Föld

címke rss
Kapaszkodjon meg, jelentős napvihar közeleg!

Kapaszkodjon meg, jelentős napvihar közeleg!

Hatalmas lyuk nyílt a napkoronán, ami azt jelenti, hogy geomágneses vihar közeleg. A sarki fények szerelmesei most biztosan el lesznek kényeztetve.

Készül a milliókat érintő törvénytervezet

Gazdaság2018.09.07, 12:48

Az osztatlan közös használatban álló földterület problémája 25 évvel ezelőtt keletkezett, és lassan 10 éve próbáljuk megoldani. Osztatlan közös tulajdonban ugyanis lehetetlen a hosszú távú, kiszámítható gazdálkodás. A feladat súlya hatalmas: még mindig egymillió hektárt érint. A kormány már dolgozik a probléma megoldásán, és hamarosan benyújtja a jogszabálytervezetet.

Kétmilliárd ember életére van hatással, mi történik a japán Galápagoson

Gazdaság2018.09.06, 18:06

A világ egyik Magyarországtól távoli szegletében a nyár hónapjai mindennek voltak nevezhetők, csak épp unalmasnak nem. A július 30-i referendumot követően – ahogy az Origo megírta – újra fellángoltak a viták a japán Okinawa-szigeteken működő, összesen mintegy harminc, kisebb-nagyobb amerikai katonai létesítmény kapcsán. Ezek között is a legfontosabb és egyben a legismertebb a Futenma nevű légi támaszpont. A létesítmény a szigeten belül való átköltöztetésének terve régi megállapodás az amerikai és a japán fél között, ám rengetegen vannak a helyiek közül, akik nem támogatják azt, tartva az azzal járó környezeti pusztítástól. Sőt, erőssödnek ...

Kinek a felelőssége, ha elpusztul a Föld?

She2018.08.28, 08:50

Időről időre felbukkannak a globális klímaváltozás pusztításáról szóló cikkek. Bennük kivesézik, hogy állnak az északi jéghegyek (rosszul), mennyi az erdőtűz, a kihalás szélére sodródott állatfaj, a bolygószerte pusztító szélsőséges időjárás (sok, sok és sok).

5 dolog, amit te is megtehetsz a Föld megmentéséért!

She2018.08.24, 11:04

Szinte pokoli forróság köszöntött ránk idén nyáron is, csakEurópában több százan haltak meg a hőhullám következtében. Már szinte elcsépelt közhely, mégis valós és komoly probléma a globális felmelegedés, mely mindannyiunk életét érinti.          

Kolosszális katasztrófa után jelent meg LUCA, mindannyiunk ősanyja

Tudomány2018.08.23, 21:25

A Bristoli Egyetem tudósai a mai élőlények genetikai anyagának összehasonlításával arra jutottak, hogy valamennyi földi életforma közös őse már 4,5 milliárd évvel ezelőtt létezett.

Hatalmas aszteroida tart a Föld felé

Life.hu2018.08.23, 13:23

Egy hatalmas aszteroida tart a Föld felé, amely nagyobb, mint a Szent Pál-székesegyház.

Ma lesz az évszázad holdfogyatkozása

Life.hu2018.07.27, 10:13

Az évszázad holdfogyatkozását figyelhetjük meg pénteken, sőt a Mars bolygó is szabad szemmel látható lesz az égen, így semmiképpen se felejtsünk el felnézni az esti égboltra. Gyönyörű látványban lesz részünk.

Megdöbbentő: rengeteg embert gyilkolnak meg, miközben földjüket védik

Gazdaság2018.07.26, 21:45

Több ember halt erőszakos halált tavaly, miközben földjét védte, mint a megelőző évben. A listát nem a bányászati tevékenységek kiterjesztése közbeni életellenes cselekmények vezetik, hanem a mezőgazdasági termesztés expanziójához köthető jogsértések és emberölések.

Az évszázad leghosszabb holdfogyatkozásának lehetünk szemtanúi

Travelo2018.07.26, 16:26

Nem elég, hogy az évszázad leghosszabb holdfogyatkozása előtt állunk, még a Marsot is bevonzottuk. A bolygó 15 éve nem volt ilyen közel a földhöz, mint ezekben a napokban.

Rekordidő alatt fosztjuk ki a Földet

Tudomány2018.07.23, 13:17

Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 1-jén elérkezik a túlfogyasztás napja, ami azt jelenti, hogy 2018-ban mindössze 212 nap alatt használja el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradhasson – derült ki egy új tanulmányból.

