Gergely Károly

címke rss

Korlátozásokkal ad hitelt a végtörlesztőknek a Fundamenta

Korlátozásokkal, de ad forinthitelt a végtörlesztésre a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. - közölte Gergely Károly a társaság elnök-vezérigazgatója. A lakástakarékpénztár vezetője azt is bejelentette, nem kér plusz tőkét a tulajdonosától.

Jön az új lakás-takarékpénztári törvény

Ingatlan2010.09.24, 18:12

Az idén ősszel beindítja a kormány az otthonteremtési program társadalmi vitáját, de lesz olyan törvény, amely hamarosan már a parlament elé kerül. Jelentősebb források várhatóan két év múlva lesznek elérhetők - ekkor indulhat a bérlakásprogram is - , de az energiatakarékos felújítások már jövőre elkezdődhetnek.

Fundamenta: rekorderedmény 2007-ben

Gazdaság2008.02.13, 19:15

A terveket mintegy kétszeresen, a megelőző évi eredményt pedig több mint négyszeresen meghaladó, 850 millió forint adózás előtti eredménnyel zárta a tavalyi évet a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. - ismertette a cég eredményeit Gergely Károly. Az elnök-vezérigazgató értékesítési sikereivel indokolta a kedvező eredményeket.

Lemondott a Vác vezetőedzője

Archívum2007.03.02, 17:29

Gergely Károly, a Vác labdarúgócsapatának vezetőedzője pénteken délután bejelentette: azonnali hatállyal lemond, és a szombati, Budapest Honvéd elleni idegenbeli bajnokin sem ül le a kispadra.

K�tsz�mjegy� n�veked�s a Fundament�n�l

Gazdaság2007.02.07, 16:30

A Fundamenta-Lak�skassza lak�stakar�kp�nzt�r bet�t�llom�nya 20,4 sz�zal�kkal 97,5 milli�rd forintra, m�g a szerz�d�s�llom�nya 36,4 sz�zal�kkal 742 milli�rd forintra n�tt tavaly - mondta el Gergely K�roly eln�k-vez�rigazgat�.

Gergely Károly: Kamatadó ellen is véd a lakástakarék

Vendégszoba2006.09.27, 14:25

A kamatadó bevezetése után még inkább megéri szerződést kötni. Ráadásul a támogatások szűkítését követően sokan csak a lakástakarékokon keresztül juthatnak állami támogatáshoz.. Gergely Károlyt, a Fundamenta Lakástakarék igazgatóját a lehetséges konstrukciókról, és a legkedvezőbb feltételekről faggatták. Kiderült az is, hogy a támogatott hitelből az ügyfeleknek nem feltétlenül kell lakást vásárolni.

Olasz edzője lehet a Honvéd focicsapatának

Archívum2005.06.22, 16:27

A Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetősége nem hosszabbítja meg Gergely Károly június 30-án lejáró szerződését, így az együttes biztosan új trénerrel vág neki a 2005-06-os szezonnak.

Idén harmadszor vált edzőt a Budapest Honvéd

Sport2005.04.14, 20:33

Ebben az idényben immár harmadszor váltott vezetőedzőt a labdarúgó Arany Ászok Ligában szereplő Budapest Honvéd: Szurgent Lajost az eddigi szakmai igazgató, Gergely Károly váltja a kispadon.

A liga szerint nem Szurgent a Honvéd edzője

Archívum2005.03.18, 16:30

Margitai Zoltán, a Magyar Labdarúgó Liga szervezési osztályának a vezetője szerint jelenleg nem Szurgent Lajos, hanem Gergely Károly a Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Előző
  • 1
Következő