Elhunyt Faludy György költő, a magyar irodalom doyenje, a két világháború közti költőnemzedék utolsó képviselője. A 96 évet élt költő nevéhez olyan művek kötődnek, mint a Pokolbéli víg napjaim, a több mint negyven kiadást megért Villon balladák vagy a Börtönversek. A kalandor költő bejárta a világot, harcolt az amerikai hadseregben, fogoly volt Recsken. A Kádár-rendszerben a nevét sem volt szabad kiejteni, nem sokkal a rendszerváltás előtt települt haza Magyarországra.
A József Attila-évfordulónak köszönhetően majdnem minden napra jut valamilyen irodalmi vonatkozású program, tévéműsor, rendezvény. Többek közt ennek, valamint A Nagy Könyv elnevezésű országos játéknak tudható be, hogy a [vizsla24]-be érkező keresések között idén sokkal több író és költő szerepel, mint a korábbi években.
Ágica kissé elfáradt a hajrára, ami nem is csoda, hiszen négy és fél hónapig volt bezárva. Katkát nem tartja jó nőnek, felettébb fáj neki, hogy egy paplan alatt aludt Leóval és gyakran mászott rá. Akárcsak a valóságshow-k szereplőnek java, akik a "médiában szeretnének dolgozni", Ágica is szívesen tűnne fel gyakran a képernyőn, nem lenne ellenére egy műsorvezetői állás. Persze közhelyek is jönnek jócskán (csak a Jóisten tudja a jövőt, az élet megy tovább), miközben a műveltségi vetélkedőn lebőgött Ági előszedett valahonnan egy Villon nevű, Fülöp-szigeteki futballistát. Leóban még bízik, de sok a bizonytalanság körülötte. Júlia leesettt ...
Láttad azt a csajt?
Brad Pitt testőrnője, francia prosti, Ryan Goslingot megigéző szépség. Rajtuk akadt meg a szemünk.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.