Állítják: a Földet még idén elpusztíthatja a Nibiru bolygó

Life.hu2018.07.23, 12:50

Azok akik kedvelik a világvégéről szőtt elméleteket, most biztosan másra sem gondolnak, mint a Nibiru bolygóra, mely állítólag még idén tönkreheti a Földet. 

Földkérdés: befeszített a zuluk királya az igazi Eldorádóban

Gazdaság2018.07.16, 11:09

Akár erőszak árán is megvédik közösségi földjeiket a zuluk, ha az állam önhatalmúlag akarja kisajátítani azokat – üzente meg a fokvárosi vezetésnek a dél-afrikai zuluk hagyományos törzsi uralkodója az Africanews beszámolója szerint. Az ügy hátterében az ország új földkoncepciója áll, melynek értelmében egyes földeket kárpótlás nélkül vennének el mostani tulajdonosaiktól.

Váratlan felfedezés: ősi anyag bombázza a Föld légkörét

Tudomány2018.06.15, 07:17

Üstökösökből származó részecskéket találtak a kutatók a Föld atmoszférájának felső részében. A porszemcsék a csillagközi térből származnak, ősibbek még a Naprendszernél is, így vizsgálatukkal több mindent megtudhatunk arról, hogyan keletkeznek a bolygók és maguk a csillagok.

Ikerszatellitekkel figyelik a Föld vizeinek mozgását

Tudomány2018.05.23, 11:30

Ikerszatelliteket bocsátott kedden Föld-körüli pályára az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), hogy a kutatók a segítségükkel vizsgálhassák a bolygó vizeinek folyamatos mozgását és a felszín más változásait.

245 nap alatt lehet körbeutazni a Földet az elképesztő luxushajón

Life.hu2018.05.08, 14:48

Nyolc étterem, élő zene, medence és mérhetetlen luxus várja azokat, akik a jövő augusztusban első útjára induló Viking Starra vesznek jegyet. A legolcsóbb kabin is több mint 23 millió forintot kóstál. 

Lehet, hogy mégsem létezik a Föld képmása

Tudomány2018.04.11, 14:51

Még 2015-ben óriási szenzációkánt tálalták a csillagászok, hogy sikerült egy Földhöz kísértetiesen hasonló kőzetbolygót találni tőlünk kicsivel több, mint 1000 fényévre. A Naphoz hasonló csillag körül keringő égitest azonban könnyen lehet, hogy csupán „délibáb" volt, és valójában nem is létezik.

Visszatért a Föld légkörébe, és az Atlanti-óceánba hullott a Tienkung-1 kínai űrállomás

Tudomány2018.04.02, 09:08

Visszatért a Föld légkörébe hétfő hajnalban a Tienkung-1 (Mennyei Palota-1) kínai űrállomás, nagyrészt elégett az atmoszférában, és darabjai az Atlanti-óceán déli részébe hullottak - jelentette a Hszinhua hírügynökség a kínai űrkutatási hivatal közlése alapján.

Űrállomás darabjai csapódhatnak a Földbe hamarosan

Life.hu2018.03.14, 11:58

Hamarosan a Föld felé zuhanhatnak annak az űrállomásnak a darabjai, amellyel még másfél éve vesztették el a kapcsolatot a kutatók.

Valami történik Afrika mélyén, és ez katasztrófához vezethet

Tudomány2018.03.12, 15:36

Valami nincs rendben a Föld mágneses mezőjével, ugyanis az drámai mértékben gyengül – erre jutott egy új kutatás, amely szerint a jelenség egy több mint ezer éve tartó mintázat része.

Veszélyes aszteroida közelít a Föld felé

Life.hu2018.03.07, 13:26

Hatalmas aszteroida halad el a Föld mellett ma a NASA szerint, ráadásul a veszélyzónában vagyunk.

A természeti értékekre hívja fel a figyelmet az idei Föld órája

Tudomány2018.03.05, 14:26

Megújult a WWF Föld órájának, a világ legnagyobb önkéntes akciójának üzenete: a kezdeményezés ezúttal a természeti értékekre hívja fel a figyelmet március 24-én, amikor egy órára elsötétül a Föld.

Különös életformát találtak a Föld egyik legszárazabb sivatagában

Tudomány2018.02.28, 17:24

Először sikerült azonosítani egy állandóan jelen lévő életformát az Atacama-sivatag talajában - jelentették be a kutatók, akik szerint, ha az élet a Föld egyik legszárazabb sivatagjában is képes fennmaradni, akkor jó esély van arra, hogy a Marson is jelen van, hasonló formában.

