Forma-1 gumik

címke rss
Ez a szabályváltozás komoly veszélyt jelenthetne Max Verstappen fölényére

Ez a szabályváltozás komoly veszélyt jelenthetne Max Verstappen fölényére

Az egykori Forma–1-es pilóta, David Coulthard egy olyan szabálymódosítást javasolt, amivel szerinte élesedne a verseny a világbajnoki címért. A 13-szoros futamgyõztes versenyzõ úgy véli, ismét több gumigyártónak kellene szerepelnie az F1-ben, ez pedig esetleg veszélyeztethetné Max Verstappen dominanciáját.

Egyetlen dolog menthetné meg a Forma-1-et, de az is csak botrányokat okoz

Gphírek2023.08.29, 08:16

A 21. század során Michael Schumacher, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton is egyedülállónak számított és dominált hosszú futamokon vagy akár szezonokon keresztül. Ám amit Max Verstappen csinál az elmúlt egy évben, arra talán egyikük sem volt képes. A holland világbajnok fölénye 2023-ban egészen elképesztõ, és ha már pilóta nincsen, aki megállítsa, akkor az idõjárás lehetne az egyetlen ellenfele. Azonban amikor nagy ritkán megérkezik az esõ egy Forma–1-es hétvégén, akkor a várva várt izgalom helyett káoszt és tehetetlenséget látunk, mert az F1 a hihetetlenül fejlett technológiájával csak egy valamire nincsen felkészülve: arra, hogy eesõben ...

Élet- és balesetveszélyes szabályt vezetnek be a Forma-1-ben, a pilóták felháborodtak

Gphírek2023.06.16, 17:33

A Spanyol Nagydíj után a Ferrari és a Mercedes a montmelói pályán használhatta a jövõre bevezetésre kerülõ, melegítõpaplan elõzetes használata nélküli gumikat. A Kanadai Nagydíjat megelõzõ sajtótájékoztatón az érintettek elmondták a tapasztalataikat a leendõ szabályról.

Elõször próbálhatta ki Schumacher a Mercedest - videó, képek

Gphírek2023.06.07, 20:35

A Mercedes tesztpilótája, a csapat Spanyol Nagydíjon elért eredményében nagy szerepet játszó Mick Schumacher 152 kört teljesített szerdán a Pirelli montmelói gumitesztje során.

Roncsderbitõl tartanak a pilóták, ha megvalósul az F1 terve

Gphírek2022.11.02, 08:55

A Forma-1 2024-tõl kezdve betiltaná a gumimelegítõ paplanok használatát, ezért a pilóták nemrég tesztelték, hogy milyen, ha eggyel közelebb kerülnek ehhez az állapothoz. A többség azonban nem volt elégedett, és akad, aki balesetveszélyesnek tartja ezt a szabálymódosítást.

Leclerc 63 kör elõnybe került Verstappennel szemben

Gphírek2022.05.01, 07:45

Megkezdte a jövõre használatos abroncsok tesztelését a mezõny: az elsõ két napon összesen négy csapatnak volt lehetõsége körözni az imolai pályán az új gumikkal. A több, mint 100 kört teljesítõ istállók mellett a Pirellinek is hasznos információkkal szolgált ez a lehetõség, amibõl a szezon folytatásában a Hungaroringen is láthatunk példát.

Új idõmérõs szabályokkal kísérleteznek az F1-ben

Gphírek2022.04.30, 11:08

A Forma-1 csökkenteni akarja az egy hétvégén felhasználható abroncsok számát. Az új rendszert jövõre fogják kipróbálni, egyelõre csak két hétvégén. Ennek folyományaként szigorúbb szabályok lesznek érvényesek az idõmérõre.

Négy csapatnak is a vártnál hosszabb lesz a hétvégéje

Gphírek2022.04.22, 10:19

Jövõ hét közepére idõzítette a Pirelli a 2023-as abroncsok elsõ tesztelését, így a vasárnapi futamot követõen néhány napot még Imolában fog tölteni a Ferrari, az Alpine, az AlphaTauri és az Alfa Romeo. Kiderült az is, hogy a Magyar Nagydíjat követõen is lesz gumitesztelés, akkor a Mercedes is tovább marad majd a Hungaroringen.

