívum2016.07.09, 11:36

A következő években bizonyára számos elemzés születik majd a brit EU-népszavazás eredményének okairól és következményeiről politikai és társadalmi kontextusban egyaránt. Egy elemzés szerint azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy a brexit milyen kapcsolatban áll a pénzügyi globalizációval.

Világháborút jósol Ázsia leggazdagabb embere

Gazdaság2015.06.11, 12:44

Jack Ma, az Alibaba alapítója és vezére szerint mindenképpen lesz harmadik világháború, de ez teljesen más formában fog lezajlani, mint azt sokan gondolják. Ráadásul ez jót fog tenni az emberiségnek.  

Itt ne is keressen McDonald's-ot!

Gazdaság2014.04.14, 15:36

A világ 120 országában szeretik, néhány helyre viszont hiába is keresnénk a gyorséttermeit. Vagy nem engedik be, vagy eleve nem nyit éttermet, mert nem tudják megfizetni a szendvicseit. Vannak még fehér foltok a McDonald's térképén.

Pár cég etet minket

[origo] Gasztro2013.11.04, 11:06

Lelkiismereti, márkahűségi okokból teljesen mindegy, melyik terméket választjuk a hiperben, mert hacsak nem hazai a cég, vagy magán a termelő, pár multihoz vezet minden szál. 

Csüngünk a nemzetközi piacokon

Gazdaság2013.01.22, 14:19

A világ 60 legnagyobb gazdasága közül Magyarország a kilencedik, ha a világpiacokhoz való kapcsolódást vizsgálják.

"Vegyük át a bankok irányítását!" - interjú Susan George globalizációkritikussal

Gazdaság2010.06.13, 21:07

Folyamatos globális civil kontrollra és a pénzügyi piacok szigorú szabályozására van szükség ahhoz, hogy a globalizációt irányító pénzügyi szektor ne tehesse azt, amit akar - állítja Susan George, Párizsban élő amerikai politikatudós, az ATTAC tiszteletbeli elnöke, aki szerint nincs baj a klasszikus liberalizmus értékeivel, de a kapitalizmust szigorú szabályok közé kell szorítani. A globális társadalmi igazságért harcoló aktivista úgy véli: a bankokat közösségivé kell tenni, és az Orbán-féle magyar bankadó is jó kezdeményezés, ha az emberekre költik.

A jól keresők érezték inkább a globalizáció előnyeit

Állás 20112008.10.20, 09:07

A pénzügyi válság leküzdésére hivatott mentőcsomagok költségeit közösen kell majd állnia a gazdaság összes szereplőjének, viszont a megelőző fellendülés előnyei igencsak egyenlőtlenül oszlottak el - hívja fel az ellentmondásra a figyelmet elemzésében a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO). A pénzügyi globalizáció fokozta a gazdasági instabilitást, aminek árát az alacsony keresetűek fizetik meg.

A gazdagok jobban félnek a globalizációtól

Gazdaság2008.02.10, 22:57

Világszerte aggályokat kelt a globalizáció sebessége. Érdekes módon azonban a globalizációval szembeni félelem erősebb a gazdagabb országokban - derül ki a BBC 34 ország közel 35 ezer lakosát érintő közvélemény-kutatásából. A megkérdezett emberek fele szerint a globalizáció túlságosan gyorsan zajlik, míg 35 százalékuk szerint túl lassan.

Francia túlsúly a gazdasági szervezetek élén

Gazdaság2007.09.27, 19:09

A franciák szívesen ágálnak a globalizáció ellen, miközben több fontos és befolyásos nemzetközi szervezetet irányítanak francia vezetők. Felülreprezentűltságuk nem véletlen, de egyesek szerint hamarosan véget ér.