Felhőkarcoló nagyságú égitest repül közel a Földhöz

Tudomány2018.01.19, 13:44

Felhőkarcoló nagyságú aszteroida fogja februárban megközelíteni a Földet.

Több mint 150 éve nem látott jelenség közeleg

Tudomány2018.01.05, 15:19

Január 31-én éjszaka egyszerre lesz szuperhold, kék hold és vérhold az égen. Erre utoljára 1866. március 31-én volt példa.

Így néz ki az otthonunk 5 millió kilométerről

Tudomány2018.01.03, 16:06

Bámulatos fotót készített a NASA OSIRIS-REx űrszondája a Földről és égi kísérőjéről.

Különös hangot ad ki a Föld, de nem tudni, miért

Tudomány2017.12.13, 11:27

A Föld folyamatosan hangot ad ki magából, ám ez idáig nem sikerült megfejteni, hogy pontosan mi is lehet a zaj forrása. Francia kutatóknak most először sikerült rögzíteniük a különös hangot a tenger mélyén.

Jövőre megkezdődik a Hold gyarmatosítása

Gazdaság2017.11.30, 18:11

Egyre több startup próbálkozik az űr meghódításával. A kiaknázatlan terület komoly üzleti lehetőséget rejt azok számára, akik még időben beszállnak a versenybe. Ami régen szuperhatalmak közötti rivalizálásban teljesedett ki, az mára a magánvállalatok hadszíntere lett. Tehetős befektetők milliárdokat szánnak a következő években induló projektekre, annak reményében, hogy ők lesznek az elsők, akiknek sikerül majd valami újat létrehozni. A Moon Express nevű startup már jövőre landolhat a Holdon és ezzel kezdődik a második űrháború.

Óriási aszteroida közeledik a Föld felé

Life.hu2017.11.28, 18:21

Döbbenetes aszteroida közeleg a bolygónk felé, a hírek szerint még karácsony előtt ideér. 

Saját készítésű rakétával próbálja bizonyítani, hogy a Föld lapos

Techbázis2017.11.23, 12:08

Bármennyire hihetetlen, a mai napig rengetegen hisznek abban, hogy a Föld márpedig lapos, és minden más csak kitaláció. Közéjük tartozik jelen történetünk hőse, Mike Hughes is, aki szerint a gömbölyű Földet a szabadkőművesek által irányított NASA találta ki, Elon Musk pedig nem létező rakétákat készít.

Kicsit lassul a Föld forgása, és ebből baj lesz

Tudomány2017.11.22, 08:25

Jövőre alig észrevehető mértékben, de elkezd lassulni a Föld forgása. Csupán néhány évig fog tartani, a kis változás azonban nagy hatással lesz bolygónkra, megszaporodhat ugyanis a földrengések száma.

Elmondhatatlan szenvedés előtt áll az emberiség

Tudomány2017.11.14, 10:49

A világ több mint 15 ezer tudósa írt aggódó levelet a Föld állapotáról - tudósított a The Independent online kiadása.

Már csak 600 éve maradt az emberiségnek

Tudomány2017.11.08, 13:47

Újabb vészjósló kijelentéseket tett a világhírű fizikus, Stephen Hawking. A tudós szerint 600 éven belül az emberiség egy tűzgolyóvá változtatja a Földet, amitől az lakhatatlanná válik.

Űrhajók fekszenek az óceán mélyén

Tudomány2017.10.24, 15:31

Legalább 260 űreszköz pihen a Csendes-óceán mélyén, távol a szárazföldtől.

Alaposabban megfigyelték a Föld titokzatos kísérőjét

Tudomány2017.10.21, 15:24

Egy évvel ezelőtt fedezték fel a csillagászok, hogy a Földnek van egy másik – nem a hagyományos értelemben vett – „holdja”, most pedig egy új kutatás keretében azt is megállapították, hogy nem űrszemétről, hanem aszteroidáról van szó.

Egy óra alatt bárhova eljuthatnánk a Földön Musk rakétájával

Tudomány2017.09.29, 15:45

Költségcsökkentés céljából kisebbre faragja a Mars betelepítéséhez szánt rakétáját a SpaceX űripari magánvállalkozás, amely 2018 első felére tervezi az űrhajóépítés megkezdését - közölte Elon Musk amerikai milliárdos, a SpaceX vezetője egy adelaide-i konferencián.