Fontos dolgok derültek ki a hátralévõ tavaszi nagydíjakról

Gphírek2022.04.14, 06:47

Kiválasztotta a Pirelli, hogy a következõ négy verseny helyszínére (Imolába, Miamiba, Barcelonába és Monacóba) melyik gumikeverékeket szállítja. A csapatok így elkezdhetik megtervezni az egyes hétvégék gumistratégiáját, ami létfontosságú lehet egy-egy jó eredmény elérésében.

A Red Bullnál meglepõdtek, hogy nem volt esélyük a Ferrari és Leclerc ellen

Gphírek2022.04.11, 11:24

Max Verstappen és Christian Horner is elmondta, hogy a gumikezelésük sokkal rosszabb volt a Ferrariénál az Ausztrál Nagydíjon. A Red Bull csapatfõnöke hozzátette, a pénteki versenyszimulációk alapján nem gondolták, hogy ekkora hátrányban lesznek.

Egymásnak ellentmondó véleményen vannak az F1-es pilóták az új gumikról

Gphírek2022.03.01, 14:12

Carlos Sainz és Valtteri Bottas szerint a barcelonai tapasztalatok alapján az idei gumik jobban viselkednek a korábbiaknál. Alexander Albon azonban árnyalta a képet, Lance Stroll pedig egyenesen kijelentette, hogy semmilyen változást nem tapasztalt.

Különleges körülmények várhatnak a csapatokra az egyik tesztnapon

Gphírek2022.02.22, 20:33

A Pirelli kérésére a pénteki tesztnap délutánján fellocsolhatják a pályát, hogy a gyártó és a csapatok megismerjék az új esõgumikat. De csak akkor lesz így, ha addig nem ered el az esõ Barcelonában.

Nincs több taktikázás az idõmérõn, az élcsapatokat segítõ szabály megszûnik

Gphírek2022.02.20, 14:01

Az FIA sportszabályzatából kikerült egy évek óta meglévõ elõírás, miszerint az idõmérõ legjobbjainak meghatározott gumikon kell indulniuk a futamon. Mindez általában a leggyorsabb autóknak biztosított még nagyobb elõnyt.

A gyakorlatban is beigazolódott az F1-es pilóták egyik félelme

Gphírek2022.02.17, 11:03

A Williams bejáratása után mindkét pilóta arról számolt be, hogy az új autóból kevesebbet lehet látni, mint eddig. Ez elsõsorban a városi pályákon okozhat gondot.

Milyen kihívásokat okoz Verstappenéknek az F1 új óriáskereke?

Gphírek2022.02.17, 07:43

Az idei évtõl nagyobb felnikkel és alacsony profilú gumikkal csap össze a mezõny. Az eddigi visszajelzések és sejtések alapján milyen hatást okoz a változás a beállításokban, vezetési sajátosságokban?

Valóban kevesebb kerékcsere jöhet az idei évtõl az F1-ben

Gphírek2022.01.21, 13:52

A Forma-1 gumigyártója betekintés nyújtott a pilóták visszajelzéseibe, amit decemberben, az öszvérautókkal végzett tesztek után állapítottak meg. A kisebb gumikopás kevesebb kerékcserét eredményezhet, de az abroncsok kezelése vélhetõen egyszerûsödik.

Fontos mérföldkõhöz érkezett a 2022-es autók fejlesztése

Gphírek2021.10.19, 13:46

A Pirelli hétfõn bepótolta a szeptemberben elmaradt gumitesztjét az Alpine-nal. Az olasz gumigyártó ezzel teljesítette az elõzetesen tervezett programot, és elkezdheti véglegesíteni a 2022-es abroncsokat.

Fontos F1-es teszt maradt el az Alpine meghibásodása miatt

Gphírek2021.09.17, 13:14

Az elõzetes tervek szerint csütörtökön tesztelték volna utoljára a Pirelli jövõ évi abroncsait, ám az Alpine meghibásodása miatt Danyiil Kvjat egyetlen kört sem tudott megtenni. A Pirelli és az FIA vizsgálja, hogyan lehetne begyûjteni a szükséges adatokat.

