festészet

címke rss
Frida Kahlo - akit egy busz és legnagyobb szerelme is megnyomorított

Frida Kahlo - akit egy busz és legnagyobb szerelme is megnyomorított

Magdalena Carmen Frida Kahlo y Calderón az 1900-as évek elején született Mexikóváros külvárosában, a mára méltán híres Kék Házban. Négy lány közül a harmadikként jött világra. Viszont Kahlo nővéreknek egyáltalán nem volt idillikus a gyerekkora: a művésznő egy visszaemlékezésében két okból is nagyon, nagyon szomorúnak írta le a gyermekkorát: egyrészt szülei gyakran betegeskedtek, másrész a házasságuk sem volt valami boldog - amit nyilván a gyerekek is érzékeltek.

Különleges virágfestészeti tárlat nyílt Budapesten

Tudomány2023.06.15, 19:33

Június 7-én nyílt meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban az a különleges virágfestészeti tárlat, amely Kopiás Gabriella festőművész botanikai tárgyú kompozícióit mutatja be. A tárlaton a virágfestészet mindkét ágát felölelő olyan műalkotások tekinthetők meg, amelyek jól reprezentálják a nagy múltú botanikai festészet szinte teljes körű palettáját.

300 millióért kelt el Rippl-Rónai egyik festménye

Kultúra2022.12.19, 23:17

Rippl-Rónai József A geszti kastély kertjében című festménye 300 millió forintos leütésével megdöntötte a festő eddigi életműrekordját a Virág Judit Galéria téli árverésén hétfő este Budapesten. A 1912-ben készült kép ezzel az összeggel Csontváry Titokzatos szigete után a második helyre került a magyar aukciós rekordok listáján.

Megrázó vallomást tett Som-Balogh Edina

Tévé2022.12.17, 15:13

Meglepő őszinteséggel mesélt édesanyja haláláról Som-Balogh Edina, aki a gyásznak és a traumának köszönheti, hogy sikeres festő lett, ugyanis anyukája emlékére kezdett el újra mélyebben foglalkozni a művészettel. Az egykori szépségkirálynő és színésznő a Palikék Világában mesélt az elmúlt időszakról és arról, milyen nehéz volt számára az édesanyja elvesztése.

A téma: Isten

She2022.10.25, 07:32

Újra és újra eszembe jut a tegnapi pályázat szövege, amit csak úgy futtában olvastam végig. Nem hagy nyugodni. Soha nem próbálkoztam még csak hasonlóval sem, mindig saját magamnak festettem, a saját örömömre, azért, mert szeretek festeni. Azért, mert így adom ki magamból, ami éppen kínoz, és azt is, ami boldoggá tesz. A lelkem lenyomatát viszem fel a vászonra, ami hol sötétebb, hol élénkebb színekben tündököl. 

Som-Balogh Edina beváltotta elhunyt édesanyjának tett ígéretét

Life.hu2022.04.27, 15:09

Som-Balogh Edina megnyitotta első kiállítását, melyen saját festményeit mutatta be. 

Weisz Fanni olyan dolgot árult el magáról, amiről eddig csak kevesen tudhattak

Tévé2022.03.03, 18:03

Weisz Fanni aktívan használja a közösségi média felületeket, sok dolgot meg is oszt a nyilvánossággal, de erről a hobbijáról eddig nem beszélt.

Hív a vasút! Vár a MÁV! No meg az erdő, a vászon és a gitárjáték - Interjú Talabér Angelikával

Life.hu2022.01.29, 19:08

Zakatol a vonat, csattognak a kerekek a Déli pályaudvar és Győr között. Talabér Angelika, a csinos kalauzhölgy ki tudja, hány éve kéri már ezen a vonalon a jegyeket. Nekem gombócból is sok lenne. Amikor pedig nem a vonaton lyukasztja a jegyeket, gyönyörűen fest, zenél, és remek fotókat készít. 

