Ghána

címke rss

Ghánai szeméttelepen készült az Év Fotója

Tudomány2011.12.21, 12:34

Fiatal fiú tart a feje fölé egy képernyőt sűrű füstben egy szeméttelepen Ghánában: ezzel a képével nyerte el a német Kai Löffelbein az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) nemzetközi Év Fotója díját.

Nem lehet használt bugyit árulni Ghánában

Nagyvilág2010.11.27, 17:08

Higéniai okokra hivatkozva 2011 februárjától nem lehet használt fehérneműket árulni Ghánában - olvasható a BBC honlapján. Több afrikai országban is hasonló szabályozás van érvényben.

Állandó tűz alatt tartja a kaput a ghánai válogatott

Archívum2009.10.13, 10:30

Az eddigi legnehezebb ellenfél vár a magyar válogatottra az U20-as világbajnokság elődöntőjében. A ghánai együttes hagyományosan jól szerepel a korosztályos viadalokon, és a mostani csapat is kiemelkedik a mezőnyből. A keretből már heten is bemutatkoztak hazájuk nagyválogatottjában, amely már kijutott a 2010-es vébére. Afrika bajnoka sokszor lő kapura, csatárai pedig szinte mindig kiugrásra készek.

Ghána az IMF legújabb kuncsaftja

Gazdaság2009.07.20, 19:12

Összesen 600 millió dollár hitelt fog kapni Ghána a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), hogy az afrikai ország sikerrel vehesse fel a versenyt a válság negatív hatásaival. A hitelt három évre kapja, de további 450 millió dollárhoz is hozzáférhet az IMF saját elszámolási egységében, az SDR-ben, mivel szegény országnak minősül.

Hősként fogadták Obamát Ghánában

Nagyvilág2009.07.11, 02:05

Nagy lelkesedéssel fogadják Ghánában Barack Obama amerikai elnököt, aki első alkalommal látogat megválasztása óta fekete-afrikai országba. Azért választották a működő demokráciával büszkélkedhető Ghánát, hogy követendő példaként állítsák a többi afrikai ország elé.

Egykori rabszolgatábort is felkeres Ghánában Obama

Nagyvilág2009.07.11, 12:42

Megérkezett Ghánába Barack Obama amerikai elnök, akinek ez az első látogatása Fekete Afrikában.

Második volt a világon a pesti tőzsde

Archívum2009.07.02, 09:38

Csak az ukrán tőzsde tudta megelőzni a pestit 2009 második negyedévében - írja a Napi Gazdaság. A világ legjobban teljesítő börzéi között a kijevi PFTS plusz 88,6 százaléka után a BÉT nyerte a legtöbbet, 65,65 százalékkal.

Kalandtúrák a fák tetején

[origo] utazás2009.04.03, 11:12

A magaslati sétautak épülhetnek facölöpökre, fémvázakra, vagy függőhídszerűen kapcsolódhatnak az élő fákhoz, magasan egészen a lombkorona szintjén, de vezethetnek egyetlen drótkötél mentén is. Az úgynevezett lombkorona túrák tudományos, és turisztikai értéke óriási, hiszen a sétautak úgy épülnek, hogy a lehető legkisebb terhelést róják az élővilágra. A drótköteles csúszó kanopikat nem extrém sportszernek tervezték, persze van, aki a sebességet, és van, aki a látványt élvezi. Szemlélődve vagy száguldozva, drótkötélen vagy sétaúton a turistáknak, 6-20 vagy akár 40 méteres magasságban soha nem tapasztalt élményekben lehet részük.

Hatan megfulladtak egy ghánai futballbajnokin

Archívum2009.02.12, 18:02

Hat szurkoló megfulladt vasárnap egy ghánai futballbajnoki mérkőzés alatt Kumasiban.

A falon is zöldséget termesztenek a városi mezőgazdászok

Itthon2008.10.05, 17:47

Brazília, India, Kolumbia, Ghána nagyvárosaiban egyre inkább megszokott látvány a veteményeskert a felhőkarcolók árnyékában, a melegház a nyomornegyedben, vagy a szántóföld a vasúti töltés mellett. Ez a városi mezőgazdaság, melynek Budapesten még a csírája sem létezik. A főváros egyelőre nem lát fantáziát a dologban, pedig az [origo]-nak nyilatkozó környezetvédő szerint a városi lét jó pár problémáján segíthetnének a városi búzamezők.

Afrikában erősít a Vodafone

Gazdaság2008.07.15, 16:48

A brit Vodafone mobiltársaság afrikai jelenléte kiterjesztésére készül, most a Ghána Telekomban szerzett többségi részesedést 900 millió dollárért. A Vodafone így 70 százalékot tulajdonol majd a most még állami cégben, a másik 30 százalék a kormány kezében marad.

Ghána: Indul a csokiturizmus

[origo] utazás2008.02.28, 17:15

A ghánai turisztikai hivatal együttműködést kér azoktól a belföldi vállaltoktól, amelyek profiljába a csokoládégyártás is szerepel. Cél: a csokoládéturizmus felvirágoztatása.

