fojtogatás

címke rss

Telefonkábellel fojtogatott rabtársa egy nyugdíjast egy dubaji börtönben

Nagyvilág2023.12.08, 08:15

Egy brit férfit azért próbált a rabtársa megölni, mert irigy volt rá, amiért olyan sokat beszélhet velük telefonon, ami hívásonként 130 fontba kerül. A helyiek számára ugyanis elképzelhetetlen, hogy ennyi pénzt kifizethessenek egy-egy beszélgetésre, így számukra elérhetetlen álom a napi szintű kapcsolattartás a rokonokkal. Az idős férfi fia elmondta, apját már évek óta embertelen körülmények között tartják a börtönben, rendszeres bent a verés, a nemi erőszak és az állandó megalázás.

Ájulásig fojtogatta fogyatékkal élő szomszédját gyerekei szeme láttára egy futballedző

Nagyvilág2023.10.17, 08:45

A futballedzőként dolgozó Martin Nelson börtönbe került, miután egy elfajult vita során megverte szomszédait. A férfi előbb a szomszédasszonyt lökte földre, majd rátámadt annak beteg férjére, akit addig fojtogatott, míg el nem ájult. Brutális tettét a házaspár gyerekei is végignézték.

Ollóval és kalapáccsal támadt a férjére, a kutyáját földhöz vágta egy nyírgelsei nő - videó

Itthon2023.08.09, 11:59

Ollóval akarta hátba szúrni, majd kalapáccsal vágta fejbe és végül bezárta a házba. Sírva mesélte el lányának egy férfi, mit tett vele a felesége Nyírgelsén. De a férfit sem kell félteni. Nemrég azért tartóztatták le, mert fojtogatta a nőt. A férfi lánya szerint az apja csakis önvédelemből támadhatott a feleségére. A helyiek azt mondják, hogy a nő nem normális, még a saját kutyáját is a földhöz vágta, amitől az állat elpusztult - közölte a TV2 Tények. 

Kábellel akarta megfojtani élettársát egy kaposvári férfi

Itthon2023.07.24, 14:20

Szabadulása után nem sokkal egy férfi brutálisan rátámadt az élettársára, szétverte az otthonát majd azzal fenyegette, hogy egy kábellel megfojtja. Ezek után pár órával meg akarta csókolni a nőt és egy ideig fogva is tartotta.

Megfojtotta a párját egy brit férfi a perui nyaralásukon, majd a nagyanyja kertjében ásta el

Nagyvilág2023.07.19, 20:37

Tragédiával végződött egy brit párnak a perui nyaralása, ugyanis a férfi brutálisan meggyilkolta a nőt, majd fóliába tekerte és a saját nagyanyjának a kertjében ásta el. A férfi beismerte a gyilkosságot, azonban azt állítja, hogy önvédelemből tette – írja a The Sun.

Meg akarta ölni a feleségét egy férfi, mert a nő el akarta hagyni

Itthon2023.06.21, 11:44

Egy szombathelyi férfi rendszeresen bántalmazta a feleségét, aki ezt megelégelte és el akart válni. A férfi ezt nem tudta elfogadni, ezért meg akarta ölni az asszonyt.   

31 év házasság után köntöszsinórral fojtotta meg a férjét egy nő

Nagyvilág2023.06.06, 19:41

Egy idős brit asszony 31 évnyi házasság után végzett a férjével, majd három nap múlva saját maga hívta fel a rendőrséget. Az asszony bizonytalan volt abban, hogy ő követte-e el a gyilkosságot, így felmerült annak a gyanúja, hogy nem volt teljesen magánál, amikor megölte a férjét. A napokban ítélet született az ügyében – írja a The Sun.

Ismert ketrecharcost keres a rendőrség: ájulásig fojtogatott egy férfit az utcán

Life.hu2023.04.25, 22:41

A New Orleans-i rendőrség nagy erőkkel keresi Nate Diaz ketrecharcost, aki egy utcai verekedés során ájulásig fojtogatta a TikTok-sztár Rodney Petersent.

Késsel fenyegette, aztán ledugta két ujját a barátnője torkán, miután kiderült a férfi hűtlensége

Nagyvilág2023.04.22, 07:51

Egy angliai nő számon kérte a párját, hogy miért van egy külön közösségi oldala arra, hogy nőkkel csevegjen. A férfi erre annyira bedühödött, hogy rátámadt a párjára. A férfi ügyvédje azzal mentegette a ügyfelét, hogy nehéz gyerekkora volt és mindent megtesz, hogy jó ember legyen - írja a DailyStar.

Előző
Következő