focivideók
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- angol foci
- spanyol foci
- olasz foci
- sportvideók
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ketten is a léc alá ollóztak
Másfél napon belül a japán és a dán bajnokságban is ollóztak egy-egy gólt. A J1 League-ben Marquinhos 76. perces hanyatt vetődős góljával verte a Yokohama a Sagan Tosut (2-1), míg Morten Nordstrand így csikarta ki a 2-2-es döntetlent a Nordsjaellandnek a Copenhagen ellen. A Nordsjaelland ezzel együtt két forduló után az utolsó előtti a tabellán, a Yokohama viszont húsz kört követően a második Japánban.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Szalai pontot mentett a Schalkénak
Pontot érő gólt szerzett első Bundesliga-mérkőzésén a Schalke színeiben Szalai Ádám. A magyar válogatott csatár a bajnokság nyitófordulójában az 58. percben csereként lépett pályára a Hamburg ellen, és a 72. percben pedig az ő találatával egyenlített a gelsenkircheni együttes.
Kabaréjelenetbe fulladt az év színészkedése
Egyetlen jól sikerült beszólásnak gyógyító ereje volt az egyik alacsonyabb osztályú magyar bajnokin. A közönség kommentjei alapján a földre került focista nem az első színészi akcióját követte el a találkozón, a bíró ezzel együtt készségesen kiosztotta a sárga lapot az ellenfélnek. A fetrengés ki tudja meddig folytatódott volna, ám a "Földet rá!" egy pillanat alatt feltámasztotta a játékost, aki kirohant igazságot tenni.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Így örültek Németh góljának Hollandiában
A Roda az Ajax elleni 3-0-s vereséggel kezdte el a holland bajnokságot, de a második fordulóban rögtön javított: hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Cambuurt. A Roda első gólját Németh Krisztián szerezte, s mint látható, még a pálya túlsó végéről szurkolók is majd kiugrottak a bőrükből, miután a hálóban landolt a 8 méteres lövés után a labda.
- címkék:
- Németh Krisztián
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Neymar jól ki van kimerülve
A Barcelona orvosai szerint vérszegénységben szenvedő Neymar Malajziában járt a Nike sportszergyártó rendezvényén, amelynek keretein belül a helyiekkel focizott. Az elmúlt időszakban öt-hét kilót fogyó Neymar a sokórás utazás és més időzóna miatt is rendkíül kimerültnek látszott. A Barcelona a jövő héten kezdi meg szereplését a bajnokságban, addig van ideje kipihennie magát a brazil csatárnak.
- címkék:
- Neymar
- focivideók
- FC Barcelona
- Címkefelhő »
Robben zseniális gólt lőtt, majd lepattant Ribéryről
A Bayern München az első német bajnokiján 3-1-re legyőzte a Borussia Mönchengladbach együttesét. Az első gólt Arjen Robben szerezte egy zseniális megmozdulással, majd a gólöröm közben lepattant Ribéryről.
Így trükközik Ancelotti és Zidane
A Real Madrid vezetőedzője, Carlo Ancelotti és segítője, Zinedine Zidane megmutatta a spanyol csapat egyik edzésén, hogy nem sokat kopott a tudásuk.
Minek futni, ha a félpályáról is be lehet rúgni?
Andrea Lazzari csak a 78. percben állt be az Udinesébe a Siroki Brijeg elleni Európa Liga-selejtezőn, de négy perc alatt sikerült annyira bemelegednie, hogy szerzett egy olyan gólt, amely nagy élményt okozott azoknak, akik élőben láthatták. Lazzari a félpályához közel, de még a saját térfelén kapta meg a labdát, majd felnézett, látta, hogy a bosnyákok kapusa kinn álldogál, és egyből ráívelte. A próbálkozás meghozta eredményét, a labda a hálóban kötött ki, az Udinese pedig az utolsó selejtezőkörben, miután összesítésben 7-1-gyel lépett túl a Sirokin.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Udinese
- Európa Liga
- Címkefelhő »
Csavard be, mint Ronaldinho!
Az Atlético Mineiróban szereplő Ronaldinhót a földbe döngölték a Botafogo elleni brazíliai meccsen, mire a volt aranylabdás reklamált egy nagyot, majd büntetett. Huszonegy méterről pazarul tekert a bal felsőbe.
- címkék:
- Ronaldinho
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Belesérült a taktikai utasításba
Az argentin Estudiantes edzője, Mauricio Pellegrino éppen a csapatát vezényelte a pálya szélén, amikor az egyik lendületesebb mozdulat közben kiugrott a válla. "Soha nem láttam még egy edzőt így megsérülni" - mondta később Pellegrino, akinek csapata 1-0-ra megnyerte az All Boys elleni meccset.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Ronaldo gólokkal válaszolt Mourinhónak
A Real Madrid labdarúgócsapata nyerte meg a Bajnokok Kupája elnevezésű, Miamiban rendezett nyolccsapatos felkészülési tornát, miután a döntőben Cristiano Ronaldo két góljának köszönhetően 3-1-re verte a Chelsea-t.
BL: gázolt a Zenit, szenvedett az Austria
Könnyedén jutott tovább a szentpétervári Zenit a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőben, miután 5-0-ra verte az előző idényben a csoportkörben szerepelt dán Nordsjaellandot. Az Austria Wien szerény 1-0-s előnyét is megőrizte, miután félórát emberhátrányban játszva gól nélküli döntetlent ért el az izlandi Hafnarfjördur otthonában.
