forint
címke rss- kapcsolódó címkék:
- euró
- forintárfolyam
- dollár
- svájci frank
- napi forintárfolyam
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A forint 295 fölé ugrott a kamatdöntés után
Az MNB újabb kamatdöntése után jelentősen gyengült a forint, a mai nap során még Ben Bernanke Fed-elnök szavai mozgathatják az árfolyamot.
Gyengül a forint, 294 felett az euró
Hétfőn 293-294 forint között hullámzott az euró jegyzése, majd késő este gyengülni kezdett, és kedden reggel sem tudott lendületet venni a hazai deviza. A forint árfolyamát a hét második napján a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése, valamint Simor András tájékoztatója mellett Ben Bernanke Fed-elnök szavai befolyásolhatják. Az új jegybankelnök személye és az európai adósságválság is a figyelem középpontjába kerülhet.
Bizonytalankodnak a Fed pénznyomdájában
Az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elrontotta a piaci hangulatot. A nyíltpiaci bizottság tagjai között egyre nagyobb a vita az eszközvásárlási programról.
Odébb pöckölték a forintot
Egész nap jól teljesített a forint, az erősödésbe ugyanakkor belerondított egy kora esti eladói hullám, ami jóformán a napi nyitószinthez lökte az euró-forint árfolyamot, amivel majdnem lemaradóvá váltunk a régióban.
- címkék:
- forint
- Címkefelhő »
Jó formában a forint - 291 alatt az euró
Kellemes erősödést produkál a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben, amiben valószínűleg a másfél éves csúcs környékén mozgó OTP, és a kedvező részvénypiaci hangulat játszhat szerepet. Ráadásul egyes sajtóértesülések szerint csökkent annak az esélye, hogy Orbán Viktor Matolcsy Györgyöt nevezi március elején a jegybank élére. Így a forint az euróval szemben már a 291-es szintek alatt mozog, a múlt héten ütött havi csúcs viszont még kissé messze van számára.
- címkék:
- forint
- Címkefelhő »
Jót tenne a forintnak, ha Matolcsy nem mozdulna
Kellemes kis erősödéssel kezdte a hetet a forint, amiben az is szerepet játszhat, hogy egyes sajtóértesülések szerint mégsem a piac számára nehezebben elfogadható Matolcsy György kerülne a jegybank élére, hanem továbbra is maradna a nemzetgazdasági minisztérium élén. De az is lehet, hogy mégis ő lenne az új elnök.
Belehúzott az OTP, 292 alatt az euró
Hétfőn 292 forint körül jegyzik az eurót, és a nemzetközi piacokon is inkább kivárást láthatunk. A hét további részében azonban komoly izgalmakra kell felkészülni.
- címkék:
- forint
- euró
- devizapiac
- forex
- Címkefelhő »
Alaposan megcibálták a forintot
Egészen tekintélyes hullámvasutat írt le késő délután a forint az euróval szemben, és ugyan valamelyest lejjebb tudott kúszni az árfolyam a napi csúcsról, a forint így is látható gyengüléssel fejezi be a hét utolsó kereskedési napját.
- címkék:
- forint
- Címkefelhő »
292 forint felett ragadt az euró
A befektetők egyelőre nem reagáltak Orbán Viktor jelzésére, aki azt mondta, hogy nem tud kormányátalakításról. Ez elemzők szerint azt is jelentheti, hogy a Magyar Nemzeti Bank vezetésére esélye Matolcsy György maradhat nemzetgazdasági miniszter.
- címkék:
- forint
- devizapiac
- forex
- Címkefelhő »
Kicsit magához tért a forint
Minimálisan tudott csak erősödni estére a forint az euróval szemben a reggeli nagy megrázkódtatás után. A technikai kép továbbra is a gyengülés irányába mutat.
- címkék:
- forint
- Címkefelhő »