A Pirelli szerint lesz néhány pilóta, aki kockáztatni fog a sprintfutamon

Gphírek2021.07.17, 14:26

Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója nem tartja kizártnak, hogy valaki megpróbálja lágy abroncsokon teljesíteni a sprintkvalifikációt. Antonio Giovinazzi szerint az elsõ körben kell pozíciót szerezni, utána viszont már nem érdemes kockáztatni.

Bizonytalanná teheti az F1-es erõsorrendet a Pirelli új fejlesztése

Gphírek2021.07.02, 10:40

Lewis Hamilton úgy véli, a Pirelli módosított szerkezetû gumijai nem borítják fel komolyan az erõviszonyokat, de nem zárja ki, hogy néhány autóra nagyobb hatással legyenek, mint a többire. Valtteri Bottas és Max Verstappen nem bocsátkozott jóslatokba, mondván elõbb ki akarják próbálni az új abroncsokat.

Hamilton számonkérte a Pirellit, Pérez szerint nem történt csalás a gumikkal

Gphírek2021.06.20, 10:45

A Francia Nagydíj hétvégéjén lezajlott egy megbeszélés a Pirelli és a pilóták között, aminek során a gyártó egyértelmûsítette, Lance Stroll és Max Verstappen nem azért kapott defektet Bakuban, mert csapataik csaltak volna. A holland pilóta továbbra sem ért egyet Lewis Hamiltonnal ebben a témában.

Trükközés okozta Verstappen és Stroll súlyos bakui balesetét?

Gphírek2021.06.13, 18:14

Olasz lapértesülések szerint a Pirellinél már nem biztosak abban, hogy törmelék okozta Lance Stroll és Max Verstappen bakui defektjeit. Ha beigazolódik a gyanú, új front nyílhat a csapatok között.

Hamilton folytatná a versenyzést, de még meggondolhatja magát

Gphírek2021.04.29, 18:33

Lewis Hamilton kijelentette, önként vállalkozott arra, hogy részt vesz a Pirelli 2022-es gumitesztjén, mert jövõre is szeretne versenyezni, de hozzátette, még nem hozta meg a végsõ döntését.

Hogyan tudta legyõzni Hamilton az esélyesebb Verstappent?

Gphírek2021.04.01, 14:45

Az elrontott kerékcsere nélkül Valtteri Bottast is megpróbálta volna Max Verstappen elé játszani a Mercedes a múlt vasárnap rendezett Bahreini Nagydíjon. James Allison eloszlatott egy tévhitet is.

A Hungaroringen is tesztelik a 2022-re szánt új F1-es gumikat

Gphírek2021.03.02, 08:46

A Pirelli bejelentette, hogy hol és mikor próbálgatják a 2022-es szezonra szánt, 18 colos új F1-es gumikat. A Magyar Nagydíj után három csapat is a Hungaroringen marad, az egyik viszont egyáltalán nem vesz részt a tesztprogramban.

Alonso után Sainz is balesetet szenvedett?

Gphírek2021.02.26, 18:11

Carlos Sainz nem erõsítette meg, de nem is tagadta, hogy balesetet szenvedett Jerezben a Pirelli 2022-es gumitesztjén. A kerékpáros baleset után gyógyuló Fernando Alonso nem nyilatkozik az Alpine bemutatóján.

Idén sem lesz szabad gumiválasztás a Forma-1-ben

Gphírek2021.02.19, 11:04

A Pirelli bejelentette, hogy milyen keverékû gumikkal látják el a csapatokat az idei F1-es nagydíjak során, valamint megerõsítette, hogy a koronavírus miatt idén sem engedik a szabad gumiválasztást.

Vettel: Remélem, nem látjuk viszont a 2021-es gumikat

Gphírek2020.11.28, 14:21

Lewis Hamiltonhoz hasonlóan Sebastian Vettel is bírálta a 2021-es szezonra szánt Pirelli-gumikat, de a gyártó szerint nem az abroncsokkal, hanem az autók beállításaival volt gond. A Mercedes versenyzõje korábbi nyilatkozatánál is élesebb kritikát fogalmazott meg.

Hamilton nem kímélte a Pirellit a 2021-re szánt gumik miatt

Gphírek2020.11.27, 20:00

Bírálta a Forma-1 hivatalos gumiszállítóját Lewis Hamilton, miután a mezõny többi tagjához hasonlóan Bahreinben kipróbálta a Pirelli 2021-es szezonra szánt abroncsait. A jelenlegi helyzettel sem elégedett, de azt mondta, inkább maradjanak a két évvel ezelõtt kifejlesztett kerekek.

