fotóriporter

címke rss

Együttműködhettek a nyugati médiumok a Hamásszal?

Nagyvilág2023.11.10, 11:08

A hír óriási médiabotrányt okozott, az I24 News szerint fel kell tenni azt a kérdést, hogy azok a személyek, akiknek a nevét a fotók forrásainál feltüntették, hogyan kerültek a holokauszt óta legsúlyosabb antiszemita mészárlás helyszínére - írta meg a Mandiner. 

Fiatal fotósoknak indított versenyt a Canon

Techbázis2022.04.08, 16:09

A Canon Europe idén immár hatodik alkalommal indította el az ágazat vezető tehetségfejlesztő programját, a Canon Student Development Programme-t, amely felbecsülhetetlenül értékes betekintést kínál a professzionális fényképészek világába.

Menyasszony a kötél végén, csirkesétáltatás és sírgödörben fekvés - Elképesztő fotókon az ultraortodox zsidó rituálék

Life.hu2021.06.01, 09:36

Egy fotóriporter, aki egy ultraortodox izraeli zsidó otthonban nőtt fel, képsorozatokban tárta fel a külvilág számára közösségének érdekes programjait, szertartásait és szokásait.

180 éves a magyar fotográfia

Fotó2020.08.29, 12:54

Vállas Antal magyar mérnök, matematikus, 1840. augusztus 29-én, a Magyar Tudós Társaság ülésén bemutatta, miként lehet képet alkotni a fénysugarak segítségével fényérzékeny nyersanyagon. 2003 óta minden évben augusztus 29-e a Magyar Fotográfia Napja, amikor a fotókulturális nemzeti örökség és a kortárs fotóművészet értékeit ünnepeljük.

Elhunyt Habik Csaba fotóriporter, fotóművész

Life.hu2019.09.25, 18:26

Hatvanhárom éves korában szerdán elhunyt Habik Csaba Balogh Rudolf-díjas fotóriporter, fotóművész - közölte a család az MTI-vel. Habik Csabát, aki pályája során több sajtófotódíjat is nyert, hosszas betegség után érte a halál.

Az Origo fotósainak legjobb képei 2017-ben

Fotó2017.12.30, 13:15

Toronyugrás, Sziget fesztivál, izlandi punkok. Látványos, érdekes pillanatok 2017-ből. Válogatás az Origo fotórovatának legszebb fényképeiből.

Eltávozott a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás szellemi atyja

Fotó2017.02.14, 17:48

Életének 82. évében elhunyt Szalay Zoltán magyar fotóriporter, képszerkesztő - tudatta a család az MTI-vel. Szalay Zoltán 1935-ben született Budapesten, kezdetben betanított optikai csiszoló volt, majd személyigazolvány-képeket készített, és 1954-től tíz évet töltött a Főfotó riportosztályán, 1958-88 között a Rádió- és Televízióújság szerződéses munkatársa. 1964-ben a Tükör című hetilaphoz került, amelynek legfiatalabb munkatársa lett. Ezután öt éven át a Magyar Hírlap, majd 1990-től az induló Kurír alapító képszerkesztője, 1993-1995-ig a Blikk fotórovatának vezetője lett, 1996-tól szabadfoglalkozású. A Magyar Sajtófotó Pályázat és ...

Meghalt Szalay Zoltán fotóriporter

Kultúra2017.02.14, 13:51

Életének 82. évében meghalt Szalay Zoltán, a magyar fotóriporterek doyenje. 

2016 az Origo fotóriportereinek szemével

Fotó2016.12.31, 16:51

Feszitváloktól bankrabláson át pankrációig. Portrék hírességekkel és kevésbé híresekkel. Válogatás az Origo fotóriportereinek idei kedvenc képeiből, helyenként a fotós gondolatával fűszerezve. 