Neymar beindította a Barcelona gólgyártását
Megszerezte első gólját a spanyol bajnok Barcelona labdarúgócsapatában Neymar, a brazil válogatott csatára, aki a Thailföld ellen 7-1-re megnyert összecsapáson talált be.
- címkék:
- Neymar
- foci
- focivideók
- FC Barcelona
- Címkefelhő »
A Partizan vezérszurkolója lefokozta a csapatkapitányt
Az idegenbeli 2-1-es vereség után hazai pályán is kikapott 1-0-ra a Partizan labdarúgócsapata a bolgár Ludogorectől, és a Bajnokok Ligája-kudarcot a szerb drukkerek nagyon nehezen viselték el. A meccs után az Alcatraz szurkolói csoportjának vezére, Milos Radisavljevic bemászott a pályára, és ellentmondást nem tűrően elvette Marko Scepovictól a csapatkapitányi karszalagot.
- címkék:
- foci
- Bajnokok Ligája
- focivideók
- Címkefelhő »
Neymar padlót fogott a bangkoki bemutatón
Kínos pillanatokat kellett átvészelnie Neymarnak a Barcelona thaiföldi túráján. A brazil klasszis egy ügyességi vetélkedőn vett részt az egyik szponzor showműsorán, ám számára túl nagy falat volt az egyik feladat, és a rajongók szeme láttára jókorát zakózott.
- címkék:
- Neymar
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Bődületes gólt lőtt a MU-nak a 19 éves svéd csatár
A Manchester United előkészületi mérkőzésen 1-1-re végzett a svéd AIK Solna ellen. David Moyes csapatának hátrányból kellett kapaszkodnia, a szünet után a 19 éves Robin Quaison levált védőjéről, és gyönyőrű gólt csavart a hosszú felső sarokba. Húsz perccel később egy másik 19 éves tehetség, a chilei José Henríquez közeli fejessel egyenlített.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
A kollégája büntette meg a szöglethez feljövő kapust
Az osztrák Piesendorf kapusa, Hannes Leo remek góllal zárta a Berndorf elleni meccset a salzburgi regionális kupában. Leo csapata 3-0-s vezetés után 3-2-re hagyta feljönni ellenfelét, melynek kapusa az utolsó szabadrúgásnál előremerészkedett az egyenlítésben bízva. A beadás azonban Leoé lett, ő pedig azonnal büntetett a saját tizenhatosáról.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Simon Peresz lakkcipőben sokkolta Messit
A Barcelona focicsapata az izraeli államelnök, Simon Peresz meghívására egy kétnapos békéltető túrán vett részt Izraelben. A játékosok előbb egy palesztinai gyerekkórházat látogattak meg Ciszjordániában, majd másnap egy hasonló látogatást tettek Tel Avivban izraeli gyerekeknél. Vasárnap este a Barca egy békemeccset játszott egy gyerekcsapattal, a találkozó kezdőrúgást Peresz végezte el, és kis híján telibe lőtte Lionel Messi legérzékenyebb pontját.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
A focista KO-val győzött a partjelzőnő ellen
A partjelzők számára kötelező, hogy mindig éberen figyeljenek és igyekezzenek akcióközelben lenni, ami néha nem várt veszélyt rejt magában. A brazil másodosztályban játszot Atlético Goianiense-Paraná meccsen a vendégek egyik játékosa szorongatott helyzetben előre akarta vágni a labdát, ami telibe találta a partjelzőnő arcát. Szegény asszisztens a földre csücsült a lövés után, de rövid ápolás után folytatni tudta.
- címkék:
- foci
- focivideók
- brazil foci
- Címkefelhő »
Kapuskirúgásból született gól az osztrák kupában
Őrült nagy gólt rúgott az USK Piesendorf kapusa, Leo Hannes az USV Berndorf elleni kupamérkőzésen. A salzburgi regionális sorozat (SFV-Stiegl-Cup) harmadik fordulójában a Piesendorf már 3-0-ra is vezetett, de az ellenfél a hajrára 3-2-re feljött. A 95. percben aztán Hannes lehúzott egy beívelt szabadrúgást, majd saját tizenhatosáról bevette az ellenfél kapuját, továbbjuttatva ezzel csapatát. Az SFV-Stiegl-Cup győztese a 2014-15-ös osztrák Kupa első fordulójába kvalifikálja magát.
- címkék:
- foci
- focivideók
- osztrák foci
- Címkefelhő »
Müller mesterhármast, a Bayern ötöt vágott a kupában
5-0-s győzelmet aratott a Bayern München labdarúgócsapata a negyedosztályú BSV Rehden ellen a német kupa első fordulójában.
A szenegáli bíró meccs közben ebédelt meg
Hatalmas felháborodást váltott ki az egyik bíró a szenegáli focibajnokságban, amikor megállította a játékot, hogy a Ramadán böjtjét megszegve egyen, és igyon.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Torres így lett balfácánból zseni
Fernando Torres elképesztő hadművelettel vágta ki magát egy idétlen megmozdulásából a Chelsea Milan elleni meccsén. A spanyol csatár előbb megbotlott a labdában, majd azon nyomban felpattanva kötényt adott, és egy olyan cselsorozatba kezdett, amivel majdnem a kapuig jutott. A Milan ezt az akciót megúszta, ám a meccset végül 2-0-ra elveszítette a Champions Cupon.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Csodacsel után lőtt gólt a Vasco
A Vasco de Gama félóra alatt kétgólos hátrányba került a Botafogo ellen, ám Andre duplájával gyorsan egyenlíteni tudott. A szépítő találatnál a gólpasszt adó Juninho Pernambucano egyetlen zseniális mozdulattal két védőt vert át. A feltámadás végül hiábavaló volt, a Botafogo egy újabb góllal elvitte a három pontot, és 11 kör után vezeti a brazil bajnokságot.
