forint
címke rss- kapcsolódó címkék:
- euró
- forintárfolyam
- dollár
- svájci frank
- napi forintárfolyam
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A forint 295 fölé ugrott a kamatdöntés után
Az MNB újabb kamatdöntése után jelentõsen gyengült a forint, a mai nap során még Ben Bernanke Fed-elnök szavai mozgathatják az árfolyamot.
Gyengül a forint, 294 felett az euró
Hétfõn 293-294 forint között hullámzott az euró jegyzése, majd késõ este gyengülni kezdett, és kedden reggel sem tudott lendületet venni a hazai deviza. A forint árfolyamát a hét második napján a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése, valamint Simor András tájékoztatója mellett Ben Bernanke Fed-elnök szavai befolyásolhatják. Az új jegybankelnök személye és az európai adósságválság is a figyelem középpontjába kerülhet.
Bizonytalankodnak a Fed pénznyomdájában
Az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltõ Federal Reserve (Fed) elrontotta a piaci hangulatot. A nyíltpiaci bizottság tagjai között egyre nagyobb a vita az eszközvásárlási programról.
Odébb pöckölték a forintot
Egész nap jól teljesített a forint, az erõsödésbe ugyanakkor belerondított egy kora esti eladói hullám, ami jóformán a napi nyitószinthez lökte az euró-forint árfolyamot, amivel majdnem lemaradóvá váltunk a régióban.
- címkék:
- forint
- Címkefelhõ »
Jó formában a forint - 291 alatt az euró
Kellemes erõsödést produkál a magyar fizetõeszköz a fõbb devizákkal szemben, amiben valószínûleg a másfél éves csúcs környékén mozgó OTP, és a kedvezõ részvénypiaci hangulat játszhat szerepet. Ráadásul egyes sajtóértesülések szerint csökkent annak az esélye, hogy Orbán Viktor Matolcsy Györgyöt nevezi március elején a jegybank élére. Így a forint az euróval szemben már a 291-es szintek alatt mozog, a múlt héten ütött havi csúcs viszont még kissé messze van számára.
- címkék:
- forint
- Címkefelhõ »
Jót tenne a forintnak, ha Matolcsy nem mozdulna
Kellemes kis erõsödéssel kezdte a hetet a forint, amiben az is szerepet játszhat, hogy egyes sajtóértesülések szerint mégsem a piac számára nehezebben elfogadható Matolcsy György kerülne a jegybank élére, hanem továbbra is maradna a nemzetgazdasági minisztérium élén. De az is lehet, hogy mégis õ lenne az új elnök.
Belehúzott az OTP, 292 alatt az euró
Hétfõn 292 forint körül jegyzik az eurót, és a nemzetközi piacokon is inkább kivárást láthatunk. A hét további részében azonban komoly izgalmakra kell felkészülni.
- címkék:
- forint
- euró
- devizapiac
- forex
- Címkefelhõ »
Alaposan megcibálták a forintot
Egészen tekintélyes hullámvasutat írt le késõ délután a forint az euróval szemben, és ugyan valamelyest lejjebb tudott kúszni az árfolyam a napi csúcsról, a forint így is látható gyengüléssel fejezi be a hét utolsó kereskedési napját.
- címkék:
- forint
- Címkefelhõ »
292 forint felett ragadt az euró
A befektetõk egyelõre nem reagáltak Orbán Viktor jelzésére, aki azt mondta, hogy nem tud kormányátalakításról. Ez elemzõk szerint azt is jelentheti, hogy a Magyar Nemzeti Bank vezetésére esélye Matolcsy György maradhat nemzetgazdasági miniszter.
- címkék:
- forint
- devizapiac
- forex
- Címkefelhõ »
Kicsit magához tért a forint
Minimálisan tudott csak erõsödni estére a forint az euróval szemben a reggeli nagy megrázkódtatás után. A technikai kép továbbra is a gyengülés irányába mutat.
- címkék:
- forint
- Címkefelhõ »
Hirtelen gyengült a forint a GDP-hír után
Hirtelen két forintot gyengült a forint az euróval szemben, miután megjelent, hogy tavaly a vártnál is jobban csökkent a magyar gazdaság. A gyengülés délutánra is kitartott és 292 forint felett ragadt az euró.
