frissdiplomás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- pályakezdő
- tippek-tanácsok
- álláskeresés
- fizetés
- állás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szakmai gyakorlat a győzteseknek
Immáron ötödik alkalommal rendezett "Mérnökversenyt" a BEST (Board of European Students of Technology) a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, melynek idén a Continental autóipari beszállító multinacionális vállalat volt a főszponzora. Ennek megfelelően a négyfős csapatoknak olyan elektromos vezérlésű "kisautót" kellett megtervezniük és megépíteniük, "amely képes megállni egy lejtőn és be tud venni "éles" kanyarokat". A támogató nagyvállalat célja az volt, hogy népszerűsítse a céget a hallgatók körében és gondoskodjon a mérnöki utánpótlásról.
Kevés a kellemes élethez a diplomás kezdő fizetés
A megfelelő megélhetéshez kevés a diplomás kezdő fizetés. Ez a kép rajzolódik ki egy 7 ezer egyetemi és főiskolai hallgató részvételével készített friss kutatásból. A hallgatók nettó 75 ezer és 150 ezer közöttire tették a reális induló fizetést, azonban szerintük 125 ezer és 200 ezer forint közötti összeg szükséges a kényelmes élethez.
Egyelőre diplomásokat keres a kecskeméti Mercedes
Már tavaly nyáron megkezdte a munkaerő-felvételt a Mercedes-Benz kecskeméti gyára, amely a teljes kiépítettség elérésekor összesen 2500 új munkahelyet teremt. A vállalat egyelőre műszaki és közgazdasági diplomás munkaerőre vadászik, a szakmunkásoknak egy évet várniuk kell a pályázásra. Eddig körülbelül hetven főt vettek fel - tudtuk meg a kecskeméti gyár HR-menedzserétől.
Állásvadászat diplomás munkanélküliként
Budapesten, a Kálvin tér közelében működik az állami munkaügyi központ diplomás és fiatal álláskeresőket segítő szolgáltatása. Egy szürke hétköznapon kerestük fel a kirendeltséget. A zsúfolt váróteremben mérsékelt álláskínálattal és reménykedő álláskeresőkkel találkoztunk. Helyszíni riportunk.
A gazdasági és a műszaki szakok a legnépszerűbbek
Továbbra is a gazdasági és a műszaki szakok a legnépszerűbbek az egyetemre, főiskolára jelentkezők körében - derül ki az Educatio Kht. kutatásából. Ugyan a műszaki és informatikai szakokra nőtt a jelentkezők száma, még sincs teljes átrendeződés: például a kommunikáció szak még mindig az élmezőnyben található. Segíteni fogja a tudatos szakválasztást a kidolgozás alatt álló Diplomás Pályakövetési Rendszer, amelyből megtudható, hogy az adott szakon végzettek milyen területen helyezkedtek el.
Külföldre vándorolnak a frissdiplomások?
A 18-25 évesek 67 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy egy ideig külföldön vállaljon munkát - derül ki a napokban nyilvánosságra hozott ifjúsági kutatásból. A fiatalok főként a pénz és a munkakörülmények miatt vennék Nyugat-Európa felé az irányt. 87 százalékuk egyenesen úgy gondolja: egyre kilátástalanabb manapság a fiatalok helyzete. Körülnéztünk három hazai egyetemen, és a célcsoportnál érdeklődtünk
Autógyártók a legkedveltebb német munkaadók
Németországban a Porsche, az Audi, a Google és a Max Planck társaság a legkedveltebb cégek az egyes szakterületek munkavállalói körében. Egy kölni piackutató intézet 15 ezer frissdiplomást kérdezett meg.
Szerdától állásbörze a Közgázon
Szerdán kezdődik a Budapesti Corvinus Egyetem kétnapos, tavaszi állásbörzéje, amelyen csaknem száz munkaadó várja a frissdiplomásokat és a néhány éve végzett fiatal szakembereket.
A közigazgatási ösztöndíjasok 160 ezer forintért dolgoznak
A kormányzat közigazgatási ösztöndíjprogramja keretében kétszáz frissdiplomás kóstol bele a minisztériumok életébe. Az ösztöndíjasok egy évig bruttó 160 ezer forintos fizetést kapnak. Ha munkaadójuk meg lesz velük elégedve, tovább maradhatnak - írja a Népszabadság.
Pályakezdőként ne alkudjunk fizetésről
Nyáron több ezer frissdiplomás kezdi meg az álláskeresést, és küldi el önéletrajzát a kiszemelt cégeknek. Szerencsés esetben néhány héten belül eljutnak az első interjúkig, ahol már a kezdő fizetésről is szó eshet. Mekkora összegek érhetőek el? Mikor érdemes alkudozni a bérről?
Magyar siker a Mol nemzetközi diplomásversenyén
Magyar közgazdászhallgatók nyerték a Mol frissdiplomásokat és felsőoktatásban tanulókat megcélzó nemzetközi vetélkedőjének 10 ezer eurós fődíját 13 ország 271 indulója közül. A freshhh 2007 versenyprogram célja a legígéretesebb fiatal szakemberek felkutatása volt.
Kétszázezres fizetés budapesti friss diplomásként
A fővárosi pályakezdő diplomások bruttó 195 ezer forintot, míg a dél-dunántúli társaik mindössze 114 ezer forintot visznek haza. A fiatalok bére két év gyakorlat után átlagosan 25-40 ezer forinttal nő. Idén a hazai cégek bő fele tervez frissdiplomásokat alkalmazni - áll a Napi Gazdaság írásában.
Szerdától két napos állásvadászat a Budapesti Corvinus Egyetemen
Szerdán és csütörtökön rendezik az egyik legnagyobb budapesti állásbörzét, a Karrier Expót a Budapesti Corvinus Egyetemen. Az állásbörzén 80 cég 30 szakterületen mintegy 1000 álláshellyel várja a pályakezdőket, a frissdiplomásokat és a gyakorlati helyre vadászókat.
Frissdiplomás állásrajt: megelőzhető nyáron a konkurencia
A vizsgaidőszak végeztével több ezer frissdiplomás áramlik ki a munkaerőpiacra. A téma kapcsán arról kérdeztünk fejvadászokat: nyáron vagy inkább ősszel érdemes állásvadászatba fogni? Egyesek szerint érdemes nyári álláskereséssel megelőzni a konkurenciát, míg mások azt mondják: a siker nem évszakfüggő. Piacképes végzettséggel bármikor könnyen el lehet helyezkedni.
- címkék:
- munkaerőpiac
- frissdiplomás
- Címkefelhő »
Szakmai gyakorlat: belépő az álláspiacra
Sok frissdiplomás küzd azzal a problémával, hogy az álláshirdetések zömében szakmai tapasztalatot várnak el, ám neki értékelhető szakmai múltja nincsen. Éppen ezért már tanácsos a főiskolás, egyetemista évek alatt beleszagolni a munka világába. Amint írásunkból kiderül, a legjobbakat a cégek maguknál tartják.
- 1