Le Roy marad a ghánai szövetségi kapitány

Archívum2008.02.23, 14:31

A Ghánai Labdarúgó Szövetség két évvel meghosszabbította a szövetségi kapitány, Claude Le Roy szerződését. A francia szakember új megbízása 2010-ig szól és azt várják tőle, hogy kivezeti a csapatot a dél-afrikai világbajnokságra, illetve az angolai Afrika-kupára.

Egyiptom megvédte elsőségét az Afrika-kupán

Sport2008.02.11, 08:29

A címvédő egyiptomi válogatott nyerte a labdarúgó Afrika Kupát, miután a döntőben egy góllal legyőzte a kameruni gárdát. A győztes találatot Mohamed Abutrika szerezte a 77. percben. Az egyiptomiak hatodik alkalommal hódították el a trófeát.

A bronzmeccsel megdőlt az Afrika-kupák gólrekordja

Archívum2008.02.10, 14:32

A tornához méltó mérkőzésnek bizonyult az Afrikai-kupa bronzmeccse, amelyen a házigazda Ghána 4-2-re legyőzte Elefántcsontpartot - ami egyben azt jelenti, hogy az idei kiírás minden idők leggólgazdagabb afrikai kontinensviadala. Egy összecsapás pedig még mindig hátravan: a vasárnapi fináléban a címvédő Egyiptom Kamerunnal játszik, amelyet a csoportkör során egyszer már legyőzött.

A házigazdáké a bronzérem az Afrika-kupán

Archívum2008.02.09, 20:33

A házigazda ghánai csapat szerezte meg a harmadik helyet a labdarúgó Afrika-kupán, miután a szombati bronzmeccsen két góllal legyőzte Elefántcsontpart gárdáját.

Kamerun búcsúztatta a házigazdát az Afrika-kupán

Sport2008.02.08, 07:27

A címvédő egyiptomi csapat lesz a kameruni válogatott ellenfele a Ghánában zajló labdarúgó Afrika Kupa vasárnapi fináléjában, miután az elődöntőben 4-1-re nyert az elefántcsontparti együttes ellen. Elsőként a kameruni válogatott jutott be a fináléba, miután az elődöntőben 1-0-ra legyőzte a házigazda ghánai csapatot.

Drogbáék villogtak, Nigéria kiesett

Archívum2008.02.04, 00:29

A házigazda Ghána az 58. perctől tíz emberrel játszva nyert Nigéria ellen a labdarúgó Afrika-kupa első negyeddöntőjében. Elefántcsontpart fölényes győzelmet aratott Guinea felett.

Tunézia és Angola nyolc között az Afrika-kupán

Sport2008.01.31, 22:09

Tunézia és Angola jutott a legjobb nyolc közé a Ghánában zajló labdarúgó Afrika-kupa D csoportjából, miután a csoportkör záró fordulójában döntetlent játszott egymással. A csoport másik mérkőzésén a szenegáliak 1-1-es döntetlent értek el a dél-afrikaiak ellen.

Drogba góllal ünnepelte ötvenedik válogatottságát

Archívum2008.01.29, 20:20

Az elefántcsontparti válogatott harmadik csoportmérkőzését is megnyerte, így százszázalékos teljesítménnyel jutott be a negyeddöntőbe a Ghánában zajló labdarúgó Afrika-kupán.

Ghána kihasználta a hazai pálya előnyét az Afrika-kupán

Archívum2008.01.28, 22:04

A házigazda ghánai válogatott harmadik csoportmérkőzését is megnyerte, így százszázalékos teljesítménnyel jutott be a negyeddöntőbe a labdarúgó Afrika-kupán. A második helyen Guinea került be a legjobb nyolc közé.

Kamerun javított az Afrika-kupán

Archívum2008.01.26, 23:18

Kamerun válogatottja a címvédő Egyiptomtól elszenvedett vereség után a második fordulóban magabiztos győzelmet aratott Zambia ellen a Ghánában zajló labdarúgó Afrika-kupán.

Drogbáék a 8 között, tévéseket vertek a szudáni játékosok

Archívum2008.01.26, 12:52

Elefántcsontpart labdarúgó-válogatottja az első negyeddöntős a Ghánában zajló Afrika-kupán.

Feindouno két gólt szerzett, majd kiállították

Archívum2008.01.25, 10:51

Az első mérkőzésén magabiztos győzelmet aratott Marokkó második találkozóján 3-2-es vereséget szenvedett Guineától, és ezzel nagyon nehéz helyzetbe hozta magát - az utolsó körben ugyanis a házigazda Ghánát kellene legyőznie a továbbjutáshoz. A rendező ország a vártnál nehezebben verte Namíbiát, de fél lábbal már a legjobb nyolc között érezheti magát. A pénteki játéknapon a Nigéria-Mali összecsapás jelenti a rangadót, a Szuper Sasok egy vereséggel búcsút mondhatnak a továbbjutásnak.

