fizika

címke rss

Kimagasló magyar siker a 41. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián

Tudomány2010.07.28, 09:04

Kiemelkedő eredményt ért el az ötfős magyar csapat a 2010. július 17. és 25. között Zágrábban megrendezett 41. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián, ahol a magyar diákok három arany- és két bronzéremmel a 6. helyen végeztek az országok közötti nem hivatalos versenyben.

Elkészült az aktív, a testünket és a környezetet figyelő ruha alapanyaga

Tudomány2010.07.14, 11:10

Környezetükkel aktív kapcsolatot fenntartó szövetszálakat fejlesztettek ki amerikai kutatók. A kísérleti szövetszálak akusztikus hatásokat fognak és adnak, azaz hallanak és zajokat bocsátanak ki.

Fura színekben tündöklő pókháló - a nap tudományos képe

Archívum2010.07.13, 08:59

Sárga és rózsaszín árnyalatokban tündököl a pókháló, a rajta szóródó napfény által létrejött diffrakciós jelenség révén. Látványos fotó a 10 centiméteres hálón megfigyelhető fénytüneményről.  

Földi kísérletben utánozták a csillagkeletkezést

Tudomány2010.07.12, 09:26

A fizika többi ágával szemben a csillagászat egyik előnye az, hogy olyan körülmények között tanulmányozza az anyagot, melyek laboratóriumban nem valósíthatók meg. Néha azonban éppen földi kísérletek segítenek a csillagászoknak. Legutóbb a Danial Wolf Savin vezette nemzetközi elméleti-kísérleti munka vitt még közelebb a csillagok keletkezésének megértéséhez.

Tükrök helyett ágyúval gyújtotta fel a római hajókat Arkhimédész

Tudomány2010.06.30, 09:51

Arkhimédész, a neves görög feltaláló a legenda szerint tükrök segítségével gyújtotta fel a városát támadó hajókat. Az utóbbi kutatások szerint azonban gőzágyúkat és gyújtólövedékeket használt az ókori fizikus.

Kétszáznegyvennel acélfalnak - ahogy még nem láttuk a golflabdát

Tudomány2010.06.14, 11:19

A szabványos golflabda 4,2 centiméter átmérőjű, és a filmen egy ezredmásodpercnél rövidebb idő alatt teszi meg ezt a távolságot. Az itt látható ütközés is körülbelül ennyi ideig tart. Az acéllemezzel nem sok történik azonkívül, hogy egy kicsit elfordul, a labda viszont úgy viselkedik, mintha részei önállósítani akarnák magukat, és szilárd test létére egy rövid ideig szétfreccsenő folyadék benyomását kelti.

Így még soha nem láttunk buborékot - szuperlassítású videókat mutattak be anya-, leány- és unokabuborékokról

Tudomány2010.06.09, 20:36

Egy buborék szétpattanása egyszerű dolognak tűnik. A jelenség azonban összetettebb az eddig gondoltnál. A folyadékfelszínen úszó nagy buborékok ahelyett, hogy egyszerűen eltűnnének szétpukkadásukkor, kisebb buborékokból álló körfüzért hagynak maguk után. Ez a viselkedés egy konyhai mosogatóban éppen úgy előfordul, mint az óceánokon. Képes-filmes beszámoló.

Szupernehéz elemmel bővítették a periódusos rendszert

Tudomány2010.04.09, 11:33

Orosz fizikusok sikeresen előállították a periódusos rendszer eddig ismeretlen, második legnehezebb elemét. A 117-es sorszámú, átmenetileg ununseptiumnak nevezett elem készítése magfizikai bravúrnak számít, és igazolja a feltételezést, hogy a gyorsan lebomló szupernehéz elemek között úgynevezett stabilitási szigetek létezhetnek.

Kiderült, hogy egyszerre sétál és fut az elefánt

Tudomány2010.02.12, 09:27

A legtöbb állatnál a futás szökkenéseket tartalmaz. Az elefántok esetében azonban a nagy tömeg lehetetlenné teszi, hogy a levegőbe emelkedjenek. Ezek az állatok másképpen futnak, mint a kisebb testű négylábúak. Hogyan?