forint
címke rss- kapcsolódó címkék:
- euró
- forintárfolyam
- dollár
- svájci frank
- napi forintárfolyam
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A forintot is gyengítette az S&P leminősítési fenyegetése
Éjszaka jelentősen gyengült az euró a dollárral szemben a nemzetközi devizapiacon, miután a világ legnagyobb hitelminősítője negatív kihatású megfigyelés alá vette az eurózóna tizenöt tagországát, köztük Németországot és Franciaországot. A hírre jelentősen gyengült az euró a dollárral szemben. A forint jegyzése az euróval szemben a hétfői 299 után 301 forintra módosult délelőtt, de kora délután ismét visszatért a 299 forintos szintre.
Erősödött a forint, az euró a lélektani 300-as határ alá süllyedt
A forint fokozatosan erősödött a hétfői kereskedésben a kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően, kora délután az euró 300 forint alá került.
Újra 300 forint alatt egy euró - elemzők a forinterősödésről
A forint komoly erősödést produkált az elmúlt héten, és hétfőn már a 300-as szint alá is került az euróval szemben mért árfolyam. A javulás elsősorban annak köszönhető, hogy a befektetők az európai adósságválság részleges megoldására számítanak a héten.
Ledolgozta hátrányát a forint
Tartotta, illetve javított a fontosabb devizákkal szemben elért szerda esti pozícióin a forint csütörtök reggel, utána azonban gyengülésnek indult, majd erősödött.
A sötétben bujkáló spekuláns
Titkosszolgálati eszközöket is bevet a kormány, hogy nyomára bukkanjon azoknak, akik megítélése szerint spekulációs támadás alatt tartják a forintot. Gonosz spekulánsok támadják a forintot, vagy egyszerűen olyan befektetők, akik másként gondolkodnak a kormány gazdaságpolitikájáról?
A forintot is sokkolná az eurózóna széthullása
Egy esetleges olasz államcsőd az eurózóna szétbomlásához vezetne, ez sokkolná a piacokat, elszállna az euró árfolyama a dollárral és a forinttal szemben is az [origo] által megkérdezett szakértők szerint. Ezután irdatlan összeget kellene az adott országnak az euróról másik devizára való átállásra költeni.
Nem tett jót a forintnak a kamatemelés, 310 fölött az euró
Erősödött a forint kedd kora reggel a nemzetközi bankközi piacon a frankhoz és a dollárhoz képest, az euró árfolyama 308 forint alá ment. Később azonban gyengült a forint, az eurót 309 fölött, a svájci frankot 251 fölött jegyezték. A kora délután bejelentett kamatemelés hatására sem erősödött a forint, inkább további gyengülésbe kezdett.
Várhatóan kivégzi az egyszámjegyű forinthitel-kamatokat kedden az MNB
A jegybank nem tehet mást, mint hozzáfog a kamatemeléshez, erre számítanak legalábbis az elemzők. Ha csak fél szívvel, túl kicsit emel a monetáris tanács, akkor a piac napokon belül újabb szigorítást kényszeríthet ki a piaci várakozások szerint. Fél év múlvára 7,5 százalékra várja a piac a kamatot, amely most 6 százalékon áll már január óta.
Öt forinttal gyengült az euró reggel óta
Erősödéssel indította a hetet a forint, az eurót 11 órakor 309 forint alatt jegyezték a devizapiacon a péntek esti 315,20 forint után. A dollár hét, a svájci frank pedig több mint öt forinttal gyengült péntek este óta. Este ingadozni kezdett a forint, 307 és 309 forintba került az euró.
Egy hét alatt bő tíz forinttal drágult az euró
Jelentősen gyengült a forint a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben azt követően, hogy a Moody's csütörtök éjszaka megvonta Magyarország befektetésre ajánlott adóskockázati besorolását. Az euró árfolyama napközben 317 forint feletti csúcs közelében is megfordult, ez jóval meghaladja a múlt pénteki árfolyamot.
