George Bush

címke rss

Bush: 15 milliárd dollár az AIDS ellen

Tudomány2003.04.30, 10:56

George Bush amerikai elnök 15 milliárd dollárt kér a kongresszustól az AIDS megelőzését és gyógyítását szolgáló öt éves tervéhez.

Bush rászólt a Dixie Chicksre

Kultúra2003.04.28, 13:53

A nyilvános Bush-bírálattal kezdődő Dixie Chicks-botrány akkorára dagadt, hogy az amerikai elnök személyesen is reagált az eseményekre, mondván, a lányok azt csinálnak, amit akarnak, de készüljenek fel a következményekre. Közben a lányokat halálos fenyegetések is érték háborúellenességük miatt.

Még két évig Irakban maradhat az USA

Irak2003.04.25, 07:53

George Bush amerikai elnök szerint az amerikai hadsereg addig marad Irakban, amíg betöltötte küldetését, és ez akár két évet is jelenthet. Az elnök kijelentette, vannak jelek, amik arra utalnak, hogy Szaddám Huszein meghalt, de legalábbis súlyosan megsebesült.

Bush feloldaná az Irak elleni szankciókat

Gazdaság2003.04.20, 13:32

George Bush amerikai elnök az Irak elleni szankciók fokozatos feloldását kéri az ENSZ Biztonsági Tanácsától (BT), és egyelőre fenn kívánja tartani a világszervezet ellenőrzését az iraki olajexport felett - értesült a The New York Times.

Bush az Irak elleni szankciók feloldását követeli

Irak2003.04.16, 23:55

Az amerikai elnök, Szaddám Huszein hatalma összeomlására hivatkozva, az Öböl-háború után hozott Irak elleni kereskedelmi szankciók feloldását szeretné mihamarabb elérni.

Aznar viszi Bush üzenetét Szíriába

Irak2003.04.15, 15:02

Spanyol lapértesülések szerint José María Aznar spanyol kormányfő elfogadta George Bush amerikai elnök megbízását, hogy lépjen kapcsolatba Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, és figyelmeztesse, hogy Damaszkusz ne nyújtson menedéket Szaddám Huszein iraki diktátor támogatóinak. Aznar ugyanakkor kijelentette: Szíriát nem támadja meg senki és Spanyolország nem tekinti ellenségének a közel-keleti országot.

Egyre nő Bush népszerűsége

Irak2003.04.13, 09:23

George Bush amerikai elnök népszerűségének hazai növekedéséről tanúskodnak a Bagdad bevétele után készült közvélemény-kutatások. Ugyanakkor az amerikai polgárok kétharmada nagyon fontosnak tartja, hogy bizonyítékot találjanak az iraki tömegpusztító fegyverek létezéséről.

Bush szerint vegyi fegyverei vannak Szíriának

Irak2003.04.13, 21:27

George Bush vegyi fegyverek birtoklásával vádolta Szíriát, emellett felszólította az Irakkal szomszédos államot, hogy ne nyújtson menedéket a Huszein-rezsim volt vezetőinek. Az elnök ugyanakkor optimistán szólt az Észak-Koreával kapcsolatos fejleményekről.

Nyomatékos amerikai figyelmeztetés Szíriának

Irak2003.04.12, 00:41

George Bush felszólította Szíriát, hogy adja ki az oda menekült iraki rezsim tagjait és szimpatizánsait. Korábban az amerikai elnök bizonyítottnak vélte, hogy Damaszkusz fegyverrel, katonai technikával segíti Szaddám rezsimjét.

A szabadság felé: amerikai-brit tévéadás Irakban

Irak2003.04.10, 16:39

Napi egyórás televíziós adást indítottak az amerikai-brit csapatok Irakban csütörtökön. Az új adó, amely "A szabadság felé" nevet viseli angolul, arab feliratozással közvetít híreket és katonai közleményeket. A tévéadást egy amerikai C-130-as repülőről sugározzák, amely az iraki légteret járja majd egész nap. A csatorna először Tony Blair és George Bush televíziós üzenetét adta csütörtökön.

Iraki rendezés: az USA-nak csak az ENSZ határozatai kellenek

Irak2003.04.10, 15:45

Noha kedden George Bush amerikai elnök még azt mondta, az ENSZ-nek alapvető szerepe lesz az iraki rendezésben, külügyminisztere csütörtökön egyértelművé tette, hogy a nemzetközi szervezetnek csupán humanitárius feladatokat szánnak. Colin Powell közölte: az ENSZ-re az iraki politikai rendezésben nem számítanak, csak határozataira van szükségük. Ugyanakkor az ENSZ tagállamainak többsége - még a leghűségesebb szövetséges Nagy-Britannia is - a szervezetre bízná az ország politikai rendezését, ám az USA hajthatatlan, szerdán már megérkezett Irakba az iraki átmeneti közigazgatást megszervező amerikai hivatalnokok első csapata.

