főszerkesztő
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Népszabadság
- újságíró
- Magyar Nemzet
- Magyar Hírlap
- Oroszország
- legfrissebb
- legrégebbi
Körözik a Magyar Nemzet főszerkesztőjét
Országos személyi körözés indult a Magyar Nemzet főszerkesztője, Liszkay Gábor ellen, mivel nem jelent meg annak a rágalmazási pernek a tárgyalásán, amit Demszky Gábor főpolgármester indított. Liszkay ügyvédje azt mondta, a következő tárgyalásra a főszerkesztővel együtt elmegy, és tisztázzák a kérdést.
Távozik a Blikk főszerkesztője
Távozik a legolvasottabb magyar napilap, a Blikk főszerkesztője. Helyét Murányi Marcell főszerkesztő-helyettes veszi át ideiglenesen. Az új főszerkesztő nem kívánt nyilatkozni, a kiadó vezetője azt mondta az [origo]-nak, hogy Fejes távozásában "sem gazdasági, sem politikai nyomás" nem játszott közre.
Az Élet és tudomány Magyar Örökség-díjas lett
A legnépszerűbb hazai tudományos ismeretterjesztő folyóirat főszerkesztője 2006. június 24-én az MTA-n vehette át a kitüntetést.
Fiatalodik a Bartók Rádió
Farkas Zoltán zenetörténész személyében új főszerkesztője lesz a Bartók Rádiónak. A leendő főszerkesztő többek között a fiatal hallgatóság számára szeretné attraktívvá tenni a csatornát.
Kirúgták a Magyar Hírlap főszerkesztőjét
Menesztették Szombathy Pált, a Magyar Hírlap főszerkesztőjét. Az MTI szerint vele együtt több vezető munkatárs is távozik a napilaptól. A többségi tulajdonos, Széles Gábor és a főszerkesztő közt korábban már voltak konfliktusok.
Új főszerkesztő a Magyar Hírlap élén
Gazsó L. Ferenc lett a Magyar Hírlap főszerkesztője a múlt héten közös megegyezéssel távozott Szombathy Pál helyett.
Új főszerkesztő irányítja a Petőfi Rádiót
Farkas György hírszerkesztő, rádiós, televíziós újságíró lesz januártól a Petőfi Rádió főszerkesztője.
Sok gazdasági újságíró is elmegy a Magyar Hírlaptól
Bejelentette felmondását a Magyar Hírlap gazdaság rovatának nyolc munkatársa közül hat újságíró. A közelmúltban kinevezett főszerkesztő nem kívánta kommentálni a távozásukat, szerinte az a lap belügye. A Magyar Hírlaptól nemrég távozott csaknem a teljes belpolitika rovat is.
Felvette a kesztyűt Demcsák családja
Körbeküldte a sajtó munkatársainak Demcsák Zsuzsa leendő kormányszóvivő édesanyja azokat a kérdéseket, amelyeket a Magyar Nemzet újságírója tett fel nekik a férje által vezetett lapkiadó múltjával kapcsolatban. Demcsák Mária, a Piac és Profit gazdasági havilap főszerkesztője azt állítja, hogy a lap kérdései tele vannak fals információkra alapozott állításokkal. A főszerkesztő azzal akar visszavágni a Magyar Nemzetnek, hogy szintén kérdéseket tett fel a napilap üzleti kapcsolataira és eredményeire vonatkozóan.
Felmentette a bíróság a Demokrata főszerkesztőjét
Felmentette Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata főszerkesztőjét a Torgyán József volt kisgazdaelnök által kezdeményezett rágalmazási perben a Fővárosi Bíróság csütörtökön.