Jól menetel az Afrika-kupa házigazdája

Archívum2008.01.24, 22:39

Némi meglepetésre az első találkozóján sziporkázó marokkói válogatott vereséget szenvedett a guineai csapattól a labdarúgó Afrika-kupa A csoportjának második fordulójában. A rendező Ghána második csoportmeccsét is megnyerte.

Döntetlenek, bombagólok és újságíróbunyó az Afrika-kupán

Sport2008.01.24, 10:36

Az első mérkőzések után mind a négy válogatott ugyanannyi ponttal áll a D csoportban az Afrika-kupán, mivel a szerdai játéknap mindkét találkozóján döntetlen született. Közös volt még a 90 percekben, hogy az egyik fél mindkét összecsapáson a hajrában egyenlített egy óriási bombagóllal. Csütörtökön már a csoportmérkőzések második fordulója kezdődik, és a házigazda Ghána akár be is biztosíthatja helyét a legjobb nyolc között - ehhez csak a torna leggyengébb csapatának számító Namíbiát kell legyőznie.

Látványos mérkőzéssel kezdődött az Afrika-kupa

Archívum2008.01.21, 09:31

A várakozásnak megfelelően a rendező Ghána győzelmét hozta az Afrika-kupa nyitómérkőzése, de a hazaiaknak alaposan meg kellett izzadniuk a három pontért Guinea ellen. A hétfői program pedig nem akármilyen csemegét ígér, hiszen a "halálcsoportban" a két végső győzelemre is esélyes válogatott, Nigéria és Elefántcsontpart csap össze.

Ghánai sikerrel kezdődött az Afrika-kupa

Sport2008.01.20, 22:24

A házigazda Ghána válogatottja egygólos sikert aratott Guinea felett a 26. labdarúgó Afrika-kupa nyitómérkőzésén, Accrában. A hazaiak a 90. percben szerezték a győztes találatot.

Sok az esélyes, de nincs kiugró favorit az Afrika-kupán

Sport2008.01.20, 08:43

Az idei esztendő első rangos válogatott-viadalára a fekete földrészen kerül sor, és az Afrika-kupa 2008-as kiírása minden idők egyik legszínvonalasabb tornájának ígérkezik a kontinensen. Erre utal, hogy szinte lehetetlen egy-két nagy esélyest kiemelni: a címvédő Egyiptom és a házigazda Ghána mellett Kamerun, Elefántcsontpart vagy Nigéria is a végső győzelmet veszi célba, miközben Szenegál, Tunézia vagy Mali jó szereplését sem lehet kizárni.

Essien: Nem sok csapatnak van ilyen erős középpályája

Archívum2008.01.02, 13:00

Az esztendő első jelentős futballeseménye az Afrika-kupa lesz, amelyet Ghánában rendeznek. Ennek megfelelően a házigazdák nagy reményekkel várják a viadalt, és válogatottjuk egyik legjobbja, Michael Essien úgy véli, hogy a csapat a végső győzelemre is esélyes. Csak annak nem örül, hogy a torna miatt klubjának, a Chelsea-nek nélkülöznie kell őt.

160. Momade Zsuzsa - Kumasi, Ghána

iWiW-vel a világ körül2007.12.28, 11:20

Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma a ghánai Kumasiból válaszol Momade Zsuzsa.

László Csabáék egy góllal maradtak le az Afrika-kupáról

Archívum2007.10.21, 13:37

Jövő évben nem csak Európában rendeznek majd kontinensviadalt, hiszen január közepétől Ghánában Afrika legjobbjai is összecsapnak egymással, és a kontinensbajnokság selejtezői a múlt héten be is fejeződtek, sőt, már a viadal csoportbeosztását is elkészítették. A kvalifikációs sorozat legnagyobb meglepetése a legutóbbi vébén is szerepelt Togo kiesése volt, és a László Csaba által irányított Uganda is lemaradt a tornáról - mégpedig egyetlen találattal.

Afrika ismét a csúcson a 17 éven aluliak között

Archívum2007.09.11, 08:31

A hét végén véget ért U17-es világbajnokság abból a szempontból mindenképpen meglepetést okozott, hogy az előző években egyeduralkodó latin-amerikai együttesek ezúttal a vártnál gyengébben szerepeltek. Az aranyérem azonban így sem Európába került, bár az öreg kontinensről két csapat is dobogós lett: az első helyet Nigéria szerezte meg, ami váratlan eredménynek számít.

Ghánában is megjelent a H5N1 vírus

Nagyvilág2007.05.02, 20:19

Ghánában is felütötte a fejét a madárinfluenza H5N1 vírusa - jelentette be szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik munkatársa.

Szakadtan ünnepli függetlenségét Ghána

Nagyvilág2007.03.06, 13:36

Pompás ünnepségekkel emlékeznek meg Ghánában arról, hogy 50 éve vált függetlenné - Afrikában elsőként - az ország. Míg azonban a főváros főterén államfők és Pelé társaságában nézhetik a tüzijátékokat és koncerteket a lakosok, otthon nincs vezetékes vizük és gyakran áramuk sem. Ráadásul az ellenzék is bojkottálja a szerintük pazarló felhajtást. Pedig még így is példaként állítják Afrika többi országa elé Ghánát, ahol az utóbbi években stabilitás váltotta fel a gyarmati függés lerázását követő belső harcokat és véres rezsimeket.