Blair: A lehető leghamarabb távozunk Irakból

Irak2003.04.08, 17:54

Az új Irakot nem a szövetségesek és nem az ENSZ fogja kormányozni - jelentette ki kedden a brit kormányfő. Tony Blair George Bush amerikai elnökkel folytatott megbeszélése után kijelentette: a szövetséges csapatok egy nappal sem maradnak tovább Irakban a szükségesnél. Az amerikai elnök a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a szövetségesek igyekezni fognak, hogy minél hamarabb felállhasson az irakiakból álló új kormány.

Bush Irak jövőjéről tárgyal Belfastban

Irak2003.04.07, 20:57

Észak-Írországba érkezett hétfő este az amerikai elnök, aki a brit, majd az ír kormányfővel 24 órás hármas csúcstalálkozón vesz részt. A találkozó napirendjén az iraki háború - főleg a háború utáni rendezés -, valamint az észak-írországi békefolyamat szerepel.

Blair beszélte le Busht az iraki háborúról a WTC után

Irak2003.04.04, 14:40

A 2001. szeptember 11-i merényletek után Tony Blair brit kormányfő beszélte le George Bush amerikai elnököt Irak azonnali megtámadásáról - állítja Christopher Meyer, Nagy-Britannia volt washingtoni nagykövete. A nagykövet szerint Blair azt akarta elérni, hogy a támadás előtt a békés rendezés minden lehetőségét merítsék ki.  

Bush: napról napra közelebb Bagdad

Irak2003.04.01, 00:05

Bush amerikai elnök hétfőn Philadelphiában tartott beszédében azt mondta, hogy Amerika az iraki nép szabadságáért küzd. Szerinte a nyugatiak ellen harcoló irakiak csak azért állnak ellen, mert félnek Szaddám Huszein gyilkos rezsimjétől. Nagyon elégedetten szólt a háború eddigi eredményeiről.

Elnöki engedély nélkül indulhat Bagdad ostroma

Irak2003.04.01, 22:42

A szövetségesek műveleteit irányító Tommy Franks tábornok saját hatáskörében dönt Bagdad ostromának megkezdéséről, nem kell egyeztetnie Bush elnökkel sem. Közben a Pentagon ismét tagadta azokat az információkat, hogy véleménykülönbségek lennének az amerikai hadvezetésen belül.

Százezres tüntetések a háború ellen

Irak2003.03.30, 19:16

Több mint 150 ezer ember vett részt az eddigi legnagyobb háború-ellenes indiai tüntetésen vasárnap Calcuttában. A tömeg George Bush amerikai elnököt jelképező, több tucatnyi bábut felgyújtott. A marokkói fővárosban 200 ezren tüntettek. A résztvevők több amerikai és izraeli zászlót elégettek, és összetörték a McDonald's amerikai gyorséttermi lánc egy utcai reklámtábláját. Százezres tömeg vonult az utcára az indonéz fővárosban, Dzsakartában is. Tüntetések voltak több európai országban is.

Bush és Rumsfeld Bagdadot akarja

Irak2003.03.30, 18:13

George Bush amerikai elnök arra biztatja tábornokait, hogy az eredeti terv szerint Bagdadra összpontosítsák erőfeszítéseiket, noha a szívós dél-iraki ellenállás miatt egyes harctéri parancsnokok új haditervet szorgalmaznak, írja vasárnapi számában a The Washington Post. A lap szerint az elnök szombaton Camp Davidben telekonferencián tartott megbeszélést legfontosabb iraki tanácsadóival.

Bush-Blair találkozó Camp Davidben

Irak2003.03.27, 03:32

Tony Blair brit miniszterelnök szerda este -közép-európai idő szerint az éjszakai órákban- Camp Davidbe érkezett, hogy George Bush amerikai elnökkel az iraki háborúról és a transzatlanti kapcsolatokról tanácskozzon.

Hatodik nap: Ostrom előtt, vihar közben

Irak2003.03.26, 00:07

A háború hatodik napjának legfontosabb helyszínei ismét Bagdad és Bászra voltak. Előbbi azért, mert a városnál ostrom készül, utóbbi pedig azért, mert - legalábbis brit jelentések szerint - megtört jég: a helyi lakosság fellázadt az iraki katonák ellen. A hatodik napot a szövetséges katonai vezetők arra használták, hogy felkészítsék országaik lakosságát: a háború neheze még csak most következik.