Kiderítették, hogyan került oxigén a Föld légkörébe

Tudomány2017.09.20, 15:13

Valószínűleg a földkéreg változásainak hatására került viszonylag hirtelen oxigén a Föld légkörébe 2,4 milliárd éve - vélik svájci és kanadai kutatók.

Izland rácsapná az ajtót a kínai befektetőkre

Investor2017.09.06, 14:14

A kínai befektetők nagy lendülettel csapnának le az izlandi turizmus által kínált lehetőségekre. A baj csak az, hogy a helyiek ennek nem örülnek. Az izlandi kormány így arra kényszerülhet, hogy szigorítsa a szabályokat.

Szabad szemmel is látható lesz a közeledő aszteroida

Life.hu2017.08.30, 16:34

Potenciálisan veszélyes aszteroida közelít a Föld felé. Ezt érdemes tudni róla. 

Mégsem lapos a Föld: a bolygó gömb alakjának ókori bizonyítékaiból

Tudomány2017.08.17, 16:42

Ma könnyű helyzetben van az, aki a Föld alakját látni szeretné, hiszen űreszközökről készült fotók tömege mutatja bolygónkat. A gömb alakkal azonban már ókori elődeink is tisztában voltak. Honnan tudhatták? Csaba György Gábor csillagász írásából mindenki megértheti, aki szeretné.

Kiderítették, miként jelentek meg az első állatok a Földön

Tudomány2017.08.17, 15:04

Az algák hirtelen, gyors elterjedése 650 millió éve volt a katalizátora annak, hogyan terjedtek el az első állatok a Földön ausztrál kutatók szerint.

Aszteroida közelít a Földhöz

Life.hu2017.08.12, 18:06

Egy 15-30 méteres aszteroida fog elhaladni a Föld mellett. A szakemberek szerint nagyon közel lesz hozzánk. 

Föld nagyságú bolygókat találtak egy közeli, napszerű csillagnál

Tudomány2017.08.09, 13:45

Négy Föld-nagyságú bolygó kering a legközelebbi, szabad szemmel is látható napszerű csillag, a Tau Ceti körül – derítette ki egy új kutatás.

Irányíthatatlanná vált az űrállomás, le fog zuhanni a Földre

Tudomány2017.08.09, 12:42

Elvesztették az irányítást egy kínai űrállomás felett, ami így néhány hónapon belül belép a légkörbe – írja az IFL Science tudományos portál.

Kiszámították, mikor lesz az utolsó teljes napfogyatkozás

Tudomány2017.08.03, 14:18

Nem mindennapi eseményre készül az Egyesült Államok: kilencvenkilenc éve nem látott teljes napfogyatkozás lesz az országban. Augusztus 21-én a nyugati parttól a keleti partig, egy az egész országot átszelő sávban látható lesz, ahogy a Hold teljesen kitakarja a Napot. Bár a csodás égi jelenséget még jó darabig élvezheti az emberiség, egyszer ennek is vége szakad, erről pedig a Hold távolodása tehet.

Bolygóvédő állást hirdetett a NASA

Tudomány2017.08.03, 10:39

Bolygóvédő állást hirdetett az amerikai űrkutatási hivatal: a felügyelőknek az idegenektől kell megóvniuk a Földet.

Nem vettünk észre időben egy Földet súroló aszteroidát

Tudomány2017.07.31, 17:45

A múlt héten viszonylag közel haladt el egy aszteroida a Föld mellett. Az égitestet csak három nappal az elhaladása után sikerült észlelni, ez pedig jól jelzi, milyen veszélyeket jelenthetnek világunkra a felénk száguldó kisbolygók – írja az IFL Science tudományos portál.

A Föld titokzatos dinamója nélkül nem létezhetne élet a bolygón

Tudomány2017.07.15, 16:57

A forró földmagban lévő húszszázaléknyi nikkel kulcsfontosságú szerepet játszik a Föld mágneses erőterének létrehozásában egy kutatócsoport szimulációs kísérletei szerint.

7,6 milliárdan vagyunk a Földön

Nagyvilág2017.07.11, 19:15

Az Egyesült Nemzetek Világszervezete (ENSZ) 2017. június 21-én tette közzé a világ népességszámára vonatkozó legfrissebb becslését. Eszerint ma közel 7,6 milliárd ember él a Földön. Az adat azért is döbbenetes, mert az 1950-ben mért - ekkor készült az első népesség-előrejelzés - 2,5 milliárd főhöz képest a bolygó lakossága megháromszorozódott. A gyarapodásban nincs megállás, továbbra is növekedő trenddel kell számolni.

