forint

címke rss

Szökni próbál a forint

Archívum2013.08.06, 15:26

Szinte állóvíz a mai kereskedés a nemzetközi tőkepiacokon, így nem meglepő, hogy a forint sem túl izgága. Ezzel együtt megint a gyengüléssel kacérkodik az euróval szemben, ami passzol a hosszabb távú képünkbe.

Támadásba lendülhet a forint

Gazdaság2013.08.05, 18:23

Megállt a forint gyengülése a 301-301,5 forintnál található erős ellenállási sáv elérése után, a fenti zóna áttörése esetén azonban jelentősebb gyengülés következhet be. Az árfolyam még a 310 forint feletti tartományokat is elérheti, amire reális lehetőséget látunk jelenleg. 

300 alatt indítja a hetet a forint

Gazdaság2013.08.05, 09:44

Még péntek délután erősödött a lélektani fontosságú 300-as szint alá a forint az euróval szemben, ezzel közel 3 hetes gyengülésnek vetett végett a hazai fizetőeszköz. Ráadásul azóta az árfolyam nem sokat mozdult a 298-as szint közeléből.

Vészjósló mozgást mutatott a forint

Archívum2013.08.03, 09:52

Jelentős gyengülést mutatott a forint az elmúlt napokban, így vízválasztó szinthez érkezett az árfolyam a 300 forint/eurós magasságokban. Amennyiben ezt a szintet áttöri a hazai fizetőeszköz, úgy akár a 307-es, vagy 315-ös értékekig is gyengülhet a forint. Vészjósló technikai alakzatból léphet ki a deviza Varga Zoltán, a QUAESTOR technikai elemzője szerint, ami miatt jelentős esély mutatkozik a további forintgyengülésre az előttünk álló időszakban.

Egyre gyengébb a forint

Archívum2013.08.02, 09:51

Megfontolt, de határozott léptekkel gyengül a forint az elmúlt napokban, tegnap pedig hosszú hónapok óta először zárt 300 felett az euró-forint árfolyam, és ma reggel is itt téblábol a forint. A napot az amerikai makroadatok uralják majd, amiből sok minden kisülhet, de ha kicsit hosszabb távra tekintünk, akkor szinte minden lényeges tényező a forint további érezhető gyengülése felé mutat.

Repedezik a gát a forint piacán

Archívum2013.07.31, 16:29

Gyengén indult a nap a forint számára, 299,8 közelében jár a forint az euróval szemben és egyre közelebb jár a már a lélektani szintnek titulált 300 áttöréséhez. Nem sokkal az aktív kereskedés megkezdése után 300 forint fölé emelkedett az euró-forint árfolyam. A déli órákban is a 300-as szint fölött tartózkodik a forint az euróval szemben, időszakosan ugyan visszatért a 300 alá a forint, de ez nem tartott sokáig. A régióban az egyik leggyengébben teljesítő fizetőeszköz a forint. Kora délután irányt váltott a forint és sikerült visszamászni 300 alá, de még mindig gyengült összességében az euróval szemben a forint a nap során. Késő déélután ...

Egyhavi mélypontján a forint

Gazdaság2013.07.29, 16:11

Már az ötödik egymást követő napon mutat gyengülést a forint az euróval szemben, az árfolyam délután új egyhavi mélypontot állított fel a 298,5-ös szint közelében. Nemrégiben jelent meg a hír, hogy a kormány két héten belül törleszteni kívánja IMF hitelének utolsó, 2,2 milliárd eurós részletét, ami igazából csak jövőre lenne esedékes.

Esik az OTP és a forint is

Gazdaság2013.07.29, 15:29

Rossz napja van az OTP-részvénynek és a forintnak is, előbbi kora délutánig 5 százalékot vesztett értékéből, az euró pedig 299 forint közelében jár.

