Forma-1 versenynaptár

címke rss
Különleges okból készül még több szombati futamra az F1, már a helyszínek is megvannak

Különleges okból készül még több szombati futamra az F1, már a helyszínek is megvannak

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) legutóbbi, spanyolországi ülésén tárgyaltak a jövő évi versenynaptárról is. Az F1-vezér Stefano Domenicali korábban említette, hogy 24 futamos szezont terveznek, de most az is kiderült, hogy ezek között több szombati versenynap is lesz.

Egyre valószínűbb, hogy jövőre sem lesz 24 futam a Forma-1-ben

Gphírek2022.11.23, 10:39

Ahogy arról korábban beszámoltunk, komoly veszélyben van a Kínai Nagydíj 2023-as megrendezése, ez a veszély pedig egyre nő, és több forrás már biztosra veszi, hogy sorozatban negyedszer is eltörlik a sanghaji versenyhétvégét.

Újabb szabályváltozást fontolgatnak az F1-es csapatok működéséről

Gphírek2022.11.08, 07:37

A nyári leállás mintájára jöhet a kötelező téli szünet, bár a hírek szerint nem mindegyik csapat gondolkodik egyformán erről. Van olyan csapatfőnök, aki szerint ez nagyon fontos lenne a stábtagoknak.

Zsinórban negyedszer is elbukhat az Forma-1 terve

Gphírek2022.11.05, 16:14

Sajtóértesülések szerint közel sem biztos, hogy a Kínai Nagydíj jövőre visszatérhet a versenynaptárba a még mindig szigorú COVID-szabályozások miatt. A sanghaji hétvége kiesése esetén nem lenne pótlás, így ismét nem jönne össze az eredeti futamszám.

Már az elsőt is sokan kritizálják, de Szaúd-Arábia még egy futamot akar

Gphírek2022.10.16, 11:23

Szaúd-Arábia sportminisztere kijelentette, hogy az ország szívesen rendezne két futamot azt követően, hogy az új pálya elkészül. Mindezt azok után tette, hogy az idei futam törlése is szóba került.

Senkit sem érdekel, ha életveszélyben versenyeznek az F1-es pilóták?

Gphírek2022.10.11, 11:06

A versenyzők életét is kockáztatják azzal, hogy minden évben a tájfunszezonban rendezik meg a Japán Nagydíjat. Megvizsgáltuk, milyen következményei voltak az októberi versenyeknek a múltban, és milyen oka lehet annak, hogy a szervezők nem akarják áthelyezni a logisztikailag is sokkal megfelelőbb tavaszi időpontra a szuzukai hétvégét.

A rekordhosszú szezon az F1 legnagyobb dicsérete

Gphírek2022.09.28, 10:43

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner látja az igényt a sok versenyre, ezért nem panaszkodik a 24 állomásból álló bajnokságra.

Itt a Forma-1 jövő évi naptára: ekkor lesz a Magyar Nagydíj!

Gphírek2022.09.20, 18:14

Minden korábbinál több, 24 versenyt rendeznek jövőre. Kedden jóváhagyták a menetrendet, amely két tripla hétvégét tartalmaz (tavasz végén-nyár elején és késő ősszel). Megmenekült a Monacói és a Belga Nagydíj, a Francia viszont nem. Az új helyszínt, Las Vegast az utolsó előtti állomásnak rakták be (szombatra), visszatér a Kínai és a Katari Nagydíj, az Azeri és a Magyar és sok őszi a szokottnál kicsit hamarabb, a Spanyol később lesz.

Szokatlan időpontban rendezhetik jövőre a Magyar Nagydíjat

Gphírek2022.09.10, 07:01

Helyet cserélhet a 2023-as F1-es menetrendben a Hungaroring és Spa-Francorchamps – tudta meg a formula.hu.