Íme a megoldás, hogyan lehetne eltakarítani az űrszemetet

Tudomány2017.07.08, 12:53

A Föld körül keringő űrhulladék komoly veszélyt jelent berendezésekre és űrhajósokra egyaránt, de mikrogravitációban és vákuumban nem egyszerű feladat a szemétszedés. Amerikai kutatók gekkótalpú robottal ragadnák meg a száguldó törmeléket.

Egy lépéssel közelebb a második Föld megtalálásához

Tudomány2017.06.20, 13:52

219 új bolygójelöltet tartalmaz a NASA Kepler űrteleszkópjának most nyilvánosságra hozott friss katalógusa. A potenciális planéták közül 10 Föld-nagyságú, ráadásul csillaguk lakhatósági zónájában keringenek, ami azt jelenti, hogy a folyékony víz jelenléte sem kizárható rajtuk.

A Föld magnetoszférájának határait vizsgálja a NASA

Tudomány2017.06.02, 16:44

A Föld magnetoszférája határairól és az ott ható erőviszonyokról gyűjt új információkat MMS misszióján az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.

Megérinti a Napot a NASA űreszköze

Tudomány2017.06.01, 13:05

Merész vállalkozásba fog a NASA: egy olyan űrszondát készített, amely minden eddiginél közelebb merészkedik a Naphoz, hogy tanulmányozza központi csillagunk működését. Az űreszköz a Parker-napszonda nevet kapta – jelentette be az amerikai űrügynökség.

Közelebb lehet a Földön kívüli élet, mint hinnénk

Tudomány2017.05.25, 14:38

A Texasi Egyetem kutatói hidrogént hasznosító élet lehetőségét modellezték Naprendszerünk számos égitestén.

Több száz felvillanást látott a NASA a Földön

Tudomány2017.05.16, 17:10

Több száz Földről érkező felvillanást észleltek a NASA műholdjai. E jelenségek nem számítanak újnak, már több mint 20 évvel ezelőtt felfedezték őket, ám mostanáig nem sikerült magyarázatot találni rájuk. 

Mi bujkál a Szaturnusz hatalmas gyűrűi között?

Tudomány2017.04.23, 12:12

Apró jelentéktelen kis pontnak látszik a Föld a Szaturnusz hatalmas gyűrűi között. A látványos fotót a hamarosan megsemmisülő Cassini űrszonda készítette.

Óriási aszteroida halad el ma mellettünk

Tudomány2017.04.19, 11:12

A Föld "közelében" halad el ma egy három éve felfedezett, viszonylag nagy aszteroida. Magyar idő szerint 14 óra 24 perckor lesz legközelebb a bolygónkhoz.

Így még nem látta a világ népességét

Gazdaság2017.04.09, 20:41

Látványos grafikát közölt a Tableau nevű oldal, amelyben körök segítségével ábrázolták a Föld nemzeteinek lakosságát. Elképesztő India és Kína fölénye, Magyarország egy kis pont a sajátos ábrázoláson.

Stephen Hawking vágya teljesül: Űrutazásra készül a híres fizikus

Life.hu2017.03.22, 07:12

Nem mindennapi eseményben vehet részt az amerikai elméleti fizikus: kiutazhat az űrbe. 

Közel négymilliárd éves baktériumok maradványaira bukkantak

Tudomány2017.03.02, 00:07

3,77 milliárd éve élt mikroorganizmusok maradványaira talált rá egy nemzetközi kutatócsoport. Ezek az eddig ismert legrégebbi fosszíliák, körülbelül 300 millió évvel előzik meg a korábbi rekordernek számító ősmaradványokat, írja a Nature legújabb száma.

Ha ránk szakad az ég, nekünk harangoztak

Tudomány2017.02.03, 18:05

Jelenleg nem tudnánk megvédeni a bolygót egy esetleges aszteroidabecsapódástól. E vészjósló vélemény nem aggodalmaskodó laikusoktól, hanem egyenesen az amerikai űrügynökségtől származik. Egy veszélyes égitest megtalálására, eltérítésére vagy megsemmisítésére alkalmas űrszerkezet megépítéséhez több évre és nem kevés pénzre van szükségünk, így nem csoda, ha a Föld megóvásához szükséges technika kifejlesztése csak döcögősen halad. Ráadásul előbb meg kellene találni a legveszélyesebb űrsziklákat.