Leradírozta erősödését a forint

Gazdaság2013.07.26, 18:27

Erősödésbe fogott ma reggel a forint az euróval szemben, azonban mindez nem bizonyult tartósnak. Kora estére ismét 297,5-ös szint közelébe gyengült vissza az árfolyam, egyelőre még nem tudni, hogy az itt húzódó ellenállás fel tudja-e tartani a gyengülő forintot. Ha nem, akkor ismét belekóstolhat a 300-as szintekbe az árfolyam.

Nyomás alatt a forint

Gazdaság2013.07.25, 17:20

297 felett jár a forint árfolyama az euróval szemben, a napközben látott gyengélkedés következtében így újabb lépcsőfokot ugrott meg a forint. Folytatódik tehát forint gyengélkedése hiszen múlt héten hétfőn még 291 közelében jegyezték a devizapárt.

Megtáltosodott a forint

Gazdaság2013.07.24, 14:21

296 fölé ugrott reggel a forint az euróval szemben. Úgy fest, a mai napot gyengélkedéssel indítja a hazai fizetőeszköz. A piacokon továbbra is nagy a bizonytalanság a devizahitelesek megsegítésével kapcsolatban. Kora délután masszív erősödésbe kezdett a forint az euróval szemben, 296 alá esett az árfolyam. 11 óra körül még a 297-es szintet ostromolta a hazai fizetőeszköz.

Újra 295 felé tart a forint

Gazdaság2013.07.23, 15:42

Ismét 295 fölött mozog a forint árfolyama, a tegnapi erősödés után állt ismét gyengülő pályára a forint az euróval szemben. A forint 296 fölé került kora délután, miután Matolcsy György jegybankelnök megtartotta a sajtótájékoztatóját. A forintról és az MNB által bejelentett változásokról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Matolcsy megálljt parancsolt a forintnak

Gazdaság2013.07.22, 18:02

A 294-es szintnél akadályba ütközött a forint az euróval szemben délután, miután kiderült, hogy Matolcsy György jegybankelnök holnap sajtótájékoztatót tart a kamatdöntő ülést követően. A lépés pedig nem számít megszokottnak, mióta Matolcsy áll az MNB élén. A megjelent hír hatására nem távolodott el nagy mértékben az árfolyam a 294-es szinttől, így továbbra is erősebb a forint, mint pénteken volt.

295 közelében megpihent a forint

Gazdaság2013.07.18, 19:00

295 közelében pihent meg a forint az euróval szemben. Úgy fest, a tegnap délutáni erősödés nem tartott sokáig, dél környékén ismét a 295 fölötti szintekkel ismerkedett a forint. Eközben a nemzetközi hangulat egész jó volt. Pozitív hír, hogy az NGM megerősítette az idei 2,7 százalékos költségvetési hiánycélt.

A napi csúcsára erősödött a forint

Gazdaság2013.07.18, 08:13

Jelentős gyengülést mutat a reggeli órákban a forint, az euróval szembeni árfolyama már 294 közelében jár, amire legutóbb közel egy hete volt példa. A forint ezzel egy igen masszívnak tekinthető akadályán nem tudott túljutni, a 200 napos mozgóátlag legyűrése fontos fegyvertény lett volna, ami a további erősödést támogathatta volna. Kora délután sem tudott javítani a forint a nap elején elszenvedett veszteséget követően. Volt 294 fölött is az árfolyam, de sikerült visszakorrigálnia az euróval szemben. A dél körül elért 294,5 fölötti szintek után lendületes erősödésbe kezdett a forint, már 293 alatt kereskednek az euró-forinttal. KKéső ...

Kritikus szinteken a forint, merre tovább?

Archívum2013.07.17, 10:18

Nagyobb a valószínűsége, hogy a forint árfolyamát megtartják a fontos támaszok, amikhez az elmúlt hetekben "érkezett meg" a forint az euróval szemben - véli Somi András a KBC Equitas vezető elemzője. A jelenlegi szinteken érdemes elgondolkozni a nyaraláshoz szükséges euró beszerzésén. A további kamatvágások és a romló nemzetközi hangulat a forint gyengülése irányába hathat.