Bush benyújtotta a háborús számlát

Gazdaság2003.03.25, 09:55

A háború közvetlen költségei 62,5 milliárd dollárt tesznek ki, ezen felül 12,2 milliárd dollárba kerül az Iraknak nyújtandó humanitárius segély, a szövetségesek támogatása, az Egyesült Államok biztonságának növelése George Bush szerint. Az amerikai elnök kedden nyújtja be a számlát a Kongresszusnak, amely egyelőre 30 napos háborúval számol.

6 hónapra elegendőek az iraki készletek

Irak2003.03.25, 11:18

Az iraki kereskedelmi miniszter szerint Iraknak 6 hónapra elegendő élelmiszer- és gyógyszertartalékai vannak. Bush 500 millió dollárt akar fordítani iraki humanitárius segélyekre.

Tüntetések háború ellen és mellett az USA-ban

Irak2003.03.23, 03:47

Az Egyesült Államok több nagyvárosában háborúellenes tüntetést tartottak, de demonstráltak a katonai akció támogatói is. A tiltakozók Bush elnököt bírálták, és akadt, aki Chirac jelenlegi francia államfőt javasolta az Egyesült Államok következő elnökének. A háború támogatói hazafias dalokkal és imádkozással demonstrált a katonai akció és Bush politikája mellett.

Egyre több amerikai támogatja Busht

Irak2003.03.22, 17:09

A New York Times és a CBS közös közvélemény-kutatása szerint Bush elnök politikáját egyre többen támogatják, mióta megindult a háború. A konfliktust megítélő csoportok között azonban továbbra is éles a szakadék.

USA: mégis kitoloncolják a volt magyar titkosrendőrt

Nagyvilág2003.03.22, 04:03

Visszavonta egy volt magyar titkosrendőr kitoloncolásának felfüggesztését az amerikai legfelsőbb bíróság eljáró bírája pénteken. Anthony Kennedy bírót a George Bush vezette kormány kérte a Kenyeres Zsolt kitoloncolására kedden elrendelt halasztás törlésére.

Az adócsökkentés rovására háborúzik Bush

Irak2003.03.21, 21:33

Az amerikai szenátus megszavazta a háborúhoz kért 100 milliárd dolláros tartalékot, ám annak forrását az elnök adócsökkentési programja jelenti, amely így ennyivel kisebb lehet.

Idióta bűnözőnek nevezték Busht az iraki parlamentben

Irak2003.03.20, 16:57

Az iraki képviselők ülésükön átkokat szórtak az amerikai elnökre, miközben hűséget esküdtek Szaddám Huszeinnek. Egy képviselő azt mondta: "az egész világnak joga van azt mondani a kis Bushnak, hogy tűnj el, te idióta bűnöző".

Fokozzák az Irak elleni légicsapásokat

Irak2003.03.20, 16:39

Röviddel a Bush elnök által Szaddám Huszeinnek adott ultimátum lejárta előtt, a szövetséges légierő fokozta az Irak ellen a nap folyamán indított légitámadásai erősségét.

Az amerikaiak még nem tudják, hogy mit találtak el

Irak2003.03.20, 16:32

George Bush amerikai elnököt még a csütörtök hajnali meglepetésszerű rakétacsapás előtt tájékoztatta a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) arról, hogy tud az iraki elnök tartózkodási helyéről. A CIA állítólag pontosan megjelölte Szaddám tartózkodási helyét. Amerikai tisztségviselők ugyanakkor azt is kijelentették, hogy bizonyos időre van szükség annak megállapítására, mit találtak el és ki tartózkodott ott.

Órákon belül indulhat a támadás

Irak2003.03.20, 16:40

A Pentagon egyik vezető hivatalnoka közölte George Bush amerikai elnökkel, hogy az amerikai csapatok készen állnak az Irak elleni támadásra, és csak a parancsára várnak. A támadás órákon belül megindulhat.  Franciaország és Németország elítélte a küszöbön áló katonai csapást az ENSZ BT szerdai ülésén. Az amerikai elnök és a brit kormányfő szerda délután 20 perces telefonbeszélgetést folytatott. Közben a jelentések szerint már megadták magukat az első iraki katonák - szám szerint 17-en.

Bush tárgyalt és vacsorázott - a támadás előtti órák

Irak2003.03.20, 16:22

Egy közel háromórás tanácskozás során döntött úgy az amerikai elnök, hogy megindítja a támadást Irak ellen. A tanácskozás után még egyeztetett beszédírójával, megvacsorázott feleségével, majd ottani idő szerint este 22.15-kor a televízióban is bejelentette a csapások kezdetét. A beszéd sugárzása előtt Bush még egyszer átfutotta a szöveget, öklével a levegőbe csapott, majd megjegyezte: "Jól érzem magam." A támadás bejelentését megelőző órák történéseiről a The New York Times írt összefoglalót.