- címkék:
- foci
- focivideók
- brazil foci
- Címkefelhő »
Komikus öngól tette semmissé a kapus bravúrját
Edgar Hernández, a mexiói bajnokságban szereplő Veracruz kapusa összehozott egy tizenegyest a Cruz Azul elleni meccs 91. percében, hibáját azonban nyomban javította, mert kivédte Christian Giménez lövését. Sokáig azonban nem örülhetett a bravúrnak, csapattársai ugyanis vicces öngólt hoztak össze, Hugo Cid tisztázás gyanánt el akarta rúgni a labdát, de pont eltalálta Adrian Cortést, akiről a hálóba pattant a labda. Végül ez is belefért, a Veracruz 3-2-re győzött, és vezeti a tabellát.
- címkék:
- foci
- focivideók
- tizenegyes
- öngól
- Címkefelhő »
A Galatasaray edzője a közönséget szórakoztatta
Fatih Terim úgy gondolta, emlékezetessé teszi a Galatasaray-Porto meccs utolsó percét, és amikor a pályáról kiszálló labda felé tartott, látványos mozdulattal tette vissza. Terim persze könnyen trükközgetett, mivel csapata ekkor 1-0-ra vezetett, és végül győzött is. Terim annak is örülhetett, hogy csatára, Didier Drogba megúszott egy csúnya ütközést.
Drogbát elsöpörte a kapus, de mázlija volt
Az 1982-es vébé egyik legemlékezetesebb jelenete, Toni Schumacher és Patrick Batiston ütközése ugorhatott be sokaknak az Emirates-kupán játszott Galatarasay-Porto meccsen, amikor a portugálok kapusa, Fabiano letaglózta Didier Drogbát. Szerencsére a Galata elefántcsontparti klasszisa megúszta sérülés nélkül az esetet, Fabiano pedig elkerülte a sárga lapot, mivel az ütközés előtt elfejelte a labdát, így nem volt szabálytalan, csak a lendület vitte előre. A meccset egyébként a törökök nyerték 1-0-ra, a másik szombati meccsen az Arsenal 2-2-re végzett a Napolival.
Ronaldo baseball-labdával trükközött
Cristiano Ronaldo kilátogatott a Yankees-Los Angeles Dodgers baseballmeccsre, ahol játszott kicsit Yasiel Puig Valdesszel, a Dodgers játékosával. Mindketten dekázgattak baseball- és focilabdával is.
Pirlo bűnrosszul büntetett
A Juventus szétlövésben kikapott az Evertontól az első amerikai turnéállomásán. A rendes játékidő 1-1-re végződött, a szétlövésben az angolok voltak jobbak, Andrea Pirlo viszont a kaput sem találta el. A meccsen fantasztikus gólt szerző Asamoah elé a 11-eseknél beszaladt egy drukker, aki gyengén középre helyezett.
Az ostoba kapus világrekordot dönthetett
Könnyen lehet, hogy világrekordot állított fel a svéd másodosztályú Örgryte kapusa, Peter Abrahamsson, akit a Hammarby elleni bajnokin a negyvennegyedik másodpercben állított ki a bíró. Abrahamsson meglehetősen buta módon szedte össze a kiállítást, bőven a 16-oson kívül ugyanis beleöklözött a labdába, és csak akkor esett le neki, milyen rosszul döntött, amikor a piros lappal szembesült. Csapata az emberhátrány ellenére az 59. percig tartotta magát, de végü 3-0-ra kikapott.
- címkék:
- foci
- focivideók
- svéd foci
- Címkefelhő »
Újabb bődületes hiba kiált videobíróért
A mexikói Pachuca védője hatalmas gólt lőtt a Tijuana ellen, ám a kapufáról levágódó labda hiába járt jócskán a hazai gólvonal mögött, ezt a bíró és segítői sem látták. Jorge Estrada gólja nélkül maradt a Tijuana 1-0-s vezetése, a hazai csapat meg is nyerte a meccset, ezzel negyedik a mexikói bajnokságban.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Rugózással vallott klubhűséget
Juan Zuniga furcsa kalandja a Napoli-meccsen.
- címkék:
- focivideók
- SSC Napoli
- Címkefelhő »
Messi oktatott Lengyelországban
Neymar ugyan bemutatkozott a Barcelonában, de a meccs egyelőre még egyértelműen Lionel Messiről szólt. Az argentin zseni szokása szerint trükközgetett, gólt is lőtt, talán a győzelmet is kicsikarta volna a Lechia Gdansk ellen, ha nem cserélik le a 76. percben. Neymar a 79.-ben érkezett, így a két dél-amerikai nem játszott egyszerre a 2-2-re végződő meccsen.
Suárez a körmét rágta, Coutinho szólógólt lőtt
A Thaiföldön edzőtáborozó Liverpool Coutinho remek szólógóljával szerzett vezetést (végül 3-0-ra nyert), a kispadon ücsörgő Luis Suárez pedig unott fejjel a körmét rágta. Az uruguayi csatár talán azon morfondírozott, hogy a Vörösök miért is nem fogadták el az Arsenal 40 millió fontos ajánlatot.
