Gémesi György

címke rss

Herényi szerint Gémesi távozik az MDF-ből

Itthon2006.05.02, 09:19

Sajnálja, de szükségszerűnek tartja Gémesi György távozását az MDF-ből Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője, aki erről kedden reggel az MTV Nap-kelte című műsorában beszélt. Gémesi vasárnap este egy televízió műsorban élesen bírálta a pártot, és azt mondta: kedden jelenti be, hogy kilép-e az MDF-ből.

Gémesi pénteken áll elő bizonyítékaival

Itthon2006.05.03, 14:21

Gémesi György MDF-es politikus azt állítja: írásban és szóban is kérte Dávid Ibolya segítségét a két forduló között, hogy bejuthasson a parlamentbe, de a fórum elnöke állítólag nem akarta, hogy ő képviselő legyen. Gémesi azt mondja, bizonyítékai is vannak erre, de ezekkel csak pénteken áll elő. Hock Zoltán elnökhelyettes megfontoltságot kér kollégájától, és azt, hogy veresége okát keresve először a saját háza táján nézzen szét.

Gémesi György kilép az MDF-ből

Itthon2006.05.05, 17:47

Gémesi György bejelentette, hogy kilép a Magyar Demokrata Fórumból, de egyelőre más pártba nem lép be. Gödöllő polgármestere elmondta, hogy az őszi helyhatósági választásokon egy civil szervezet támogatásával indul. A politikus közölte: bizonyítékok vannak arra, hogy az MDF kampányát baloldali pénzből finanszírozták. Gémesi szerint a Tisztelet Társasága 80 ezer szavazatot ajánlott fel a listás helyekért cserébe. A szervezet pénteki közleményében visszautasította a vádakat.

Gémesi: Nemkívánatos személy lettem

Vendégszoba2006.05.10, 10:48

Az MDF-et a túlélési kényszer vezette, ezért tudta a baloldal eszközként használni a jobboldal gyengítésére - állította az [origo] Vendégszobájában Gémesi György Gödöllő polgármestere, aki 17 év párttagság után, nemrég otthagyta a Magyar Demokrata Fórumot. Beszélt arról is, hogy sok baloldali politikussal van jó viszonyban, de csak párat sorolt fel közülük, mondván, hogy nem akarja kompromittálni őket.

Herényi marad az MDF frakcióvezetője

Itthon2006.05.15, 07:42

Az MDF országos választmánya is rábólintott Herényi Károly frakcióvezetőségére. A parlament alelnöki posztjára Dávid Ibolyát javasolja a párt, és a közelmúltban kilépett Gémesi György országos elnökségi helyét is betöltötték.

Gödöllői gyógyír a máltai sebekre

Sport2006.10.13, 23:47

Miközben szerdán a világranglistán 144. helyezett Máltától szégyenszemre kikapott a magyar labdarúgó-válogatott, addig a sportág "kistestvérének", a futsalnak a magyar képviselője, a Gödöllő parádés eredményt elérve - a Bajnokok Ligájának megfelelő UEFA Futsal Cup budapesti selejtezőjéből - bejutott Európa legjobb 16 csapata közé. A Bikák kedden 4-0-ra kiütötték a lett Raba Rigát, másnap pedig 0-1-ről fordítva 6-1-re lelépték a moldáv Toligma Chisinaut. Mindezzel valóra váltak a gödöllői álmok, hiszen a minitornáról ketten jutnak tovább. A Körcsarnokban zajló selejtezősorozat zárásaképp a pénteki, Sahtar Donyeck elleni rangadón Euróópa ...

Rozoga vívópástokon a pekingi sikerekért

Sport2007.11.13, 20:04

A vívók 2008-as pekingi olimpia előtti konzultációján Gémesi György szövetségi elnök bevezetésként elmondta: lezárult egy kétéves átalakulási folyamat, a feszültebb periódust követően végre nyugalom honol a sportágban, az elmúlt évek drámai költségvetési problémáin is sikerült úrrá lenni.

Visszaszorítanák a színesfémlopást

Gazdaság2008.04.14, 07:46

Féléves tárgyalást követően már körvonalazódik, hogyan lehetne visszaszorítani az illegális színesfém-kereskedelmet - írja a Napi Gazdaság. A jövőben törvénymódosításokkal próbálják meg visszaszorítani a szobrokra, harangokra és egyéb alkotásokra szakosodott színesfémtolvajokat - mondta Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke.

Csődhullám előtt a megyei önkormányzatok

Archívum2008.08.19, 11:40

Az ellenőrzött önkormányzatok 20-40 százalékánál talált nemrégiben a tervezettől eltérő költségvetési hiányt az Állami Számvevőszék (ÁSZ). A megyei jogú városok szervezete szerint csődközeli helyzetben vannak az önkormányzatok, ezért a finanszírozás felülvizsgálatára van szükség. A múlt hónapban ugyan 15 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kaptak a nehéz helyzetben lévő önkormányzatok, de ez kevés. Az önkormányzatok vezetősége szerint ha nem kapnak jövőre több támogatást akkor kénytelenek lesznek az általuk fenntartott kórházak és iskolák működtetését a kormányra ruházni.

Lemondott a vívók elnöke, új kapitányt kaptak a tőrözők

Sport2008.11.28, 19:02

Nébald György, Kulcsár Győző és Szekeres Pál irányítja a jövőben szövetségi kapitányként a kardozók, párbajtőrözők, illetve tőrözők felkészülését. A Magyar Vívószövetség (MVSZ) erről a pénteki elnökségi ülésén döntött, melyen lemondott posztjáról Gémesi György elnök.