forint

címke rss

Keményen gyengült a forint

Gazdaság2014.05.15, 17:57

304,5 körül mozog a forint az euróval szemben a délutáni órákban, pedig reggel még épp erõsödéssel indította a napot a forint. Az EURHUF járt 302,5 körül is. A nemzetközi hangulat romlása nem tesz jót a hazai fizetõeszköznek.

Megütötték a forintot

Gazdaság2014.05.14, 13:52

Ütni kezdték kora délután a forintot, mely már 304 fölött mozog az euróval szemben. A hazai tõzsdén és az európai piacokon nincs nagy mozgás, a fõbb részvényindexek tegnapi záróértékeik közelében mozognak. 

Bombaformában a forint

Gazdaság2014.05.08, 15:19

Remekül teljesít ma is a forint, mely a svájci frankkal és az euróval szemben háromhavi, a dollárral szemben négyhavi csúcsánál mozog. A magyar fizetõeszközt az ÁKK sikeres aukciója is segíheti.

Három hete nem volt ilyen erõs a forint

Gazdaság2014.05.07, 16:48

Nagyjából 3 hete volt ennyire erõs a forint az euróval szemben, ráadásul a mai kereskedés során az összes régiós devizát lepipálja a forint.  Délután tovább folytatta erõsödését a forint a javuló nemzetközi hangulat miatt.

Európa legjobb devizája volt a forint

Gazdaság2014.05.06, 17:40

Európából a legnagyobbat erõsödõ deviza volt ma a forint az euróval szemben, ráadásul a világon is mindössze öt darab deviza nyújtott jobb teljesítményt. Ráadásul mindezt úgy, hogy közben a nemzetközi tõzsdéken újból elromlott a hangulat.

Huszonegyedszerre is megtette az MNB

Gazdaság2014.04.29, 15:17

Nem okozott meglepetést a Magyar Nemzeti Bank, ma a vártnak megfelelõen 10 bázisponttal 2,5 százalékra vágta az alapkamatot. A hírekre a forint halvány gyengüléssel reagált, de gyorsan vissza is korrigált a nem meglepõ döntés után.

310 fölé ugrott a forint

Gazdaság2014.04.25, 16:05

310 fölé emelkedett a forint árfolyama az euróval szemben kora délután. A nap elején többször is megközelítette már ezt a szintet a hazai fizetõeszköz, de a romló nemzetközi hangulat miatt nem bírta a nyomást a forint.

Gyengülés elõtt a forint

Gazdaság2014.04.23, 13:32

A következõ hónapokban fokozatosan folytatódhat a forint gyengülése - véli Török Zoltán, a Raiffeisen elemzõje. 

Taszítottak egyet a forinton

Gazdaság2014.04.15, 18:12

Nagyot löktek délután a forinton, amely az euróval szemben egészen 309,3 forintig gyengült. Fõként a romló nemzetközi hangulat állhat a mozgás mögött.

Nem volt jó napja a forintnak

Gazdaság2014.04.14, 17:35

Gyengülni kezdett a forint a hét elsõ napján, 305,5 közelébõl már majdnem 308-ig gyengült az euróval szemben. Az Erste elemzõje szerint akár 315 közelébe is eljuthat az EURHUF.

Megütötték a forintot

Gazdaság2014.04.11, 15:13

Hirtelen 307-ig szaladt fel a forint euróval szembeni árfolyama, de a dollárral és a svájci frankkal szemben is nagy mélyrepülést mutatott be a hazai deviza.

Várakozó állásponton a forint

Gazdaság2014.04.09, 16:18

A hétvégi választásokat követõen forinterõsödést láthattunk a piacon, azonban a folyamat folytatódásának kevés az esélye. A kormányprogram nyilvánosságra hozataláig a befektetõk várakozó álláspontra helyezkedhetnek, aminek következtében az árfolyam oldalazása várható.

Két havi csúcsra erõsödött a forint

Gazdaság2014.04.08, 16:52

Szépen erõsödött ma a forint az euróval szemben, a jegyzések a kora délelõtti 307 közelébõl 305 alá is benéztek.