A lemaradó kapus senkinek nem hiányzott
Sem a fotósoknak, sem az Ajax-játékosainak nem tűnt fel az AZ Alkmaar elleni Szuperkupa-döntő előtt, hogy a csapatképhez odaálló focisták csak tízen vannak. A kapus, Kenneth Vermeer ugyanis elkolbászolt, és csak akkor került elő, amikor a kép már elkészült. Vermeer remélhetőleg a meccs utáni fotózásnál már jobban figyelt, csapata ugyanis végül hosszabbítás után megnyerte a döntőt, pedig a 67. percben még 0-2-re állt.
Kiütéssel nyert a Barcelona
Már a hatodik percben 2-0-ra vezetett, végül meg sem állt hétig a Barcelona a Valerenga elleni, norvégiai felkészülési meccsén. Gerardo Martino csapata gólt sem kapott, jöhetnek a nagyobb kihívások.
- címkék:
- focivideók
- FC Barcelona
- Címkefelhő »
De Jong álomgólt lőtt, a Milan nyert
Robinho és Nigel De Jong góljával már 2-0-ra vezetett az AC Milan a Valencia otthonában, a Mestalla-stadionban a Guinness Nemzetközi Bajnokok Tornáján, ám végül csak szűken nyert, miután Parejo szépített. A meccs legszebb momentuma toronymagasan De Jong bal felsőbe csapódó lökete volt. A Milan augusztus negyedikén New Yorkban meccsel majd a Chelsea-Inter győztesével.
Szalaiék strandröpivel készülnek
Rendhagyó edzést tartott a Schalke 04 focicsapata, Szalai Ádámék starndröplabdázással készültek a bajnoki rajtra.
- címkék:
- Szalai Ádám
- focivideók
- Schalke 04
- Címkefelhő »
Guardiolát felhúzta a német riporter
Josep Guardiola otthagyta a német riportert, aki a Barcelona elleni felkészülési meccset követően Tito Vilanováról kérdezgette.
Így reformálja meg Guardiola a Bayernt
A Bayern München felkészülési meccsen 2-0-ra verte a Barcelonát, a mérkőzésről készített taktikai videó pedig felkerült az internetre. Ezen jól látni, hogy Josep Guardiola, a bajorok vezetőedzője a 4-1-4-1-es taktikát próbálja ráerőltetni a csapatra, és remekül is működött a letámadásos taktika, amelyben sokszor Arjen Robben volt az előre tolt ék. Az elemzés készítője számos apró taktikai elemet is kiemel.
Ronaldinho is megirigyelte volna a nagyon flegma gólt
Pazar góllal indult a Lyon és a Real Madrid felkészülési mérkőzése, a 20. percben Clément Grenier a jobbról érkező labdát nem is nézte, viszont nagyon laza mozdulattal a kapu jobb oldalába küldte. A hasonló mozdulat Ronaldinho egyik védjegye, a brazil klasszis gyakran meghúzza, hogy a labdát nem is abba az irányba passzolja, amerre néz.
Gól skorpiórúgásból
Az Inter játékosa, Fredy Guarin fantasztikus mozdulattal lőtt gólt a Vicenza elleni felkészülési mérkőzésen.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Ibra suta cseléből ölelkezés lett
Zlatan Ibrahimovic a brazil Ronaldo kedvenc cselét akarta bevetni a PSG Hammarby elleni felkészülési meccsén. Ügyetlenkedett, eladta a labdát, majd lendületből nekiment Daniel Theorinnak, akit bocsánatkérőn átölelt. Bár az Ibrakadabra elmaradt, a PSG így is nyert 2-0-ra Chantome és Ongenda góljaival.
Ronaldo eltörte egy kisfiú kezét
Cristiano Ronaldo lövése eltörte egy 11 éves angol gyerek csuklóját, a kisfiú cserébe kapott egy aláírt Real Madrid-mezt.
- címkék:
- Cristiano Ronaldo
- focivideók
- Címkefelhő »
Vége a trükkös szabadrúgásoknak
Szabadrúgásoknál mindkét fél részéről megy az agyalás, a rúgójátékos és a kapus is arra hajt, hogy túljárjon a másik eszén. Ráadásnak még ott a sorfal is, amely lehet hasznos, de kártékony is kapus szempontból, egy szétugró sorfal ugyanis csak zavart okoz, de a labda útját nem fékezi. A trükkös lövők gyakran használják ki, hogy a sorfal felugrik, és alattuk rúgják el laposan a labdát, de a brazil Figueirense stábja ennek hatástalanítására is kidolgozott egy módszert.
- címkék:
- foci
- focivideók
- brazil foci
- Címkefelhő »
Rooney feje a Chelsea-busz után futott
Az Arsenal ázsiai túráján egy vietnámi Arsenal-szurkoló kilométereken keresztül futott a csapat busza után, a jutalma pedig az volt, hogy a játékosok felengedték őt. Ezt kifigurázva a Chelsea-szurkolók eljátszották ugyanezt úgy, hogy Wayne Rooney arcképét tették az egyik társukra.
- címkék:
- Wayne Rooney
- focivideók
- Címkefelhő »
Ismét megégett a ManUnited
Harmadik felkészülési mérkőzésén elszenvedte második vereségét az ázsiai túráján szereplő Manchester United labdarúgócsapata.
Ronaldo iszonyú kedves
A Real Madrid sokszor nagyképűnek és egoistának nevezett focistája megmutatta, hogy barátságos és szolgálatkész is tud lenni, amikor a Bournemouth elleni meccs előtti bemutatkozáson váratlanul megmasszírozta az előtte álló kisfiú vállát.