Hivatalossá vált, hogy nem a mostani az utolsó Belga Nagydíj

Gphírek2022.08.28, 14:29

Az F1 a következő szezonban is otthont ad belgiumi versenynek, köszönhetően a Spa-Francorchamps pályával történő szerződéshosszabbításnak. Erre azután került sor, hogy megszakadtak a tárgyalások a 2023-as Dél-afrikai Nagydíjjal kapcsolatban.  „A Forma-1 megerősítheti, hogy a Belga Nagydíj szerepelni fog a 2023-as naptárban, miután megállapodást kötöttünk a partnerség meghosszabbításáról. A 2023-as naptár további részleteit kellő időben közöljük" – olvasható a verseny előtt közzétett közleményben.

Felcsillant a remény a népszerű pályának, mégis megmenekülhet

Gphírek2022.08.26, 07:31

Úgy néz ki, jövőre még a bajnokság része maradhat Spa-Franchorchamps, mivel a helyére szánt Dél-afrikai Nagydíj vélhetően nem áll majd készen a mezőny fogadására 2023-ban.

Kiderült, melyik helyszín kerül ki biztosan a 2023-as versenynaptárból

Gphírek2022.08.26, 11:05

A szervezők csütörtöki bejelentése szerint jövőre nem lesz Francia Nagydíj a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság versenynaptárában, ugyanakkor később visszatérhet a programba a futam.

Tagadja az F1 vezére, hogy kiárusítják az F1 lelkét

Gphírek2022.08.24, 09:27

Nem csak a pénz számít a bajnokság helyszíneinek megválasztásánál, állítja a sportág vezérigazgatója, Stefano Domenicali.

Megvan az első időpont, amikor jövőre biztosan lesz F1-es futam

Gphírek2022.08.16, 17:18

Hivatalossá vált a 2023-as Ausztrál Nagydíj időpontja, így megvan az első dátum a következő évből, amit a rajongók felvéshetnek a naptárukba. A melbourne-i forduló több szempontból is történelmi hétvégének ígérkezik.

A rossz hírek ellenére megmenekülhet a Francia Nagydíj a szervezők szerint

Gphírek2022.07.26, 16:20

A Francia Nagydíj promótere úgy véli, a pesszimista pletykák ellenére nem a mostani volt jó ideig az utolsó Francia Nagydíj. Pierre Gasly és az Alpine márkaigazgatója egyaránt bízik a folytatásban.

Az állam támogatása mentheti meg Michael Schumacher kedvenc nagydíját

Gphírek2022.07.18, 09:38

A belgiumi futam Forma-1-es szerződése idén lejár, és egyelőre nem szóltak sajtóhírek arról, hogy 2023-tól is láthatunk versenyt Spa-Francorchamps-ban. A belga kormány azonban úgy tűnik, segíthet megmenteni a komoly hagyományokkal rendelkező nagydíjat.

Minden idők legbrutálisabb hónapja vár az F1 mezőnyére a rekordhosszúságú szezon közepén

Gphírek2022.06.30, 08:16

Júliusban négy versenyhétvégét is rendeznek, amire ugyan volt már példa, ám nem egy 22 futamos szezonban. Megvizsgáltuk, az elmúlt években mit jelentett a Forma-1-ben a sűrű menetrend, és hogy milyen hatással lehet a megterhelő időszak a pilótákra.

Újabb európai főváros jelentkezett be Forma-1-es helyszínnek

Gphírek2022.06.24, 10:33

Madrid közösségi minisztere, Enrique Lopez a héten levélben jelezte a sportág első emberének, Stefano Domenicalinak, hogy a spanyol főváros készen áll egy F1-es verseny megrendezésére.

Hosszú időre biztossá vált a pilóták egyik kedvenc helyszínének jövője

Gphírek2022.06.16, 08:57

Hivatalossá vált, hogy a Forma-1 2035-ig szerződést hosszabbított az Ausztrál Nagydíjjal, és a következő években is Melbourne adhat otthont a futamnak. A történelem során először jövőre a Forma-2 és a Forma-3 mezőnye is versenyezhet az Albert Parkban.

A vártnál hamarabb valósulhat meg Hamilton vágya

Gphírek2022.06.14, 11:20

A legutóbbi hírek szerint a Dél-afrikai Nagydíj akár már jövőre visszatérhet a Forma-1-es versenynaptárba. Ezzel a Forma-1 három évtized után versenyezne ismét az afrikai kontinensen, ami Lewis Hamilton és a Liberty Media vágyai között is szerepel.

