forintárfolyam
címke rss- kapcsolódó címkék:
- forint
- euró
- dollár
- svájci frank
- devizapiac
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Gyurcsány: Orbán attól fél, hogy lelepleződik
Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő szerint abszurd dolog csőddel riogatni, most a legfontosabb dolog, hogy fegyelmezett gazdaságpolitikát folytasson a kormány. Gyurcsány szerint ezt már a Fidesz is érti, és azért beszél vészhelyzetről, hogy elfogadtassa a megszorításokat az emberekkel.
Egyelőre hallgat a kormány a forintgyengülésről
Az [origo] nem tudta pénteken este feltenni a forintgyengülésre és a tőzsde zuhanására vonatkozó kérdéseit a kormány tagjainak, mert a kormányzati kommunikáció felelősei nem árulták el, hol tartja rendkívüli ülését a kabinet. Orbán Viktor miniszterelnök az MTI-nek nyilatkozott, de csak az árvízi védekezésről beszélt, és a tudósításból sem derült ki, hogy hol volt a kormányülés.
Szijjártó szavai visszhangoznak a külföldi médiában
A legtöbb külföldi lap a "súlyos helyzet" kifejezést írja le Szijjártó Péter szóvivő pénteken mondott szavaiból, ez terjedt el a nemzetközi médiában a magyarországi gazdasági állapot leírására.
Bloomberg: Világszerte a forint szerepelt a legrosszabbul csütörtökön
A Bloomberg által mért devizák közül a forint teljesített a leggyengébben csütörtökön. A hírügynökségnek nyilatkozó elemzők szerint a forintgyengülésben főszerepet játszott, hogy Kósa Lajos fideszes politikus egy esetleges magyar államcsődről beszélt egy csütörtöki konferencián.
- címkék:
- forint
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Nagyott esett a forint Kósa szavai után
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke egy konferencián azt mondta: kicsin múlik, hogy nincs államcsőd, s hazánk könnyen Görögország sorsára juthat. Kósa kijelentéseiről néhány órán belül már angolul tudósított több internetes szaklap, s lejtőre került a forint a devizapiacon. Piaci vélemény szerint az árfolyamesést minden bizonnyal Kósa kijelentési válthatták ki. Kósa Lajos megkeresésünkre annyit mondott, hogy csak Debrecennel kapcsolatos kérdésekre válaszol.
- címkék:
- forint
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Nyugalom az úr a forint piacán
- címkék:
- euró
- dollár
- forintárfolyam
- valuta
- Címkefelhő »
Estére erősödött a forint
Elsősorban a javuló nemzetközi hangulat miatt szerény mérétkben erősödött a forint a szerdai kereskedés során.
- címkék:
- forint
- euró
- dollár
- deviza
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Ingoványos úton kezdi hetét a forint
Alig valamivel 275 forint alatt kezdi el a heti kereskedést az euró jegyzése. A forint árfolyamát több adat is befolyásolja a térségből, míg az eurózóna bizonytalanságai is megmaradtak. Magyarországon kamatdöntés lesz, aminek a kimenetele szintén kétséges: az elemzők szerint a tartásnak és a csökkentésnek is van valószínűsége.
Estére megerősödött a forint
Alacsony volt a forgalom a pesti tőzsdéhez hasonlóan a forint piacán is, a magyar deviza hétfő estére erősödött valamelyest az euróval szemben. A kereskedők a napokban nem várnak további erősödést.
Péntek délután 274 forint alatt az euró
A javuló nemzetközi befektetői hangulat miatt tovább erősödött a forint az euróval szemben: péntek délután négy órakor 273,90 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 276,02 forint és a péntek délelőtti 274,23 után.