Pénteken is menetelt a forint

Gazdaság2014.04.04, 17:32

Több mint két hónapja nem látott szintig erõsödött a forint ma az euróval szemben, ezzel pedig árfolyama már 306 alatt található. A forint teljesítménye nem egyedi ugyanis a feltörekvõ piaci devizák is erõsödni tudnak. A budapesti tõzsde viszont nem zárt túl jó napot, a blue-chipek gyengélkedése miatt lemaradt az európai börzéktõl.

Készülhet a piac is a választásokra

Gazdaság2014.04.04, 15:26

Mérsékelt esést okozhat a hazai tõzsdén, ha a FIDESZ ismét 2/3-os többséget szerez a vasárnapi parlamenti választásokon - véli a Société Généralé szakértõje.

Nagyot fordult a forint

Gazdaság2014.04.03, 12:27

A reggeli gyengülését követõen nagyot fordult a forint árfolyama az euróval szemben. Elõször a 307,2-es szintekrõl egészen 308,2 fölé szúrt fel, de onnan szép erõsödésnek indult.

Nagyon beleerõsített a forint

Gazdaság2014.03.31, 17:29

Igen komoly erõsödésbe kezdett a forint hétfõ délelõtt, amivel az euróval szembeni árfolyama február eleje óta nem látott szintig, 307 alá is benézett. Késõ délutánra kicsit alábbhagyott a lendület, de azért még így is 307,5 környékén áll az euróval szembeni árfolyam.

Lendületbe jött a forint

Gazdaság2014.03.28, 12:24

Lendületbe jött délelõtt a forint, mely három hetes csúcsára ugrott az euróval szemben. Ez nagy részben a magyar hitelminõsítés javulásának, és a munkanélküliségi ráta tovább csökkenésének lehet köszönhetõ.

Rendületlenül erõsödik a forint

Gazdaság2014.04.12, 08:07

Azok után, hogy kora délelõtt még 313 felett is járt a forint euróval szemben, délutánra 311 alá került az árfolyam.

Történelmi mélységekig is elgyengülhet a forint

Gazdaság2014.03.24, 14:03

Holnap is folytathatja a kamatvágást az MNB az elemzõk szerint, a széles konszenzus 10 bázispontos csökkenést valószínûsít. A bankházak pedig gyengébb forintot is várnak a jövõben, akár 320-330 forintig is gyengülhet az euróval szembeni árfolyam.

Tartósan gyenge lehet a forint?

Gazdaság2014.03.21, 10:06

A héten megnyugodtak a kedélyek, és a forint kicsit erõsödni is tudott. Azonban továbbra is fennállnak azok a folyamatok, melyek hatására tartósan gyenge forintra rendezkedhetünk be. Technikai szempontok alapján rövidesen nagyobb mozgások várhatóak, és a gyengülésnek nagyobb a valószínûsége.

Történelmi mélyponton a forint

Life.hu2014.03.14, 15:37

Péntek délután zuhanni kezdett és kétéves mélypontra süllyedt a magyar fizetõeszköz az euróval szemben.

Visszarángatták a forintot

Gazdaság2014.03.14, 17:34

Fél kettõ után hirtelen nagyot gyengült a forint árfolyama az euróval szemben, és pillanatok alatt 315 fölé ért, ezzel pedig két éves mélységekben volt. Azonban a gyorsan jött pánik úgy tûnik hamar el is csendesedett, és késõ délután már 312,5 közelében jár az euróval szembeni jegyzés.

Vitték a magyar állampapírokat

Gazdaság2014.03.13, 11:34

Jól sikerült a 12 hónapos DKJ-aukció, miután több mint 100 milliárd forintnyi ajánlat érkezett.

A kockázatkerülés elérte a forintot is

Gazdaság2014.03.13, 17:12

Pedig szépen kezdte a napot a forint, egészen 311,5 alá erõsödött az euróval szemben, viszont délután, ahogy romlott a nemzetközi hangulat és erõsödött a kockázatkerülési hajlandóság, úgy indult meg felfelé a forint is. Jelenleg 313 környékén ingadozik az EURHUF árfolyam.

