főemlősök

címke rss

Emberi evolúció: titkos hiányzó láncszemet mutat be a BBC

Tudomány2009.05.11, 09:08

A Daily Mail című brit lap értesülései szerint május 19-én mutatják be New Yorkban azt a leletet, amely kulcsfontosságú hiányzó láncszem az ember kialakulásához vezető evolúciós úton.

Bemutatták New Yorkban a szenzációsnak kikiáltott főemlősleletet

Tudomány2009.05.20, 11:20

Kedden délután az Egyesült Államokban bemutattak a nagyközönségnek egy szenzációsnak kikiáltott fosszíliát. A lelet egy 47 millió éves, makiszerű élőlény csodálatos állapotban megőrződött maradványa. A fosszília állapota olyan kitűnő, hogy az állat szőrzetének körvonala is kivehető, sőt az utolsó táplálékának nyomai is láthatók. A kutatók szerint ebből az állatcsoportból indult az a leszármazási vonal, amelyből a ma élő majmok, emberszabású majmok és az emberfélék is kifejlődtek.

Az új fosszilis főemlős ázsiai közös ősre utal

Tudomány2009.07.02, 09:12

A Mianmar (korábbi nevén Burma) területéről előkerült új lelet alapján az emberek, a majmok és az emberszabású majmok közös őse Ázsiában fejlődött ki, nem pedig Afrikában.

Lányszöktető galléros páviánok - hárem a vadonban

Tudomány2009.07.22, 15:20

A kutatók ma is az evolúció sok kérdésére keresik a választ. Amikor az emberré válás folyamatának "foghíjait" próbálják kitölteni, a Földünket benépesítő állatvilág életmódját, társas kapcsolatait is tanulmányozzák. Ezen belül a elsősorban a főemlősök, így az emberszabású majmok együttélésének, társas viszonyainak csoportos formáiból próbálnak következtetni a régmúlt időkben lejátszódott változásokra. A galléros páviánok nem tartoznak ugyan az emberszabású majmok közé, sajátos berendezkedésű "minitársadalmuk" tagozódásával, szokásaival mégis felkeltették a magatartáskutatók nem kis részének érdeklődését.

Már az emberek és főemlősök közös őse is használhatott kőeszközöket

Tudomány2009.08.25, 11:37

Közelmúltban előkerült leletek igazolják, hogy a csimpánzok már 4000 évvel ezelőtt is használtak eszközöket, s valószínű, hogy a főemlősök eszközhasználata már azelőtt kialakult, hogy az evolúció során az emberi vonal különvált volna. Egy a Nature folyóiratban a közelmúltban megjelent cikk szerint az emberi evolúció megértéséhez szükséges, hogy közelebb hozzák egymáshoz a főemlőskutatást és az archeológiát.

Ida mégsem volt emberős

Tudomány2009.10.26, 15:53

Ez év májusában mutattak be az Egyesült Államokban a nagyközönségnek egy szenzációsnak kikiáltott fosszíliát. A lelet egy 47 millió éves, makiszerű élőlény csodálatos állapotban megőrződött maradványa. A kutatók akkor úgy vélték, hogy ebből az állatcsoportból indult az a leszármazási vonal, amelyből a ma élő majmok, emberszabású majmok és az emberfélék is kifejlődtek. A Nature legújabb számában megjelent cikk szerint azonban ez a fejlődési vonal zsákutcába torkollott.

Új filmfelvételek alapján a csimpánzok is tudják, mi a halál

Tudomány2010.05.01, 18:40

A csimpánzok viselkedéséről készített új filmfelvételek alapján feltételezhető, hogy legközelebbi rokonaink is tisztában vannak a halál fogalmával. Erre utal többek között az, hogy a halott újszülötteket az anyák több hétig magukkal hordozzák, haldokló társukat pedig kiemelt figyelemben részesítik a csoport tagjai. A halállal kapcsolatos vallási hiedelmeik vagy gyászszertartásaik persze nincsenek, viselkedésük azonban rávilágíthat, hogy a halálhoz kötődő emberi szokások miként alakulhattak ki az evolúció során.

"A szegénység további pusztításra kényszeríti az embereket" - ötven éve védi a csimpánzokat Jane Goodall

Tudomány2010.07.08, 18:11

Ötven évvel az után, hogy a lábát Afrikába tette, Jane Goodall sürgős cselekvésre szólít: mentsük meg legközelebbi élő rokonainkat, a csimpánzokat a kihalástól! A világhírű csimpánzkutató és természetvédő nagy utat járt be fél évszázad alatt: a csimpánzok egyszerű tudományos megfigyelésétől eljutott a műholdas technológián alapuló, a helyi lakosságot aktívan bevonó környezetvédelmi tervezésig.

Egyre többször támadnak majmok az emberre

Tudomány2010.08.12, 11:57

Élőhelyeik beszűkülése okozhatja a vadon élő csimpánzok emberre irányuló támadásait Afrikában, állítja egy a The American Journal of Primatology című folyóiratban most megjelent tanulmány. Az erdők pusztítása miatt a jövőben várhatóan egyre többször alakul majd ki konfliktus a főemlősök a helyiek között.

Így nevetnek a patkányok és a delfinek - humorérzék az állatvilágban

Tudomány2010.08.20, 08:12

Van-e az állatoknak humorérzékük? Talán bizonyos értelemben van, de ezt semmiképp sem szabad összekeverni az ember ilyen képességével. Az viszont majdnem biztos, hogy egyes, fejlettebb értelmi képességű állatok nevetnek. Az utóbbi évek egyik legmeghökkentőbb felfedezése volt, hogy nemcsak a főemlősök fejezik ki kacagással a jókedvüket, hanem például a patkányok is. Persze ne gondoljunk emberi hahotázásra, csak szerény ciripelésre.