Klinsmann cseréjének 14 másodperc kellett a gólhoz
A házgazda USA 5-1-es győzelemmel jutott az Arany-kupa döntőjébe Salvador ellen. A Baltimore-ban 70 ezer néző előtt játszott összecsapás a 60. percben 2-1-nél még szorosnak tűnt, ám ekkor Jürgen Klinsmann sikerrel nyúlt bele a meccsbe. Az általa beküldött Eddie Johnson pályára lépése után azonnal mattolta az ellenfelet egy tökéletes fejessel. A szerda esti elődöntőkben: USA-Honduras, Panama-Mexikó.
Súlyos sérülés árnyékolta be a Chelsea négyesét
A Chelsea könnyed győzelmet aratott Kuala Lumpurban, ahol 4-1-re verte meg Malajzia ligaválogatottját. Az angol csapat góljait Traoré, De Bruyne, Lukaku és Moses szerezték. A második gólt jegyző De Bruyne nagy árat fizetett látványos góljáért, a 22 éves belga középpályás a bomba után rosszul ért földet, és hordágyon kellett levinni.
A kapus 90 méteres messzeségből szerzett vezetést
Ritkán látható potyagóllal szerzett vezetést az Incheon a Jeju otthonában a dél-koreai fociligában. A vendégek kapusa, Jung-Hyuk Kwon felívelése veszélyesen csapódott le az ellenfél kapuja elé, és végül mattolta a bénázó kollégáját, Jung-Hyuk Parkot.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Így mutatkozott be a Barcától vett Bayern-sztár
A németországi Telekom-kupán a Bayern München 4-0-ra verte a Hamburgot,a mérkőzésen bemutatkozott a Barcelonától igazolt Thiago Alcántara. A debütálásról máris készítettek egy kis videót a Bayern TV.
Jól elkutyáztak a focimeccsen
A Botafogo és a Náutico brazil bajnokit egy kutya zavarta meg, de egy kis fogócskázás után az egyik játékosnak sikerült levinnie a pályáról.
- címkék:
- focivideók
- Címkefelhő »
Ancelotti összezavarodott
Mókás jelenet tarkította a Real Madrid sajtótájékoztatóját, amikor egy újságírónő angolul kérdezett Carlo Ancelottitól. Az olasz szakember nem értette a kérdést, majd azzal vágta ki magát, hogy spanyolul tanul, ezért nem érti az angolt.
Ejtőernyővel futottak a fradisták
Nyílt edzést tartott a Ferencváros labdarúgócsapata, amelyre több száz szurkoló látogatott el. A nézők láthatták azt is, ahogy Ricardo Moniz speciális gyorsaságfejlesztő gyakorlatokat végeztet a játékosokkal, így például ejtőernyővel a hátukon sprinteltek Böde Dánielék.
- címkék:
- magyar foci
- focivideók
- FTC
- Címkefelhő »
Moyes egy ötössel javított a MU kispadján
Jesse Lingard és Danny Welbeck duplájával, valamint Robin van Persie góljával 5-1-re verte a Manchester United Sydneyben az ausztrál ligaválogatottat.
Gerrard akár a Beatles
Több nő is sikongatni kezdett Jakartában, mikor megpillantotta az Indonéziában turnézó Liverpool állócsillagát, Steven Gerrardot.
Rossi: Hat-hét játékos tudása alatt teljesített
Hiába játszott hetven percen át emberelőnyben a Budapest Honvéd, mégis 2-0-s vereséget szenvedett a szerb Vojvodina otthonában. Az Európa Liga-vereség után Marco Rossi vezetőedző nagyon csalódottan nyilatkozott.
A Bayern tartalékkapusa arcon találta Guardiolát
Vicces jelenettel indult a Bayern München labdarúgócsapatának fotózását. Az új szezonra készülő együttes tartalékkapusa, Tom Starke egy váratlan mozdulattal pont az előtte elhaladó Pep Guardiolát találta el.
Ezen még Ronaldinho sem nevetett
A Libertadores-kupa döntőjének első, paraguayi meccse után túlzás nélkül mondhatták a brazil Atletico Mineiro játékosai, hogy a közönség pokoli hangulatot teremtett a számukra. Ronaldinhót például az egyik szögletnél kövekkel dobálták meg az Olimpia szurkolói, akik végül 2-0-s győzelmet ünnepelhettek. Visszavágó egy hét múlva.
- címkék:
- Ronaldinho
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
A labdát rúgta el először
A címben szereplő állítást gyakran előrántják annak bizonyítására, hogy itt aztán szó sem lehet szabálytalanságtól, a brazil Willigton Smith azonban iskolapéldát nyújtott arra, hogy ez az érv sem megfellebbezhetetlen. A perui Alianza Huanuco csatára minden kétséget kizáróan előbb belerúgott egy jó nagyot a labdába, a mozdulat azonban folytatódott, és a Deportivo védőjének, Omar Cuyának arcában ért véget. Smith jó ideig gondolkozhat a szabályok helyes értelmezésén, miután tizennégy meccsre eltiltotta a perui szövetség.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Mihajlovic 24 éve kézzel szerzett gólt a Honvéd ellen
A Budapest Honvéd labdarúgócsapata csütörtök este Újvidéken, a Vojvodina ellen lép pályára az Európa Liga-selejtező második fordulójában. A két együttes 24 éve már találkozott, akkor a BEK első fordulójából a Honvéd jutott tovább. Sinisa Mihajlovic szerb szövetségi kapitány az akkori párharcban gólt szerzett, most azt is bevallotta, hogy kézzel.