Hullámvasúton a forint

Gazdaság2013.07.16, 14:45

Néhány perccel dél után pillanatok alatt letörölte délelőtti gyengülését a forint az euró ellenében. Ezt követően azonban szépen lassan visszaadta a hirtelen jött erősödést is a forint, megközelítve a 293-es szintet. A forint izmosodásában részben szerepe lehetett a délelőtti DKJ-aukciónak is, itt ugyanis a 3 hónapos diszkontkincstárjegy minden idők legalacsonyabb hozama mellett kelt el, igaz az adat jóval hamarabb napvilágot látott, mint ahogy a forint regált volna. Ezt megelőzően Varga Mihály, valamint Orbán Viktor nyilatkozatai sem tudtak kellő lendületet adni a magyar devizának.

Eddig tartott a forint ereje

Archívum2013.07.15, 13:31

Kellemes kis erősödéssel indította a hetet a forint, egyre közelebb kapaszkodva a kulcsfontosságú szintekhez. Akár már a héten kiderülhet, tényleg nem tud-e 290 alá erősödni a forint, vagy sikerül még a betonbiztos szinteket is áttörni. Ma mindenesetre felpattant a támaszokról, letörölve a délelőtti erősödést.

Kevesebbet költünk Big Macre, mint kellene

Gazdaság2013.07.14, 17:20

Ismét megjelentek a legfrissebb adatok a Big Mac indexben, amiből kiderül, hogy egyes országok valutái mennyire drágák, vagy olcsók egymáshoz képest, valamint az is, hogy egyes országok lakói mennyire sokat fizetnek a Big Macért. Vajon drágán eszik-e a magyarok a Big Macet?

Háromhetes csúcsán a forint

Gazdaság2013.07.11, 17:14

Legutóbb három hete ilyen erős szinteken a forint az euróval szemben, mint ma. Késő délután ugyanis már a 292-es szintet támadta az árfolyam. A további erősödés azonban már igencsak kérdéses, ugyanis az árfolyam a 200 napos mozgóátlagban lelhet komoly akadályra.

Nyaralni indulsz? Most vegyél eurót!

Gazdaság2013.07.09, 18:10

A forint az elmúlt időszakban látványos "erőt" mutatott, amiben leginkább a több szempontból is kedvező környezet is közre játszhatott. A jegybanki politika iránya, és az egyre sűrűsödő bizonytalanság alapján viszont úgy tűnik, érdemes kihasználni euró vásárlására az erősödő hullámokat, mert nem tartanak a végtelenségig.

293 alatt járt az euró

Archívum2013.07.09, 14:13

Trendszerű erősödéssel kora délutánra már 293 alá süllyedtek az euró-forint jegyzések, pedig alig egy-két napja még a 296-os szinteket ostromolta az árfolyam.

Nem volt kérdéses a forint mai iránya

Gazdaság2013.07.08, 16:43

Jó formában kezdte a hetet a forint, ugyanis az euróval szembeni árfolyam egészen a 295-ös szint alá erősödött a jó nemzetközi hangulatban. A nap végére is meg tudta őrözni erejét a forint, mely szinte egész nap 295 alatt mozgott.

320-as euró-forintig folytatódhat a kamatcsökkentés

Archívum2013.07.08, 16:25

Mindaddig csökkentheti az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, amíg a forint euróval szembeni árfolyama nem gyengül a 320-as szint fölé - vélik a Bank of America elemzői. Így lehet még tere a kamatvágásoknak, mivel a forint árfolyama még igencsak messze jár ettől a szinttől, bár már egyre gyakrabban hallani olyan hangokat, melyek a forint sérülékenységét emelik ki a nagy kamatvágási ciklus közepette.

Durván erősödik a forint

Gazdaság2013.07.04, 16:29

Az EKB sajtótájékoztatója alaposan megfordította a hangulatot Európában, Mario Draghi kamatvágásra történő utalása a forintra is jó hatást gyakorolt, 296-ról 292,5-ig süllyedtek az eurójegyzések.Az euró árfolyama az emelkedő trendvonalhoz érkezett, ennek áttörése esetén nyílhat meg az út a további erősödés irányába.