- címkék:
- forint
- euró
- GDP
- devizapiac
- forex
- Címkefelhõ »
Erõsödik a forint, 290 alatt az euró
Az euró ára a 290 forintos lélektani határ alá süllyedt szerdán. A dollárkötvények kibocsátása segítette a hazai devizát, mert nagyban megkönnyítette az idei adósságfinanszírozást.
- címkék:
- forint
- euró
- devizapiac
- forex
- Címkefelhõ »
Nekilendült a forint
A délelõtti kilengést követõen mostanra magára talált a forint kurzusa, ismét a 290,5-ös szinteken jár a deviza árfolyama. Egy mai gazdasági konferencián Simor András jegybankelnök a fenntarthatósági kockázatokra hívta fel a figyelmet Magyarországgal kapcsolatban, de a piaci szereplõk már elsõsorban a devizakötvény-kibocsátásról érkezõ hírekre figyelnek, melyek szerint jelentõs érdeklõdés mutatkozik a papírok iránt.
- címkék:
- forint
- IMF
- Címkefelhõ »
Kitartó a frankhitelesek megmentõje
A dollárkötvények kibocsátásával kapcsolatos hírek mozgatták kedden a forintot. Közben a devizaháború is a figyelem középpontjába került, és a Svájci Nemzeti Bank kiállt a frank erõsödését megakadályozó monetáris politikája mellett.
Kifulladt a forint
Megtorpant a forint erõsödése ma, nem sikerült tovább kúsznia lefelé az euró-forint árfolyamnak. Ezzel ráadásul fontos támaszhoz érkezett a kurzus, amit kis eséllyel tud gyorsan letörni, emiatt rövid távon inkább a forint gyengülésére lehet érdemes készülni.
- címkék:
- forint
- Címkefelhõ »
A devizaháború kerül célkeresztbe
A hét elsõ napját stabilan indította a forint, ám délután gyengülni kezdett az euróval szemben. A héten fontos statisztikák érkeznek, a legérdekesebb a csütörtöki GDP-adat lesz.
- címkék:
- forint
- devizapiac
- forex
- Címkefelhõ »
Markáns forint erõsödés jöhet év végéig
Az HSBC legfrissebb elemzése szerint 2014 közepére 4,5 százalékra csökkenhet az alapkamat nagysága. A szakértõk úgy vélik, az elsõ és a második negyedév végén egyaránt 290 körül mozog majd a forint az euróval szemben, év végére pedig további forinterõsödést jósolnak, de óva intik a jegybankot a gyors kamatvágásoktól.
- címkék:
- forint
- HSBC
- Címkefelhõ »
Nem heverte ki a forint a Matolcsy-hatást
A forint kedden késõ este jelentõsen gyengült a vezetõ devizákkal szemben, miután növekedett az esélye annak, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter lesz a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A Fidesz álhírnek nevezte az értesülést, de a forint szerda estére sem heverte ki teljesen a Matolcsy-hatást.
- címkék:
- forint
- euró
- devizapiac
- forex
- Címkefelhõ »
Erõsödéssel nyitott a forint
A kedd esti hirtelen gyengülés után 293 és 294 közötti euróárfolyamon kezdte a napot a forint. Reggel 8-kor 293,5 forinton áll az euró.
Dobtak egyet a forinton
Percekkel ezelõtt egy élesebb erõsödési hullám bontakozott ki a hazai fizetõeszköz piacán. A forint árfolyama a 292-es szint alá is benézett, így reggel óta már több mint másfél forintosra tehetõ az erõsödés mértéke. A külpiaci hangulat jó, és úgy tûnik a befektetõket a Fidesz ma induló gyulai frakcióülése sem bizonytalanítja el.
- címkék:
- forint
- Címkefelhõ »
Rossz a hangulat, könnyen esik a forint
Gyengüléssel kezdte a hetet a forint, miután úgy tûnik, hogy újra fellángolhat az eruóövezeti válság. A hazai deviza folytathatja esését, ha nem javul a nemzetközi hangulat, és nem érkeznek megnyugtató makrogazdasági adatok.
- címkék:
- forint
- devizapiac
- forex
- Címkefelhõ »
Elgyengült a forint
Határozott, bár nem horrorisztikus gyengülésbe fogott ma a forint, a jegyzések reggel még 291,5 körül mozogtak az euróval szemben, estére azonban már 293 fölé emelkedett az euró-forint árfolyam. Dráma, piacmozgató hír nem látott napvilágot, a forint a régiós piaci hangulatot tükrözte ma vissza.