Luft még sohasem fájt ennyire
Kedd este hihetetlen sérülés miatt állt hosszú percekig a Notts County-Galatasaray barátságos labdarúgó-mérkőzés. Az angol harmadosztályban szereplő csapat az 55. percben egy öngóllal szerzett vezetést, amit a 80. percben Burak Yilmaz kiegyenlített. A hálóból kipattanó labdát a hazaiak védője, Alan Sheehan dühösen el akarta rúgni, de helyette a földről feltápászkodó kapusát, Bartosz Bialkowskit találta fejbe. A szerencsétlen játékost hét percig ápolták, hordágyon kellett levinni, a Galata pedig Wesley Sneijder góljával végül a győztes találatot is megszerezte.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Gutorfölde kedvence sokkolta az ellenfelet
A Zala megyei másodosztályban szereplő Gutorfölde ellen már 6-0-ra vezetett a Lenti, de ez mit sem változtatott a vesztésre álló csapat kapusának az önbizalmán, aki egy erősen meglőtt szabadrúgást csukafejessel hárított. Sebők Ferenc mozdulatára azóta külföldön is felfigyeltek, a YouTube-on közel ötvenezren megnézték, pedig a negyvenegy éves kapus - aki csatár és bíró is volt már - állítja, ő már legalább ötvenszer bemutatott ilyen védést, egyszer egy tizenegyest is így hárított.
Az Arsenal hőst csinált az őrült vietnamiból
A túrázó Arsenalt hatalmas őrület fogadta Vietnamban, a csapatbusz mellett futva zakózó szurkolót az egyik focista, Olivier Giroud meg is örökítette egy videóban. Az ő bukásán jóízűt röhögtek a PL-focisták, egy másik helyi drukker viszont belopta magát a szívükbe. Ő ugyanis 15 percen keresztül rohant mellettük, hősiesen tartva a busz által diktált tempót. A motoros segítséget is kapó fanatikus végül be tudott ugrani a buszba, és óriási ünneplést kapott a focistáktól. A klub egy Wojciech Szczesny által kommentált videóval és a honlapján közzétett fotóval is elismerte a teljesítményét.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Arsenal FC
- Címkefelhő »
Hiába csókolgatta a kapufát a haiti kapus
Salvador labdarúgó-válogatottja hihetetlen mérkőzésen 1-0-ra nyert Haiti ellen, és továbbjutott az Egyesült Államokban zajló Arany-kupán. A ki-ki mérkőzésen a salvadori Rodolfo Antonio Zelaya két kapitális hibából csak kapufáig jutott, majd büntetőt is rontott, de Frandy Montrévil védését követően csak begyötörte a győztes gólt.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Arany-kupa
- Címkefelhő »
Dupla kapufa segített a Metalurg Donyecken
Az ukrán labdarúgó-bajnokság nyitófordulójában a Metalist Harkiv 1-0-ra nyert a Metalurg Donyeck ellen. A mérkőzés legnagyobb helyzetét a hazaiak hagyták ki, egy 16 méteres, megpattanó lövés a jobb kapufáról a gólvonalra, onnan pedig a lécre pattant, de hiába érkezett Marko Devic, az eszmélő Jurij Pankiv kapus merész vetődéssel szögletre mentett.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Nagyon megjárta az Arsenal buszát üldöző vietnami
A Vietnamba megérkező Arsenal focicsapatát lelkes rajongótábor fogadta, a legvérmesebb szurkolók kitartóan futottak az együttes busza mellett. Olivier Giroud telefonjával vette az ázsiai fociőrülteket, így azt is sikerült elkapnia, ahogy az egyikük hatalmasat zakózik. Az arcra esést óriási üdvrivalgás fogadta a buszon, Giroud pedig üvöltve ünnepelte, hogy elcsípte a pillanatot.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Arsenal FC
- Címkefelhő »
Varázsolt a gutorföldei Higuíta
A Gutorfölde kapusa, Sebők a Lenti elleni idegenbeli meccsen, 6-0-s hátrányban csukafejessel védett. Szépségdíjas alternatíva René Higuíta skorpiórúgásos védésére. Gutorfölde a 2012/13-as idényben a zalai megyei első osztály legsportszerűbb csapata volt.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Kapus lőtt bombagólt Brazíliában
Rogerio Ceni kollégái rettegnek, mikor a labda mögé áll egy-egy pontrúgásnál. A Sao Paulo kapusa vasárnap a Vitória elleni brazil bajnokin lőtt parádés gólt, ezzel egyenlített a csapata 2-2-re. Ceni bánatára azonban Maximiliano Biancucchi a Vitória javára döntötte el a meccset az 56. percben. Ceni már 51 bajnoki gólt lőtt pályafutása során, ezzel akár középpályásnak is beillene.
- címkék:
- Rogerio Ceni
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Szalai villámgólt lőtt, Huntelaarnak tapsoltak
Szalai Ádám már a második percben eredményes volt az alsóbb osztályú Aachen elleni felkészülési meccsen, amelyen 6-1-re diadalmaskodott a Schalke. A meccs legszebb gólját Huntelaar szerezte, 4-0-nál a csereként beállt holland sztár egy remek lövőcsel után volt eredményes. Szalai a 61. percig volt a pályán.
A szakállas skót durva kapásgólt lőtt
A 27 éves Adam Moffat korábban az LA Galaxy és a Portland ellen is óriási gólt vágott az MLS-ben, most pedig az NE Revolution következett, amely ellen egy kifejelt labdát bombázott kapásból a hálóba a Houston kiválósága.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Forlán szögletgóllal büntette a Fluminensét
Diego Fórlán két góllal segítette győzelemhez az Internacionalt a brazil bajnokságban. Az uruguayi csatár előbb egy nagy védelmi hibát használt ki, majd szögletből csavart a kapuba. Csapata 3-2-re nyert a Fluminense otthonában, és feljött a második helyre. A 34 éves Forlán öt bajnokin öt gólnál tart.
