GDP
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- növekedés
- infláció
- devizapiac
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
1200 milliárd forintot költhetünk el a boltokban karácsony előtt
Újabb csúcsot ért el az ipari termelés Magyarországon, a PayPal pedig felvásárolta a legnagyobb riválisát, ez nem tetszik a brit hatóságoknak. Mindemellett ismét csökkent az üzemanyag ára, és hamarosan a fúrt kutakról is végleges döntés születik. A hét gazdasági összefoglalója.
A rendszerváltás óta nem látott rekord dőlt meg Magyarországon
A bruttó hazai termék 4,9 százalékkal haladta az előző év azonos időszakit a harmadik negyedévben, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye 5,2, az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal nőtt – jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Hasonló növekedésre legutóbb a 2000-es évek elején volt példa, de ilyen magas értéket akkor sem sikerült elérni. Elemzők és kormányzati szereplők együttes véleménye szerint a kiemelkedő adat mögött a bérek növekedése és a fogyasztás bővülése áll, valamint az építőipar és a beruházások jó teljesítménye.
Berobbant a magyar gazdaság, sokkal jobb a GDP a vártnál
A Központi Statisztikai Hivatal módosította a harmadik negyedévre vonatkozó becslését, ami szerint még jobban teljesített a magyar gazdaság, mint azt korábban várták. Összesen 5,2 százalékos volt az emelkedés az említett időszakban.
- címkék:
- gazdaság
- GDP
- Címkefelhő »
Az egész világ erre a beszédre várt
Markáns emelkedéssel zárták az amerikai részvényindexek a tegnapi kereskedést, miután Jerome Powell Fed-elnök szavaiból azt olvasták ki a befektetők, hogy közeledik a kamatemelési sorozat vége. Bár a jegybankelnök nem állított ilyesmit, csupán azt, hogy közel járnak az egyensúlyi kamatszinthez (amit akár át is léphet a későbbiekben a Fed), de az elmúlt hetek bizonytalan mozgása után ez is elég volt az emelkedéshez.
A magyar gazdaság a vártnál gyorsabb ütemben növekszik idén és jövőre is
A Morgan Stanley elemzőstábja javított a magyar gazdaság 2018-ra és a jövőre jósolt GDP-növekedési mértékén.
Idén is jelentősen hozzájárul a GDP növekedéshez a mezőgazdaság
A mezőgazdaság idén is jelentős mértékben járulhat hozzá GDP növekedéshez a mezőgazdaságért felelős államtitkár várakozása szerint - közölte az Agrárminisztérium.
- címkék:
- mezőgazdaság
- GDP
- Agrárminisztérium
- Címkefelhő »
Mi vár jövőre az amerikai gazdaságra?
Jelentősen lelassulhat az amerikai gazdaság a jövő év második felében – mondják a Goldman Sachs elemzői. A bank szakértői szerint ennek egyik elsődleges oka az lehet, hogy az amerikai jegybank tovább emeli a kamatokat, miközben az adócsökkentések hatásai egyre inkább kifutnak.
Varga Mihály: Idén és jövőre is 4 százalék feletti GDP-növekedés várható
Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az idén 4,3-4,5 százalékkal nő majd a magyar hazai össztermék (GDP), és a kormány várakozása alapján jövőre is 4 százalék feletti mértékben bővül a gazdaság Magyarországon.
A válság óta nem volt ilyen alacsony a magyar államadósság
Az elmúlt napokban-hetekben, sorra jelentek meg olyan adatok, amelyek a magyar gazdaság erejéről, stabilitásáról tanúskodnak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss közlése szerint a harmadik negyedévben csökkent a külső államadósság, emellett gyarapodott a háztartások vagyona. Az elmúlt napokban azt is megtudhattuk, hogy javult a fizetési mérleg, a várakozások felett nőtt a GDP és tovább csökkent a munkanélküliség Magyarországon. Mindezen jelentések alapján, a magyar gazdaság évtizdes viszonylatban tekintve is a legjobb formájában van.
A béremelkedés a gazdaságot serkenti
Folyamatban volt és van egy jelentős béremelkedés, ez azonban nem az inflációt serkenti, hanem a gazdaságot - mondta Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
- címkék:
- infláció
- GDP
- gazdaság
- vásárlóerő
- Címkefelhő »