Afrikát is tönkre teheti Kína

Archívum2006.09.02, 20:27

Nem csak a high-tech, vagy az európai cipőpiacon válik egyre fenyegetőbbé Kína. Az afrikai kézművesek arra panaszkodnak, hogy az olcsó kínai áruk miatt már nem tudják eladni hagyományos portékájukat. A rendkívül népszerű afrikai nyomtatott szövetek kínai másolatait csempészik be és árusítják Ghánában. A mintás szöveteket helyben előállító cég, az ATL eladásai a felére estek.

Elefántfoci, vébétehén, disznóhólyag-labda

Archívum2006.07.06, 13:13

Összeállításunkban többek között bemutatjuk a világ talán legőrültebb szurkolóját és Stuart Mária labdáját, megtudjuk, hányszor képes egy mondatban sajnálkozni Sven-Göran Eriksson, valamint kiderül az is, hogy a labdarúgás tulajdonképpen kínai találmány.

Gera megjósolta Ghána menetelését

Sport2006.06.30, 16:30

A nyolcaddöntők közepette Gera Zoltán ismét véleményt formált a Németországban zajló világbajnokságról. A WBA csatára a világbajnokság rajtja előtt Brazília győzelmét és Ronaldo gólkirályi címét jövendölte, míg a legnagyobb meglepetést Ghánától várta. A vb felénél Gerát korábbi véleményével szembesítettük, és további esélyeket boncolgattunk vele.

A brazilok nem a reváns miatt várják a negyeddöntőt

Sport2006.06.28, 13:10

Nem az elveszített 1998-as vb-döntő miatti visszavágás reménye fűti a brazilokat a franciák elleni szombati világbajnoki negyeddöntőben - jelentette ki Carlos Alberto Parreira, a dél-amerikai ország labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya.

Ghána helytállt, de Brazília a nyolc között

Sport2006.06.27, 23:29

A világbajnoki újonc Ghána becsülettel küzdött Brazília ellen a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében, végül azonban győzedelmeskedett a nagyobb tudás, a címvédő pedig 3-0-s győzelmével bejutott a legjobb nyolc közé.

Raúl Zidane ellen

Archívum2006.06.26, 22:46

Kedden véglegessé válik a legjobb nyolc mezőnye, és az utolsó két nyolcaddöntő közül az egyik sima találkozót, a másik viszont hatalmas küzdelmet ígér. A címvédő braziloktól mindenki magabiztos diadalt vár a ghánaiak ellen - azonban ugyanígy voltak ezzel a csehek is a csoportmérkőzések során, így a selecaónak óvatosnak kell lennie. A spanyol-francia ütközet viszont már előzetesen is klasszikusnak ígérkezik, a két ország játékosai remekül ismerik egymást, és a korai kiesés mindkettő számára nagy csalódás lenne.

Japán ellen már szebbik arcát mutatta Brazília

Sport2006.06.23, 18:27

Japán ugyan vezetett, később Brazília különösebb erőlködés nélkül is négy gólt rámolt be az ázsiai válogatott hálójába, így százszálékos teljesítménnyel végzett az F csoport élén, a nyolcaddöntőben pedig Ghánával találkozik. 

Ghána követte Olaszországot a nyolcaddöntőbe

Sport2006.06.22, 20:32

A labdarúgó-világbajnokság E csoportjának utolsó fordulójában a torna meglepetéscsapata, Ghána 2-1-re verte az Egyesült Államokat, így a cseheket legyőző olaszok mögött csoportmásodikként bejutott a legjobb tizenhat közé.

Nem élték túl a csehek a halálcsoportot

Sport2006.06.22, 19:58

Olaszország 2-0-ra legyőzte a Cseh Köztársaságot, így csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe, míg a második félidőben tíz emberrel játszó csehek számára véget ért a világbajnokság. 

Drogba a ghánaiaknak szurkol

Archívum2006.06.22, 08:12

Didier Drogba, a németországi világbajnokságtól a csoportküzdelmek után búcsúzó Elefántcsontpart labdarúgója Ghána továbbjutásáért szorít.

Hitchcocki izgalmakat ígér az E csoport hajrája

Sport2006.06.22, 10:34

Az utolsó csoportkör első két napján nem sok izgalom akadt, legalábbis ami a betöltetlen továbbjutó helyeket illeti, csütörtökön viszont már más lesz a helyzet, hiszen a pályára lépő válogatottak közül csak a brazilok érezhetik magukat a legjobb 16-ban, a többi hét együttes mind a továbbjutásért küzd majd. A kínálatból talán a cseh-olasz rangadó emelkedik ki, de az ausztrál-horvát összecsapás is ki-ki meccsnek ígérkezik.