Pásztor Anna és fociünnep a MÚOSZ fotóriporter hallgatóinak képein

Fotó2016.09.10, 17:10

A MÚOSZ újságíró akadémiáján végzett hallgatók tárlata szeptember 16-ig látható a Sajtóházban. A 2015-2016-os tanév 12 végzőse ezzel a kiállítással számot ad arról, hogy otthonosan mozog a hírképek, a képriportok, a portrék, a zsáner, a városképek, a szociofotó, a színházi fénykép, a sportfotó vagy a konceptes szériák készítésében is. Néhányuk nevével, képeikkel már ma is találkozhatnak a hírportálok és magazinok olvasói.

Orbán Viktor és a menekültek - A legjobb magyar sajtófotók 2015-ben

Fotó2016.01.25, 14:08

A 34. sajtófotó pályázat nemzetközi zsűrije 240 pályázó többi mint 7000 képéből választotta ki a díjazottakat. Idén a menekültvállság és az ahhoz kapcsolódó képek külön kategóriát kaptak. Válogatás az idei sajtófotó pályázat nyertes anyagaiból.

Tömegek osztják a menekült családról készült képet - Felrobbant az internet!

Archívum2015.08.25, 13:43

Elképesztően megható, és igen elgondolkodtató kép járta be a világsajtót az elmúlt napokban, amit a The New York Times-nak dolgozó fotóriporter készített egy menekült családról.

Trambulin és kötéltánc az iskolában majd élesben - Képgaléria

Fotó2015.06.04, 17:40

A Baross Imre Artistaképző Iskolában és a Fővárosi Nagycirkusz Zéró Gravitáció című előadásán jártunk. Sokan idejétmúlt régiségnek tartják, mások szerint reneszánszát éli. Az állatvédők sóval hintenék fel a helyét, a szakmabeliek szerint ilyen a szeretetteljes állattartás. A cirkusz mindig is a kultúrpolitika mostohagyerekének számított, az utóbbi években mégis nemzeti rangra emelték. A 125 éves Fővárosi Nagycirkuszban néztünk utána a jelenlegi helyzetnek. Artistákkal beszélgetve hamar kirajzolódik a máshonnan is jól ismert kép: a széthúzásokkal terhelt magyar cirkuszélet még a közös célok érdekében is csak ritkán képes összefogni.

120 éves a Mai Manó ház

Fotó2014.10.07, 15:13

   Mai Manó császári és királyi udvari fényképész Mai Henrik orvos és tanár, és Éliás Klára fiaként született 1855-ben Pesten. 1878-ban már önálló fényképészként dolgozott, műterme a Vilmos császár (Bajcsy-Zsilinszky) és Andrássy út sarkán volt berendezve. Kezdeményezője volt a Magyar  Fényképészek Országos Szövetsége megalakulásának és 1896-ban megválasztották a Fényképészek Asztaltársaságának elnökéül. Az 1900-as párizsi világkiállításon fényképeit aranyéremmel jutalmazták. Alapítója és főszerkesztője volt A Fény (1906-1917) című lapnak.1917-ben húnyt el.  Mai Manó és felesége, Rothauser Etelka 1892. január 30-án 35.000 forintértt ...

Huszonkét nap alatt a Föld körül

Fotó2013.12.25, 23:24

Az Origo fotóriporterei és újságírói közel 150 riportot készítettek 2013-ban Budapesten kívül Magyarországon és a környező országokban. Több mint 44 ezer kilométert utaztak, nagyjából 524 órát töltve vezetéssel, buszozással, vonatozással. Interaktív térképünkön megnézheti merre jártak, és milyen cikkek és képek készültek az Ön közelében!

A Malév, a diákok és Schmitt is nyert a 2012-es Magyar Sajtófotó-pályázaton

Fotó2013.01.23, 14:32

A Malév-csődről készült bensőséges sorozat nyerte a 2012-es Magyar Sajtófotó-pályázat nagydíját, a legjobb képriport címét pedig az [origo]-s Tuba Zoltán diáktüntetésekről összeállított sorozata nyerte el. Az év fotóriportere elismerésben Móricz Simon, a Népszabadság fotósa részesült.