Elképesztő alkotásokat rejt egy újlipótvárosi bérház - Így él és dolgozik a bohém művészházaspár, Gyula és Thea

Life.hu2022.01.04, 18:04

Amikor Theáékhoz indultam, még elképzelésem sem volt arról, hogy hová is csöppenek. Hogy merőben meg fog változni a művészetről alkotott képem. Újlipótváros egyik régi bérházába lépve a csodás csigalépcsőkön felfelé menet egy különös, misztikus világba érkeztem. Ahol Komish Gyula és Iam Thea alkotnak annyira eltér a megszokottól, hogy percekig csak ámultam és bámultam. Pazar enteriőrrel és mennyei kávéval vártak. Nem tagadom, azonnal levettek a lábamról.

Újragondolt festészet: Travis Chapman kulturális mérföldköveket ábrázol egy jó nagy csavarral - Galéria

Life.hu2021.12.30, 19:13

A festészet, a szobrászat, a múzeumok mindig valamilyen elvont, magas művészet hordozójaként jelennek meg lelki szemeink előtt. Valami bonyolult, nehezen értelmezhető, de csodálatos dologként. Az alábbi művész azonban újragondolta a festészetet, és alkotásaival humoros megközelítésben ábrázolja a popkultúrából kölcsönzött híres alakokat.

A szín, mely elnyeli a fényt: a világ legfeketébb feketéje

Life.hu2021.11.25, 22:29

Őrület, ahogy az elénk táruló látvány és a fény-árnyék játék mennyire a végletekig képes becsapni az agyunkat. A művészetre is jellemző a határfeszegetés, és az a fajta merészség, ami az alkotót ösztönzi valami új és addig ismeretlen létrehozása felé. Ebben segítségre van a technika is, mely képes túllépni a felfogható környezetünkön.

Az október még színesebb, mint a szeptember: miért ne festhetnéd le?

Thatslife.hu2021.10.26, 13:19

Sokan gondolják azt, hogy a képzőművészet valamiféle kiváltsága a művész-szakembereknek, pedig nem kell szakképzettség, de még csak kimagasló kézügyesség sem ahhoz, hogy lefesd az októbert. Tudod, mi kell hozzá? Festék. Semmi más. De mondjuk jó, ha van papírod vagy vásznad is.

Higgyük el: a magyar festészetnek igenis van létjogosultsága!

Life.hu2021.10.17, 19:39

A Magyar Festészet Napján, 2002 óta minden évben október 18-án arra törekszik a hazai alkotó- művész közösség, hogy a magyar társadalom számára prezentálja azt: milyen élénk, sokoldalú és érvényes e terület jelenvalósága -  és hogy a festészet az itthoni szférában, napjainkban is virágzik. E jeles dátum Szent Lukács névnapjával köthető össze, hiszen ezen a napon ünnepeljük a festők védőszentjét.

KVÍZ: Mennyit tudsz Vincent van Gogh-ról?

Unilife.hu2021.09.18, 14:29

Híres festményeivel biztosan találkoztál már, életrajza azonban lehet, tartogat még meglepetéseket számodra.

Telt idomok és fülledt erotika - Így néznek ki a nők, egy francia szemén át - Galéria (18+)

Life.hu2021.08.07, 06:34

A francia festő, Paul Laurenzi egyik kedvenc témája a női test, amit annyira erotikusan ábrázol, hogy arra talán nincsenek is szavak.

Káprázatos: ez a japán művész virágmotívumokkal fest állatokat - Galéria

Life.hu2021.07.06, 10:56

A japán Hiroki Takeda szemkápráztató alkotásokat készít: festményei középpontjában az állatok és a virágok állnak.

Picasso is elismerte, mégsem adott el egyetlen képet sem életében Csontváry

Life.hu2021.07.04, 19:07

Csontváry Kosztka Tivadar nevét mindenki ismeri, és ha mondani kéne róla valamit, akkor valószínűleg a legtöbben azt említenék, hogy ő festette A magányos cédrust. Pedig Csontváry élete ennél sokkal több érdekességet rejt.

Legyél te is műértő! Így ismerheted fel könnyen a híres festők alkotásait!

Unilife.hu2021.07.01, 14:00

Nem férhet hozzá kétség, hogy a művészettörténészek munkája elég komoly szellemi tevékenység. Ha pedig jártál már múzeumban, akkor valószínűleg neked is feltűnt, hogy a különböző festők által készített alkotások között nem is olyan könnyű különbséget tenni. Ebben segítünk most.

Siketvak keramikus, vak festő, ujj nélküli ékszerész - és neked mi a kifogásod?