Véget érhet a kamatcsökkentés?

Archívum2014.03.13, 10:49

Át kell értékelniük a változó globális piacok, és a fokozódó ukrán feszültségek miatt átalakult helyzetet, és csak annak tükrében dönthetnek majd a további kamatcsökkentésekrõl - mondta el Balog Ádám, az MNB alelnöke.

5-10 forinttal is drágulhat az euró

Gazdaság2014.03.18, 12:28

Továbbra is fennállnak azok a folyamatok, melynek hatására jelentõs, a gyengülés irányába ható nyomás helyezõdik a forintra. Rövidtávon megnõtt az esélye egy jelentõsebb gyengülésnek mivel az árfolyam elérkezett a 315-nél található ellenállási zónához. Ennek áttörése akár egy 5-10 forintos mozgáshoz is vezethet.

Kicsit erõt vett magán a forint

Gazdaság2014.03.12, 17:27

A reggeli lendületes gyengülést követõen valamelyest magára talált a forint árfolyama szerdán, azonban a délutáni órákban már nem tudott érdemben hozzátenni teljesítményéhez. A késõ délutáni órákban 313,8 környékén ingadozik az euróval szembeni árfolyam.

Egyre gyengébb a forint

Gazdaság2014.03.11, 17:24

Ma is lemaradó volt a magyar piac, az európai és a régiós részvényindexek is jobb formában voltak, mint a magyar tõzsde. Ráadásul a forint sem fitogtatta az erejét, hiszen az euróval szemben 313,4 körüli szintre gyengült.

2,5 százalék alá is mehet a jegybank

Gazdaság2014.03.11, 15:04

Nem zárható ki a JP Morgan elemzõje szerint, hogy az MNB monetáris tanácsa végül nem a korábban elõrejelzett 2,5 százaléknál, hanem annál is lejjebb áll meg a kamatvágási ciklussal.

Érdemes a forint ellen spekulálni

Gazdaság2014.04.12, 08:09

A jegybank csak vágja és vágja az alapkamatot, követve a mesterségesen leszorított inflációt, miközben a befektetõk válogathatnak a magyar piacnál jobb ajánlatok közül. A forint így alighanem tovább fog gyengülni, ami azt jelenti, hogy az egyszerû magyar ember akkor jár jól, ha devizára váltja a megtakarítása egy részét, vagyis a forint ellen spekulál.

312 felett indítja a hetet a forint

Gazdaság2014.03.10, 09:14

Ahogyan péntek késõ délután, úgy hétfõ reggel is a 312-es szint felett ingadozik a forint árfolyama az euró ellenében.

312 felé közelít a forint

Gazdaság2014.03.07, 16:17

A némileg borús nemzetközi hangulat miatt folyamatosan nyomás alatt van a forint. A délutáni amerikai munkarõpiaci adat meghatározó volt a forint számára, aminek következtében az EURHUF a 312-es szintet is megközelítette.

Matolcsy egy Frei-regénybõl olvasta ki a forint elleni hadjáratot

Gazdaság2014.03.06, 16:19

Matolcsy volt kabinetfõnöke könyvet írt a forint elleni támadásról, amelyben felidézte, hogy a miniszter egy Frei-regény dramaturgiáját ismerte fel a forintgyengülésben.

Varga: Nincs árfolyamcélunk

Gazdaság2014.03.06, 10:30

Kevesebb kutyakozmetika és kilátó, folytatódó közmunkaprogram, változatlan adórendszer – ezek voltak a legkonkrétabb ígéretei Varga Mihály miniszternek egy konferencián tartott beszédében.

Visszakanyarodott a forint

Gazdaság2014.03.06, 14:45

Kisebb ugrással indította a napot a forint, mely 309 alá erõsödött be az euróval szemben. Az árfolyam késõbb viszont visszakanyarodott, és délután már 310 közelében mozog.

