fertőtlenítés

címke rss

Árvízkészültség a kisebb folyóknál is

A Duna, a Rába, a Sajó, a Hernád, a Zagyva és a Marcal folyókon összesen 383 kilométeres hosszúságban első fokú, 193 kilométeren pedig másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Nógrád megyében a helyreállítási munkálatokkal eltávolítják az iszapot, törmeléket az utakról, vízelvezetőkből, és folyamatosan végzik a fertőtlenítést.

Fertőtlenítenek a Dunakanyarban

Itthon2002.08.21, 10:39

Megkezdődött a visszavonuló árvíz utáni fertőtlenítés a Dunakanyar településein. Megbetegedéseket még sehonnan sem jelentettek. Három településen tilos a csapvízből inni.

Másfélmilliárdos kár Pest megyében

Itthon2002.08.22, 15:11

A gyorsmérleg szerint az árvízi védekezés 300, az ezt követő takarítás, fertőtlenítés további 300 millió forintot emészt fel Pest megyében. Ehhez adódik az elöntött utakban keletkezett kár, a víz által elmosott mezőgazdasági termények értéke és az ingatlanok megrongálódása. Ez számítások szerint összességében 1-1,5 milliárd forint árvízkárt jelent.

Nincs ivóvíz néhány településen

Itthon2002.08.25, 12:20

A Komárom-Esztergom megyei Dömös és Pilismarót ívóvíz ellátását továbbra is lajtoskocsikból és zacskós vízzel biztosítják. Ennek az az oka, hogy az ivóvízrendszer egésze fertőtlenítésre szorul az árvíz után.

Csütörtökre kész az árvízi takarítás

Itthon2002.08.27, 13:53

Napokon belül befejeződnek a fővárosban az árvízi utómunkálatok. Szerdára mindenhol végeznek a takarítással és a fertőtlenítéssel, csütörtökre elszállítják a maradék homokzsákokat.

Káros lehet az uszodák levegője

Itthon2004.12.21, 15:03

Az uszodák vizének fertőtlenítésére használt klór nem csak a szemre, bőrre van rossz hatással, hanem egy belga kutatás eredménye szerint az uszoda klóros levegőjének belégzése is egészségtelen. A magyar szakembereknek nincsenek adataik az uszodák levegőjéről, de várhatóan rövidesen végeznek erre vonatkozó vizsgálatot.

Visszatért a mentőcsapat Srí Lankáról

Nagyvilág2005.01.15, 23:02

Visszajött Srí Lankáról a budapesti székhelyű  különleges mentőszolgálat csapata szombat este. A l5 fős csoport kilenc napot töltött Srí Lankán, ahol kórházak, iskolák fertőtlenítésében, járványmegelőző akciókban vettek részt. A mentés vezetője azt mondta, hogy olyan megrázóan apokaliptikus látványban még nem volt része, mint a szökőár sújtotta szigeten.

Egérszart találtak a babapiskóták között

Itthon2005.08.17, 17:45

Egérszart találtak a fogyasztóvédők a csomagolt babapiskóták között az egyik nagyáruház polcain, a boltot megbírságolták és fertőtlenítést rendeltek el. A nagy élelmiszerüzletekben tartott ellenőrzések során rengeteg lejárt terméket és magyar ismertető nélküli árut találtak a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség emberei. A legtöbb szabálytalanságot Pest megyében tapasztalták.

Bush 7,1 milliárddal készül a madárinfluenza-járványra

Nagyvilág2005.11.01, 22:13

Több mint hétmilliárd dollárt kér a kongresszustól az amerikai elnök, hogy az ország felkészülhessen egy esetleges  madárinfluenza-járványra. A pénzt vakcinák beszerzésére, gyógyszerek felhalmozására és új vakcinák kifejlesztésére költenék. Eközben Oroszországban tizenegyre emelkedett a fertőzés által érintett területek száma, Románia pedig bevezette a járművek fertőtlenítését a határokon.

Már nem fertőtlenítenek a román határon

Itthon2005.11.04, 09:36

Péntektől már nem fertőtlenítik a Romániába belépő járműveket a román-magyar határon. A madárinfluenza-járvány miatt november 1-jén vezették be a fertőtlenítést.

Előző
Következő