Rögzítették a Föld mágneses pajzsának kilyukadását

Tudomány2017.02.03, 15:24

A Föld mágneses pajzsának kilyukadásáról rögzítettek adatokat indiai csillagászok.

Revolúció magazin - Új műsor

Ozone Network2018.04.12, 10:30

Az OzoneNetwork új műsora, a Revolúció egy zöld gondolkodást népszerűsítő, öko-bio, környezetvédő gondolkodásra hangoló, szórakoztató magazin. Revolúció március 5-től minden vasárnap 14:30-kor!

Fürdik a Hold az oxigénben

Tudomány2017.02.02, 08:45

Bizonyítékot találtak arra, hogy a Föld légköréből minden hónapban oxigén árasztja el a Hold felszínét.

Kiderült, honnan származik a Földünket létrehozó kozmikus por

Tudomány2017.02.01, 09:09

Óriáscsillagoktól származnak azok a porszemcsék, amelyek egykor a Naprendszer bolygóit létrehozó csillagközi felhőt alkották – állapították meg a kutatók a Nature Astronomy című folyóiratban ismertetett tanulmányukban.

Ismét egy aszteroida közelítette meg a Földet

Tudomány2017.01.31, 11:04

Magyar idő szerint január 30-án kisteherautó méretű aszteroida száguldott el a Föld mellett. Az égitest nagyjából 51 820 kilométerre volt tőlünk.

Veszélyes égitest közeleg a Föld felé?

Life.hu2017.01.29, 12:19

Szárnyra kapott a hír, hogy egy már ismert aszteroida, az úgynevezett 2016 WF9 közeleg a Föld felé.

Frissen felfedezett aszteroida száguldott el a Föld mellett

Tudomány2017.01.25, 11:53

Egy nagyjából busz méretű aszteroida húzott el tegnap a Föld mellett.

Lélegzetelállító képekkel debütált az új műhold

Tudomány2017.01.24, 14:02

Minden korábbinál részletesebb és látványosabb fotókat készített Földünkről az Amerikai Óceáni és Légügyi Hivatal legújabb meteorológiai műholdja.

Most megtudhatja, mennyire ismeri az óceánok titokzatos világát!

Tudomány2017.01.18, 18:47

A Földet talán helyesebb lenne Víznek nevezni, mintsem Földnek, hiszen a bolygó felszínének 71 százalékát borítja el a világóceán, valamint a tavak és folyók víztömege. Ahhoz, hogy fogalmunk legyen a világtenger irdatlan kiterjedéséről, gondoljunk bele, hogy a Csendes-óceán több mint 166 millió négyzetkilométernyi felszíne egymagában is majdnem a negyedével nagyobb, mint az összes kontinens területe együttvéve. Az óceánok világa alkotja a föld utolsó nagy felfedezetlen foltját. Minden évben százával, ezrével írnak le újonnan felfedezett fajokat, és az abisszikus régiót, az örök sötétség és a rettenetes nyomás mélytengeri világát mégg ...

Azonosíthatták a Föld belső magjának hiányzó összetevőjét

Tudomány2017.01.10, 16:23

Japán kutatók úgy vélik, sikerült azonosítaniuk a Föld belső magjának "hiányzó összetevőjét", ami szerintük nagy valószínűséggel a szilícium. 

Megvan, mit rejtegetett eddig a Földünk közepe

Unikornis2017.01.10, 20:21

Évtizedekig rejtély volt a geológusok számára, hogy mi lehet a harmadik anyag a vas és a nikkel mellett, amely a Föld ötezer kilométer mélyen található belső magját alkotja.

Így néz ki a Föld és a Hold 205 millió kilométerről

Tudomány2017.01.09, 14:49

Lenyűgöző fotót készített a Földről és égi kísérőjéről, a Holdról az amerikai űrügynökség Mars körül keringő szondája.

Szokatlan látvány az új világtérkép – mert végre pontos

Felfedező2016.12.30, 11:18

Közel 500 éves kartográfiai problémát oldott meg egy japán építész, akinek térképe méretarányosan mutatja a földrészeket.

Egy másodperccel hosszabb lesz a szilveszter éjszaka

Tudomány2016.12.29, 12:12

Egy másodperccel hosszabb lesz a 2016-os év a Föld valós forgási ideje és az atomórák által mért idő közti eltérés kiegyenlítése érdekében.

