fogyasztói ár
címke rss- kapcsolódó címkék:
- infláció
- devizapiac
- gázolaj
- Mol
- Központi Statisztikai Hivatal
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Vártnál kisebb a júniusi infláció
Egy hónap alatt mindössze 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, így a hatodik hónapban az infláció alacsonyabb lett a vártnál. Elemzők szerint a piaci szolgáltatások drágulási üteme júniusban is tovább mérséklődött, ami alkalmas lehet egy újabb kamattartás alátámasztására - áll a Napi Gazdaságban.
Elmaradt a várttól a cseh infláció
Csehországban a fogyasztói árak júniusban 0,2 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest, elmaradva a 0,4 százalékos szakértői inflációs várakozástól. Éves szinten júniusban 6,7 százalékos volt az infláció, szemben a májusi 6,8 százalékkal.
Árrobbanástól tartanak Romániában
A román lakosságnak mostantól a gázért 12,5 százalékkal, az áramért 4,4 százalékkal kell többet fizetnie, Romániában a belpolitikai vita fő témájává vált a dráguláshullám. A Román Nemzeti Bank nemrég 10 százalékra emelte az alapkamatot, hogy féken tartsa a fogyasztói árak növekedését, a gáz drágítása azonban tovább növelheti az elszabadult inflációt.
Érik a kamatemelés az eurózónában
Az euróövezetben júniusban tovább gyorsult az infláció: a fogyasztói árak átlagosan 4,0 százalékkal haladták meg a tavaly júniusit, közölték az EU statisztikai hivatalában hétfőn, előzetes becslésként. Májusban volt az előző rekord a közös statisztika 1997. januári bevezetése óta, a térség átlagában 3,7 százalékos tizenkét havi drágulással.
Új csúcson az euróövezet inflációja
Az euróövezetben márciusban átlagosan 3,5 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint tavaly márciusban, jelentették az EU statisztikai hivatalában hétfőn előzetes becslésként. Az elemzők 3,3 százalékot jósoltak. A márciusi ütem új rekord a közös statisztika 1997. januári bevezetése óta.
Kissé gyorsult a szlovák infláció
Szlovákiában májusban átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 4,0 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly májusban, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban hétfőn, EU-szabvány szerint számolva.
Európa sem ússza meg a magas inflációt
Az euróövezetben májusban minden várakozást meghaladva, átlagosan 3,7 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban, közölték az EU statisztikai hivatalában hétfőn végleges adatként, módosítva a május 30-án kiadott, 3,6 százalékos első becslésen. Az elemzők 3,5 százalékos tizenkét havi drágulásra számítottak előzőleg.
Vártnál nagyobb az amerikai infláció
Az Egyesült Államokban májusban erőteljesen, 0,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, november óta a leggyorsabb ütemben. A benzin és az energiaféleségek ára hajtotta fel a fogyasztói árakat - derül ki a kormány pénteken közzétett adataiból.
Kína: 7,7 százalékos májusi áremelkedés
A fogyasztói árak 7,7 százalékkal emelkedtek Kínában májusban a múlt év azonos időszakához képest, valamelyest lassúbb ütemben az áprilisban mért 8,5 százalékos árdráguláshoz viszonyítva - jelentette a nemzeti statisztikai hivatal. Az év első öt hónapjában 8,1 százalékos volt az áremelkedés.
A vártnál alig magasabb a román infláció
Romániában a fogyasztói árak emelkedése májusban éves szinten 8,5 százalékos volt, csekély mértékben elmaradt az áprilisi 8,6 százalékos éves inflációtól - jelentette kedden a nemzeti statisztikai hivatal.
- címkék:
- Románia
- infláció
- fogyasztói ár
- mérték
- Címkefelhő »
Jóval magasabb lett az infláció a vártnál
Májusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1,1 százalék voltt, 2007. májushoz viszonyítva pedig 7,0 százalékkal növekedtek az árak, ez az adat pedig jóval magasabb a vártnál. Idén, az első öt hónapban, átlagosan 6,9 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Szlovákiában nem drágul az áram
Szlovákiában a villamos energia ára jövőre nem fog emelkedni - közölte tegnap Lubomír Jahnátek gazdasági miniszter -, mert az áramtermelők és -forgalmazók elég mozgástérrel rendelkeznek ahhoz, hogy ne kelljen módosítani a fogyasztói árakat - írja a Napi Gazdaság.
