Gerard Collomb

címke rss
Évtizedeken át közpénzből tartotta el barátnőjét Macron bukott belügyminisztere

Évtizedeken át közpénzből tartotta el barátnőjét Macron bukott belügyminisztere

Házkutatást tartottak Gerard Collomb, Macron bukott belügyminiszterének lyoni lakásában és az önkormányzati hivatalban is, mivel a gyanú szerint a barátnőjét több különböző állásban helyezte el. Összesen tíz különböző állása volt a nőnek 24 év alatt. A szocialista Collomb egyébként csúfos belügyminiszteri ténykedését leszámítva 2001 óta vezeti a francia nagyvárost. A V4NA nemzetközi hírügynökség információja szerint a francia államügyészség vizsgálatot indított Gerard Collomb ellen, a vád: közpénzek elsikkasztása korábbi élettársa, Meriem Nouri törvénytelen alkalmazása miatt.

Már a francia baloldal is iszlamizációról beszél

Nagyvilág2018.10.31, 17:00

Vannak olyan helyek Franciaországban, ahol, ha nem a migrációból jöttünk, vagy nem onnan származunk, akkor úgy érezhetjük, hogy fordított kolonizáció áldozatai vagyunk – minderről Olivier Faure, a Francia Szocialista Párt főtitkára beszélt a közszolgálati rádiónak. Korábban Gérard Colomb, lemondott belügyminiszter nyilatkozott az iszlám térhódításáról.

A legnagyobb félelmük, hogy szalafisták nyerik a következő választásokat

Nagyvilág2018.10.25, 13:24

Gerard Colomb nemrégiben leköszönt francia belügyminiszter távozása előtt három héttel elmondta: leginkább attól tartanak, hogy a következő önkormányzati választásokon szalafista polgármestereket fognak választani. 

Botrányos és nevetséges hízelgés az új elnöknek

Nagyvilág2017.06.08, 12:14

Franciaország mindig büszke volt arra, hogy milyen magas színvonalú náluk a politikai közbeszéd. A választási kampány legerősebb mondatának például Marine Le Pen gondolatat tartották, amikor a második, döntő forduló előtt azt mondta Macronnak: akárhogy is alakul a harc közöttük, mindenképpen női elnöke lesz Franciaországnak. Mert vagy Marine Le Pen lesz az elnök, vagy Angela Merkel.

Előző
  • 1
Következő