Futótűz (film)

címke rss
Retromadár blokkba csapódik

Retromadár blokkba csapódik

A június 8. óta zajló Pécsi Országos Színházi Találkozó első napjaiban a Csokonai Nemzeti Színház Jadviga párnája, a Budapesti Operettszínház A chicagói hercegnő illetve a Katona József Színház Nóra – Karácsony Helmeréknél című előadásai szerepeltek a versenyprogramban. Június 11-én délután a Radnóti Színház versenyelőadása került sorra – Wajdi Mouawad Futótűz című drámája, Alföldi Róbert rendezésében-, este pedig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadása miatt telt meg a Pécsi Nemzeti Színház. A Nemzeti Színház először ifj. Vidnyánszky Attila III. Richárdjával mutatkozott ...

Zac Efron nézők milliói előtt vetkőzött

Archívum2014.04.14, 12:10

Forrás: AFP middle Egy olyan embert díjaztak, aki idén Oscart is nyert: Jared Leto kapta a legjobb átváltozás/átlényegülés díját a Mielőtt meghaltam transzvesztitájának megformálásáért. Channing Tatum a „trailblazer” díjat kapta, amit szó szerint úttörő-díjnak lehetne fordítani, de lényegében azt jelenti, hogy ő tudott az elmúlt évben új oldaláról is bemutatkozni a közönségnek. A díjat Jonah Hill konferálta fel, aki együtt szerepel Tatummal a 21 Jump Street-ben és nyáron érkező folytatásában, és azon ironizált, hogy valóban elképesztő teljesítmény, ha egy jóképű férfiból filmsztár lesz, bezzeg neki az átlagos megjelenésével mennyyivel ...

A suttyó Christian Bale senkinek se kell

Archívum2013.12.09, 11:31

Forrás: Appian Way A Coen testvérek Inside Llewyn Davis című, egy folkzenészről szóló szomorkás filmje első körben nagyon népszerű lett: négy moziban kezdték vetíteni, és mozinként 100 250 dollárt söpört be, ami az év második legerősebb vetítési átlaga Woody Allen Blue Jasmine-jének nyitása után, amit hat moziban adtak, és mozinként 102 011 dollárt hozott. A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. Jégvarázs ($31,6/$134,3) 2. Az éhezők viadala: Futótűz ($27/$336,7) 3. Out of the Furnace ($5,3/$5,3) 4. Thor: Sötét világ ($4,7/$193,6) 5. Elpuskázva ($3,8/$24,8) 6. ...

Disney-hősnő tarol a mozikban

Film2013.12.02, 11:28

Forrás: Fórum Hungary A toplista második helyén nyitott a Disney Jégvarázs (Frozen, hazai premier: december 5.) című animációs filmje, amely szintén rekordot döntött: a szerdán bemutatott mesefilm öt nap alatt 93 milliót termelt, amivel minden idők legerősebb hálaadási nyitását, és egyben a Disney animációs stúdió legerősebb startját produkálta. A háromnapos hétvége alatt a film 66,7 milliót keresett. A döntően családokból (81%) álló közönség A+ (csillagos ötös) osztályzatot adott a filmre. A Jégvarázs mellett két másik országos, nem túl nagyot szakító premier volt. A Jason Statham és James Franco főszereplésével készült Harcban ...

Most aztán rácuppantunk Az éhezők viadalára

Archívum2013.11.25, 15:57

Forrás: Fórum Hungary A Thor: Sötét világ szépen teljesített a konkurens megjelenése ellenére is, második hétvégéjén 31 604-en ültek be rá, össznézőszáma pedig máris több mint 117 ezer. Harmadik helyen áll a Last Vegas, ami szintén nagyon jól tartja magát: negyedik hétvégéjén szerzet 19 900 nézőjével együtt már több mint 160 ezren látták. A komornyik című, sok sztárt felvonultató amerikai drámát 21 helyen vetítették, de így is csak 3238 embert érdekelt, a Budapesten három helyen játszott Alabama és Monroe-t a fővárosban 215-en választották. A Lola versus és a Dolma lányai című filmről nem érkezett nézettségi adat. A tízes magyyarországi ...

Jennifer Lawrence legyőzte Batmant

Archívum2013.11.25, 11:36

Forrás: Pro Video Bemutatták még az Elpuskázva (Delivery Man, hazai premier: december 19.) című Vince Vaughn-vígjátékot is (ami a nálunk nemrég bemutatott Starbuck remake-je), de a filmért nem szedték szét a mozikat: csak 8,2 milliót hozott, ami Vaughn karrierjének leggyengébb nyitása, ha csak azokat a filmjeit vesszük, amelyeket legalább ezer moziban mutattak be. Mindazonáltal az Elpuskázva csak 26 millió dollárba került, így óriási bukás nem lesz. A Jégvarázs című animációs filmet egy moziban kezdték vetíteni, ahonnan 238 ezer dollárt söpört be, a Philomena című Judi Dench-filmet (hazai premier: december 26.) pedig négy mozibann ...

A kisöcsém is sztár

Film2013.11.23, 09:52

A Hemsworth tesók uralják a mutiplexeket: Chris kalapácsos szuperhősként tesz rendet a Thor folytatásában, öccse, Liam pedig Az éhezők viadala második részében epekedik Katniss után. Erről jutott eszünkbe, hogy bemutassuk a mostanság legmenőbb színész testvéreket. Itt vannak az ikrek, akik a kislányok bálványai, a sztár, aki az öccsét rendezi, Wes Anderson kedvenc családja, és a srác, aki csak azért lett színész, mert a bátyja menedzsere nógatta.

Az éhezők viadala II - emelték a tétet

Life.hu2013.11.21, 12:53

Már a hazai mozikban Az éhezők viadala második része, amely az első film történetének folytatásaként lényegében ismét egy jövőbeli, kegyetlen, túlélős tévéműsor kulisszái mögé visz el minket. Filmkritikánk következik, ráadásnak pedig összegyűjtöttük a legdurvább valóságshow-kat a mozikból.

Öldöklés nélkül is gyilkos

Film2013.11.22, 17:14

Nem kispályás tinifilm Az éhezők viadala-sorozat második része, a Futótűz. Az egymás legyilkolására kitalált valóságshow folytatódik az életben, ahol a főhősnek már nem gyerekekkel, hanem a hatalom fenntartásában érdekelt politikusokkal van dolga. Sötét és ijesztő világot tárnak elénk, de élvezet nézni, mert minőségi munka minden egyes kockája.  

Jennifer Lawrence küzdelme folytatódik

Film2013.11.20, 13:02

Szeretnéd mielőbb megtudni, hogyan folytatódik Katniss Everdeen harca a túlélésért? Ha igen, játssz velünk, mert jegyet nyerhetsz Az éhezők viadala: Futótűz premier napi vetítésére.

Előző
  • 1
  • 2
Következő