Hamilton gyõzelmét nem csak a gumik veszélyeztetik a Ferrari pályáján

Gphírek2020.09.11, 21:45

A gumikopás nem volt vészes Mugellóban pénteken, de nem szabad félvállról venni, a futamon megint van kilátás változatosabb stratégiákra. Max Verstappen a versenyszimuláción is tartotta a lépést a Mercedesekkel, melyek közül ezúttal eddig Valtteri Bottas gyorsabb az új pályán.

Hamilton: A Red Bull fejlõdött, remélem, szorosabb lesz a versenyzés

Gphírek2020.09.01, 15:17

Lewis Hamilton megérti azokat a rajongókat, akik szerint unalmas a jelenlegi Forma-1, de bízik benne, hogy ez már nem sokáig lesz így. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a mostani helyzet nem az õ, illetve csapata hibája.

Hamilton bírálja a Pirellit, nem tetszik neki a gumispórolós Forma-1

Gphírek2020.08.19, 17:28

Lewis Hamilton nincs kibékülve a Forma-1-ben használt gumikkal, és úgy érzi, már jó ideje nem olyanok az abroncsok, mint amilyeneknek lenniük kellene.

A Mercedesek defektjei mellett Verstappen célba érése sem volt biztos

Gphírek2020.08.02, 19:40

A Mercedes két pilótája és Carlos Sainz is defektet kapott a Brit Nagydíj utolsó két köre során, de Lewis Hamilton így is megnyerte a versenyt. Ehhez az kellett, hogy a Red Bull ne kockáztasson. Az érintettek sem biztosak abban, hogy mi lett volna a helyes döntés.

Azonos pályán, de más gumikkal rendezik a két silverstone-i futamot

Gphírek2020.06.12, 17:06

A Pirelli egyben kiadta az idei elsõ nyolc F1-es nagydíjra vonatkozó gumiválasztékot. Nincs nagy változás tavalyhoz képest, de a második silverstone-i futamon lesz egy kis trükközés.

Fontos szabály változhat a Forma-1-ben a koronavírus miatt

Gphírek2020.05.13, 16:51

Megszûnhet a csapatok elõzetes gumiválasztása a Forma-1-ben, mivel a Pirelli kénytelen lesz rohamtempóban felkészülni az idei szezonra. Az elsõ versenyekre van már készletük.

Az idén jobban szenvedhetnek a gumikkal az F1-es csapatok

Gphírek2020.03.09, 12:43

Hiába született az a döntés a Forma-1-es csapatok részérõl, hogy az idei évre maradnak 2019-es gumiknál, nemhogy könnyebbséget nem fog ez jelenteni nekik, hanem még nehezebb dolguk is lesz az abroncsokkal, mint tavaly.

Késõn készültek el a gumik, a csapatok nem akartak alkalmazkodni

Gphírek2020.01.12, 17:32

A Pirelli sportigazgatója megérti, hogy az F1-es csapatok nem kértek az idei évre fejlesztett új gumikból, mivel ahhoz az autóik tervein is változtatni kellett volna. A mezõny fél szemmel már most 2021-et figyeli.

A változatlan gumik még több küszködést hozhatnak az F1-ben

Gphírek2020.01.11, 14:00

Kedvezõ fejlemény a csapatok számára, hogy az idén nem kell kiismerni az F1-es gumik mûködését, de a gyártó sportigazgatója szerint ettõl még nehéz lesz használni a tavalyi specifikációjú abroncsokat.

Egyhangúlag leszavazták az F1-es csapatok a 2020-as gumikat

Gphírek2019.12.10, 17:56

Ritkán látható egységbe kovácsolta a csapatokat a Pirelli a 2020-ra szánt abroncsaikkal: az istállók az abu-dzabi teszt után ellenszavazat nélkül úgy döntöttek, hogy maradjanak inkább a 2019-es gumik.