Togo lehet Zidane végzete

Sport2006.06.21, 04:21

Sokan csak legyintenének: Svájc Togóval játszik, ez jó meccs nem lehet, pedig egy csapatot sem szabad leírni egy futball-világversenyen, jó példa erre a görögök két évvel ezelőtti Eb-sikere, vagy a németországi vébé kapcsán megemlíthetjük Ghánát, Trinidad és Tobagót, vagy mondjuk Dél-Koreát - mindegyik együttes továbbjutási esélyekkel várja a záró csoportkört. Ezért nem féltünk attól, hogy unalmas 90 percet fog hozni a semleges európaiak és a gondokkal küszködő afrikaiak dortmundi csatája, és nem is kellett csalódnunk.

Ghána már a brazilokra hangol

Archívum2006.06.21, 11:27

A cseh labdarúgó-válogatottat meglepetésre legyőző ghánai együttes magabiztosan várja az Egyesült Államok elleni csoportzárómérkőzést, olyannyira, hogy az együttesnél sokan már a világbajnoki nyolcaddöntőre gondolnak.

Minden idők legbarátságosabb focivébéje

Archívum2006.06.19, 12:59

Telitalálatnak bizonyult a labdarúgó-világbajnokság szlogenje ("A time to make friends"), amely magyarra fordítva úgy hangzik: alkalom a barátkozásra.

Amerikai hősköltemény kilenc emberrel

Sport2006.06.18, 17:49

Az Egyesült Államok válogatottja egy félidőn keresztül kilenc emberrel játszva 1-1-es döntetlent ért el Olaszország ellen a labdarúgó-világbajnokság szombati játéknapjának záró összecsapásán. Mivel az E csoport másik mérkőzésén Ghána legyőzte Csehországot, a kvartett mind a négy csapata reménykedhet a továbbjutásban, illetve retteghet a kieséstől.

Ghána újabb futballbravúrokra készül

Archívum2006.06.18, 12:47

Ghána Csehország felett aratott meglepetésgyőzelmével nyílttá tette az E csoport küzdelmeit a labdarúgó-világbajnokságon: az utolsó forduló előtt - az olasz-amerikai döntetlen miatt is - az a helyzet, hogy még mind a négy csapat továbbjuthat, sőt az amerikait leszámítva a válogatottak sorsa kizárólag a saját produkciójuktól függ.

Egymást ölelgetik a szurkolók a focivébén

Sport2006.06.18, 20:45

Szombaton délután háromkor a Portugália-Irán találkozóval kezdődött a focivébé kilencedik játéknapja, és nagy szerencsénk volt, hogy nem a frankfurti találkozót néztük meg a helyszínen, s nem csak azért, mert Figóék viszonylag sótlan meccsen győztek 2-0-ra. Inkább azért örültünk utólag nagyon a kölni kirándulásnak, mert parádés mérkőzést vívott egymással Csehország és Ghána, a találkozó utáni Fan Festen, a Kölni Dóm tőszomszédságában pedig felejthetetlen látványban volt részünk.

Ghána focisulit tartott a cseheknek

Sport2006.06.17, 22:01

A Németországban zajló labdarúgó-világbajnokság kilencedik játéknapján megszületett a torna eddigi legnagyobb meglepetése: Ghána 2-0-ra legyőzte Csehországot. Az eredmény önmagában talán nem megdöbbentő, a játék képe annál inkább, hiszen az afrikai csapat pillanatnyi esélyt sem hagyva ellenfelének leiskolázta Nedvedéket.

Sztárcsatáraik nélkül a csehek

Archívum2006.06.16, 23:57

A szombati játéknap három mérkőzése elméletben nem hozhat túl sok izgalmat, hiszen mindegyik párosításban egy az első körben győztes és egy az első körben vesztes gárda csap majd össze. Éppen ezért ugyanakkor arra lehet számítani, hogy Irán, Ghána vagy éppen az Egyesült Államok kettőzött erővel fog küzdeni, hiszen egy újabb vereség végzetes lehet a számára.

Poborsky feneke villant a luxuspocsolyában

Sport2006.06.13, 10:36

Hétfőn végre nőtt a gólátlag a németországi labdarúgó-világbajnokságon, a vasárnap hat találat után ugyanis ezúttal kilencszer rezdültek a hálók. A nap első találkozóján Ausztrália - 0-1-ről fordítva - 3-1-re győzte le Japánt, majd a csehek hármat gurítottak az Egyesült Államoknak, és végül Itália 2-0-ra diadalmaskodott Ghána ellen. Ezúttal időrendben a középső, azaz a gelsenkircheni meccset és körítését veséztük ki a helyszínről, amelyen Pavel Nedvedék olyan játékkal rukkoltak elő, hogy máris kikiáltották őket a torna egyik legnagyobb esélyesének.

Győzelemmel élték túl az olaszok a nyitányt

Sport2006.06.13, 17:53

Sikerrel kezdte meg világbajnoki szereplését Olaszország válogatottja, a háromszoros világbajnok az újonc Ghána ellen lépett pályára az E csoportban, s Pirlo, valamit Iaquinta góljaival 2-0-ra győzött.