- címkék:
- forint
- Címkefelhõ »
Vállvetve erõsítették a forintot
A Magyar Nemzeti Bank közleménye és Matolcsy György szavai nyomán eltávolodott az euró a 300 forintos szinttõl. Pénteken az Egyesült Államokból érkezik piacbefolyásoló adat.
- címkék:
- forint
- euró
- devizapiac
- forintárfolyam
- forex
- Címkefelhõ »
Megtáltosodott a forint
Folytatja látványos erõsödését a forint ma délelõtt, az euróval szembeni jegyzések 292 alá is bekúsztak. A forint körüli hangulat javulása a kormány elmúlt napokban mutatott, a korábbinál lényegesen kevésbé "unortodox", konfrontatív kommunikációjának köszönhetõ, aminek hátterében valószínûleg a készülõdõ devizakötvény-kibocsátás áll. Emellett technikai szemmel a forint mellett szól az is, hogy sikerült a gyengülõ trend alsó szárának átlépése.
- címkék:
- forint
- Címkefelhõ »
Szárnyal a forint
A forint két napja folyamatosan erõsödik. Már 292 forint alatt is jegyzik az eurót.
- címkék:
- Matolcsy György
- forint
- euró
- Címkefelhõ »
Nem változtatott a kamaton az amerikai Fed
Az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed a szerdán kiadott közlemény szerint úgy döntött, hogy folytatja eszközvásárlási programját, és nem változtatott a 0-0,25 százalékos irányadó kamaton. A forint nem reagált érdemben a Fed döntésére, este 295-ös szint közelében jegyezték a hazai devizát.
Megszólalt az IMF: "Elvétheti a hiánycélt Magyarország"
Elvétheti a hiánycélt Magyarország a Nemzetközi Valutaalap szerint. Az IMF úgy véli, módosítani kellene a jelenlegi gazdaságpolitikát ahhoz, hogy fenntartható pályára kerüljön fiskális szempontból az ország és, hogy beinduljon a gazdasági növekedés. A közleményre a Nemzetgazdasági Minisztérium is reagált, szerintük tartható lesz a 3 százalék alatti hiány.
- címkék:
- forint
- IMF
- Címkefelhõ »
300 forintos euró teszteli a jegybankárok bátorságát
Öt hete gyengül a forint részben azért, mert egyre nagyobb az esélye, hogy Matolcsy György lesz a jegybank elnöke. Ilyen körülmények között elég volt egy kisebb régiós gyengülési hullám ahhoz, hogy rövid idõre 300 forint fölé emelkedjen az euró árfolyama. Így még érdekesebb lesz a keddi jegybanki döntés az alapkamatról.
- címkék:
- forint
- euró
- devizapiac
- Címkefelhõ »
Elérte a 300 forintot az euró
Az elmúlt hetekben folyamatosan közelítette, ma pedig átlépte az euró ára a 300 forintos szintet. Hét hónapja nem volt ilyen gyenge a forint.
- címkék:
- forint
- euró
- devizapiac
- forex
- Címkefelhõ »
300-nál járt a forint
Kicsi erõsödéssel kezdte a havas hetet a forint, de délkörül látványos gyengülésbe fordult a piac, az euróval szembeni jegyzések 299 fölé, hajszálnyival 300 közelébe is felugrottak ma. Igazán forró hír nem látott napvilágot, ami alapjaiban befolyásolná a forint árfolyamát. Kora délután picit enyhült a nyomás, visszakúszott 299 alá a kurzus.
- címkék:
- forint
- Címkefelhõ »
Mozgalmas hét vár a forintra
Kedvezõ globális hangulatban gyengült a forint a vezetõ devizákkal szemben az utóbbi napokban. Ez azt jelzi, hogy a hazai deviza megítélését belföldi események rontják, és a folyamatos kamatvágással továbbra is gyengülõ trendben maradhat a forint. A hét legfontosabb hazai eseménye a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése lesz, de számos külföldi hír befolyásolhatja a hangulatot.