Unilife.hu2021.10.14, 13:03

Nemcsak a túléléshez elengedhetetlen evés, ivás, alvás és szaporodás létszükséglete az embernek, hanem a művészet és a szépség is. Ez lehet az egyik oka annak, hogy akiben megvan ez a vágy, mindig megtalálja a módját az alkotásnak.

Megbabonázva nézik az embereket ezeket a képeket: a művész testét többször is meg kell nézni

Life.hu2021.05.20, 15:24

Az igazi művészek mindenben meglátják a lehetőséget, számukra minden egy vászon. Így van ezzel Dain Yoon dél-koreai festő is. 

Így pózolnak a háziállatok reneszánsz uralkodóként - Galéria

Life.hu2021.05.09, 12:52

A Crown and Pat arra szakosodott, hogy házi kedvencekről készítsen portrékat, de nem is akárhogyan: szuperhősként, előkelő nemesként vagy épp királynőként tüntetik fel őket. 

Vörös, kövér macska pózol minden idők leghíresebb festményein - Galéria

Life.hu2021.04.29, 16:53

Macskák nélkül unalmasabb lenne az élet. Ezt bizonyítja Svetlana Petrova is, aki világhírű festményekre varázsolta rá kövér, vörös macskáját. A végeredmény pedig önmagáért beszél.

Ennél aranyosabbat még nem láttál! Miniatűr múzeum futóegereknek - galéria

Unilife.hu2021.04.25, 09:03

Már eleged van abból, hogy nem mehetsz sehova? A kis futóegerek is biztosan ezt érezték, de a gazdáik a segítségükre siettek. Nézd, milyen aranyos kiállítást készítettek nekik!

Kvíz: Te tudod, ki festette ezeket a műalkotásokat?

Unilife.hu2021.04.13, 18:00

Valószínűleg többször is szembejöttek már veled ezek a híres festmények, de azt tudod, hogy ki festette őket? Lássuk!

Gondoltad volna?! Hírességek, akik mellékállásban festőművészek

Sulilife.hu2021.04.10, 21:18

Úgy tűnik, ezek a híres emberek a művészetek több fajtájában is remekelnek. Sokan nemcsak szabadidejükben festegetnek, hanem elismert művészként kiállítanak, és el is adják műveiket. Nem is gondolnád, kik azok.

Ősztől új egyetemi képzések indulhatnak Sepsiszentgyörgyön

Unilife.hu2021.04.01, 15:44

Ha sikerül megszerezni a szükséges jóváhagyásokat, idén ősszel elindulhat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) sport- és edzőtudományok, valamint szobrászat és festészet képzése.

Újrahasznosított tárgyakra készít festményeket az ökoművész - Galéria

Life.hu2021.03.29, 11:30

Nem csalás, nem ámítás: ezek a festmények vászon helyett eldobott tárgyakra készülnek.

A szenvedés mexikói hercegnője - Titkok Frida Kahlo életéből

Life.hu2021.03.23, 20:06

Egyre több ruha márka készít olyan kollekciókat, amit Frida Kahlo ihletett. Nők százai vásárolják a mexikói festőnő arcával ellátott darabokat, de vajon azt is tudják, hogy ki volt ő valójában?

Műalkotásnak is beillő sminkeket készít magának ez a fiatal hölgy - Galéria

Life.hu2021.03.23, 14:15

Sokan úgy gondolják, képeket csak papírra, vászonra lehet festeni, pedig a műveszetnek semmi sem szabhat határt.

Gazdik figyelem! Kisállat portrékat fest kövekre az olasz művész - Galéria

Life.hu2021.03.02, 16:41

A természet és az állatok ihlették az olasz művész, Roberto Rizzo munkáit, aki rendkívül részletes állatportrékat fest különböző méretű kőzetekre és kövekre.

Ezt látnod kell! Így festenek női alakokban a csillagjegyek - Galéria

Life.hu2021.02.26, 12:10

A nyugati és a kínai horoszkóp csillagjegyeit a legtöbben jól ismerjük, viszont most Tati MoonS digitális művész munkásságának köszönhetően női alakok formájában is megcsodálhatjuk őket. 