Amerikai képviselők a háború ellen

Irak2003.03.20, 16:34

Az ellenzéki Demokrata Párt több képviselője is élesen támadja Bush elnököt a háború megkezdéséért. Egy elnökjelöltségre is pályázó demokrata képviselő szerint az elnök megsértette az amerikai alkotmányt és a nemzetközi jogot is.

Az akció indítása nem az ultimátumtól függ

Irak2003.03.20, 16:41

Amerikai hivatalos források szerint, miközben az Irak elleni háború akár már szerda este megindítható, George Bush amerikai elnök taktikai előny miatt várhat még a támadás elrendelésével. A Szaddámnak adott ultimátum csütörtök hajnalban jár le, ám ez önmagában nem jelenti azt, hogy akkor indítják a támadást az amerikaiak - írja a CNN.

Megkezdődött a támadás Irak ellen

Irak2003.03.20, 16:38

Reggel 3.33- kor légiriadó volt Bagdadban, a légvédelem ismeretlen gépekre tüzelt. Azóta több újabb támadás érte Bagdadot. George Bush amerikai elnök 4.15-kor sajtótájékoztatót tartott, ahol közölte: nehéz szívvel, de kénytelen volt elindítani a támadást. Az első támadások célpontja Szaddám Huszein és más magas rangú iraki vezetők voltak. A CNN értesülései szerint az iraki elnök hamarosan beszédet mond.

Bush háborús beszéde

Irak2003.03.20, 16:36

George Bush amerikai elnök négyperces beszédében jelentette be ma hajnalban, hogy megkezdődött az Irak elleni háború. "Nincsenek ambícióink Irakban, csupán a fenyegetést akarjuk megszüntetni és visszaadni az ország ellenőrzését az iraki népnek” - mondta beszédében Bush.

Bush elindította a visszaszámlálást

Nagyvilág2003.03.18, 06:25

George Bush amerikai elnök március tizennyolcadikán, amerikai idő szerint az esti fő televíziós műsoridőben rövid beszédet mondott népéhez az iraki helyzetről. Bush két napot adott az iraki diktátornak és családjának országa elhagyására. Ellenkező esetben katonai csapást helyezett kilátásba.

Szaddám Huszein: Ez lesz az utolsó háború

Nagyvilág2003.03.18, 18:25

Évek óta először katonaruhát öltött magára Szaddám Huszein iraki elnök, és megjelent a legfőbb államhatalmi szerv és a kormányzó párt közös ülésén. A két testület szintén elutasítja Bush amerikai elnök mandátumát. Szaddám Huszein közölte minisztereivel: "Hosszú időre ez a csata lesz Irak utolsó háborúja." Közben a lakosság is készül a háborús helyzetre: megkezdődött a kenyér és üzemanyag iránti felvásárlási láz.

George Bush háborús beszéde

Nagyvilág2003.03.18, 16:06

Olvassa el George Bush amerikai elnök hétfő éjszakai beszédének teljes szövegét magyarul, nem hivatalos fordításban!

Az Arab Liga tiltakozik az ultimátum ellen

Nagyvilág2003.03.18, 12:27

Az Arab Liga mellett Indonézia és Új-Zéland kormánya is tiltakozik George Bush ultimátuma ellen. Az Arab Liga szerint sajnálatos, hogy az Egyesült Államok úgy döntött, a nemzetközi jog keretein kívül kíván cselekedni. Indonézia sajnálatát fejezte ki a Bush-beszéd miatt, az új-zélandi miniszterelnök pedig vitatja egy Irak elleni akció jogosságát.

Már csak néhány magyar újságíró van Irakban

Itthon2003.03.18, 12:44

A magyar diplomácia szerint George Bush amerikai elnök hajnali televíziós beszéde, amelyben ultimátumot inézett Szaddámhoz, ismételt esély arra, hogy az iraki válságot békés eszközökkel lehessen rendezni. A Külügyminisztérium arra kéri a magyar állampolgárokat, hogy semmiképpen se utazzanak Irakba és a térségbe. Az országban jelenleg néhány magyar állampolgár tartózkodik.