A Pirelli szerint félrevezetõ az F1 új, gumikopást jelzõ grafikája

Gphírek2019.10.26, 13:00

A Forma-1 gumiszállítójánál egyáltalán nem biztosak a közvetítésben mutatott adatok pontosságában. A Pirelli sportigazgatója szerint a gumikopást rengeteg tényezõ befolyásolja, emiatt szinte lehetetlen meghatározni, hogy az abroncsok milyen állapotban vannak.

A Mercedes szerint nem pontos a gumikopást jelzõ grafika

Gphírek2019.10.17, 11:57

A csapat vezetõ versenymérnöke sem biztos abban, hogy honnan származott az adat, ami alapján megbecsülték a közvetítésben a Mercedes abroncsainak állapotát, mielõtt kihívták Hamiltont a bokszba.

F1-es autón is elkezdték tesztelni a 18 colos kerekeket

Gphírek2019.09.12, 18:52

Monzában F2-es autón már bemutatták az utánpótlás-bajnokságban jövõre megjelenõ 18 colos keréktárcsákat, az F1-ben viszont csak most kezdõdik a tesztelés a 2021-es bevetés elõtt.

Eldõlt, jövõre még kevesebb tesztelés lesz az F1-ben

Gphírek2019.08.30, 11:58

A nyári szünet alatt a csapatok beleegyeztek abba, hogy 2020-ban jelentõsen csökkenjen a tesztnapok száma. Az elõszezonban a jelenlegi nyolc helyett hat nap áll majd rendelkezésre, míg a szezonközi teszteket úgy tûnik, teljes egészében megszüntették.

Nincs legjobb fejlesztõpilóta az F1-ben, de a versenyzõk hasznosabbak

Gphírek2019.08.29, 08:59

Legendák szólnak arról, hogy egyik versenyzõ jobb a másiknál az F1-es fejlesztések terén, ezért megkérdeztük errõl a Pirelli tapasztalatait.

A Pirelli keményítene az F1-es gumikon, hogy növelje az izgalmakat

Gphírek2019.08.26, 10:42

Mario Isola, a Pirelli autósportért felelõs vezetõje szerint egyértelmûen az a közvélekedés a paddockban, hogy a Forma-1 rossz irányba ment el a gumikkal, ezért szerinte a jövõben keményebb keverékeket kell gyártaniuk ahelyett, hogy lágyítani próbálnak az abroncsokon.

Egységes gumiszenzorokra írt ki tendert az FIA

Gphírek2019.08.15, 20:03

Tendert írt ki az FIA, ezúttal szabványos guminyomás- és gumihõmérõ szenzor beszállítására várnak jelentkezõket. Ez lehet az egyik legfontosabb fegyver a trükközõk ellen.

Binotto: Szégyenkezem amiatt, hogy nem hoztuk vissza a 2018-as gumikat

Gphírek2019.07.08, 14:16

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfõnöke nem tudott egykönnyen túllépni azon, hogy az Osztrák Nagydíj elõtt tartott szavazáson nem sikerült elérni, hogy az idei szezon közben hozzák vissza a tavalyi idényben használt, a Ferrarinak jobban fekvõ abroncsokat.

Szavaztak a csapatok, nem hozzák vissza a 2018-as gumikat

Gphírek2019.06.28, 14:09

Hiába igyekezett a Red Bull és a Ferrari is elérni, hogy még az idei szezon közben álljanak vissza a tavalyi gumikra az idei, többek szerint a Mercedesnek kedvezõ abroncsokról, a Osztrák Nagydíj péntekjén errõl megtartott szavazáson nem voksolt elég csapat a változtatásra, úgyhogy minden marad a régiben. Sebastian Vettel egy kicsit kiakadt.

Pirelli: A téli tesztek félrevezették a csapatokat

Gphírek2019.06.18, 09:48

Mario Isola kijelentette, szerinte nem jelentene megoldást a gumikkal küszködõ csapatoknak, ha hirtelen elõvennék a 2018-as abroncsokat. Nem kaptak még hivatalos megkeresést.

A Red Bull nem tud elég támogatót szerezni a gumilobbihoz

Gphírek2019.06.17, 08:53

Helmut Marko arra célozgat, hogy a Pirelli kivételezik a Mercedesszel, de ezt a gumigyártó tagadja. A Red Bull szeretné, ha megváltoztatnák a gumikat, de az álláspontjukat nem támogatják elegen.

Elõzõ
Következõ