Biztosnak tűnik a Francia Nagydíj jövője

Gphírek2022.06.06, 11:45

A legutóbbi tárgyalások alapján hamarosan megköthetnek egy új szerződést Le Castellet-vel, legalábbis a helyi nagydíj ügyvezető igazgatója szerint. Éric Boullier elmondta, hogy a közlekedésre és a szórakoztatásra is nagyobb hangsúlyt fektetnek, hogy minél több nézőt vonzzon a franciaországi versenyhétvége.

A dögunalmas monacói verseny lassan senkit sem érdekel már

Gphírek2022.06.02, 07:33

Ennek az évnek a végén lejár a szerződése a Monacói Nagydíjnak, így 2023-ban már nem biztos a szereplése a versenynaptárban. A hercegségnek hétvégén bizonyítania kellett volna ahhoz, hogy meghosszabbítsák a jelenlétét az F1-ben – az időjárás meg is adta a lehetőséget, ám végül ez a futam sem hozott túl sok izgalmat. Szüksége van-e az új amerikai tulajdonosnak a dögunalmas, de óriási tradicíóval rendelkező versenyekre, vagy egy huszárvágással lesöprik a tábláról ezt a nagydíjat? Ennek jártunk utána.

Jövőre jelentősen változhat az F1 versenynaptára

Gphírek2022.05.26, 22:46

Úgy néz ki, végre ésszerűsítik a helyszínek sorrendjét a környezetvédelem jegyében, csoportosíthatnak néhány azonos térségben található pályát.

Mégsem lesz rekordhosszúságú az idei F1-es szezon

Gphírek2022.05.18, 15:54

Több opció keringett a médiában arról, hogy melyik pálya helyettesíti szeptember végén a versenynaptárból kirakott Orosz Nagydíjat, de az F1 végül úgy döntött, hogy 23 helyett 22 futamot rendeznek idén.

Leclerc aggódik, nehogy megint kimerüljön

Gphírek2022.04.23, 08:32

Tavaly megsínylette a hosszú idényt Leclerc, ezért nagyon odafigyel, hogy ezúttal ne fáradjon el az utolsó futamokra, hiszen most a vb-címre hajt. Szerinte ez sorsdöntő lehet a küzdelemben.

Vettel: Szörnyű lenne elveszíteni a nagy hagyományokkal bíró pályákat

Gphírek2022.04.16, 17:31

Sebastian Vettel szerint amellett, hogy az F1 új helyszínekre látogat el, nem szabad elengedni a történelmi pályákat. Lando Norris azért örülne kevesebb futamnak, mert így a nyári szünetet leszámítva is előfordulna, hogy két hétnél több szünet lenne két futam között.

A francia pilótát komolyan aggasztják a versenynaptár változásai

Gphírek2022.04.13, 15:57

Öt helyszínnek nincsen még jövő évi szerződése azok közül, ahol idén rendeznek futamot, és az bizonyos, hogy mind az ötön nem láthatunk nagydíjat 2023-ban. Pierre Gasly aggodalmát fejezte ki, hogy akár ikonikus helyeknek is búcsút mondhatunk a jelenlegi szezon végeztével.

Gyilkos leszakadó kerék, szándékos baleset - az ausztrál F1-es futamok legdrámaibb pillanatai

Gphírek2022.04.08, 07:17

Három év után tér vissza versenyezni a Forma-1-es mezőny Melbourne-be. Mivel azonban a 2020-as években még nem rendeztek futamot a szigetországban, ideje felidézni a száguldó cirkusz ausztráliai történetét.

Jön a Las Vegas-i futam, évtizedek után először szombati versennyel

Gphírek2022.03.31, 13:24

Az F1 bejelentette, hogy 2023 novemberében az F1 visszatér Las Vegasba. A futam villanyfényes lesz, ám nem ez a legkülönlegesebb információ a versennyel kapcsolatban, hanem az, hogy helyi idő szerint szombaton fogják megrendezni.