Fordulat állt be Som-Balogh Edina életében - Videó

Life.hu2021.02.23, 14:06

Som-Balogh Edina édesanyja halála után kezdett el festeni, mára pedig a mindennapjai része lett az alkotás. Ráadásul a színésznő elindult egyfajta spirituális úton is.

Hihetetlen alkotások: borral fest a művész! – Galéria

Life.hu2021.02.22, 14:20

A szerb művész rájött arra, hogy a bor nem csak úgy okozhat örömöt, ha megisszuk, hanem úgy is, ha festünk vele! Sanja Jankovic olyan híres festményeket is újraalkotott, mint a Mona Lisa, de a Trónok harca jeleneteit is vászonra vitte borral.

Madártollakon kelti életre fantáziáját az angol művész - Galéria

Life.hu2021.01.05, 10:42

Imogen Clark angol művészből valami egészen elképesztőt hozott ki a karantén, madártollakra kezdett el festeni, amelynek az eredménye több, mint lenyűgöző lett. 

Mesés festői alkotásokon az ember és a természet egybefonódása - Galéria

Life.hu2020.12.23, 19:13

A koronavírus egyik pozitív hozadéka, hogy az emberek sokkal szorosabb kapcsolatba kerültek a természettel, több alkalommal látogatják, remélhetőleg jobban becsülik azt. Trina Merry művészt ez az összekapcsolódás ihlette meg. 

Hiperrealisztikus festmények: Marissa Oosterlee alkotásaitól eláll a lélegzeted - Galéria

Life.hu2020.11.23, 14:41

Marissa Oosterlee hihetetlen részletességgel festi meg különféle portréit, precízitása és lélegzetellálító technikájanak köszönhetően kiemelkedik kortársai közül. 

Hieronymus Bosch, aki vászonra vitte az emberi bűnöket

Life.hu2020.11.10, 21:21

A legtöbb embernek, ha meghallja, hogy Bosch azonnal a háztartási gépek jutnak az eszébe. Holott Bosch neve már jóval korábban híressé vált, mintsem, hogy összekötöttük volna a mosógép- vagy a porszívómárkával.

Káprázatos olajfestmények, amelyek eddig soha nem látott módon vetítik vászonra a valóságot - Galéria

Life.hu2020.10.05, 16:00

Ha az olajfestményekre gondolunk többnyire tájképek jutnak eszünkbe. Egy izareli művész, Yigal Ozeri azonban továbbgondolta a hagyományos olajfestészetet és valami egészen újszerűt és egyedit hozott létre. 

Szenvedély és titkok - Miről árulkodik a híres festők otthona?

She2020.09.06, 19:27

A modern művészeket hajtotta az alkotás kényszere, de már nem voltak a mecénásukhoz kötve, így a szélrózsa minden irányába szétszéledhettek.

Túlfűtött szexuális aktusok, ahogy még nem láttad - Arcpirító alkotások: galéria (18+)

Life.hu2020.09.05, 06:07

A katalán művész, Ainna Bosch Llanas tabuk nélkül meglepően nyersen, tele szenvedéllyel és túlfűtött erotikával ábrázolja a szexuális egybeolvadást. 

Buja művészet: a legerotikusabb impresszionista aktképek - Galéria (18+)

Life.hu2020.08.22, 10:56

Érzékiség és bujaság, vadító tomporok és szexuális túlfűtöttség jellemzi Eric Wallis modern impresszionista festő munkáit. Aktképei nemcsak szemet gyönyörködtetőek, de meglehetősen izgatóak is. 

Egy nagyformátumú művész és egy különleges sors emlékére

Itthon2020.08.21, 08:05

Reigl Judit festőművész, a háború utáni absztrakt művészet, a második párizsi iskola egyik legjelentősebb képviselője öntörvényű és szabad alkotó volt. Budapesten szeptemberben nyílik egy kiállítás műveiből a Kalman Makláry Fine Arts galériában, utolsó magyarországi kiállítása az Ybl Budai Kreatív Házban volt 2019 tavaszán. Portré.

Rekonstruálták Raffaello arcát, így nézett ki a legendás festő

Tudomány2020.08.06, 20:13

A római Tor Vergata Egyetem kutatói elkészítették a reneszánsz festő, Raffaello arcának háromdimenziós rekonstrukcióját, és egyben fényt derítettek végső nyugvó helyének ősrégi rejtélyére.