Zuhant az OTP, elszálltak a kötvényhozamok
A Moody's csütörtök éjjeli leminősítése után esésnek indultak a magyar piacok, a BUX esett, az OTP több mint hat százalékkal gyengült; az állampapírpiac pedig egy banki elemző szerint kritikus helyzetbe került.
- címkék:
- tőzsde
- BUX
- forint
- leminősítés
- adósságválság
- BÉT
- Címkefelhő »
Út a bóvliig - milyen gazdasági lépések nem jöttek be az Orbán-kormánynak?
Az államadósság újra növekedésnek indult, a gazdasági növekedés behalt, a forint történelmi mélypontra gyengült az euróval szemben, a kezdeti adócsökkenés visszafordult - ezt hozta az elmúlt másfél év, amelyet Matolcsy György sikernek értékel. Egyedül a költségvetési hiány leszorítására lehet büszke a nemzetgazdasági miniszter. A gazdaságpolitika sarokkövei is csődöt mondtak.
Az OTP-n viccelődik Orbán - videó a közgazdászokkal folytatott egyeztetésről
Viccelődve érkezett Orbán Viktor miniszterelnök arra a találkozóra, ahol 11 közgazdásszal egyeztet, miután a Moody's leminősítette Magyarországot. A miniszterelnök minden közgazdásszal kezet fogott, és váltott pár szót viccelődve. Hamecz Istvántól, az OTP Alapkezelőjének vezetőjétől azt kérdezte, hogy az "OTP még áll?". A találkozón Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Varga Mihály, a Mniszterelnökséget vezető államtitkár is részt vesz.
Matolcsy: Spekuláció folyik Magyarország ellen
Az IMF-fel decemberben kezdődnek meg a tárgyalások, Magyarország várhatóan az elővigyázatossági hitelkeretért fog folyamodni - derült ki Matolcsy György sajtótájékoztatóján péntek este, miután közgazdászokkal egyeztetett.
Magyar Nemzet: nemzetbiztonsági kérdés lett a forint
A kormány és a nemzetbiztonsági kabinet ülésén is kiemelt helyen szerepelt a "forint elleni támadás témája" - írja a Magyar Nemzet pontosan meg nem nevezett, kormány közeli forrásra hivatkozva. A lap szerint döntés született arról, hogy felderítik a támadássorozat hátterében állók kilétét.
- címkék:
- forint
- nemzetbiztonság
- Címkefelhő »
"Túlzás" forint elleni támadásról beszélni a piaci szakértők szerint
Bár egy sajtóhír szerint a kormány forint elleni koncentrált támadásra fogja a forintgyengülést, piaci szakértők szerint azonban inkább leértékelődési nyomásról van szó. A forintgyengülésben a kedvezőtlen nemzetközi hangulatnak és a kormány forintot negatívan befolyásoló lépéseinek, köztük a végtörlesztésnek is szerepe van. Egy szakértő szerint a végtörlesztés sokkal nagyobb kárt okozott az országnak, mint amennyit a bankoknak el kell szenvedniük miatt.
Három forinttal drágult az euró reggel óta
A forint viszonylag szűk sávban mozgott a reggeli kereskedésben, dél előtt azonban gyengülésbe kezdett, ennek eredményeként az euró árfolyama 310 forint körüli szintre emelkedett.
Bankszövetség: Százmilliárdos veszteséget is lenyelnének a bankok a devizahiteleken
A bankok által kidolgozott, a kormány előtt lévő devizahitelek leépítését célzó csomag a kilencven napon túli késedelemben lévő adósok és a fizetőképes adósok helyzetét is kezeli, valamint a bankadót is érinti - mondta el a Magyar Bankszövetség alelnöke egy keddi konferencián. Gyuris Dániel szerint a bankok hajlandóak a tehervállalásra, ha a jogszabályi környezet legalább két évig kiszámítható. A bankár szerint a forinthitel akkor lehet a devizahitel reális és versenyképes alternatívája, ha a kamattámogatással együtt a kamat nem haladja meg a 10 százalékot.
Másfél forinttal drágult a svájci frank
Bár a forint a javuló nemzetközi befektetői hangulat miatt erősödéssel kezdte a keddi kereskedést, a délelőtt folyamán veszített lendületéből, délutánra pedig már valamennyi fontos külföldi devizával szemben hátrányban volt.