Felfalják a Föld nyelveinek felét

Nagyvilág2007.09.26, 13:20

Háromig számolni minden nyelven egyszerű, giljakul azonban 26 módon lehet, attól függően, hogy szárított halakról, sílécekről, vagy csónakokról van szó. Nem csoda, ha a giljakok többsége inkább oroszul kommunikál. Nyelvészek szerint a 80 nagy nyelv ehhez hasonló módon fenyegeti kihalással a világ 7 ezer nyelvének felét. Az arány nagyobb, mint a veszélyeztetett állat-, és növényfajoké. A kihalás folyamata egyre gyorsul: kéthetente örökre eltűnik egy nyelv. A globalizáció a túlélő nagyokat gazdagítja, miközben pusztítja a kicsiket.

A franciák maradi liberálisának örül Kóka

Itthon2007.04.24, 17:34

Levélben gratulált Kóka János SZDSZ-elnök Francois Bayrounak, a francia elnökválasztás első fordulójában kiesett, de közel 19 százalékot elért centrista jelöltnek. Kóka szerint Bayrou és pártja "komoly és hitelt érdemlő formában képviseli a liberális értékeket". Az [origo] azonban úgy találta, hogy Bayrou több, a liberálisok számára fontos kérdésben inkább a konzervativizmus és a globalizáció kritikusai között egyensúlyoz.

Három pilléren állna Gyurcsány modellje

Itthon2006.12.07, 17:57

Nem kell megijedni a tüntetésektől és a globalizációtól - ajánlották Gyurcsány Ferencnek a felszólalók a Demos Alapítvány rendezvényén, amelyen a kormányfő Angliából ideológiai, Németországból gyakorlati jó tanácsokat kapott. Gyurcsány konszenzusos rendszert építene Magyarországon.

Globalizációs konferencia Budapesten

Gazdaság2006.05.08, 08:10

A globalizáció nem állítható meg, még csak nem is lassítható - állapították meg a a budapesti Közép-európai Egyetemen tartott szombati konferencián Thomas L. Friedman, a New York Times publicistája és fő kritikusa John Gray, a London School of Economics professzora.

Bern: tüntetők csaptak össze a rendőrökkel

Nagyvilág2003.01.25, 22:34

A Világgazdasági Fórum elleni davosi tüntetés után heves összecsapásokra került sor szombat este Bernben a globalizációt bíráló aktivisták és a svájci rendőrök között.

A globalizáció ellen is tüntettek világszerte május 1-jén

Nagyvilág2002.05.01, 19:50

Több százezer ember vonult az utcára május elsején Franciaországban, hogy a szélsőjobboldali elnökjelölt, Jean-Marie Le Pen ellen tüntessen. Több ezer francia tüntetett Le Pen mellett is. Más európai városokban is készültségbe helyezték a rendőröket. A felvonulókhoz számos nagyvárosban idén először csatlakoztak a globalizáció ellen tüntetők is.

Megkezdődik a Davosi Világgazdasági Fórum

Archívum2001.01.25, 14:16

Csütörtökön harmincegyedik alkalommal rendezik meg a Davosi Világgazdasági Fórumot. Az ötnapos rendezvény legfőbb témája a globalizáció, amely ellen az idén is tüntetésekkel készülnek.

Világszerte megemlékeztek a Genovában lelőtt tüntetőről

Nagyvilág2001.08.20, 16:21

A globalizáció ellenes csoportok a világ kétszáz városában ülősztrájkot szerveztek hétfőn, megemlékezve arról, hogy egy hónappal ezelőtt lőtték le a genovai G8 csúcs idején az egyik tüntető fiatalt, Carlo Giulianit.

A Genovában történtek hamarosan megismétlődhetnek Nápolyban

Nagyvilág2001.08.08, 13:27

Nápoly a globalizáció ellenes tüntetők következő célpontja a szeptemberi NATO konferencia miatt. A tiltakozók szervezetei szeretnék elkerülni a Genovában tapasztalt erőszakot, de megoldásokat egyelőre nem találnak.

Előző
  • 1
Következő