- címkék:
- forint
- devizapiac
- forex
- Címkefelhõ »
300 felett lesz a forint hamarosan
Tavasszal több fontos bizonytalansági tényezõ miatt 300 fölé is felugorhat az euró-forint keresztárfolyam, de az év második felében inkább 290 forint körüli euróárfolyamot valósít az Equilor lakossági üzletágának vezetõje. Ahogy korábbi elemzésünkben is írtuk, a forint gyengülése tûnik a reálisabb forgatókönyvnek rövid távon, amit az elmúlt napok meg is erõsítettek.
- címkék:
- forint
- videó
- Címkefelhõ »
Gyengül a forint, 297 felett az euró
Az euró pénteken hirtelen gyengülni kezdett, és a 298,50 forintos szint fölé került. A forint tavaly év vége óta tartó gyengülõ trendje érintetlen, pedig a nemzetközi befektetõi hangulat alapvetõen támogatja a kockázatosabb eszközöket.
- címkék:
- forint
- euró
- devizapiac
- forex
- Címkefelhõ »
Tovább lökik a forintot, egyre közelebb a 300-as határ
A ma reggeli rendkívül gyenge kiskereskedelmi adat után gyengülõ pályára állt a forint az euróval szemben. Már 297 körül mozog az euórforint kurzus. A kiskereskedelmi forgalom éves alapon 4,1 százalékot zuhant novemberben Magyarországon, miközben csak 3,2 százalékos visszaesést jósoltak az elemzõk. Kora délután tovább folytatta gyengülését a forint az euróval szemben, már csak 1,5 forintra van nagyjából az EURHUF a 300-as lélektani szinttõl.
- címkék:
- forint
- Címkefelhõ »
OTP és forint: Kéz a kézben?
Szinte egész 2012-ben egymáshoz tapadt a forint és az OTP árfolyama, együtt sírt, együtt nevetett a két instrumentum a hazai és nemzetközi gazdaságpoltikai események hatására. Decemberben azonban valami eltört az addig felhõtlen viszonyban, és miközben a forint látványos gyengülésnek indult, az OTP nem zavartatta magát, tetszetõs kitörést produkált. Gyanús azonban, hogy ez a divergencia hamarosan végetér, és jó eséllyel nem a forint erõteljes erõsödésével, hanem az OTP elgyengülésével - véli Králik István, a KBC Securities vezetõ üzletkötõje.
- címkék:
- forint
- CDS
- OTP
- Címkefelhõ »
294 forintnál ragadt az euró
Kedden a reggeli 292,5-293 forint közötti árfolyamról 295 közelébe került napközben az euró jegyzése. Délutánra 294 forintra ereszkedett a kurzus, de továbbra is az látszik, hogy a forint igen sérülékeny.
- címkék:
- forint
- devizapiac
- forex
- Címkefelhõ »
Kell-e a forint gyengülésétõl tartanunk?
Az elektronikus útdíjtender nyertesének visszalépése a tender körüli hosszas huzavona után sok szempontból fontos és szimbolikus esemény. Részben a kiesõ költségvetési bevételek, részben pedig a rendkívül bizonytalan beruházási környezet miatt a forint gyengülése felé mutat, de több egyéb, hazai és nemzetközi tényezõ is nyomást gyakorol a forint árfolyamára, és ha a romlik a nemzetközi hangulat, akkor a gyengülést késõbb akár a részvényárak is követhetik - írja Nyári Zsolt elemzésében, amit az alábbiakban változatlan formában közlünk.
- címkék:
- forint
- Címkefelhõ »
Varga Mihály szerint a 285 forintos euró az ideális
Varga Mihály szerint nincs igazán elõrelépés az IMF-fel a jövõbeli hitelmegállapodásban, az álláspontok nem közeledtek, de ez bármikor megváltozhat. A miniszter 285-ös euró-forint árfolyamot tart ideálisnak, elmondása szerint a költségvetést is erre tervezték.
- címkék:
- forint
- Címkefelhõ »
Elgyengült a forint
Nap végére valamelyest gyengült a forint az euróval szemben, és a devizahitelesek terheit csökkente eheti frankgyengülés sem folytatódott ma.
- címkék:
- forint
- Címkefelhõ »
A jó hangulat miatt maradtunk büntetlenek
Simor András úgy látja, csak a kedvezõ piaci hangulat segített Magyarországnak, hogy a sorozatos kamatvágások nem okoztak súlyos problémákat a magyar piacokon. Szerinte a lazább monetáris politika kiszolgáltatottá teheti az amúgy is érzékeny forintot.