Orbán Viktor nagyon humoros ember, sokat nevetünk

Kultúra2012.06.13, 16:40

Közel két évtizede fotózza Orbán Viktort itthon és külföldön. Burger Barna a miniszterelnök hivatalos fotósa, aki csak a kampányidőszakban 28 ezer képet készített a témájáról. Élete végéig folytatná a sorozatot, aminek szerinte annál nagyobb az értéke, minél tovább csinálja. Az [origo]-nak beszélt arról, készített-e kompromittáló képeket politikusokról, dolgozna-e az MSZP-nek, mondtak-e neki nemet kortárs írók - és arról is, vajon megnevetteti-e Orbán Viktor az IMF küldötteit.

Az év fotóriportere a Mai Manóban

Archívum2012.03.28, 17:49

Csütörtöktől május elejéig láthatók a 2011-es év fotóriporterének választott [origo]-s Hajdú D. András képei a Mai Manó Házban.

Nézze meg az [origo] fotósainak nyertes képeit a Sajtófotó-kiállításon!

Fotó2012.03.23, 22:29

Az idei pályázaton két nagydíjat, hat kategóriadíjat és két különdíjat nyert az [origo] két fotósa, Pályi Zsófia és Hajdú D. András. Összeállításunkban a díjnyertes képekkel idézzük vissza az eseményeket.

Minden napra egy szuperprodukció - [origo]-s díjeső a harmincadik Sajtófotón

Kultúra2012.01.26, 16:28

Két nagydíjat, hat kategóriadíjat és két különdíjat nyert az [origo] két fotósa, Pályi Zsófia és Hajdú D. András a 30. Magyar Sajtófotó pályázaton, amelyen ez volt az eddigi legnagyobb [origo]-s siker. Pályi és Hajdú díjnyertes képein a nagybányai Bejrút, illegális aranyásók, az átlagmagyar és a West Balkán-tragédia láthatók. Mozambiki sártengeren és pofozkodó bolondon keresztül vezetett az út a díjakhoz.

Kadhafi katonái letagadták, hogy Líbiában megöltek egy külföldi tudósítót

Nagyvilág2011.05.20, 12:44

Lelőttek egy dél-afrikai fotóriportert líbiai katonák április 5-én, a fotoriporter családjának viszont azt állították, hogy életben van, csak fogva tartják - írja a BBC. Anton Hammerl haláláról azok az újságírók számoltak be, akiket szerdán engedtek szabadon a líbiai kormányerők a magyar nagykövet közbenjárására.

Harckészültség és bohócdoktorok: húsz éves a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj

Kultúra2011.03.24, 20:49

Az idén húsz éves Pécsi József Ösztöndíj fotósoknak ad lehetőséget és támogatást arra, hogy egy-egy kiemelt témára koncentrálhassanak. Csütörtökön, este hat órakor öt idei ösztöndíjas állítja ki munkáit a Mai Manó házban - köztük az [origo] fotóriportere. Az ösztöndíj két évtizedére visszatekintő, illetve a mostani kiállításból válogató képgalériát mutatunk be.

2008 legszebb képei

Itthon2009.01.07, 11:47

Nézzen meg egy tízképes válogatást az [origo] fotóriportereinek idei legszebb fotóiból! A válogatásban helyet kaptak olyan képek is, amelyek kisebb hírértékük miatt elkészülésükkor nem szerepelhettek az [origo] kiemelt felületein, most ezt szeretnénk esztétikai alapon pótolni.

Időutazás Budapesten

Itthon2008.04.29, 10:13

Pajtás önkiszolgáló, szemfelszedő, ivócsarnok: vannak dolgok amik nem változnak. Utazzon az időben az [origo] fotóriportereivel!

Mégsem az eltűnt brit kislány van a fotón

Nagyvilág2007.09.26, 19:21

Nem a tavasszal Portugáliában eltűnt brit kislány, Madeleine McCann látható azon a fotón, amelyet a szerdai brit lapok közöltek - állítja az AFP fotóriportere. A képet egy spanyol turistanő készítette az északnyugat-afrikai Marokkóban augusztus végén, és a nagy hasonlóság miatt közölték címlapon a brit újságok.