Hátborzongató fémes hang az óceán legmélyebb pontjánál

Felfedező2016.12.20, 09:09

Hátborzongató hangfelvételt rögzítettek az óceán legmélyebb pontján. A kutatók hónapokig találgatták, mi lehet a különös zaj, most azonban egy új tanulmánynak köszönhetően választ kaphatunk a kérdésre.

Háború is kitörhet, ha nem teszünk ellene valamit

Tudomány2016.12.14, 20:44

A globális felmelegedés és az óceáni szemétszigetek jelentette probléma mellett az átlagember vélhetően könnyen átsiklik ama tény felett, hogy bizony a kozmoszon is „ott hagyjuk a kezünk nyomát". Ez azért jelent gondot, mert az egyre gyarapodó űrszemét lassan lehetetlenné teszi a biztonságos űrtevékenységet: mivel az egyes darabok elképesztő sebességgel keringenek, egy apró tárgy is végzetes lehet, ha egy űrhajóval vagy űrállomással – ne adj' isten űrhajóssal - találkozik. Ötletek és tervek már vannak a probléma megoldására, a gyakorlati megvalósítás viszont még várat magára.

Ősi csillag nyújthat betekintést a Föld távoli jövőjébe

Tudomány2016.12.11, 11:33

Mi fog történni a Földdel több milliárd év múlva? Egy nemzetközi kutatócsoport a választ egy élete vége felé járó csillagnál keresi. Az L2 Puppis ugyanis 5 milliárd évvel ezelőtt épp olyan csillag volt, mint a mi Napunk.

Évmilliókat várhatunk, hogy napi egy órával több időnk legyen

Unikornis2016.12.07, 15:20

Kutatók megfigyelték, hogy a Föld lassuló mozgásának következtében fokozatosan hosszabbodnak a napok. A jó hír az, hogy ezzel nyerünk egy kis időt, a rossz hír pedig az, hogy az előző évszázadhoz képest csak két millimásodperccel lettünk gazdagabbak.

Súlyos terhet raktunk a Föld vállára

Környezet2016.12.06, 13:36

Az összes ember alkotta objektum együttes tömege eléri a 30 billió tonnát – derítette ki egy új kutatás. Korábbi tanulmányok számításait összesítették a szakemberek.

Tízezer forintot is spórolhat a tudatos fűtéssel

Környezet2016.11.18, 12:43

A nem megfelelő fűtőanyag használata csak tovább növeli az üvegházhatást. Néhány környezetbarát fűtési módszerrel azonban akár évi több mint tízezer forintot is meg lehet spórolni.

Maximum ezer éve lehet hátra az emberiségnek

Unikornis2016.11.15, 16:40

A sötét jóslatairól ismert elméleti fizikus maximum ezer évet jósol a Földnek. Számításai szerint az emberiségnek addigra másik bolygót kell találnia, ha túl akarja élni a Föld pusztulását.

Tudja, hogy mi okozza a magyarországi földrengéseket?

Felfedező2016.11.07, 08:24

Vasárnap kora hajnalban, a Richter-skála szerinti 2,3-as erősségű földrengés pattant ki Orosháza, illetve Székkutas térségében. A földrengés fészke, hipocentruma, 15 kilométer mélyen volt, a rengést a lakosság is észlelte. A hajnali földmozgás is aktuálissá teszi azt a kérdést, hogy vajon mi okozza a magyarországi földrengéseket.

Ma van a Földünkért Világnap!

Life.hu2016.10.21, 11:19

Az emberiség évente 2,5 milliárd tonna hulladékot termel, ez az Empire State Building súlyának hétezerszerese. Nem kérdés, hogy a hulladékkezelés napjaink legnagyobb kihívása. Pedig nem kell sokat tenni, kis lépésekkel is hatalmas eredményeket érhetünk el.

Senki sem látja úgy a világot, mint David Attenborough

Unikornis2016.10.19, 10:11

Tíz évvel a BBC legnépszerűbb természetfilm-sorozata után David Attenborough ismét nagyon látványos filmet készített a Föld élővilágáról. 

Először próbálnak lefotózni egy Naprendszeren kívüli bolygót

Tudomány2016.10.12, 13:47

Először próbálnak lencsevégre kapni a csillagászok egy Földhöz hasonló exobolygót, amelyről úgy sejtik, hogy a földi értelemben vett élet található rajta.

