Gergényi Péter

címke rss

Későn hallottak a rendőrök a tömegről

Itthon2006.09.19, 17:00

A rendőröknek későn szóltak arról, mekkora tömeg gyűlt össze az MTV-nél, ezért voltak túlerőben a tiltakozók - mondta az [origo]-nak Gergényi Péter budapesti rendőr-főkapitány. Elmondása szerint mire érkezett az erősítés, addigra ők már nem tudták magukat keresztülverekedni a tömegen. Kedden két nyomozást rendelt el az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt.

Gergényi lefokozott két rendőrségi vezetőt

Itthon2006.05.30, 12:24

Két közlekedés-rendészeti osztályvezetőt mentett fel vezető beosztásából Gergényi Péter rendőrfőkapitány. A lefokozást nem indokolták meg. A Népszava úgy értesült, hogy a felmentések egy ügyészi eljárással vannak kapcsolatban, amely a két vezető ellen indult több bűncselekmény gyanúja miatt.

Gergényi: Budapest a legbiztonságosabb főváros

Itthon2006.02.27, 07:36

Gergényi Péter rendőrfőkapitány szerint Budapest az egyik legbiztonságosabb európai főváros - írja a Népszabadság. Gergényi ezt a főváros városrendészeti bizottsága előtt állította statisztikák alapján, amelyekből az derül ki, hogy tavaly kevesebb bűncselekmény történt, de ezek közül is többet derítettek fel, mint 2004-ben. Közölte, a budapestiek is érzik, hogy sikeresebb a rendőrség, mert rengeteg köszönőlevelet küldenek.

Felmentették a BRFK bűnügyi főosztályának vezetőjét

Itthon2005.11.18, 21:59

Felmentették a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi főosztályának vezetőjét a munkavégzés alól - erősítette meg Gergényi Péter budapesti rendőr-főkapitány péntek este egy kereskedelmi televízió értesülését.

Bene László lesz Gergényi helyett a főrendőr

Itthon2004.09.09, 17:38

Bene Lászlót, a rendvédelmi szervek védelmi szolgálatának vezetőjét nevezi ki országos rendőrfőkapitánynak Gyurcsány Ferenc leendő miniszterelnök. Gyurcsány a bejelentést követően elmondta: azért esett a választása Bene Lászlóra, mert szerinte képes lesz jól szervezett, büszke és erős rendőrséget kialakítani.

Nem Gergényit jelölik főkapitánynak

Itthon2004.08.30, 06:57

Nem Gergényi Péter jelenlegi budapesti főkapitányt jelöli országos rendőrfőkapitánynak a belügyminiszter - értesült a Népszabadság. Salgó László lemondása után Medgyessy Péter kijelölt országos rendőrfőkapitánynak Gergényit nevezte meg, a belügyminiszternek azonban nem Gergényi volt az első számú jelöltje.

Egyelőre nem lesz főkapitány Gergényi

Itthon2004.08.25, 10:58

Visszavonták azt a módosító javaslatot, amelynek segítségével az egyetemi diplomával nem rendelkező Gergényi Péter elfoglalhatta volna az országos főkapitányi széket. A posztot így továbbra is a hivatalosan még nem felmentett Salgó László tölti be. A személycsere várhatóan csak a távozó Medgyessy Pétert követő új miniszterelnök hivatalba lépése után kerül újra napirendre - írja a Népszabadság.

Vitatható Gergényi főiskolai végzettsége

Itthon2004.08.06, 07:24

A Hír Tv értesülései szerint vitatható Gergényi Péter leendő országos rendőrfőkapitány főiskolai végzettsége, ugyanis kétéves felsőfokú képzés keretében kapott oklevelet. A Népszabadság szerint előbb a Rendőrtiszti Főiskola tisztképző szakát végezte el, majd a hároméves előképzés után vett részt kétéves felsőfokú képzésen.

Félnek a katonás Gergényitől a rendőrök

Itthon2004.08.06, 09:59

Bár nincs meg a szükséges végzettsége, a miniszterelnök rátermettsége miatt mégis Gergényi Péter budapesti főkapitányt nevezi ki az Országos Rendőr-főkapitányság élére. Az [origo] a fővárosban dolgozó rendőröket kérdezett arról, milyen rendőr Gergényi, milyen volt vele dolgozni, illetve mit várnak tőle azok, akik most kerülnek a keze alá. A rendőrök szerint Gergényi katonás, és kiszipolyozza az állományt. Egyesek úgy vélik, csak a média sztárolja, de egyéves főkapitánysága alatt semmit nem javult a bűnüldözés Budapesten. Volt olyan rendőr, akit alig tudtunk szóra bírni: mint mondta, veszélyes nyilatkozni.

Gergényi lesz az új országos rendőrfőkapitány

Itthon2004.08.02, 19:01

Szeptember 15-től Gergényi Péter irányíthatja az Országos Rendőr-főkapitányságot. Medgyessy Péter ugyanis hétfőn döntött arról, hogy a Salgó László lemondása miatt megüresedett posztra a jelenlegi budapesti rendőri vezetőt nevezi ki.

Gergényi fokozott ellenőrzést ígér Budán is

Itthon2003.11.10, 20:04

Budán is olyan rendőri egység áll munkába december elsejétől, mint amely a főváros pesti oldalán már bevált, s a pályaudvarok és a történelmi Belváros rendjét biztosítja - jelentette be Gergényi Péter dandártábornok a Magyar-Izraeli Baráti Társaság hétfői összejövetelén.