Hétfőn két nagyágyú is bemutatkozik

Archívum2006.06.12, 00:18

Hétfőn egy újabb nagy esélyes, és egy titkos favorit is bemutatkozik a világbajnokságon: előbbi kategóriába az olasz válogatott tartozik, amely Ghána ellen játssza első meccsét, az utóbbi kitétel pedig a csehekre érvényes, Nedvedék az Egyesült Államok ellen lépnek először pályára. Az E csoport két mérkőzése mellett egy találkozót az F csoportban is rendeznek, amelyen Ausztrália és Japán méri össze az erejét.

Gattuso nem játszhat Ghána ellen

Sport2006.06.07, 17:55

Kisebb combsérülést szenvedett, így nem játszhat a Ghána elleni első, június 12-i világbajnoki csoportmérkőzésen Gennaro Gattuso, az olasz válogatott labdarúgója.

A brazil vb-keret a leggólerősebb

Archívum2006.06.06, 08:20

A világbajnokságon szereplő csapatok kereteit sokféle szempontból lehet vizsgálni: érdekes lehet például, hogy a vébére nevezett futballisták eddigi pályafutások alatt hányszor voltak eredményesek a címeres mezben. Nem meglepő, hogy ezt figyelembe véve a brazilok állnak legjobban, de a ranglista további folytatása azért nem mindig a várakozásoknak megfelelően alakul.

Négyet lőtt a selecao, Ghána is remekelt

Sport2006.06.05, 12:24

A pénteken kezdődő labdarúgó-világbajnokságra címvédőként készülő Brazília sima győzelmet aratott Új-Zéland ellen a svájci Genfben. A dél-amerikai elitalakulat tucatnyi helyzetet puskázott el az első félidőben, és a folytatásban is csak nehezen tudta gólokra váltani mezőnyfölényét a világranglista 120. helyezettje ellen. A 30 ezer néző előtt lejátszott találkozót 100 országban közvetítették.

A foci-vb ifjú sztárjai lehetnek

Archívum2006.06.01, 12:21

A focivébé sok olyan futballcsillag karrierjének volt kiindulópontja, mint például Pelé (Svédország, 1958), Albert Flórián (Chile, 1962), vagy Michael Owen (Franciaország, 1998), akik már fiatal korukban a világ meghatározó játékosaivá váltak. A németországi világbajnokság legnagyobb tehetségét immáron díjjal is jutalmazni fogja a FIFA.

Az USA győzelemmel, Ghána döntetlennel hangolt a vb-re

Archívum2006.05.27, 12:49

A június 9-én kezdődő németországi világbajnokságra készülő amerikai válogatott barátságos mérkőzésen kétgólos győzelmet aratott Venezuela ellen Clevelandben. A találkozót tíz emberrel befejező házigazdáknál elsősorban a cserejátékosok jutottak szóhoz, de így is magabiztosan nyertek. Ghána 1-1-es döntetlent játszott a magyarokkal egy Eb-selejtezőcsoportban lévő török válogatott vendégeként.

Egyiptom büntetőkkel nyerte az Afrika-kupát

Sport2006.02.10, 21:50

A házigazda Egyiptom nyerte a labdarúgó Afrika-kupát, miután tizenegyesekkel legyőzte Elefántcsontpartot.

Nigéria és Szenegál negyeddöntős az Afrika-kupán

Archívum2006.01.31, 20:36

A D csoportból Nigéria és Szenegál jutott be a negyeddöntőbe a labdarúgó Afrika-kupán, míg a világbajnoki résztvevő Ghána számára befejeződött a torna.

Nigéria nem hibázik az Afrika-kupán

Archívum2006.01.27, 20:57

Második mérkőzését is megnyerte a labdarúgó Afrika-kupán Nigéria, a Szuper Sasok a D csoportban ezúttal Zimbabwét múlták felül. A másik mérkőzésen a világbajnoki résztvevő Ghána megszerezte első győzelmét, a csapat Szenegál ellen nyert egy góllal.

Szenegáli és nigériai siker az Afrika-kupán

Archívum2006.01.23, 21:13

Nigéria 1-0-ra verte Ghánát, Szenegál pedig 2-0-ra győzött Zimbabwe ellen az Afrika-kupa D csoportjának első fordulójában.

Rekord dőlhet meg az idei Afrika-kupán

Sport2006.01.20, 21:44

Miután a FIFA rendkívül feszes versenynaptárat határozott meg, az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) a sorozat története során először úgy döntött, összevonja a 2006-os világbajnokság és az Afrika-kupa selejtezőit. A 2004 nyarán indult maratoni küzdelemsorozatban számos meglepetés született, hiszen a korábban - sőt a mai napig is - a kontinens meghatározó futballnemzetei közé sorolt válogatottak legtöbbjének a vb-szereplést jelentő csoportelsőség megszerzése túl nagy falatnak bizonyult. Az első három hely valamelyikére - amely az Afrika-kupán való részvételre jogosít - azonban sikerült befutniuk, így most megadatik a lehetőség a vissszavágásra. ...