Drasztikusan drágulhat a tej
Az élelmiszerek áremelkedési hulláma a tejet is elérte. Az elmúlt egy évben mintegy húsz százalékkal nőtt a zacskós, a dobozos és a dobozos tartós tej, valamint a túró feldolgozói ára, és ennél valamivel nagyobb mértékben, a zacskós tejnél például 30 százalékkal, a fogyasztói ár - olvasható a Napi Gazdaságban.
Újra romlott az eurózóna inflációs adata
Az euróövezetben májusban átlagosan 3,6 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint tavaly májusban, közölték az EU statisztikai hivatalában pénteken előzetes becslésként.
Nagyobb infl�ci�ra sz�m�t a jegybank
Megemelte infl�ci�s progn�zis�t a jegybank, az MNB szerint az id�n 6,3 sz�zal�kkal emelkednek a fogyaszt�i �rak, szemben a febru�rban prognosztiz�lt 5,9 sz�zal�kkal - �ll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) h�tf�n kiadott infl�ci�s jelent�s�ben.
Az Ecostat 5,6 százalékra várja a szeptemberi inflációt
Az idén szeptemberben a fogyasztói árak várhatóan 5,6 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbinál - áll az Ecostat Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-Stratégiai Kutató Intézet Mikroszkóp című kiadványában. Ugyanebben az időszakban a termelői árak szintje 6,3 százalékkal haladhatja meg az előző év azonos időszakának értékét.
Megfelelt a várakozásoknak az infláció
A fogyasztói árak az idén áprilisban 0,3 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 6,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
A globális lassulás fékezi az inflációt is
Áprilisban tovább emelkedtek a fogyasztói árak a kelet-európai országokban az élelmiszerek és az üzemanyag drágulása miatt, ám elemzők úgy látják, hogy a központi bankok a nyár közepe felé véget vethetnek a monetáris szigorításnak, miután a globális lassulás fékezi a gazdasági növekedést, és vele fokozatosan az inflációt is.
Magas a svájci infláció, marad az alapkamat
- címkék:
- Svájc
- infláció
- alapkamat
- fogyasztói ár
- SNB
- Címkefelhő »
Csökkent az euróövezeti infláció
Az euróövezetben áprilisban átlagosan 3,3 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint tavaly áprilisban, jelentették az EU statisztikai hivatalában szerdán előzetes becslésként. Az elemzők 3,4 százalékot vártak. Márciusban 3,6 százalékos volt a tizenkét havi infláció az euróövezetben, új rekord a közös statisztika 1997. januári bevezetése óta.
Csökkent a német infláció
Németországban áprilisban átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, és 2,4 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly áprilisban, közölték a szövetségi statisztikai hivatalban hétfőn előzetes becslésként, a hazai módszer szerint számolva. Márciusban 3,1 százalékos, februárban és előtte januárban 2,8-2,8 százalékos , decemberben is 3,1 százalékos, előtte novemberben 3,3 százalékos volt a tizenkét havi infláció, az utóbbi a tavalyi csúcs volt.
Emelkedő euróövezeti infláció
Az euróövezetben márciusban átlagosan 1,0 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 3,6 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly márciusban, jelentették az EU statisztikai hivatalában szerdán végeleges becslésként. A március végén kiadott előzetes becslés kissé kisebb, 3,5 százalékos tizenkét havi inflációra szólt. Az elemzők korábban 3,3 százalékot jósoltak.
Tovább emelkedett a német infláció
Németországban márciusban átlagosan 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 3,1 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly márciusban - közölték a szövetségi statisztikai hivatalban szerdán végleges adatként, a hazai módszer szerint számolva. A március végén kiadott előzetes becslés is 3,1 százalékra szólt.
Csökkent hazánk várt GDP növekedése
A decemberben prognosztizált 3,5 százalékról 2,7 százalékra csökkentette a GDP idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a GKI Gazdaságkutató Zrt..