Nem hagyja magát a megvert fotós ügyvédje

Itthon2007.04.25, 09:36

Pótmagánvádat nyújt be a Fővárosi Bírósághoz a Magyar Nemzet rendőrök által megvert fotóriporterének ügyvédje, Futó Barnabás.

Elraboltak egy perui fotóst Gázában

Nagyvilág2007.01.01, 19:42

Palesztin fegyveresek elrabolták hétfőn Gázában az AFP francia hírügynökség perui állampolgárságú fotóriporterét. Szintén hétfőn a Fatah és a Hamasz fegyveresei a másik szervezetének tagjait rabolták el.

Kiszabadult fogságából az AP fotóriportere

Nagyvilág2006.10.24, 23:29

Kiszabadult fogságából kedd este az AP amerikai hírügynökség spanyol fotóriportere, akit a reggeli órákban raboltak el a Gázai övezetben.

Kirúghatják az aktfotózó izraeli kommandósokat

Nagyvilág2004.11.26, 13:54

Hat izraeli kommandóst a kirúgás veszélye fenyeget. A férfiak ugyanis meztelenül fotózták egymást, amit egy fotóriporter is megörökített. A képek megjelentek egy helyi újságban.

Szabadon engedtek egy amerikait Irakban

Nagyvilág2004.10.13, 02:36

Szabadon engedték fogva tartói Paul Taggart amerikai szabadúszó fotóriportert kedden Irakban - közölte a 24 éves férfit foglalkoztató New York-i székhelyű World Picture News fotóügynökség egyik vezetője.

Őrizetbe vették Madonna két testőrét

Nagyvilág2004.09.18, 02:56

Őrizetbe vették pénteken Madonna két testőrét, akik verekedésbe keveredtek a popsztárra váró fotóriporterekkel az egyik tel-avivi szállodánál. Két fotóriporter és egy rendőr, aki megpróbálta megakadályozni a verekedést, megsérült - közölt Liat Pearl, a tel-avivi rendőrség szóvivője.

Meghalt Cartier-Bresson, az első fotóriporter

Nagyvilág2004.08.05, 15:08

Meghalt a neves francia fotóművész, Henri Cartier-Bresson. Halálhírét augusztus 4-én jelentette be a családja.

D2H: digifényképező fotóriportereknek

Techbázis2004.02.16, 15:39

Régóta vártak a Nikon-hívők a D2H névre keresztelt fényképezőgépre. A cégnek lépnie kellett, hiszen a konkurencia már rég előállt egy 4 megapixeles, főképp fotóriportereknek szánt modellel. A japán gyártó rendkívül gyors, profi gépet alkotott.

Irán: vizsgálják a fogva tartott riporter halálát

Nagyvilág2003.07.13, 22:29

Az iráni elnök elrendelte a kémkedés gyanújával letartóztatott kanadai fotóriporter pénteki halálának kivizsgálását. A hozzátartozók szerint a hatóságok felelősek azért, hogy a nő a kihallgatás során rosszul lett, majd kómába esett.

Megszüntették a nyomozást Orbán Győző ügyében

Itthon2002.10.25, 20:01

Megszüntették a nyomozást a volt miniszterelnök édesapja ellen tavasszal tett feljelentés ügyében. A Magyar Hírlap fotóriportere azért jelentette fel Orbán Győzőt, mert földhöz vágta a riporter több mint egymilliós kameráját.

Idősebb Orbán jogi képviselője a Magyar Hírlap fotósát hibáztatja

Itthon2002.05.29, 20:45

Meggyőződésem, hogy idős Orbán Győző nem követett el bűncselekményt, s kárt sem okozott - jelentette ki Keserü Balázs, a volt miniszterelnök apjának védője. A székesfehérvári ügyvéd hozzátette: az a fotóriporter, aki fényképezőgépének megrongálása miatt tett feljelentést Orbán Győző ellen, nem az írott és íratlan szabályoknak s a szakmai szokásoknak megfelelően járt el.

Előző
  • 1
Következő