Az utcára vezénylik a leváltott rendőrtiszteket

Itthon2003.10.03, 11:10

Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány folytatja a rendőrség átalakítását. A héten négy budapesti kerületben neveztek ki új főkapitányt. Év végéig pedig további átszervezések lesznek: osztályok, illetve vezetői beosztások is megszűnhetnek a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál (BRFK). A leváltott rendőrök új egységekhez kerülnek, többségüket az utcára vezénylik. Kozák László alezredes az átszervezéseket azzal indokolta, hogy "az íróasztal mellett nem lehet bűnözőt fogni. Látható rendőrség a BRFK célkitűzése."

Gergényi nem kommentálja a személycserék hírét

Itthon2003.09.12, 12:47

Két helyettesi posztot megszüntet a budapesti rendőrfőkapitány, egy posztra pedig új ember kerül, a nyugdíjba vonuló régi helyére. Gergényi Péter nem kívánta kommentálni a Magyar Hírlap értesülését.

Állítólag behajtó volt az autójában agyonlőtt férfi

Itthon2003.08.28, 07:36

Több alvilági vállalkozónak is dolgozott behajtóként az a férfi, akit szerda hajnalban lőttek agyon autójában, a harmadik kerületben - tudta meg a Magyar Televízió Híradója. Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány ugyanakkor azt mondta: a támadásnak nincs köze a szervezett bűnözéshez. A támadó a 31 éves férfit megölte, társát életveszélyesen megsebesítette.

Elriasztja a bűnözőket Gergényi, a mumus

Itthon2003.08.13, 11:32

Kedd este Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány személyesen ellenőrizte a Nyugati pályaudvar rendjét. Egy szabadságon lévő, de véletlenül arra járó rendőr épp akkor fogott el egy tolvajt, amikor a főkapitány újságírók kíséretében  körbenézett az aluljáróban. A főkapitány és a MÁV biztonsági igazgatója egyetértettek, hogy "kellemesen tisztított a terület".

Javul a pályaudvarok biztonsága

Itthon2003.08.12, 22:59

A budapesti rendőrfőkapitány elégedett a július 7-én megalakult akciócsoport munkájával, amelynek a feladata a Belváros és a pályaudvarok közrendjének, közbiztonságának megerősítése. Gergényi Péter dandártábornok erről kedden este 9 órakor beszélt a Nyugati pályaudvaron, ahol Túrós Andrással, a MÁV Rt. biztonsági igazgatójával közösen helyszíni szemlén ellenőrizte a pályaudvar rendjét.

Az utcára vezényelte az egész BRFK-t Gergényi

Itthon2003.07.21, 11:28

Ellepték a rendőrök a fővárost, a korábbi létszám kétszerese teljesít szolgálatot az utcákon. A rendőrök ott vannak a forgalmas helyeken, rámásznak a zsebesekre, állandóan akcióznak a belvárosban és a főbb pályaudvarokon. Gergényi Péter fővárosi főkapitány minden mozgósítható rendőrt az utcára vezényelt.

Tiltakoznak a zsebek kiforgatása ellen

Itthon2003.07.08, 16:04

Mindennapossá vált, hogy az utcán, aluljárókban igazoltatott fiatalokat a rendőrök megmotozzák, kipakoltatják zsebeiket, átkutatják cigarettás dobozaikat - állítja több jogvédő szervezet. A rendőrségi törvény szerint erre a rendőröknek csak akkor van joguk, ha bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésének gyanúja merül fel, a jogvédők szerint azonban a legtöbb esetben enélkül végzik a motozást. A jogvédők nyílt levelet juttattak el a belügyminiszterhez, Lamperth Mónika azonban szabadságon van. Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány szerint teljesen jogszerű a ruházat-átvizsgálás.

A melegfesztiválra készülnek a jobboldali tüntetők

Itthon2003.07.04, 11:59

Befejeződött az Erzsébet hídon a tavalyi hídfoglalásra emlékező demonstráció. A tüntetők kevesen, körülbelül 150-en voltak, de abban bíznak, hogy az esti megmozduláson több ezren lesznek. A tavalyi események egyik fő szervezője, Budaházy György beszédében arra bíztatta a résztvevőket, hogy mindenképp menjenek el a szombati melegfesztiválra is. Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya közölte: információi szerint a délutáni rendezvényen provokálni akarják a rendőröket.

Odacsapott az asztalra az új főkapitány

Itthon2003.07.02, 09:13

Szigorú szabályokkal akar rendet teremteni az új budapesti rendőrfőkapitány. Minden játékot letöröltetett a rendőrségi számítógépekről, megtiltotta a magán-internetezést, kötelezővé tette, hogy a rendőrök megszüntessék összeférhetetlen, például kidobói mellékállásaikat. Elrendelte az egyenruhák és a kocsik tisztaságának reggeli ellenőrzését, megtiltotta a rendőrségi autók magánhasználatát. Gergényi Péter azt is bejelentette, hogy szerdától rendőrök irányítják a forgalmat a belvárosi csúcsforgalomban.

Vezetőcseréket tervez az új fővárosi főrendőr

Itthon2003.06.26, 07:40

Legalább két helyettesének leváltását tervezi Gergényi Péter, aki július elsején veszi át a Budapesti Rendőr-főkapitányság irányítását Kökényesi Antaltól - írja a Magyar Hírlap. A Salgó László országoas rendőrfőkapitány által kinevezett új budapesti főrendőr egyhangú szavazással kapott bizalmat a főváros rendészeti bizottságától szerdán.

Előző
  • 1
  • 2
Következő