Két-három forinttal drágultak a legfontosabb külföldi devizák
Stablian nyitott hétfő reggel a forint, később azonban gyengülni kezdett a magyar fizetőeszköz. Délután az euró és a svájci frank több mint két forinttal, míg a dollár három forinttal volt drágább, mint reggel
FT: Az IMF aligha érti a magyar kormány szófordulatait
A Financial Times feltörekvő piacokkal foglakozó blogja szerint a magyar kormány eddigi elutasító álláspontját figyelembe véve jó hír, hogy az új megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal már jövő év elején megszülethet. Rossz hír viszont, hogy a kormány sincs igazán tisztában azzal, hogy mit is szeretne az IMF-től.
Kéthetes csúcson a forint, 303 alatt az euró
Az eurót 308 forint körül jegyezték a devizapiacon pénteken kora reggel, ami azt jelenti, hogy a csütörtök reggeli árfolyamhoz képest hat forinttal erősödött a magyar fizetőeszköz. Kora délután 305 forint körül járt, estére 303 forint alá ment az árfolyam. Két nap alatt több mint tíz forinttal erősödött a magyar deviza az euróhoz képest.
A bizalom dönti el, milyen csomagot kapunk az IMF-től
Többféle pénzügyi csomagot is kaphat a kormány a Nemzetközi Valutaalaptól. Szóba jöhet egy enyhe IMF-kontrollal megvalósuló megállapodás vagy egy szigorú ellenőrzéssel kísért hitelkonstrukció.
Kész, de még titkos a bankok devizahiteles-csomagja
A kormánynak még el kell fogadnia a Bankszövetség által kidolgozott, a devizahiteleseknek szánt újabb konstrukciót, így az egyelőre nem nyilvános. A Magyar Nemzet szerint az árfolyamrögzítést módosítják.
Itt a végtörlesztők újabb rémálma, a kamatcsapda
Ha a magyar gazdaság helyzete tartósan rosszabbra fordul, akkor rögzített árfolyamon sem érdemes forinthitelből végtörleszteni, mert az árfolyamcsapdánál is mélyebb kamatcsapda várja az adósokat. Ha kifejezetten jóra fordul a gazdasági környezet, akkor mindegy, ki mit csinál, azonossá válnak a törlesztési feltételek deviza- és forinthiteleknél is. Egy köztes, se jó, se rossz gazdasági helyzetben viszont inkább megéri a forinthitelre váltás.
Bankometer: Soha nem látott mértékben emelkedtek a forinthitelek kamatai
Az elmúlt három hónapban egy százalékponttal is megemelkedtek a forintban nyújtott szabad felhasználású jelzáloghitelek kamatai, és ez egybeesett a kormány kedvezményes végtörlesztési lehetőségének elindításával - derült ki a Bankometer legfrissebb elemzéséből. A piaci várakozások szerint a forintkamatok jövőre is emelkedhetnek.
A forintgyengülés profitjának kivételére biztat Nouriel Roubini cége
A forint elleni spekuláció lezárását javasolja a globális válságot megjósoló amerikai közgazdász, Nouriel Roubini tanácsadó cége. A szakértők a szerintük közelítő leminősítésre is emlékeztetnek.
- címkék:
- forint
- Címkefelhő »
Csúcsközelbe ért a magyar országkockázat
Legutóbb 2009 tavaszán járt olyan magasságban Magyarország kockázati felára, a csőd esetére köthető biztosítást kifejező cds mutató, mint kedden.
- címkék:
- forint
- CDS
- adósságválság
- Címkefelhő »
A mezőgazdaság és az export tolja a magyar gazdaságot
A harmadik negyedévben élénkült a magyar gazdaság. A növekedés üteme elmarad az első negyedévben mérttől, a második negyedéves adatot azonban meghaladja.
Veszített előnyéből a forint
Kedden reggel felemásan alakultak az árfolyamok a forint piacán, késő délelőtt azonban erősödésnek indult a magyar deviza, ennek eredmményeként 314 forintos szintre csökkent az euró jegyzése, később azonban 315 forintra emelkedett a jegyzés.
