Gazdaság

címke rss

Az ellenkezőjét csinálja az Amazon annak, amit eddig tett

Gazdaság2019.03.07, 16:01

Úgy tűnik, egy idő után a kigyó a saját farkába harap: eddig az volt a menő, ha valaki a digitális térbe tereli át a forgalmát a fizikai térből, annak számtalan előnyei miatt. Az eleve interneten született Amazon viszont egyre inkább saját, hagyományos boltokban gondolkodik. Ráadásul nem is ez az első ilyen kezdeményezése.

Az eddigi legjobb évét zárta a Mercedes-gyár

Gazdaság2018.05.14, 16:22

Tavaly több mint 190 ezer Mercedes gördült ki a gyárból, ez volt az eddig legjobb év - mondta az üzem ügyvezető igazgatója hétfőn.

A modern graffiti lehet a közeljövő kedvenc befektetése

Gazdaság2017.08.29, 08:34

Néhány száz dolláros beruházásból akár félmillió dolláros hasznot is hozhatnak a street art művek, és ez már a befektetők figyelmét is felkeltette. A nagy pénzek kaszálására nem is kell sokat várni: egy 60-70 ezer forint értékű bevásárlás, akár egy évtized alatt megtöbbszöröződhet. Volt már rá példa ugyanis, hogy ez a szerényebb összeg tíz év múlva félmillió dollárt fialt, a közel kétezerszeres megtérülés pedig rossznak semmiképp sem nevezhető. A 'street art' sokkal szalonképesebb kifejezés a graffitinél, olyannyira, hogy egyes helyeken már célzottan kérnek fel ilyen vonalon mozgó művészeket alkotások készítésére. Magyarországon mégg ...

Tavaly sem tudták beérni a Tescót a magyar üzletláncok

Gazdaság2013.06.15, 15:26

Töretlenül tartja előnyét a Tesco a magyar tulajdonú élelmiszer-kiskereskedelmi láncok előtt – áll a Nielsen legfrissebb felmérésében. Bár az üzletláncok magyarországi erősorrendje nem változott az utóbbi időben, 1-1 piaci szereplő eltűnt, amitől a piac sokkal koncentráltabbá vált.

Gyorsan nő a világ munkanélkülisége

Gazdaság2009.02.09, 21:43

A gazdasági válság hatásai miatt folytatódik a veszteségessé váló multinacionális cégek globális létszámleépítése, hétfőn a Nissan járműgyártó jelentette be, hogy 20 ezer alkalmazottjának elbocsátását tervezi. A fejlett országokban 6,8 százalékra nőtt az állástalanok aránya 2008 decemberében, az egy évvel korábbi 5,7 százalékról.

Meghódítaná a világpiacot a Szentkirályi

Gazdaság2009.02.03, 08:54

Nemzetközi márkát akar létrehozni a magyar piacon vezető szerepet betöltő Szentkirályi Ásványvíz Kft. - mondta a Napi Gazdaságnak a cég vezetője.

Érezhetően csökkenhet az OTP nyeresége

Archívum2009.01.30, 08:05

A korábbi években megszokott negyedik negyedéves nyereségadatoktól elmaradhat a múlt év utolsó három hónapjában elért OTP-eredmény - írja a Napi Gazdaság. A bank az ukrán leánybank eladásáról szóló hírek kapcsán közölte, nincs értékesítési kényszer. A részletesebb elemzői nyereségprognózisok egy hét múlva láthatnak napvilágot.

Korlátokat bontanak az uniós pályázatokban

Archívum2009.01.26, 08:36

Átszabják a hátrányos helyzetű régiók támogatására kiírt gazdaságfejlesztési operatív programok pályázati rendszerét, ugyanis félő volt, hogy komoly pénzek ragadnak benn. A változtatás lényege, hogy bárki bárhol kérhet forrást fejlesztéséhez, nem csak a legelmaradottabb területek - írja a Napi Gazdaság.

Visszavonták a kaszinótendert

Gazdaság2009.01.19, 08:21

Mivel az egyetlen potenciális befektető nem tudott volna megfelelni a kritériumoknak, ezért visszavonta a Pénzügyminisztérium a kaszinókoncessziós pályázatot. A Velencei-tó partjára tervezett komplexum telkével nincs minden rendben, így biztosan csúszott volna a tender - írja a Napi Gazdaság.

Bajba kerülhetnek az elektronikai üzletek

Gazdaság2009.01.13, 08:36

Az év első felében jelentősen növekedhet a felszámolási eljárások száma Magyarországon - idézi a Napi Gazdaság az Euler Hermes felmérését. Szakemberek szerint többek között az elektronikai termékek érétkesítésével foglalkozó cégek vannak veszélyben, míg a dohányiparban és gyógyszeriparban érdekelt vállalkozások ellenállóak maradhatnak.