Fidesz-frakció

címke rss

Őszig mindenképp elfogadják az elcsúszott jegybanktörvényt

Itthon2012.06.04, 13:49

A Fidesz frakcióvezetője azt nem tudta megmondani, hogy pontosan mikor dönthet az Országgyűlés a jegybanktörvényről, miután ma Varga Mihály kérésére levették a napirendről, de mindenképpen szeretnének vele nyáron végezni. Rogán Antal azt is elmondta, eddig az Európai Bizottság bírálata szerint módosították a jegybanktörvényt, de most az Európai Központi Bank újabb kritikát fogalmazott meg.

Lázár: A dohánymultik sportot űznek a szembenállásból

Itthon2012.03.05, 19:12

A Fidesz frakcióvezetője szerint egyes üzleti körök és lobbicsoportok politikai kérdésként akarják beállítani a trafiktörvényt, holott ők is részt vettek az előkészítésében. Lázár János szerint a dohányipari multicégek jelenlegi pozícióikat kívánják megőrizni azzal, hogy ellenállnak a törvénynek.  

Szimpátiatüntetés vezette fel a kormánypártok egri frakcióülését

Itthon2012.02.08, 20:57

A zárt frakcióülésre érkező fideszes és KDNP-s képviselőket mintegy ötvenen fogadták skandálva és éljenezve a hidegben. Az első napon akár éjfélig elhúzódhat az ülés, amelyen miniszterelnök az elmúlt a közelmúlt eseményeiről tájékoztatja a frakciót.

Lázár János: Leghamarabb nyáron változhat a kormány összetétele

Itthon2012.01.04, 15:01

"Nem lesz államcsőd" - jelentette ki az fn.hir24.hu-nak adott, szerdán közzétett interjújában Lázár János, aki szerint egyelőre nem lesz személycsere a kormányon belül. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, a párt 2014-ben is Orbán Viktorral fut neki a választásoknak, aki szerinte "ma az egyik erőssége Magyarországnak".

Csóti Györggyel egészül ki a Fidesz parlamenti frakciója

Itthon2011.12.08, 21:27

Az alkotmánybírává választott Balsai István helyére ül be a volt MDF-es képviselő, korábbi zágrábi magyar nagykövet.

Népszabadság: Új adó jöhet az eva helyett

Gazdaság2011.11.05, 17:02

Fideszes és KDNP-s politikusok is azt valószínűsítik a Népszabadság információ szerint, hogy új adónem lép az eva helyébe. Az eva kérdésében konfliktus alakult ki a nemzetgazdasági miniszter és a Fidesz-frakció között. A Fidesz frakciója hétfői ülésén fogja kialakítani álláspontját a kérdésben.

Kövér vagy a Fidesz nélkül nincs frakciója Gyurcsánynak

Itthon2011.10.25, 10:48

Új frakciót akarnak alapítani a Gyurcsány Ferenc vezetésével az MSZP-ből kilépett politikusok, de ezt megakadályozhatják a parlamenti szabályok, és az MSZP is próbál védekezni ellene. Gyurcsányék egy 1996-os esetre hivatkoznak, amikor az MDNP kivált az MDF-ből, a szocialisták és egy vezető kormánypárti politikus szerint azonban most egészen más történt: nem az MSZP szakadt ketté, hanem Gyurcsányék önként távoztak a pártból.

A rendszerváltás előtti vezetők kiemelt nyugdíjainak megvonását vizsgálja a Fidesz

Itthon2011.10.13, 16:59

Az 1956-os szervezetek működésére és a megtorlások áldozataira fordítaná Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő az 1989 előtti rendszer egykori vezetőinek kiemelt nyugdíját. A képviselő szerint elfogadhatatlan, hogy az 56-osoknak járó nyugdíjkiegészítés mértéke a Gyurcsány-kormány döntése miatt évek óta nem emelkedik.

Új konzervativizmust képvisel a Fidesz Lázár János szerint

Itthon2011.10.04, 15:26

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Die Welt nevű német lapnak adott interjúban érthetetlennek nevezte, hogy miért kérdőjelezi meg bárki is Orbán Viktor miniszterelnök demokratikus elkötelezettségét. Lázár képtelenség, hogy a volt kormányfők rács mögé juttatása érdekében visszamenőlegesen módosítsanak törvényeket, szerinte azonban az államadósság növekedésének felelősein számon kell kérni a történteket.

"Odasimogatott" a fideszeseknek a kormány döntéseit magyarázó Orbán

Itthon2011.07.12, 16:56

Nyugtatta, lelkesítette a frakciót, valamint dicsérte a kormánypárti képviselők munkáját Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-frakció munkáját értékelő keddi beszédében. A frakció keddi ülésén részt vevő képviselők az [origo]-nak azt mondták, Orbán "odasimogatott" a képviselőknek, és elismerte, hogy a kormány nem mindig átláthatóan alkot új törvényeket. A miniszterelnök szerint érezhető az igény, hogy létrejöjjön egy Fideszen kívüli politikai alternatíva.