Az emberek 92 százaléka él erősen szennyezett levegőben

Környezet2016.09.27, 16:49

A Föld lakóinak 92 százaléka egészségre veszélyes szintű légszennyezettségben él az Egészségügyi Világszervezet legújabb adatai szerint, amelyekből az is kiderül, hogy a légszennyezettség következtében évente több mint hétmillióan halnak meg.

Gigantikus égi ütközésből született a Hold

Tudomány2016.09.14, 13:00

Két versengő elmélet van forgalomban a Hold keletkezésére: az egyik kisebb, a másik óriási erejű ütközéssel magyarázza a Hold anyagának kiszakadását az ősi Földből. A legmodernebb izotóp-mérések az utóbbit látszanak alátámasztani.

Közel merészkedik egy busz nagyságú űrszikla

Tudomány2016.09.08, 12:32

Nagyon közel száguld el a Föld mellett ma egy busz nagyságú aszteroida. Becsapódástól természetesen nem kell tartani.

Amerikai és orosz űrhajósok tértek vissza a Földre

Tudomány2016.09.07, 10:31

Sikeresen visszatért a Földre Jeff Williams, a Nemzetközi Űrállomás amerikai vezetője, valamint Alekszej Ovcsinin és Oleg Szkripocska fedélzeti mérnök. Az űrhajósok szerda reggel landoltak Kazahsztánban.

Jóval korábban megjelenhetett az élet a Földön, mint gondoltuk

Tudomány2016.09.01, 10:36

Szerves fosszíliákat találtak 3,7 milliárd éves kövekben Grönlandon. Ez az eddigi legrégebbi, földi életre utaló nyom.

Szinte súrolta a Földet egy semmiből felbukkanó aszteroida

Tudomány2016.08.31, 13:31

Szokatlanul közel száguldott el a Föld mellett egy termetesebb aszteroida. Mostanáig senki sem tudott az objektum létezéséről – írja a Space.com csillagászati portál.

Sokat hűlt a Föld

Környezet2016.08.23, 16:50

A brit meteorológiai szolgálat, a Met Office kutatása szerint jelentősen csökkent a Föld hőmérséklete a tavalyi napfogyatkozás alatt.

Ötven apró műhold fog keringeni felettünk

Tudomány2016.08.17, 15:18

Egy nemzetközi kutatócsoport 50 miniatűr, úgynevezett „CubeSat" szabvány szerint készült műholdat igyekszik az űrbe juttatni, hogy a kutatóeszközökkel bolygónk termoszféráját tanulmányozza.

Földhöz hasonló bolygót találtak a legközelebbi csillagnál

Tudomány2016.08.15, 11:44

Földhöz hasonló bolygót fedeztek fel a Naphoz legközelebbi csillag, a Proxima Centauri, a Kentaur csillagkép vörös törpéje körül.

Valaha élhető lehetett a Vénusz

Tudomány2016.08.12, 14:49

A Vénuszt történetének kezdetén, úgy kétmilliárd évig részben sekély, folyékony vízből álló óceán borította, és a hőmérséklete is elviselhető volt, állítják a NASA kutatói, akik a bolygó ősi klímáját modellezték számítógéppel.

Itt a világvége? Egy aszteroida száguld a Föld felé

Life.hu2016.08.02, 13:53

Az amerikai űrhajózási hivatal, azaz a NASA szerint egy fél kilométer átmérőjű aszteroida száguld a Föld felé. A kutatók szerint akár a bolygónknak is csapódhat a remélhetőleg Föld és a Hold között áthaladó szikladarab.

Az emlősök is majdnem kihaltak a dinoszauruszokkal együtt

Tudomány2016.06.21, 11:30

Egy új kutatás szerint az emlősök több mint 90 százalékát kipusztította ugyanaz az aszteroida, amely kiirtotta a dinoszauruszokat a kréta időszakban, 66 millió évvel ezelőtt. Ez jóval nagyobb érték, mint korábban gondolták.

Fény derült a Föld rejtőzködő kísérőjére

Tudomány2016.06.17, 13:51

A Föld körül keringő, 40–100 méter átmérőjű aszteroidát fedeztek fel amerikai kutatók.

A Földre és a Holdra is aszteroidákon érkezhetett a víz

Tudomány2016.06.01, 14:10

Aszteroidák hozhatták a Hold mélyén lévő vizet mintegy 4,4 milliárd évvel ezelőtt egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya szerint, amely azt vizsgálta, miként és mikor kerülhetett víz a Holdra.

Előző
Következő