Stagnált a német infláció
Németországban februárban átlagosan 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 2,8 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly februárban - közölték a szövetségi statisztikai hivatalban pénteken végleges adatként, megerősítve a február végén kiadott előzetes becslést.
Euróövezet: 3,3 százalékos infláció februárban
Az euróövezetben, februárban átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 3,3 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly februárban, közölték az EU statisztikai hivatalában pénteken végleges becslésként, emelve a hónap elején kiadott, 3,2 százalékra szólt előzetes becslést. A februári ütem új rekord a közös statisztika 1997 januári bevezetése óta.
Ecostat: 5,9 százalékos infláció idén
Idén júliusban a fogyasztói árak várhatóan 5,9 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a termelői árak pedig 4,8 százalékkal haladhatják meg a 2007. júliusi szintet. 25 pontos jegybanki alapkamat csökkentést júliusra prognosztizálják.
Valamelyest lassult az infláció
A fogyasztói árak az idén februárban 1,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 6,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kamatemel�si javaslat is volt
A Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�cs�ben Kopits Gy�rgy volt az egyetlen, aki a legut�bbi kamatd�nt� �l�sen kamatemel�st javasolt. A tan�cstagok szerint a fogyaszt�i �rakat �r� kedvez�tlen sokkok egym�s hat�s�t feler�s�thetik.
Nem meglepőek az inflációs adatok
Nem okozott meglepetést a fogyasztói árak februári alakulása a megkérdezett elemzőknek, akik szerint elindult az infláció lassú, fokozatos mérséklődése. Az elemzők februárra 7 százalék körüli inflációt vártak.
- címkék:
- infláció
- fogyasztói ár
- Címkefelhő »
Kína: tovább gyorsul az infláció
Több mint három éve a legnagyobb ütemű termelői inflációt - 6,6 százalékot - mérték februárban Kínában, ami azt sugallja, hogy a fogyasztói infláció a januári 7,1 százalékos, 11 éves rekord után tovább növekszik az év második hónapjában is, elemzők szerint akár 8,5 százalékra.
Rossz évet vár a Hússzövetség
Ez év második felében a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke szerint mintegy 10 százalékkal emelkedhetnek a húskészítmények fogyasztói árai. Az elnök szerint az áremelkedések nem a húsiparosok hasznát növeli, mert a profit ma is csak a "pozitív nulla" körül mozog.
Euróövezet: 3,2 százalékkal nőtt az infláció
Az euróövezetben januárban átlagosan 0,4 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, és 3,2 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly januárban, közölték az EU statisztikai hivatalában pénteken végleges becslésként. Az eredmény azonos a január végi előzetes becsléssel.
A tervezettnél kisebb gázáremelés
Április 1-jétől átlagosan 5,8 százalékkal emelkednek a lakossági földgázárak, a nem lakosságiak átlagosan 5,2 százalékkal - közölte a gazdasági tárca. A korábbi támogatással alacsonyan tartott gázár és az azt fedező nagykereskedelmi veszteség lassan beépül a fogyasztói árba.
- címkék:
- fogyasztói ár
- gázár
- támogatás
- Magyar
- GKM
- Címkefelhő »
Infláció: az lett amit vártak
A fogyasztói árak 2008 januárjában 7,1 százalékkal voltak magasabbak, mint 2007 januárjában és 1 százalékkal nőttek 2007 decemberéhez képest. Az éves adat megegyezik az elemzői várakozásokkal.
Júniusra 5,8 százalékos infláció várható
Idén, júniusban a fogyasztói árak várhatóan 5,8 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a termelői árak pedig 4,5 százalékkal haladhatják meg a 2007 júniusi szintet - áll az Ecostat Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-Stratégiai Kutató Intézet Mikroszkóp című kiadványában.
Meglódult az infláció az euróövezetben
Az euróövezetben decemberben átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 3,1 százalékkal voltak magasabbak, mint 2006. decemberben, jelentették az EU statisztikai hivatalában szerdán végleges becslésként. Az inflációnövekedés ellen a Központi Bank tehetetlen, mert a növekedést az energia és élelmiszerárak indukálják.