Tartósan gyenge forint jöhet

Gazdaság2014.03.05, 17:43

Mind rövidtávon, mind pedig hosszútávon tartósan gyenge forintot eredményeznek a hazai fizetõeszközre ható tényezõk. Azonban további jelentõs gyengülés most nem valószínû, oldalazás várható a 305-315-ös sávban, miközben az MNB várhatóan folytatja a kamatcsökkentést, ugyan csökkenõ ütemben.

Odavághat a horvát nyaralásnak Matolcsy

Gazdaság2014.03.05, 11:19

Külsõ és belsõ tényezõk is gyengítik a forintot, de ez egyelõre nem aggasztja a Magyar Nemzeti Bankot. Pedig a benzin már a jövõ héten drágább lesz, elõbb-utóbb az élelmiszerek is többe kerülnek, és az exportõrök is csak átmenetileg örülnek.  

Kinek jó a gyenge forint?

Gazdaság2014.03.18, 12:28

Több magyar tõzsdei cég számára is fontos kérdés, hogy a forint mennyire erõsödik meg, vagy éppen gyengül a fontosabb devizákkal, például az euróval szemben. Bár a magyar tõzsde legnagyobb „sztárjai” számára talán nem annyira jelentõs a forint változása, több kispapír esetében is komoly elõnyökkel járhat a forint jelentõs gyengülése.

2,5 százalékig eshet az alapkamat

Gazdaság2014.03.04, 10:33

2,5 százalékig vághatja az alapkamatot az MNB monetáris tanácsa a CIB Bank szerint.

Megtáltosodott a forint

Gazdaság2014.03.04, 17:38

Nagyot fordult a világ egyetlen éjszaka alatt, miután ma reggel Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy visszahívja az orosz csapatokat az állomáshelyekre. A hírre a régiós devizák, köztük a forint is nagyot erõsödött, a 313,5 körüli szintekrõl egészen 311 közelébe ugrott.

Gyenge forint mellett is nyugodt maradhat az MNB

Gazdaság2014.03.03, 16:59

Az MNB vélhetõen tolerálja a gyenge forintárfolyamot, amig a magyar deviza nem kiugróan mozog és lehet kontrollálni a folyamatot, véli a JP Morgan. Így idén akár 2,5 százalékig is vághatja a kamatot a jegybank, ahonnan 2015 végéig 3,5 százalékra emelheti majd az irányadó rátát.

A gyenge forintot nyögik a kórházak

Gazdaság2014.02.28, 10:50

Az egészségügyi ellátáshoz szükséges anyagok, eszközök mintegy 80 százaléka importból származik, a gyenge forint pedig megdobja az árakat.

Megnyugodott kicsit a forint

Gazdaság2014.02.27, 18:32

A nap végére nagyjából a reggeli 310,5-ös szintek közelébe jött vissza a forint az euróval szemben. Lényegében követve a régiós devizák pályáját.

Mit tervezhet az MNB?

Gazdaság2014.02.26, 16:45

Ismét kamatott vágott az MNB monetáris tanácsa, így nagy kérdés, vajon meddig folytatódik a kamatvágási ciklus, és vajon hogyan hathat ez a forintra.

Ismét támadás alatt a forint

Archívum2014.02.26, 14:33

Kora délután ismét gyengülésnek indul a forint, és a reggeli 308,5 közelébõl egészen 310,5-ig is ejlutott a devizaárfolyam.

Kiváló formát mutatott a forint

Gazdaság2014.02.25, 18:28

A 309-es szint környékén vert tábort a forint kedd délután az euróval szemben, azt követõen, hogy reggel még 310 felett tartózkodott. A feltörekvõpiaci devizák egyébként is jó napot tudhatnak magukénak, de a forintnál jobban csak a dél-afrikai rand teljesít jobban az euró ellenében.

Erõsödés elõtt a forint?

Gazdaság2014.02.25, 08:26

Úgy néz ki, hogy folytatódhat az MNB kamatcsökkentési ciklusa, ami miatt tartósan gyengébb lehet a forint. Viszont rövid távon, technikai szempontból fellélegezhetünk, jöhet egy kis erõsödés.

310 alatt járt a forint

Gazdaság2014.02.24, 14:42

Kora délután ismét benézett a 310-es szint alá a forint árfolyama az euróval szemben.