Megemberelte magát a forint

Archívum2013.07.03, 16:44

A nemzetközi negatív hangulattal nem tud szembemenni a forint, a reggeli 294 alatti szintek után 295 fölé szökkent az árfolyam. Dél féle közeledve némileg enyhült a feszültség a forint piacán, bár a reggeli szintektől még mindig messze van a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. Kora délután a lengyel kamatdöntés után próbált erőre kapni a forint, és egyre inkább eltávolodni a 295-ös szinttől. Késő délutánra összekapta magát a forint és 294,1 körüli szintekig erősödött az euróval szemben. A nemzetközi piacokon tapasztalható feszültség némileg csökkent, így a forint is javítani tudott.

Keresztbe tehetnek a forintnak a kamatcsökkentések

Gazdaság2013.07.02, 09:22

Akár 3,5 százalék alá is vághatja a magyar jegybanki alapkamatot a monetáris tanács, ami jelentős forintgyengüléssel járhat együtt a Deutsche Bank szerint. Ezzel egy újabb nagy bankház bizonyul pesszimistának a magyar devizával kapcsolatban, a múlt héten a Citigroup szakértője jósolt 310-es euró/forint árfolyamot az MNB kamatcsökkentési sorozata miatt.

Kéthetes csúcsán a forint

Gazdaság2013.07.01, 14:26

Átütötte a 294-es árfolyamot a forint az euróval szemben, amire két hete nem volt példa. A háttérben a kedvező globális befektetői hangulat áll

Kéthetes csúcsot ütött a forint

Gazdaság2013.07.01, 10:51

Kéthetes csúcsára erősödött ma délelőtt a forint, miután a 294-es szint alá nézett be az euróval szembeni árfolyama. Elsősorban a kedvező befektetői hangulat van a magyar deviza segítségére, ami más régiós devizáknál is erősödési hullámot tudott elindítani. A forint egyre közelebb kerül fontosabb technikai megállókhoz, vagyis göröngyös út vár még rá, ha a 290-es szintek alá is be szeretne nézni.

A világ legjobbja a forint

Gazdaság2013.06.28, 11:11

Egyhetes csúcsára ugrott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben a kedvező részvénypiaci hangulatban. A magyar devizát a befektetők növekvő kockázati étvágya is segítheti, így az euróval szembeni jegyzése már 295 alatt is megfordult délelőtt. A forint egyébként kitűnő formát mutatott a második negyedévben, és a világon a legjobban teljesítő devizának számított ebben az időszakban.

Matolcsy: Lehet itt még kamatot vágni

Gazdaság2013.06.27, 15:22

Jó formában van a mai kereskedés során a forint, az euróval szemben 296 fölötti szintekről 295,4-ig esett vissza dél felé közeledve. A nemzetközi piacokon tapasztalható kedvező hangulat is segíti a forint mozgását. A Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György pedig egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy van még tere a további kamatcsökkentésnek.

310-es forinttal riogat a nagybank

Gazdaság2013.06.26, 12:10

Rövid távon sérülékennyé teszi a forintot a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentési sorozata, véli a Citigroup elemzője. Gárgyán Eszter szerint három hónapon belül 310-is lehet az euró-forint árfolyama.

Nem találja a helyét a forint

Gazdaság2013.06.25, 17:11

Nagyobb erősödési hullám kezdődött ma reggel a forint piacán, a magyar deviza euróval szembeni árfolyama egészen a 296-ig erősödött. Innen azonban ismét gyengülésnek indult, nagyobb hullámzások révén jelenleg a 297,6-os szint közelében tartózkodik. A nap legfontosabb eseménye hazai szempontból az MNB kamatdöntő ülése volt, amire délután gyengüléssel reagált devizánk.

300-on koppant a forint

Archívum2013.06.21, 16:18

Nem lépte át a lélektani 300-as szintet ma a forint, igaz, látványos gyengülésre sem futotta a kánikulai formájából. A túlzottdeficit-eljárás alól való kikerülés hírére annyit mozdult az árfolyam, mintha soha a közelébe se lettünk volna hasonló procedúrának.