Az eddiginél is több, brutálisan sok futam lehet az F1-ben

Gphírek2022.03.23, 14:19

Stefano Domenical, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója akár 30 verseny megrendezését is elképzelhetőnek tartja egy szezonon belül, mivel akkora az érdeklődés az új helyszínek részéről a versenyrendezés iránt. Domenicali emellett elmondta, a hagyományos helyszíneknek össze kell kapniuk magukat, különben elveszíthetik a futamukat.

Veszélyben lehet az utolsó szocsi F1-es futam az orosz-ukrán konfliktus miatt

Gphírek2022.02.23, 12:46

Bár még több mint fél év múlva esedékes, az Oroszország és Ukrajna között kiéleződő konfliktus az idei F1-es Orosz Nagydíjra is hatással lehet. Sajtóértesülések szerint a szurkolók bojkottot követelnek, a sportág vezetése pedig vizsgálja a helyzetet.

Fontos helyszín biztosította be évekre a helyét az F1 versenynaptárában

Gphírek2022.02.18, 14:59

Az F1 2026-ig szerződést hosszabbított az USA Nagydíj promótereivel. Az idei évben ez a harmadik helyszín, amelynek biztossá válik a jövője a versenynaptárban.

Zsinórban kétszer kimaradt, de az F1 hosszú távra tervez Szingapúrral

Gphírek2022.01.27, 10:54

Az F1 bejelentette, hogy 2028-ig szerződést hosszabbított a Szingapúri Nagydíj promóterével. Azok után, hogy az elmúlt két évben a mezőny nem látogathatott el a városállamba, a felek új célokat tűztek ki.

A szurkolókra bízná a döntést Alonso a sprintfutamok jövőjéről

Gphírek2022.01.23, 15:39

Az Alpine versenyzője emlékeztetett, hogy a szurkolók kedvéért vezették be a sprintversenyeket a Forma-1-ben, ezért őket kérdezné meg arról, maradjon-e a formátum és mit változtassanak rajta.

30 versenyről beszélt az F1 vezérigazgatója

Gphírek2022.01.21, 17:54

Stefano Domenicali szerint pillanatok alatt lehetne ennyi, ha mindenképp akarnák, akkora az érdeklődés, de természetesen továbbra is az évi 25 a lehetséges maximum. Kellemesnek érzi a problémát a választással kapcsolatban.

Az F1 vezére figyelmeztet: a járvány idén is átírhatja a versenynaptárt

Gphírek2022.01.11, 10:35

Stefano Domenicali elárulta, az Egyesült Államok mellett a távol-keleti régiót tartják kifejezetten fontosnak, és Afrikában is szeretnének újra versenyt rendezni. Az F1 elnök-vezérigazgatója ugyanakkor hozzátette, mindez a járványtól is függ, ami az idei menetrendet is módosíthatja.

Szívszorító üzenet egy szerelőtől: több empátiát kérünk az F1-től!

Gphírek2021.12.26, 12:25

Az egyre több verseny igen káros mellékhatásokat okoz a szerelők túlhajszolásával. Erről osztott meg szomorú részleteket az egyik F1-es személyzet tagja, aki több megértést és figyelmet vár a sportág felsővezetésétől.

Emerson Fittipaldi őrültségnek tartja a jövő évi versenynaptárat

Gphírek2021.10.23, 21:50

Emerson Fittipaldi kijelentette, nem tudja, hogy a mai pilóták és az egyéb csapattagok hogyan tudnak megbirkózni a hosszú és sűrű versenynaptár jelentette kihívásokkal. A kétszeres világbajnok úgy véli, az F1-nek tovább kell terjeszkednie az Egyesült Államokban.

Veszélybe kerülhet az F1-es Ausztrál Nagydíj jövője, ha 2022-ben sem lesz futam

Gphírek2021.10.18, 19:17

Nem fog a végtelenségig várni a legutóbb lassan három évvel ezelőtt megrendezett Ausztrál Nagydíjra a Forma-1 vezetése a melbourne-i futam promótere szerint, és ha jövőre sem tud elutazni a mezőny a versenyre, kikerülhet a naptárból a közkedvelt helyszín.