Világ körüli útra indul a vb-trófea

Sport2006.01.06, 12:09

Öt hónappal a németországi labdarúgó-világbajnokság rajtja előtt világ körüli útra indul a győztesnek járó trófea, amely április 10-ig 28 ország 31 városába jut el. Az első állomás Ghána fővárosa, Accra lesz.

Nehéz vb-csoportban az olaszok és az argentinok

Sport2005.12.10, 16:38

Lipcsében elkészítették a 2006-os labdarúgó-világbajnokság sorsolását, a favoritok közül az argentin és az olasz válogatott került a legnehezebb négyesbe, a dél-amerikaiak Elefántcsontparttal, Hollandiával, illetve Szerbia és Montenegróval, a taljánok Ghánával, Csehországgal, és az Egyesült Államokkal mérkőznek meg az első körben. A világbajnokság nyitómérkőzést a házigazda Németország és Costa Rica vívja június 9-én, Münchenben.

Ghánai focisiker Szaúd-Arábia ellen

Archívum2005.11.14, 21:52

Ghána kétgólos győzelmet aratott a házigazda Szaúd-Arábia csapata felett a jövő évi, németországi labdarúgó-világbajnokságra készülő válogatottak barátságos mérkőzésén.

A hét világválogatottja (2005. október 3-9.)

Archívum2005.10.10, 09:47

A múlt héten természetesen a világbajnoki selejtezők voltak középpontban: a kvalifikációs sorozat a hajrájába érkezett, és a 32 résztvevőből immár 24 kiléte eldőlt. A hét végén Afrikából öt, Európából hat, Dél-Amerikából kettő, a CONCACAF-zónából pedig egy csapat biztosította be a helyét a jövő évi viadalon, így aztán álomcsapatunk is a selejtezők legjobbjaiból került ki.

Megválasztották az ENSZ BT öt új nem állandó tagját

Nagyvilág2005.10.10, 20:22

Titkos szavazással megválasztották az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt új tagját hétfőn New Yorkban: a jelöltek közül a Kongói Köztársaság, Ghána, Peru, Katar és Szlovákia lép január elsejétől két évre Algéria, Benín, Brazília, a Fülöp-szigetek és Románia helyére.

Nigéria Ghánával rendezhet focivébét

Archívum2005.09.20, 10:56

Nigéria és Ghána sportminisztere megállapodást írt alá arról, hogy a két ország közösen pályázik a 2010-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogának elnyerésére.

Rita Marley: "Bob nem halt meg"

Vendégszoba2005.06.01, 12:26

Rita Marleyt, Bob Marley egykori feleségét nem meglepő módon leginkább férjéről kérdezték olvasóink a Vendégszobában. A mai napig koncertező énekesnő elmondta, hogy tizenegy gyermekétől és harmincnál is több unokájától övezve boldog életet él Ghánában, valamint szót ejtett hamarosan magyarul is megjelenő önéletrajzi könyvéről. Mindeközben pedig természetesen záporozott ránk a szeretet és béke.

A togói alkotmánybíróság megerősítette Gnassingbe győzelmét

Nagyvilág2005.05.03, 21:39

A togói alkotmánybíróság megerősítette kedden, hogy a hatalmon lévő párt jelöltje, Fauré Gnassingbe nyerte meg az áprilisi elnökválasztást, amelynek eredményét az ellenzék szerint meghamisították.

Elhagyják Elefántcsontpartot a külföldiek

Nagyvilág2004.11.16, 01:07

Evakuálják hétfőn este az utolsó nyugatiakat Elefántcsontpartról, a nyugat-afrikai országban állomásozó francia haderő felügyeletével. A hat napig tartó légi híd során több mint 5000 embert menekítettek ki a zavargások dúlta afrikai országból. Hétfőn este indul az utolsó két gép Párizsba, illetve Ghánába. Az ENSZ menekültügyi főbiztossága szerint több mint tízezerre tehető azoknak az afrikaiaknak a száma, akik az összecsapások elől a szomszédos országokba menekültek.

Javítanának az európai sztárcsapatok az olimpiai focitornán

Archívum2004.08.15, 08:35

Az előzetesen a torna egyik esélyesének kikiáltott portugál olimpiai futballválogatott az első játéknapon hatalmas meglepetést okozott az Irak elleni vereséggel; a luzitánoknak vasárnap Marokkó ellen kell javítaniuk, ha nem akarnak idő előtt búcsúzni a tornáról. Olaszország is csalódást okozott a nyitófordulóban, igaz, a taljánok legalább egy pontot szereztek Ghánával szemben, most pedig Japán ellen szeretnék megszerezni a győzelmet.

Gyerek rabszolgákat szabadítottak fel Ghánában

Nagyvilág2003.09.12, 12:54

Több mint száz gyermek rabszolgát szabadítottak fel emberi jogi szervezetek Ghánában. A gyerekeket szüleik adták el halászoknak, mert nem tudták etetni őket.