Rekord infláció Szlovákiában
Egyéves csúcsra emelkedett az infláció Szlovákiában decemberben, az erősen növekvő élelmiszer- és üzemanyagárak miatt. A fogyasztói árak EU-szabvány szerint számolva átlagosan 0,3 százalékkal nőttek novemberhez képest, és 2,5 százalékkal haladták meg a 2006. decemberit, jelentették szerdán a szlovák statisztikai hivatalban. A szlovák központi bank év végi előrejelzése 1,6 százalékos tizenkét havi inflációra szólt.
Decemberben is várakozások felett az infláció
A fogyasztói árak 2007-ban átlagosan 8 százalékkal emelkedtek, decemberben 7,4 százalékkal voltak magasabbak, mint 2006 decemberében és 0,4 százalékkal nőttek 2007 novemberéhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az adat egy picit magasabb a 7,25 százalékos decemberi várakozásoknál, egész év átlagára azonban 8 százalékot vártak az elemzők.
Inflációs rekord az euróövezetben
Decemberben átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak az euróövezetben, mint 2006 decemberben, jelentette előzetes becslésként az Európai Unió (EU) statisztikai hivatala pénteken.
Még kordában a szlovák infláció
Szlovákiában novemberben átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 2,3 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly novemberben EU-szabvány szerint számolva, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban pénteken.
- címkék:
- Szlovákia
- infláció
- fogyasztói ár
- korda
- Címkefelhő »
Három százalék felett az euróövezet inflációja
Az euróövezetben novemberben átlagosan 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 3,1 százalékkal haladták meg a tavaly novemberi szintet, jelentették az EU statisztikai hivatalában pénteken végleges becslésként. November végén még csak 3 százalékos tizenkét havi inflációt valószínűsített az előzetes becslés.
Hét százalék felett a novemberi infláció
A fogyasztói árak novemberben 0,6 százalékkal nőttek októberhez képest, és 7,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A piaci elemzők novemberre ennyit vártak.
Rekordinfláció Csehországban
Novemberben átlagosan 0,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 5,0 százalékkal haladták meg a tavaly novemberit Csehországban. Utóbbi hatéves rekord, messze az elemzők 4,5 százalékos várakozása fölött, és még messzebb a cseh központi bank 3,6-4,2 százalékos előrejelzésétől, illetve 3 százalékos állandó céljától, plusz-mínusz 1-1 százalékpontos tűréssel.
Szeptemberben felgyorsult a német infláció
Németországban szeptemberben átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 2,4 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly szeptemberben, jelentették a szövetségi statisztikai hivatalban kedde. Ez két éven belül a leggyorsabb tizenkét havi inflációra vall, és ezt elsősorban az üzemanyagárakkal magyarázták a közleményben.
Rekord infláció Romániában
Romániában szeptemberben átlagosan 1,08 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 6,03 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly szeptemberben, jelentették a román statisztikai hivatalban. Az élelmiszerek gyors drágulásával magyarázva az infláció meredek emelkedését.
Rekordmélységben a szlovák infláció
Átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak augusztusban Szlovákiába, és 1,2 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly augusztusban - jelentették a szlovák statisztikai hivatalban, EU-szabvány szerint számolva. Mindegyik ütem azonos a részben felülvizsgált júliusival, és mindkét tizenkét havi ütem a legkisebb az önálló Szlovákia történetében.
- címkék:
- Szlovákia
- infláció
- fogyasztói ár
- ütem
- Címkefelhő »
Egy év alatt 8,3 százalékos volt a drágulás
Augusztusban a fogyasztói árak az előző hónaphoz viszonyítva összességükben nem változtak, 2006 augusztushoz viszonyítva pedig 8,3 százalékkal növekedtek. Idén, az első nyolc hónapban, átlagosan 8,5 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - olvasható a KSH gyorsjelentésében.
Jelentős inflációs kockázatok vannak
Nem változtak a fogyasztói árak egy hónap alatt, egyéves viszonylatban viszont 8,4 százalékkal emelkedtek júliusban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden. Az idén, az első hét hónapban, átlagosan 8,5 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában, főleg az élemiszerek árrobbanásának betudhatóan.