Szex a művészetben: nézd meg Zichy Mihály erotikus rajzait! - Galéria (18+)

Life.hu2020.07.26, 15:50

A romantikus festészet egyik legismertebb alakjának tartják Zichy Mihályt, neves mesterműveinek száma szinte végtelen. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy sokszor erotikus rajzok is kerültek ki a kezei közül, amelyeken nem ismert határokat!

Keserü Ilona, a “világnagy festő”

Itthon2020.07.08, 11:37

Keserü Ilona olyan velünk élő és még mindig alkotó művész, aki a mai napig hatással van több generáció festőire. Életműve olyannyira nem lezárt, hogy 2019-ben a magyar Forbes őt választotta a 10. legbefolyásosabb nőnek a hazai kultúrában. Portré.

Nácik által elrabolt Pissarro-kép kerül vissza az örökösökhöz

Kultúra2020.07.02, 12:30

Egy hetven évvel ezelőtt, nácik által elrabolt Pissarro-kép kerül vissza az eredeti tulajdonosa, egy párizsi zsidó műgyűjtő örököseihez. Az évek óta zajló vitás ügyben a francia ítélőbíróság hozott döntést a héten.

Rubens: Lázadó lovag, festőfejedelem és marketingzseni

She2020.06.22, 09:32

Peter Paul Rubens igazán nem volt szokványos művész. Tekintélyes patrícius családba született, édesapja elismert jogász volt és a városi tanácsban is fontos pozíciót töltött be.

Múzsák, akiket ugyanaz a festő ölelt: Elizabeth Siddal és Jane Morris

She2020.06.19, 13:31

Ki ne látta volna a festményeken számtalanszor megörökített két csodaszép nőt? De vajon tudjuk, hogy milyen volt a látszatra olyannyira sikeres életük? Elgondolkodtunk azon, hogyan lettek a 19. század közepén keresett modellek?

Az anyaság mágiája Cassatt és Vigée-Lebrun képein

She2020.06.17, 13:46

Vajon a régi időkben hogyan egyeztették össze a családot és a hivatást a női művészek? Mennyit és milyen mélyen merítettek az anyaszerepből a művészetükbe, és vajon inspirálták őket más anyák? A kérdésre két művésznő életéből kaphatunk választ.

Egy családirtó festő, aki miatt sorban haltak a nők - Czigány Dezső

She2020.06.05, 12:52

1937 szilveszter éjjele. A Lendvay utca 3-ban gyors egymásutánban három pisztolylövés dördült. Majd csend következett. Mindenki biztos volt benne, hogy csak rosszul hallott, vagy nem is puskadörgés zaja ütötte meg a fülét. Alig telt el fél óra, és még egy lövés hangja süvített a levegőbe, azután már síri csend következett...

A festő, akit utolsó percéig a szenvedélyei éltettek - Hundertwasser

She2020.06.03, 15:36

Egy kegyetlen hideg téli napon a nyüzsgő Bécs kőrengetegében megszületett Friedrich Stowasser. Még csak egy éves volt, amikor édesapja meghalt. Testvérei nem voltak, így kettesben maradt édesanyjával.

Aki az erotika virágait bűvölte a vászonra: Georgia O’Keeffe

She2020.05.29, 12:59

Az újkor legjelentősebb festőművészeit felsoroló válogatásban egyetlen női művészre találtam. Ő Georgia O'Keeffe. Az amerikai festőnő 98 éves korában halt meg, de olyan életművet hagyott hátra, ami már életében legendává tette.

Lenyűgöző fotósorozat készült egy különös afrikai törzs arcfestészetéről – Galéria

Life.hu2020.04.30, 14:54

Guillermo Rubio Esteban, a tehetséges fotóművész készített egy lélegzetelállító fotósorozatot az etiópiai Suri törzs arcfestéséről.

Íme néhány állati királyi portré - Galéria

Life.hu2020.04.16, 14:20

Imádjuk őket, rajongunk értük és folyamatosan a kedvükbe járunk. Bizonyos szempontból a szolgálójuk vagyunk, ők pedig hercegkisasszonyokként és uralkodóként lustálkodnak. A házi állatok iránti megszállottság a következő szintjére lépett a  vicces festményekkel!