- címkék:
- Diego Forlán
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Moyes vereséggel debütált a MU kispadján
A thaiföldi All Star-válogatott 1-0-s győzelmet aratott az az új vezetőedző, David Moyes irányította Manchester United labdarúgócsapata felett a Bangkokban rendezett barátságos mérkőzésen.
Messi összetörte egy kisfiú szívét
Lionel Messi nem vett részt egy VIP-rendezvényen, ezzel gyakorlatilag összetörte egy kilenc éves amerikai kisfiú szívét - állítja a fiú apja.
- címkék:
- Lionel Messi
- focivideók
- Címkefelhő »
Az év sarkazása sem volt elég a PSG ellen
A francia Paris Saint-Germain labdarúgócsapata a Sturm Graztól elszenvedett vereség után 2-1-re nyert a Rapid Wien elleni felkészülési mérkőzésen. Az osztrákok gólját Christopher Trimmel egy megismételhetetlen sarkazással szerezte.
- címkék:
- foci
- focivideók
- PSG
- Rapid Wien
- Címkefelhő »
Szalaiék 70 méterről kaptak gólt
A Salzburg felkészülési meccsen 3-1-re legyőzte a Schalke együttesét. Az osztrákok egyik gólja közel 70 méterről született, a németeknél Szalai Ádám egy félidőt kapott, a Salzburg kapuját pedig Gulácsi Péter védte.
Térdsérülést okozott a szaltós gólöröm
3-1-es győzelmet aratott az Internacional labdarúgócsapata az América Mineiro ellen a brazil kupa 3. fordulójában. A hazaiak cserejátékosa, a Diego Forlánt váltó Maurides a 89. percben szép fejessel állította be a végeredményt, de a gólörömbe hiba csúszott, és a támadó szaltózás közben térdsérülést szenvedett.
- címkék:
- foci
- focivideók
- brazil foci
- Címkefelhő »
Egy kisfiú teremtett pokolt a PSV-stadionban
A holland ligára és a BL-selejtezőre készülő PSV Eindhoven a másodosztályú városi rivális FC Eindhoven ellen játszott felkészülési mérkőzést. A sima 3-0-s győzelmet páratlan szurkolás kísérte a lelátón, egy kissrác az apja nyakában ülve dirigálta a B-közepet. A PSV legközelebb vasárnap a Huszti Szabolcsot foglalkoztató Hannover ellen lép pályára.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Történelmi törpesiker zseniális öngóllal
Az örmény FC Sirak biztosan jutott tovább a BL első selejtezőkörében, miután az otthoni 3-0 után csak 1-0-ra kapott ki a San Marinó-i Penne ellen. A visszavágó egyetlen gólja már a második percben megszületett, az egyik vendégvédő higgadtan verte át saját kapusát. A hazaiak fennállásuk során először tudtak megnyerni egy nemzetközi kupameccset.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Szabicsék lefocizták a PSG-t
Az osztrák Sturm Graz felkészülési mérkőzésen 3-1-re legyőzte a francia bajnok PSG-t. Szabics Imre a 62. percben állt be a grazi meccsen, amely Laurent Blanc vezetőedző első PSG-s találkozója volt.
Zelaya duplája pontot ért Salvadornak
Honduras győzelemmel kezdett az Egyesült Államokban zajló Arany-kupán, a CONCACAF régió kétévente sorra kerülő tornáján, miután 2-0-ra nyert Haiti ellen. Salvador nem bírt Trinidaddal.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Arany-kupa
- Címkefelhő »
Nézni is fáj az agyament focit
Az olimpiai programba még nem kérte magát a bubifoci, pedig látványos, amint egy buborékban futkorászva esnek-kelnek a játékosok.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Magyar gól a BL-döntős focicsapatban
A Bajnokok Ligája-döntős Borussia Dortmund egy jótékonysági mérkőzésen 9-1-re legyőzte a Sat. 1 Helden am Ball alkalmi csapatát, a Bundesliga-ezüstérmes kilencedik gólját Bajner Bálint szerezte.
Az amatőr focista ellopta a show-t a négygólos Messi elől
Hiába szerzett négy gólt a chicagói jótékonysági meccsen Lionel Messi, nem a négyszeres aranylabdás, hanem Matt Eliason volt az ünnepelt hős.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Szalai 16 méterről lőtte első gólját
Már videó is van Szalai Ádám első Schalke-mezben szerzett góljához, a német ötödosztályú Villingen elleni felkészülési meccsen 16 méterről laposan lőtt a jobb alsóba. Látszik, hogy jóban van új társaival, a találat után három gelsenkirchenit is látványosan megölelt. A gól előtt adott egy gólpasszt is, a Schalke 5-0-ra nyert.
- címkék:
- Szalai Ádám
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Ribéry szakállas vicce a Bayern edzésén
Franck Ribéry és Diego Contento bevetette a klasszikus trükköt a Bayern München edzésén, amikor Gianni Bianchi fizioterapeuta mögé négykézláb beállt a francia szélső, a német védő pedig átlökte rajta Bianchit.
