forint
címke rss- kapcsolódó címkék:
- euró
- forintárfolyam
- dollár
- svájci frank
- napi forintárfolyam
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Továbbra is jócskán alulértékeltek a magyar részvények
A múlt héten összességében valamelyest esett a Budapesti Értéktőzsde indexe, miközben a nemzetközi tőzsdéket az emelkedés jellemezte. A forint erősödni tudott.
- címkék:
- tőzsde
- forint
- részvények
- BÉT
- Takarékbank
- Címkefelhő »
Helyes döntés volt a devizahitelek forintosítása, és új pénzünk is lehet
A héten Lettországban szükségállapotot hirdettek ki a szárazság miatt, a Holdon pedig vagyonokat érő gáz után kutatnak. Emellett fény derült arra is, hogy hamarosan új pénzünk lehet, Varga Mihály pénzügyminiszter pedig kijelentette, hogy helyes döntés volt a devizahitelek forintosítása
A 10 ezer forintos rejtett titkai - galéria
Az MNB döntése után erősödni kezdett a forint
Jelentősen erősödött a forint kedden az Magyar Nemzeti Banknak (MNB) az inflációs célról és a monetáris politikáról kiadott közleményét követően. A jegybank piaci várakozásoknak megfelelő kamattartó döntése még nem mozdította ki az eurót a 324,20 forint körüli jegyzésről, a monetáris politikai közlemény után viszont a jegyzés perceken belül 322 forint alá csökkent.
- címkék:
- forint
- MNB
- Magyar Nemzeti Bank
- Címkefelhő »
Javította a K&H forintbesorolását a Moody's
Javította a K&H Bank hosszú és rövid távú forintbetét-besorolását csütörtökön a Moody's Investors Service.
- címkék:
- forint
- K&H
- Moody's
- Címkefelhő »
A hazai pénzforgalom 80-85 százaléka még mindig készpénzes
Öt év alatt háromnegyedével nőtt az elektronikus tranzakciók száma és 150 százalékkal emelkedett a kártyás vásárlások száma Magyarországon, ennek ellenére a pénzforgalom 80-85 százaléka még mindig készpénzes – derül ki a Magyar Nemzeti Bank most kiadott Fizetési Rendszer jelentéséből. Eszerint a bankkártyák 70 százaléka már képes érintéses fizetésre, ami jó aránynak számít az EU-ban.
- címkék:
- forint
- készpénz
- pénz
- Címkefelhő »
Jövőre jön a vizslás pénzérme
Az Origón leadott szavazatoknak is köszönhetően a Magyar Nemzeti Bank eldöntötte, hogy milyen emlékérméket bocsát ki 2019-ben. A vizsla népszerű volt, a Kodály-módszer nem annyira.
Megszavazta a részvényenkénti osztalékot a Mol közgyűlése
Megszavazta 94,2 milliárd forint osztalék kifizetését a 2017-es eredmény után a Mol Nyrt. éves rendes közgyűlése csütörtökön. Ennek megfelelően a részvényenkénti osztalék 127,50 forint.
61 milliót lopott, majd egy meccsen el is bukta a Tippmixen
Az évszázad leglúzerebb tolvaja lehet Cs. István, aki tíz perc alatt szerzett 61 millió forintot, de a lopott pénzt egy órával később már el is vesztette. A pénzszállítóként dolgozó férfi a tettét három éve követte el, most kapott négy évet egyetlen rossz mozdulatért, egy hibásan elhelyezett ikszért.
Történelmi szinten a magyar beruházások, rekord alacsony a munkanélküliség
A héten papíron beköszöntött a tavasz, igaz, a hőmérséklet még a zord telet idézi. Azonban a március nemcsak egy új évszak érkezését jelenti, hanem egy új magyar fizetőeszközét is. A hó elejétől lehet találkozni a forgalomban az új, modern 1000 forintossal. A héten több jó hír érkezett a magyar gazdaságról, míg külföldön inkább bizonyos dolgok hiánya keltett nagy felzúdulást. Heti gazdasági összefoglaló.