Csütörtök hajnalban jár le az ultimátum

Nagyvilág2003.03.18, 12:31

Közép-európai idő szerint csütörtök hajnalban, 2 óra 15 perckor jár le George Bush amerikai elnök Szaddám Huszeinnek adott 48 órás ultimátuma. A Fehér Ház közlése szerint az óra az elnök beszédének elhangzásától ketyeg. George Bush 48 órát adott Huszeinnek és fiainak a távozásra Irakból. Az ultimátum lejárta nem jelenti szükségszerűen a hadműveletek megkezdését, amelyről - mint az elnök fogalmazott - az Egyesült Államok belátása szerint dönt majd.

Irakiak pert indítottak idősebb Bush ellen

Nagyvilág2003.03.18, 17:13

Pert indított hét iraki család idősebb George Bush volt amerikai elnök, valamint három másik egykori és jelenlegi amerikai vezető ellen. A panaszosok azért kezdeményezték az eljárást, mert több hozzátartozójuk életét vesztette az 1991-es Öböl-háború idején, amikor bombatámadás ért egy civil óvóhelyet.

Apja figyelmeztette Busht Irak miatt

Nagyvilág2003.03.17, 16:21

A nemzetközi támogatás nélküli iraki háború ellen érvelt idősebb George Bush volt amerikai elnök, a jelenlegi elnök apja. Idősebb Bush volt az elnök az Öböl-háború idején, de akkor az ENSZ támogatta a katonai akciót. A mostani helyzetben viszont aggódik a közel-keleti békéért és Amerika kapcsolataiért.

Ha Huszein nem megy, kitör a háború

Nagyvilág2003.03.17, 21:45

Óráról órára fokozódik a háborús hangulat az Egyesült Államokban és a katonai fellépést támogató országokban. Az USA, Nagy-Britannia és Spanyolország felhagyott a diplomáciai próbálkozásokkal és visszavonta az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztett javaslatát. George Bush éjjel ultimátumot intéz Szaddám Huszeinhez, és ha az iraki diktátor nem mond le, a három nagyhatalom megindítja a támadást. Fehér házi források szerint a határidő legfeljebb 72 óra. A fegyverzetellenőrök elhagyják Irakot. Szerdán találkozót tart a német, a francia és az orosz külügyminiszter.

Hétfőn tárgyal Irakról a Biztonsági Tanács

Nagyvilág2003.03.17, 11:41

Közép-európai idő szerint délután négy órakor összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy az iraki válságról tárgyaljon. Bush amerikai elnök vasárnap egynapos határidőt szabott a tanácsnak az iraki háború támogatására. Chirac francia elnök azonban ismét kilátásba helyezte a határozat megvétózását, szerinte akár több hónap további haladék is adható Iraknak a leszerelésre. Ha az ENSZ hétfőn nem bólint rá a katonai akcióra, Bushék feltehetően nemzetközi felhatalmazás nélkül is támadni fognak.

Iraki válság: egy napig még a diplomáciáé a szó

Nagyvilág2003.03.17, 01:32

Március 17-én eljön az igazság pillanata a világ számára az iraki válsággal kapcsolatban - közölte George Bush amerikai elnök az Azori-szigeteken tartott hármas csúcstalálkozót követően. Az elnök egy napot adott az ENSZ Biztonsági Tanácsának, hogy elfogadja az amerikai-brit határozattervet, amely felhatalmazást adna a háborúra. Ha az ENSZ nem bólint rá, Bushék feltehetően nemzetközi felhatalmazás nélkül is támadni fognak.

A török légtér sürgős megnyitását kérte Bush

Nagyvilág2003.03.14, 10:09

Hivatalosan kérte a török légtér sürgős megnyitását az amerikai légierő repülőgépei számára George Bush amerikai elnök a kijelölt török miniszterelnöktől, Recep Tayyip Erdogantól. A kérdésről a később létrehozandó török kormánynak, majd a parlamentnek kell döntenie.

Bush nem megy el az iraki szavazásra

Nagyvilág2003.03.10, 21:52

George Bush amerikai elnök nem megy New Yorkba, az újabb iraki határozat elfogadásáról döntő biztonsági tanácsi szavazásra - közölte hétfőn a Fehér Ház szóvivője.

Bush: Nincs szükség engedélyre a háborúhoz

Nagyvilág2003.03.07, 07:35

George Bush amerikai elnök ismét megerősítette, hogy az ENSZ felhatalmazása nélkül is megindítja a háborút Irak ellen. "Ha a biztonságunkról van szó, nincs szükségünk senki engedélyére" - mondta Bush. Pénteken mutatja be újabb jelentését Hans Blix, az ENSZ fegyverellenőreinek vezetője, melyben valószínűleg bírálni fogja az iraki együttműködést. Bush azt is bejelentette: az ENSZ Biztonsági Tanácsa napokon belül szavazhat az USA új határozattervezetéről.