Windows helyett e-SuSut használnak Ghánában

Gazdaság2003.06.04, 17:25

Egy ghánai üzletember Bill Gates babérjaira tör az afrikai országban: a legtöbb vállalkozás az ő cége által kifejlesztett szoftvert, a Softot használja, a Microsoft termékei helyett. A történet ismerős: a vállalkozást Hermann Chinnery-Hesse 10 évvel ezelőtt egy régi személyi számítógépen kezdte a hálószobájában.

Lennox Lewis nősülni készül

Sport2002.09.03, 16:58

Nagy döntés előtt áll a profi ökölvívósport jelenlegi legnagyobb alakja, Lennox Lewis, aki korábban bejelentette, folytatja pályafutását. A brit bunyós most cáfolta, hogy homoszexuális lenne, s kijelentette, nagy kedvet érez a nősüléshez.

A házigazda a legjobb négy között

Sport2002.02.04, 11:06

Újabb vb-résztvevő búcsúzott az Afrikai Nemzetek Kupájától, mivel Dél-Afrika együttese megérdemelt vereséget szenvedett a házigazda Malitól. A Bafana-Bafana játékosai meglehetősen egykedvűen fogadták a vereséget, igaz, a mutatott játékuk alapján is úgy tűnt, hogy nem nagyon érdekli őket a dolog, míg a hazaiak hatalmas ünneplést csaptak a győzelmet követően. A másik tegnapi negyeddöntőben Nigéria jutott tovább, miután ismét csak annyit adott ki magából Ghána ellen, amely mindenképpen szükséges volt a győzelemhez.

Afrika-kupa: Mali és Nigéria már elődöntős

Sport2002.02.03, 21:58

Elsőként a házigazdák válogatottja jutott be a legjobb négy közé a Maliban zajló labdarúgó Afrika-kupán, 2-0-ra verte a Dél-afrikai Köztársaság csapatát. Követte a vb-résztvevő Nigéria, Ghánát felülmúlva 1-0 arányban.

Unalomból izgalom

Sport2002.01.31, 12:44

A szerdai napon a B csoport küzdelmei fejeződtek be az Afrikai Nemzetek Kupáján, és eddig ez a kvartett hozta a legnagyobb izgalmakat a tornán. Dél-Afrika azzal, hogy legyőzte Marokkót, gond nélkül bejutott a legjobb nyolc közé, a másik továbbjutó kiléte azonban az utolsó két perc folyamán két alkalommal is megváltozott, hogy végül a ghánai válogatott örülhessen győzelmének és továbbjutásának.

Folytatódó gólínség az Afrika-kupán

Sport2002.01.24, 22:17

A Maliban zajló labdarúgó Afrika-kupa csütörtöki játéknapján egyetlenegy találat sem esett: a Dél-afrikai Köztársaság - Ghána mérkőzéshez hasonlóan a házigazda is gólnélküli döntetlent játszott Nigériával.

Látvány helyett unalom az Afrika-kupán

Sport2002.01.22, 07:40

Nigéria győzelemmel kezdte a labdarúgó Afrika-kupát. A koreai-japán közös rendezésű világbajnokságon (május 31.-június 30.) is részt vevő válogatott egy góllal verte Algériát. Az ugyancsak vb-induló Marokkó Ghána, Elefántcsontpart Togo, Tunézia pedig Zambia ellen ért el gól nélküli döntetlent.

Vesztegetéssel vádolt nigériai sportvezetők

Sport2001.11.10, 14:26

Yanqueh Borsay, a Libériai Labdarúgó Szövetség főtitkára szerint nigériai sportvezetők a Ghána elleni hazai világbajnoki selejtező előtt megvesztegették a vendégek játékosait. A libériaiak a Nemzetközi Labdarugó Szövetséget kérték fel az eset kivizsgálására.

Keresik a bírót bántalmazó labdaszedőt Ghánában

Sport2001.10.16, 12:38

A ghánai rendőrség nagy erőkkel keresi azt a labdaszedő gyereket, aki az Asanate Kotoko-Tano Bofoakwa első osztályú bajnoki futballmérkőzésen berohant a pályára, és megrúgta a játékvezetőt.

Az ENSZ és Kofi Annan kapta a Nobel-békedíjat

Nagyvilág2001.10.12, 12:22

Az Egyesült Nemzetek Szervezete és Kofi Annan ENSZ-főtitkár megosztva kapta az idei, 100. alkalommal odaítélt Nobel-békedíjat. Az elismeréssel járó 10 millió svéd koronát (943 ezer dollárt) egyenlő részben osztják el a kitüntetettek között.

Nigéria már Ázsiára készül

Sport2001.07.30, 15:44

Nem született meglepetés az afrikai kontinensen zajló világbajnoki selejtezők második csoportjában sem, az 1996-os olimpiai bajnok Nigéria a George Weah által irányított Libériát, valamint Ghánát is maga mögé utasítva az első helyen végzett, így kvalifikálta magát a jövő évi vb-re.

Előző
  • 1
  • 2
Következő