293 forint körül hullámzik az euró
Péntek reggel 291,5 forint közelében is megfordult az euró jegyzése, délután azonban 293 felett is állt a kurzus. Napközben 292és 293 között ingadozik az árfolyam.
- címkék:
- Magyarország
- forint
- devizapiac
- forex
- Címkefelhõ »
Varga helyrepofozta Matolcsy forintját
Többször befolyásolta a forint árfolyamát a magyar kormányzati tisztviselõk nyilatkozata az elmúlt hetekben. Varga Mihály, IMF-tárgyalásokért felelõs miniszter szerdán este azt mondta, hogy tekintettel a lakosság és az állam jelentõs devizakitettségére, a forintnak stabilnak kellene maradnia, a 275-285-ös sávban. Varga szavai segítettek abban, hogy a forint 293-as szint alá erõsödjön az euróval szemben a hajnali 295-ös árfolyamról. A múlt hét végén 298 forinton is jegyezték az eurót.
Belehúzott a forint
Varga Mihály nyilatkozata után erõsödésbe kezdett a forint, és kisebb korrekció után is 5 forinttal erõsebb az euróval szemben, mint a hét elején.
- címkék:
- Magyarország
- forint
- euró
- devizapiac
- forex
- Címkefelhõ »
Jó lehet Matolcsynak a gyenge forint?
Matolcsy a spekulánsokat, az elemzõk Matolcsyt hibáztatják az elmúlt napok forintgyengüléséért. Valóban az a kormány érdeke, hogy gyengébb legyen a forint?
Tovább szédeleg a forint
Egyre nagyobb ingadozás jellemzi a forint piacát, ami kedvezõtlen a kiszámíthatóság szempontjából. Szerdán jön az IMF, de nem a hitelrõl tárgyalni.
- címkék:
- forint
- devizapiac
- forintárfolyam
- forex
- Címkefelhõ »
Márpedig Matolcsy gyengíti a forintot
Az NGM egy elemzõházra fogta a forint gyengülését, az elemzõk szerint viszont világos, hogy Matolcsy szavai bizonytalanítják el a piacot.
Matolcsy a hibás! - Roubiniék visszavágtak
Matolcsy György múlt heti írása miatt gyengült látványosan csütörtökön és pénteken a forint, nem az RGE keddi, shortolásról szóló kereskedési ajánlása okozta a kilengést - írja az RGE legújabb elemzésében, válaszul a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményére, amely a forint gyengülésének egyedüli okozójaként nevezte meg Roubini cégét.
- címkék:
- Nouriel Roubini
- forint
- Címkefelhõ »
Itt a forintgyengítõ spekulánsprofesszor - Milyen kedves ember!
Értetlenül állunk a Nemzetgazdasági Minisztérium mai közleménye elõtt, miszerint Nouriel Roubini személyesen felelne a forint múlt heti gyengüléséért, amivel héthónapos mélypontra esett az euróval szemben. Pedig Nouriel Roubini a maga bájos szakmai hírneve mellett ismert társasági figura és állítólag elbájoló ember, nem mintha ez sokat számítana, hiszen feltehetõleg nem õ írta az ötletet, ami egyébként pedig nem gyengítette a forintot.
- címkék:
- Nouriel Roubini
- forint
- Címkefelhõ »
"Zaftos" sztoriként tálalják külföldön Matolcsyék lépését
A Nemzetgazdasági Minisztérium mai közleménye szerint a forint elmúlt napokban bemutatott gyenge szereplése mögött az áll, hogy vészjósló Nouriel Roubini a hírlevél olvasóinak a forint shortolását javasolta. Mint ismert, a múlt héten héthónapos mélypontra gyengült a forint az euróval szemben. Az NGM által küldött reakció az utóbbi idõszakban a tõzsdei közönség elõtt egyre nagyobb népszerûségnek örvendõ Business Insider szerkesztõinek figyelmét is felkeltette, "zaftos" sztoriként tálalva a történteket.
- címkék:
- Nouriel Roubini
- forint
- NGM
- Címkefelhõ »
Közel járunk a 300 forintos euróhoz
A külpiacokon a hangulat jó, a forint viszont szenved, és kis híján elértük a 298 forintos eurót. Hét hónapja nem volt ilyen gyenge a forint.
- címkék:
- forint
- euró
- devizapiac
- forex
- Címkefelhõ »