"A devizahitel kockázatos, de nem hibás termék" - állítja a PSZÁF volt elnöke
A devizahitelek elterjedése elsősorban a forint- és a frankkamatok közötti jelentős különbségnek volt köszönhető - állítja Farkas István volt PSZÁF-elnök friss tanulmányában, amely szerint a 2004 utáni időszakban a felügyelet a vonatkozó törvénynek megfelelően tájékoztatta az ügyfeleket a devizahitelek kockázatairól.
"A forint gyenge bokszoló" - miért maradt le a magyar pénz a régióban?
Hiába jobb több fontos magyar gazdasági mutató, mint 2009 elején, a forint újra a 317 forintos rekord euróárfolyam közelében járt a múlt héten, és ez a hét sem kezdődött jól. Történt ez annak ellenére, hogy a környékbeli országok devizái már javulni tudtak októberben, a forintot azonban az [origo] által megkérdezett közgazdászok szerint húzta a végtörlesztés és "a bizonytalanságot okozó politikai gyakorlat".
- címkék:
- forint
- államadósság
- végtörlesztés
- Címkefelhő »
Soha nem látott mélypontra süllyedt a forint
Hétfőn a világ összes devizája közül a legrosszabbul szerepelt a forint, és estére az euró árfolyama át is lépte a két és fél évvel korábban elért csúcsát. A látványos forintgyengülésnek az is lehet az oka, hogy a befektetők most reagáltak a Fitch hitelminősítő pénteken bejelentett döntésére, mely szerint a leminősítést valószínűsítő negatív kilátással látta el a magyar adósbesorolást.
- címkék:
- forint
- euró
- devizapiac
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
MNB: Több mint negyedbillió forintért kértek eurót a bankok a végtörlesztéshez
Október végéig a jegybank közel 70 milliárd forintot fizetett ki a bankoknak a végtörlesztési program keretében.
- címkék:
- forint
- euró
- forintárfolyam
- végtörlesztés
- MNB
- Címkefelhő »
Soha nem látott mélyponton a forint az euróval szemben
A legfontosabb nemzetközi devizanemekkel szemben valamelyest gyengült hétfő reggelre a forint a bankközi devizapiacon, majd délelőtt esni kezdett az árfolyam. A forintgyengülés eredményeként délután másfél forintra megközelítette a két és fél évvel ezelőtt felállított csúcsot, majd este az euró át is lépte a rekordnak számító 317,59 forintos szintet.
Senki nem ússza meg az egyre durvább forintgyengülést
A folyamatosan gyengülő forint már legalább a felét elvitte annak a pluszpénznek, amelyet az egykulcsos adóval hagyott a kormány az adózók zsebében. A rekordgyenge valuta közvetett hatásai a forinthiteleseket is veszélyeztetik, sőt azokat is, akiknek nincs hitelük, csak egyszerűen vásárolnak a boltban. A közvélekedéssel szemben a gyenge forint az exportőröknek sem csupa öröm.
Megtorpant a forint a Fitch döntése után
A héten nagyot gyengült a forint, az euró árfolyama csütörtökön a 317 forintos negatív csúcs közelébe ért. Pénteken erősödéssel kezdett a magyar deviza, 313 forint közelében nyitott az euró. Délutánra belendült a magyar fizetőeszköz: az euróval szemben négy, a svájci frankkal szemben három forintot is erősödött.
315 forintnál, csúcsközelben járt az euró
Csütörtök reggel a forint árfolyama valamelyest javult az összes irányadó devizához képest, de hamar elfogyott a lendület, és gyengülni kezdett a magyar fizetőeszköz. Az euró jegyzése új idei csúcsot állított be, délután négy órakor 314,40 forinton jegyezték. Estére enyhén korrigált a forint.
Késő este javított a forint
Az euróhoz, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest még erősödött szerda kora reggel a forint a bankközi devizapiacon, később azonban jelentősen gyengülni kezdett. Az euró 311 forint felett is megfordult.