Így durran ki a magyar lufi

Gazdaság2013.12.21, 12:03

Az elmúlt években akárhányszor a májusihoz hasonló mélypontra került a magyar állampapírok hozamprémiuma, mindig hozamemelkedés és drasztikus forintgyengülés következett. Változnak az idők, változik a piaci környezet, de azért ezúttal is jól tesszük, ha hasonló folyamatokra készülünk.

Zuhan a forint, majdnem 300 az euró

Gazdaság2013.06.20, 09:24

Szerda este óta szinte folyamatosan gyengül a forint árfolyama az euróval szemben, a befektetők menekülnek a kockázatosabb devizáktól. Az ok: Ben Bernanke, az amerikai Fed elnöke most először jelezte konkrétabban, hogy akár már ősszel szűkítheti a pénzpumpaként értelmezett eszközvásárlási programját, 2014 közepére pedig pontot is tehet a végére.

A 300 egyelőre kitart

Gazdaság2013.06.20, 16:46

Gyengélkedik a forint tegnap este óta a főbb devizákkal szemben, az euró és a dollár ellenében is megcsúszott a forint. Főként a Fed kamatdöntő ülése után indult be a forint esése, amikor is a dollár masszív erősödésbe kezdett. Késő délutánig nem tudta áttörni a 300-as szintet a forint az euróval szemben, rendre visszafordult onnan napközben. A dollár-forint 226,5 körül, a svájci frank - forint 243,2 körül tanyázik.

A nyári hőségben még a forint sem mozog

Gazdaság2013.06.19, 15:35

Egy meglehetősen szűk sávban oldalazgat ma a forint az euróval szemben, hol 294 alatt, hol fölötte van, de egyelőre nem akar az egy forintnál kisebb sávból kimozdulni a hazai fizetőeszköz.

294 felett ragadt a forint

Gazdaság2013.06.18, 15:34

Délutánra a 294-es szint felett ragadt a forint az euró ellenében, miközben egy napja még a 290-es szintet próbálta letörni az árfolyam. A forint gyengülésével párhuzamosan a többi régiós deviza is gyengülésnek indult, így vélhetően nem magyarspecifikus okok állnak a háttérben.

290 forint alatt járt az euró

Gazdaság2013.06.18, 17:20

Erősödött, és 290 alatti eurójegyzést ért el a forint hétfő délelőtt.

Kéthetes csúcsra ugrott a forint

Gazdaság2013.06.14, 10:29

Szinte megállíthatatlannak tűnik a forint az euróval szemben, ma tovább folytatódik a hazai deviza erősödése, melyet már az optimista piaci hangulat is támogat. Az árfolyam jelenleg már a 290-es szint közelében tartózkodik. 

Nincs megállás, izmosodik a forint

Gazdaság2013.06.13, 16:01

Délután már a 293-as szintet ostromolja a forint az euró ellenében, ezzel a hazai fizetőeszköz folytatta az elmúlt napokban látott erősödését. A forint annak ellenére mutat jó formát , hogy a piaci hangulat koránt sem optimista, a a főbb tőzsdeindexek szinte egytől egyig a negatív tartományban tartózkodnak.

Megtáltosodott a forint

Gazdaság2013.06.12, 14:27

Nagy meglepetéssel várja vissza a forint az ebédidejüket töltő kereskedőket, a déli órákban ugyanis valósággal megtáltosodott a fizetőeszköz árfolyama. Nem kell persze rögtön tíz forintos mozgásokra gondolni, bár a mindössze pár perc alatt összehozott másfél forintos erősödést sem szabad lebecsülni. A további nagy vitézkedés viszont már nem lesz ennyire egyszerű.

Hirtelen megerősödött a forint

Gazdaság2013.06.12, 15:09

Erősödésnek indult a forint szerdán, majd kisebb megingás után, délután is folytatódott a jó hangulat. Az egy nappal korábbi 300 feletti árfolyamokhoz képest szerdán már csak 296 forintba kerül az euró.

