fordulat
címke rss- kapcsolódó címkék:
- RTL Klub
- gazdaság
- per
- megújuló energia
- halál
- legfrissebb
- legrégebbi
Fordulat jöhet „az évszázad perében" - Újra terítéken O. J. Simpson ügye
A rendőrség lefoglalt és vizsgál egy kést, amelyet a jelentések szerint abban a házban találtak, ahol O.J. Simpson egykori amerikaifocista, majd filmsztár lakott 1994-ben. Ebben az évben gyilkolták meg Simpson egykori feleségét és az asszony barátját.
Aszad: Aleppó megfordítja a háború menetét
Bassár el-Aszad szerint a hadsereg Aleppónál elért sikerei teljesen megfordítják majd a háború menetét Szíriában. Az elnök szerint a város bevétele a Nyugat Szíria elleni összeesküvésének a kudarcát fogja jelenteni.
Annyira zajlik az energiafordulat, hogy négy ország meg is csinálta
Miközben két tudós, Mark Z. Jacobson a Stanfordról és Mark A. Delucchi, az UC-Davis kutatója 2011-ben azt állította nagy figyelmet kapott tanulmányukban, hogy a világ energetikai fordulata a következő 20-40 évben pusztán a jelenlegi technológiákkal is megvalósítható, négy ország is úgy gondolta, nem vacakolnak tovább. Nyilatkozatok és állásfoglalások helyett az elmúlt években annyira rámozdultak a megújulók hasznosítására, hogy mára lényegében be is fejezték az átállást.
- címkék:
- energia
- megújuló energia
- fordulat
- Címkefelhő »
A feltörekvő országok adják a tiszta energia mind nagyobb hányadát
Már 2018-ban megtörténhet a fordulat, de 2019-ben biztosan többet fognak tenni a feltörekvő országok a megújuló energiák kitermelésébe, mint a fejlett országok – ezt állítja a Moody's nemzetközi hitelminősítő legfrissebb elemzésében. Elsősorban a szél- és napenergia hasznosítása lesz a meghatározó a következő néhány évben. Ha az elemzés helytálló, akkor a feltörekvő országok átveszik a fejlett államoktól a szerepet az energiafordulat végrehajtásában, és egyre olcsóbban fogják a környezetbarát energiaforrásokat hasznosítani.
Válság és botrányok: nagyon mélyre jutott 2017-ben a Jobbik
Már nagyon régen látott mélypontra jutott a Jobbik 2017 végére, így egyre távolabb van az áhított kormányváltástól – összegezte Deák Dániel a párt idei évét. A Nézőpont Intézet elemzője szerint mostanra a Vona Gábor vezette Jobbik lett a legújabb botránypárt, aminek a kicsúcsosodása az úgynevezett plakátbotrány, ami miatt több száz milliós büntetést is kaphat a párt.
Meddig tarthat a két számjegyű béremelkedés?
Új növekedési modellre van szükség, amely elsősorban a termelékenység növelésére fókuszál: ehhez a versenyképesség javítására van szükség, ami megteremti az alapját a további dinamikus béremelkedésnek és a gazdasági felzárkózásnak, és a szaktudáson alapul. Amennyiben ez sikeres lesz, akkor már jobban kitermelhetjük a mostaninál dinamikusabb bérnövekedés alapját is - mondta az Origónak Balatoni András. A Magyar Nemzeti Bank igazgatója szerint épp egy paradigmaváltás közepén vagyunk: a növekedéshez már nem elég a relatív olcsóság, elengedhetetlen a humán tőke fejlesztése, és megtartása.
Fordulat Pécsi Ildikó és Pártos Csilla ügyében
Az elmúlt hetekben attól volt hangos a sajtó, hogy Pécsi Ildikó nem könyörül meg unokáján és egykori menyén, Pártos Csillán: lekapcsoltatja a gázt a lakásban, ahol élnek. A színésznő azonban nem tud ilyen eljárásról - írja a Ripost.
Biztatóan halad a városok átállása megújuló energiaforrásokra
Egy friss jelentés szerint, két év alatt duplájára nőtt azoknak a városoknak a száma globális viszonylatban, melyek villamos energia ellátásában túlsúlyba kerültek a megújuló források – számol be arról a The Guardian. Hatalmas méretű metropoliszok is felkerültek a dicsőségfalra.
Müller Péter: "Néha jó nem hozzámenni ahhoz a férfihoz, vagy elvenni azt a nőt, akit annyira szeretünk"
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 335. rész.
Bedőlhet a brit atomenergia-fordulat, mert visszaléphet a Hitachi
Az egész brit atomenergia-fordulatot lefékezheti, de akár le is állíthatja az, ha a Hitachi kivonul a Wylfa erőmű projektjéből a The Guardian szerint.