Zuhant a forint, a csúcs felé tart a magyar csődkockázat
Miközben az olasz állampapírpiac "felrobbant", a magyar kötvénypiac is gyengélkedik. A forint 311 fölé került az euróval szemben, a kockázatosság 2009 tavaszát idézi. Az állam megpróbált későbbi lejáratúra cserélni egy csomag állampapírt, de olyan magas árat kértek a befektetők, hogy nem volt sikeres a lépés. Egy elemző szerint Olaszország után "mi leszünk a következők".
- címkék:
- forint
- állampapír
- adósságválság
- Címkefelhő »
A svájci jegybankelnök megszólalása után megugrott a frank
Az euró enyhén erősödött, a svájci frank gyengült a forinthoz képest a bankközi devizapiacon kedd reggel. Dél körül azonban megugrott a frank árfolyama, miután a svájci jegybank elnöke arról beszélt egy konferencián, hogy helytelen lenne beszállni a saját fizetőeszközök globális leértékelési versenyébe.
Erősödőben a forint, 248 alatt a svájci frank
Bár a svájci frankkal és a dollárral szemben még erősödött a forint hétfő kora reggel, később erőre kapott a dollár és az euró is a magyar fizetőeszközzel szemben. A Raiffeisen Bank elemzői az európai adósságválságban további negatív meglepetésekre számítanak, ezért pesszimisták a forint kilátásait illetően is, a forint ennek ellenére kicsit lábra kapott délután.
Több mint 500 milliárd forinttal csappant meg a magyar devizatartalék
A közel kétmilliárd eurós csökkenésben főszerepe volt egy devizakötvény törlesztésének.
Tovább erősödött a forint, 303 körül az euró
Erősödött a forint péntek reggelre a devizapiacon. A csütörtök reggeli jegyezésekhez képest az euró és a svájci frank több mint három, a dollár több mint négy forinttal gyengült a forinthoz viszonyítva.
Megfogta a forinterősödést az európai kamatcsökkentés
Az euró árfolyama ma reggel megközelítette a 308 forintos szintet, de kora délutánra a görög politikai bizonytalanság enyhülése erősítette a forintot is, 304 forint közelébe jutott az euró árfolyama. Az európai kamatdöntés azonban megállította a forint erősödését.
Devizahiteles rémálom az újabb görög dráma
Gyenge hónapot zárt a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is, a devizahitelesek törlesztőrészletei tovább emelkednek. A kormány mentőcsomagjai a többség számára nem hoznak megoldást, a gyenge forintot a végtörlesztők is nyögik, amíg le nem zárják a hitelüket.
- címkék:
- forint
- devizahitel
- adósságválság
- Címkefelhő »
Szijjártó szerint sértettség miatt lehet magyar leminősítés
Szijjártó Péter szerint "sérti a magyar gazdaságpolitika bizonyos pénzügyi körök érdekeit", ezért bár "gazdaságilag indokolatlan lenne", mégis elképzelhető egy magyar leminősítés. A miniszterelnöki szóvivő szerint az euróválság miatt gyengül a forint, ezért is fontos, hogy tovább csökkentsék a főleg devizában fennálló magyar államadósságot.
Erősödött a forint, de így is 306 körül az euró
Szerda reggelre enyhén erősödött a forint a devizapiacon az után, hogy az euró jegyezése kedden megközelítette a 310 forintot. Elemzők szerint a forint árfolyamát elsősorban a görögországi helyzet alakítja majd.
A 309 forint felett is járt az euróárfolyam
Kedden kora reggel hirtelen gyengülni kezdett a forint, az euró árfolyama délelőtt 2009 óta nem látott magasságba került. Délelőtt 11 óra előtt egy kissé visszaerősödött a forint, de ezután már a 309-as szintet is meghaladta az árfolyam.
Újra 305 forint közelében járt az euró
Újra két és fél éves mélypontján járt a forint az euróval szemben, a hangulatot rontják a Magyarország leminősítéséről szóló pletykák, de elemzők szerint a devizahitelezés körüli helyzet miatt gyengül a forint.
- címkék:
- forint
- euró
- napi forintárfolyam
- Címkefelhő »