Nagyot fordult a forint

Gazdaság2013.06.11, 16:20

Az elmúlt napok jóslataival összhangban kedden reggel rövid ideig 300 felett is megfordult az euró-forint árfolyam, és nagyon úgy tűnt, nem is igazán akar tágítani a lélektani szinttől. Gyenge az infláció, jöhet még kamatvágás, tartja a piac, a Citigroup viszont nem így gondolja, véleményük szerint júniusban befejeződik a kamatvágási ciklus. Délutánra magához tért a forint, az euróval szembeni árfolyama pedig bőven 298 alá is beesett.

Forintgyengülés törheti derékba az MNB álmait

Gazdaság2013.06.11, 14:25

A forint gyengülése szabhat határt az MNB további kamatcsökkentéseinek, mivel ha folytatódik a magyar deviza elmúlt napokban látott mélyrepülése, a monetáris tanács felhagyhat a kamatvágásokkal az előttünk álló hónapokban. Ezen túl a globális befektetői hangulatban bekövetkező változások is óvatossá tehetik a hazai jegybankot, bár ha a forint stabilizálódik a ma átütött 300-as sziint körül az euróval szemben, az MNB akár folytathatja is az alapkamat csökkentését - véli Gárgyán Eszter, a Citigroup elemzője.

300 forinton megnyugodott az euró

Gazdaság2013.06.11, 15:41

Napok óta rossz a nemzetközi hangulat, a befektetők kerülik a kockázatosabb eszközöket, így a forinttól is szabadulnak. A forint másfél hónapos mélypontra került az euróval szemben, délelőtt tíz óra előtt 301 forint felett is járt az euró.

Még kitart a 300-as szint a forintnál

Archívum2013.06.10, 17:11

Esni kezdett ma reggel a forint, és az euróval szembeni árfolyama a 298-as szintet is megérintette. A forintot egyelőre a hazai tőzsde emelkedése nem tudja jelentős mértékben segíteni. Délelőtt viszont kisebb korrekcióba kezdett a hazai deviza, ami nem bizonyult tartósnak, mivel kora délután újra 298-ig tért vissza a jegyzése. Később tovább folytatódott a forint esése, és már a 299-es szint fölött mozog az árfolyama. Kora estére sem tudott irányt váltani a forint, az euróval szemben ugyan még 300 alatt mozog, de nagyon közel van a már a lélektani szint. A forint egyébként a frankkal és a dollárral szemben is gyengélkedik.

295 közelében mocorog a forint

Gazdaság2013.06.07, 17:02

Egyhavi mélypontjától próbál távolodni a forint az euróval szemben, a jegyzés már a 297-es szint alatt mozog. A forintot a remek makroadatok, és a kedvező részvénypiaci hangulat egyaránt segítheti, valamint a Raiffeisen és az MKB is a korábbinál magasabb gazdasági növekedést vár Magyarországon jövőre. Kora délután tovább erősödött a forint az euróval szemben, 296 alatt mozog az euró-forint árfolyama. A 14:30-kor érkező amerikai munkaerőpiaci adat a hangulat szempontjából fontos lehet, a forintot is megmozgathatja. A magyar tőzsde zárása felé közeledve a forint meg tudta tartani a napközben összeszedett pluszait, 295 alá is benézettt ...

Lehet még gyengébb a forint

Archívum2013.06.06, 17:26

Nem okozott meglepetést a Bizottság javaslata a túlzottdeficit-eljárással kapcsolatban, ezért azt feltételezhetjük, hogy a forint árfolyamába is beépült már egy ilyen lépés lehetősége. Ezért is kerülhettek azóta túlsúlyba az eladók, melyet követően nem is biztos, hogy tartósan visszatérhet az erősödő pályára a forint - véli Somi András, a KBC Equitas vezető elemzője. Középtávon a 300-as szint feletti értékek kialakulása is elképzelhető a szakértő szerint.