A nő, aki férfi ruhában szelídítette meg a vad Picassót: Prinner Anna

She2020.04.08, 09:30

Prinner Anna olyan hírességek barátságát mondhatta magáénak, mint Robert Capa vagy Picasso. Utóbbi főleg azért is érdekes, mert Annára mindent lehetett mondani, csak azt nem, hogy szép lett volna.

Majoros Hajni eldöntötte, megvalósítja régi álmát

Life.hu2020.04.07, 10:05

Majka menyasszonya jövőbeli terveiről vallott. Hajni úgy érzi, itt az ideje hogy kicsit önzőbb legyen.

Dürer, aki a legvagányabb nőt vette feleségül!

She2020.05.21, 09:47

Amikor Albrecht Dürer Nürnbergben meglátta a napvilágot, a város a nyugat egyik leggazdagabb városának számított, mégsem volt könnyű az élet. Az emberek rettegtek a járványoktól és az éhínségtől.

Rippl-Rónai József, aki 20 évig menekült a lánya elől!

She2019.11.25, 09:58

Rippl-Rónai Józsefet nyugodtan nevezhetjük a magyar művészettörténet egyik legjelentősebb művészének. Ám nemcsak tehetsége, habitusa miatt is érdekes volt: imádta az életet, és ha nem is nagykanállal, de a kiskanalat sűrűn merítve falta azt.

Josh Brolin végre vehetett magának egy festményt Anthony Hopkinstól

Film2019.10.15, 17:43

Sir Anthony Hopkins képeit egyre többen akarják megvásárolni. A 81 éves, Oscar-díjas (A bárányok hallgatnak) színész 2003 óta fest, s bár nem tartja magát hivatásos festőnek, egy-egy képéért akár 80 ezer dollárt (több mint 24 millió forintot) is elkérnek a műveit kiállító galériák. Most Josh Brolin szerezte meg az egyik festményét.

Berthe Morisot, aki kompromittálta magát Manet kedvéért!

She2019.10.10, 15:22

Egy olyan festőnőről ejtenék néhány szót, aki legalább akkora művészegyéniség volt, mint férfi kollégái, mégsem hallunk róla annyit, mint Manet-ról, Monet-ról és társaikról.

10 festmény, ami forradalmasította művészetet

She2019.09.18, 10:39

A régi mesterek leghíresebb festményeiből válogattam tíz művet, amelyek nagy hatással voltak a képzőművészet további alakulására, és legtöbbjük megdöbbenést vagy felháborodást váltott ki a saját korában.

A festészet pozitív hatásai életedre

Archívum2019.08.28, 14:15

A festés élvezetes, ugyanakkor meditatív időtöltés. Ezért mentálisan és egészségügyileg is pozitív hatásokkal is bír. Mik lehetnek ezek?

Színezd át a világot! - Élményfestés az Alkotásutcában

Kultúra2019.08.12, 14:09

A festés egyszerűbb, mint sokan gondolnák. A művész ott él mindenkiben és vannak, akik segítenek felszínre hozni. Az élményfestés remek lehetőséget ad arra, hogy kipróbáljuk magunk festőként és a foglalkozás végén kedvenc képünk saját kézzel készített egyedi másával térjünk haza.

Caravaggio - gorombasága miatt nem szólították az igazi nevén!

She2019.07.18, 09:57

Hatalmas embertömeg gyűlt össze Róma virágpiacán hátborzongató attrakcióra várakozva. Az embereket egy férfi legszörnyűbb haláltusájának látványa csalogatta ki a házaikból. Pedig nagy részüknek fogalma sem volt arról, hogy a halálraítélt Giordano Bruno, a híres filozófus.

Caillebotte: a festő, aki nem szorult rá, hogy eladja a képeit

She2019.06.05, 10:15

Amikor Caillebotte-ot újra felfedezték, már száz éve halott volt. Addig főleg mint az impresszionisták barátja és fontos, önzetlen mecénása volt ismert.

Tehetséges művész ez a férfi: de csak álmában

Life.hu2019.05.31, 19:38

Tehetséges művésznek tartják azt a férfit, akiről a BBC is forgatott dokumentumfilmet. Ám nappal nem, kizárólag álmában képes alkotni.

Előző
Következő