Vettel ismét bírálta az F1-et, volt főnöke nem osztja a véleményét

Gphírek2021.10.17, 17:58

Túl sok versenyt rendeznek a Forma-1-ben Sebastian Vettel szerint, ami nemcsak a nézőknek, hanem a csapatok személyzetének sem tesz jót. Volt főnöke viszont úgy van vele, ha valakinek ez nem tetszik, az ne dolgozzon itt.

Kiadták az F1 2022-es versenynaptárát, új helyszín is szerepel benne

Gphírek2021.10.15, 20:38

Az FIA Motorsport Világtanácsa kiadta a Forma-1 2022-es szezonjára érvényes versenynaptárát, amelyben visszatérnek idén elhagyott helyszínek és egy új pálya is debütál.

A foci-vb miatt megkurtított szezon, és még több sprintfutam jön jövőre az F1-ben

Gphírek2021.10.04, 12:43

Rekordszámú verseny még jobban összesűrítve, több sprintfutammal. Ez várható a 2022-es Forma-1-es szezontól Stefano Domenicali, a sportág elnök-vezérigazgatójának szavai alapján.

Hivatalos: Az idén debütál az első katari Forma-1-es nagydíj

Gphírek2021.09.30, 13:45

Helyesnek bizonyultak a korábbi sajtóhírek, és a Forma-1 az idén tényleg megrendezi története első Katari Nagydíját, aminek a főként a gyorsaságimotoros-világbajnokságból ismert Losail International Circuit ad otthont november végén. A közel-keleti ország 2023-tól állandó része lesz a versenynaptárnak.

Évtizedes hagyománnyal szakítana jövőre a Forma-1

Gphírek2021.09.18, 15:47

Jövőre megváltozhat a Monacói Nagydíj menetrendje, de nem csak ez lehet más a Forma-1 2022-es versenynaptárában az ideihez képest.

Hivatalos: A tervezettnél kevesebb futamból fog állni az idei szezon

Gphírek2021.08.28, 13:35

A Forma-1 módosított az idei versenynaptárán. Új helyszínt egyelőre nem jelentettek be, de az biztossá vált, hogy az eredetileg tervezett 23 futamot nem fogják megrendezni.

Elmarad a Japán Nagydíj is, felborulhat az F1 menetrendje

Gphírek2021.08.18, 10:11

Az olimpia lebonyolítása sem győzte meg Japánt arról, hogy meg lehet rendezni a szuzukai versenyhétvégét, így hazai búcsú nélkül távozik a Honda a Forma-1-ből.

Megvan, mikor tesztelhetik először a csapatok a 2022-es autókat

Gphírek2021.07.26, 19:58

Német sajtóértesülések szerint az átfogó szabályváltozások miatt jövőre az idei duplájára emelkedik a szezon előtti F1-es tesztnapok száma, és már a két három napos gyakorlás dátuma is ismert.

A sportág bölcsőjében látszik igazán, mennyire hízeleg Amerikának az F1

Gphírek2021.07.17, 12:23

Visszatért a Forma-1 az Egyesült Királyságba, ahol a világbajnokság 71 évvel ezelőtt létrejött, és itt látszik igazán, hogy bár a sportág háttéripara még mindig a szigetországra és az olaszokra épül, a tulajdonosának az amerikai piacszerzés mindennél fontosabb.

Kimerültek az F1-es csapattagok, de újabb megpróbáltatások várnak rájuk

Gphírek2021.07.11, 00:56

Teljesítette az F1 mezőnye az idei első triplát, és egy ennél is megterhelőbb ázsiai turnéra is készülhetnek, ráadásul a nagydíjak törlése újabb torlódást okozhat.

A halasztás után törölték az idei Ausztrál Nagydíjat is

Gphírek2021.07.06, 11:05

Az ausztráliai Victoria állam nem tudta megerősíteni, hogy a koronavírus közepette engedélyezik a MotoGP-s és az F1-es Ausztrál Nagydíj megrendezését, ezért a jogtulajdonosok kivették a futamokat az idei versenynaptárból. Az F1 szerint így is tartható a 23 nagydíjas szezon.

Előző
Következő