A legextrémebb sörnyitás, amit valaha láttunk
Számtalan módszer van arra, hogy kinyissuk a sört, ha nincs kéznél a célszerszám, de a chilei Matías Antunez egy eddig még nem látott ötletet talált ki. A valószínűleg focirajongó Antunez ugyanis ollozó mozdulattal rúgta le a kupakot az üvegről, ami elég látványosra sikerült, ráadásul sem a lábának, sem az üvegnek nem lett baja.
- címkék:
- foci
- focivideók
- sör
- Címkefelhő »
A nyár leghülyébb gólja
A dél-koreai első osztályban a Jeonbuk-Seongnam meccsen a vendégek 2-0-ra vezettek, amikor egy ápolás után a hazaiak vissza akarták adni a labdát, de a korábbi Middlesbrough-csatár, Lee Dong-Gook úgy ívelt a kapushoz, hogy átszállt felette, és a kapuban kötött ki. Mivel játékban volt a labda, így megadták a gólt. A Jeonbuk még egyenlített is, a Seongnam azonban a végén lőtt még egy gólt, így 3-2-re győzött.
- címkék:
- focivideók
- Címkefelhő »
Edzőmeccsen is nagy a nyomás a Fradinál
Felkészülési mérkőzésen 4-1-es győzelmet aratott a Ferencváros labdarúgócsapata a másodosztályú Vasas ellen. A zöld-fehér edzője, Ricardo Moniz elégedettebb volt, mint a legutóbbi, Szekszárd elleni meccs után, és azt mondta, próbajátékosok közül látni, hogy ki az, aki elbírja viselni azt a nyomást, ami a Fradival jár.
Neymar nem bír leszokni a nagy gólokról
Lionel Messi és Neymar a következő idényben egymás mellett fognak játszani, most viszont ellenfelek voltak egy perui jótékonysági gálameccsen. A Konföderációs Kupa legjobbjának választott Neymar a tornán is csak nagy gólokat lőtt, és ezt a szokását most is megtartotta, nagyjából 40 méterről ívelt a kapuba laza mozdulattal. A meccset, amelyen többek között Eric Abidal, Javier Mascherano, Daniel Alves és Ezequiel Lavezzi is pályára lépett Messi csapata nyerte meg 8-5-re.
- címkék:
- Lionel Messi
- Neymar
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Férfias bombagól az amerikai nőifutball-ligában
Lauren Cheney óriási góljával szerzett vezetést, végül 2-0-ra nyert a Kansas City nőifutball-csapata a Portland Thorns ellen az amerikai női liga nyolccsapatos profi bajnokságában.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Fel akarták gyújtani a Bolgár Labdarúgó Szövetség székházát
Tizenöt bolgár futballszurkolót vettek őrizetbe Szófiában azok közül, akik megrongálták és fel akarták gyújtani a Bolgár Labdarúgó Szövetség székházát.
Ilyen gólt is ritkán látunk
Az U20-as világbajnokságon Mexikó 4-1-re verte Malit, a győztes csapat egyik gólját Jesús Escoboza úgy lőtte, hogy előtte leesett a cipője.
- címkék:
- focivideók
- Címkefelhő »
Del Bosquénak a folyosón jutott eszébe a nyerő taktika
Vicente del Bosque furcsa húzása miatt jöttek ki késve a második félidőre a spanyolok a Konföderációs Kupa elődöntőjében. Az olaszok jobban fociztak az első félidőben, és a vezető gólhoz is közel jártak, a spanyol szövetségi kapitánynak volt oka a fejmosásra a szünetben. Azt nem tudjuk, hogy az öltözőben mi hangzott el, de útban a pályára támadt még egy ötlete a szakembernek, és elő is adta Iniestáéknak.
Lebirkózták a pályáról az időhúzó focistát
Nem jött be a Sanghaj Senyua focistájának az időhúzó fetrengés a Vang Suting elleni kínai bajnokin. Matt McKay a felvétel alapján alaposan rájátszott az egyik ütközésre, mire az ellenfele bepöccent, és leráncigálta a pályáról. Az oldalvonal mellett látványos birkózás, majd lökdösődés kezdődött, a bíró pedig második sárgával leküldte az igazságosztó Senyua-játékost.
- címkék:
- foci
- focivideók
- Címkefelhő »
Brazília kiszenvedte a döntőt a Konföderációs Kupán
Elsőként a házigazda brazil labdarúgó-válogatott jutott a Konföderációs Kupa fináléjába, ugyanis a szerdai elődöntőben egy hajrában szerzett góllal 2-1-re legyőzte Uruguayt.
Így verte a Vidi a Steauát
Marco Caneira 62. percben szerzett góljával legyőzte a Videoton a román bajnok Steaua Bucurestit az ausztriai Jenbachban. A fehérvári csapat a Mladost Podgorica elleni, július negyediki hazai Európa Liga-selejtezőre készül.
Sarapova a combján táncoltatta a labdát
A világranglistán harmadik Marija Sarapova a pihenőnapján sportágat váltott a wimbledoni tenisztornán. Az első kört kétszettes győzelemmel teljesítő orosz klasszis a stábjának tagjaival dekázott az egyik teniszpálya mellett, és feltűnő hozzáértéssel terelgette a focilabdát. A harmadik körben szerdán a portugál De Brito vár rá.
- címkék:
- Marija Sarapova
- tenisz
- focivideók
- Címkefelhő »
Balotelli nem bírt csapattársával
Mario Balotelli hiába próbálta meg átverni Gianluigi Buffont a Konföderációa Kupa elődöntőjére készülő olasz válogatott edzésén. A Milan 22 éves csatára alaposan megmozgatta a 35 éves kapust, aki azonban győztesen került ki a párharcból.