Fundamenta

címke rss
Már jegyezhető az új lakossági állampapír

Már jegyezhető az új lakossági állampapír

Hétfőtől már jegyezhető a magyar állampapír plusz (máp plusz), az új lakossági állampapír 5 éves futamidő alatt folyamatosan emelkedő magas hozamot kínál, az adómentes megtakarítási lehetőség átlátható és könnyen elérhető az érdeklődők számára, ráadásul a befektetett összegnek nincs alsó határa - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Budapesten, sajtótájékoztatón.

Garázs, mosogatógép és légkondi: erről álmodik a magyar

Gazdaság2018.02.28, 11:28

A legtöbben garázzsal bővítenék, vagy mosogatógéppel, légkondicionálóval korszerűsítenék otthonukat – derül ki a Fundamenta országos kutatásából. A megújuló energia népszerűségét mutatja, hogy a dobogósoktól kis lemaradással következik a napkollektor, a ruhatárak növekvő méretére pedig az ötödik helyezett gardróbszoba iránti igény utal. Szerencsére a népszerű lakásextrákkal kapcsolatos álmukat ma már egyre többen meg tudják valósítani, hiszen költségük kigazdálkodható az államilag támogatott lakástakarék igénybevételével.

Ki kell szolgálni a digitális igényeket

Gazdaság2017.09.19, 11:44

A 18-49 éves magyar internetezők 72 százaléka bankolt már online felületeken különböző rendszerességgel, és a 2011-es adatokhoz képest rohamosan, majdnem harmadával csökkent azoknak az aránya, akik még soha nem vettek igénybe ilyen szolgáltatást az interneten egy 2016-ban készült kutatás alapján.

Hasított tavaly a Fundamenta

Gazdaság2017.03.08, 15:54

Rekordévet zárt a Fundamenta-Lakáskassza tavaly: 2015-höz képest ötödével több lakás-takarékpénztári szerződést kötött, és az előző évi 89 milliárd forinttal szemben 101 milliárd forint új lakáshitelt helyezett ki. Ezzel a társaság 2016-ban 5,3 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el. Ez némileg elmaradt az előző évi eredménytől, ám ennek oka egy az év közben végrehajtott nagyvolumenű fejlesztés.

Harminc felett mamahotelben: aki tehetné, költözne

Gazdaság2017.03.01, 13:45

A huszonévesek több mint fele, a harmincasoknak pedig majdnem egyharmada élvezi még a „mamahotel" vendégszeretetét, azaz lakik együtt a szüleivel – derül ki a Fundamenta országos reprezentatív kutatásából. A különköltözés életkori kitolódása nemzetközi jelenség, és általában a családalapítás közeledésével, 30 éves kor felett erősödik fel az igény a saját otthon iránt. A Fundamenta kutatásának eredményei szerint, amikor megszólal a „vészcsengő", sok esetben anyagi okok is akadályozzák a költözést.

Sorsolással segít lakáshoz jutni az állam

Gazdaság2016.03.16, 18:08

Benyújtotta a kormány a Nemzeti Otthonteremtési Közösségről (NOK) szóló törvényjavaslatot, amely egy újabb otthonteremtési kormányzati program, ami megduplázná az új lakások építését, ezzel együtt pedig felpörgetné az építőipart.

Reagált a Fundamenta Rogánék javaslatára

Gazdaság2016.01.19, 11:57

A Fundamenta-Lakáskassza Zrt. örömmel fogad minden olyan kezdeményezést, amely a magyar lakosság otthonteremtését segíti, ugyanakkor óvatosságra int a nem kellően biztonságos feltételekkel működő fogyasztói csoportok, vásárlói klubok esetleges létrehozásával kapcsolatban, reagált a cég a kormány legújabb ötletére.

Félmillióval többen köthetnek lakástakarék-szerződést

Gazdaság2015.02.03, 12:14

Félmillió új szerződésre számít a következő években négy lakástakarék-pénztár a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. szerint.  Egyelőre nagyon kevés háztartás rendelkezik lakás-előtakarossági szerződéssel.

Nem fogad több hiteligényt a Fundamenta a végtörlesztők rohama miatt

Gazdaság2011.10.20, 18:51

A tavalyihoz képest többszörös hitelkihelyezést tervezett a Fundamenta idénre, a végtörlesztők rohama miatt mégsem tud több hiteligényt befogadni, így felfüggesztette a hitelkihelyezést a lakáskassza.

Új versenytársat kapnak a lakástakarék-pénztárak

Gazdaság2011.10.17, 13:42

Az Erste szerint jelentős bővülés várható a magyarországi, eddig kétszereplős lakástakarék-piacon, ezért a bankcsoport elindította a saját kasszáját.

Előző
Következő