Glázer Róbert

címke rss
Most nem túl rózsás a kép, de pánikra semmi ok

Most nem túl rózsás a kép, de pánikra semmi ok

Szakértőink a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányai a szeptemberi három világbajnoki selejtezőről mondták el véleményüket, nem lehet csodálkozni azon, hogy eléggé kritikus hangnemben, hiszen a szenzációs Európa-bajnoki szereplés után a mutatott játék és teljesítmény őket is váratlanul érte.

Szeretnék dolgozni, de félnek tőlem

Archívum2013.06.30, 18:21

25 éve még Glázer Róbert volt az egyik legünnepeltebb magyar edző, akinek irányításával 1988-ban a korábban bundacsapatnak tartott Veszprém feljutott az NB I-be. Négy mérkőzés erejéig irányíthatta a magyar fociválogatottat, 2002-ben még Magyar Kupát nyert az Újpesttel, napjainkban azonban csak Balatonfüreden tartanak igényt a munkájára. Pedig fiatalnak tartja magát, és vágyik még komoly feladatra. Nem érti, egy Verebes József miért nem dolgozhat a magyar futballban, a külföldi edzőt és játékost pedig egyet sem alkalmazna. Szerinte a klubvezetők félnek tőle, pedig csak őszinte.

Détári a Haladás új edzője

Archívum2003.04.24, 15:08

Csütörtökön délben edzőt váltott a Borsodi Ligába történő feljutásra áhítozó Haladás. Az eddigi trénert, Glázer Róbertet Détári Lajos váltja a szombathelyi kispadon. Az egykor világválogatott labdarúgó igent mondott Bíró Péter, a Lombard FC Haladás elnökének felkérésére, s pénteken már ő vezeti az edzést.

A teremdöntős Haladás feljebb akar lépni

Archívum2003.01.27, 19:00

A szombathelyi szurkolókkal együtt Glázer Róbert, a Haladás vezetőedzője is boldogan fogadta csapata csoportelsőségét a zalaegerszegi Borsodi teremlabdarúgó-torna vasárnapi fellépésén. A vasi tréner nem titkolta: nem kispályára, hanem az NB I/B tavaszi küzdelmeire készülnek elsősorban, ugyanis a Lombard FC Haladásnál a nagy cél az élvonalba kerülés.

Glázer csalódottan távozik Újpestről

Archívum2002.06.13, 07:09

Közös megegyezéssel vált el egymástól Glázer Róbert és az Újpest focicsapata. A válás érdekessége, hogy az edző nem is olyan régen, szintén fél évet, dolgozott már a Megyeri úton, ám akkor is szakítás volt a közös munka vége. Ennek ellenére nagy reményekkel tért vissza a télen, most viszont csalódottan távozik.

Telek szerint kiváló edzőt igazolt az Újpest

Archívum2002.06.11, 22:11

Mint azt már jeleztük, a szlovákiai Molnár László lesz Glázer Róbert utódja az Újpest vezetőedzői posztján. A hajdani válogatott kapus 1997-ben - még az 1. FC Kosice együttesében - együtt játszott a Ferencvárostól Kassára szerződött Telek Andrással a Bajnokok Ligájában. Ezek után megkerestük Telek Andrást, hogy milyennek ismerte meg annak idején Kassán a lilák újdonsült szakvezetőjét.

Molnár László az Újpest új edzője

Archívum2002.06.11, 16:18

Véglegessé vált, hogy Glázer Róbert távozik az Újpest labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról, s helyére a szlovákiai Molnár Lászlót szerződtetik a lila-fehér klub vezetői.

Chovanec lehet az Újpest edzője

Archívum2002.06.03, 17:05

Hivatalosan még Glázer Róbert a vezetőedző Újpesten, ám a liláknál már régóta tudni vélik, hogy váltás lesz a kispadon. A jelöltek között van két egykori cseh szövetségi kapitány, továbbá három német szakember.

Glázer Róbert visszatérhet Kispestre

Archívum2002.05.29, 20:16

A szezon végén lejárt Détári Lajosnak, a Kispest vezetőedzőjének szerződése, s a piros-feketék elöljárói eddig nem beszélgettek az esetleges hosszabbításról az egykori világválogatott labdarúgóval.

Cseh vezetőedző érkezhet Újpestre

Archívum2002.05.16, 15:35

Újpesten hivatalosan bizalmukról biztosították Glázer Róbert vezetőedzőt, ám a Megyeri úton tartja magát a hír, hogy Glázert szakmai igazgatóvá neveznék ki - feltéve, ha ezt ő is elfogadja -, a kispadra viszont új trénert szerződtetnének.

Előző
Következő