francia gazdaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Franciaország
- GDP
- gazdasági válság
- Nicolas Sarkozy
- recesszió
- legfrissebb
- legrégebbi
Több évre kőbe vésik a francia deficitpályát
Franciaország 2 százalék alá szorítaná a ma még tetemes költségvetési hiányát 2014-ig, s erről egy több éves költségvetési irányt megszabó törvény fog rendelkezni. A németek által kitűzött 0,3 százalékos hiány még a franciáknak is sok.
Franciaország megszorít, Nagy-Britanniában megugrik az infláció
Augusztus 24-én áll elő a francia kormány azzal a megszorítási tervvel, amely a hiánycél eléréséhez szükséges - jelentette be a pénzügyminiszter. A brit jegybank elnöke pedig arról beszélt, hogy 1920 óta nem volt ilyen drága a megélhetés Nagy-Britanniában, miközben az infláció idén 5 százalékra ugrik.
Megszorításoktól remél megtakarítást Franciaország
Tizenegy milliárd eurós megszorítással tudja csak tartani a 2012-es hiánycélt Franciaország. A francia kormány csökkentette az idei és a jövő évre vonatkozó növekedési várakozásait is. A francia miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a bejelentett intézkedések ellenére sem hasonlítható az ország helyzete Görögországéhoz vagy Olaszországéhoz.
A zuhanást megúszták, de szenvednek a németek és a franciák
A vártnál valamivel jobb teljesítményt nyújtott a német és a francia gazdaság is az év második negyedében, így enyhültek azok a félelmek, hogy az eurózóna legnagyobb gazdaságai recesszióba csúszhatnak.
Húszmilliárd eurót hajt be a franciákon Hollande
Adóemeléssel és szigorú takarékoskodással harcol a költségvetési deficit ellen a francia elnök. A cél az, hogy az idei, 4,5 százalékos deficitet 3 százalékra csökkentsék.