feromonok

címke rss
Így vetnék be a félelem szagát a kerti kártevők ellen

Így vetnék be a félelem szagát a kerti kártevők ellen

Némely növényevő rovarok komoly veszélyt jelentenek a termésre, akár közvetlenül, miközben elpusztítják a növények szárát, termését vagy gyökerét, de közvetve is azáltal, hogy gyakran bakteriális, vírusos és gombás fertőzéseket terjesztenek. Erre válaszul találták fel a növényvédő szereket, ám ez számos környezetkárosító hatással is jár. Ez a probléma egy ideje nyugtalanítja a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatóit, akik új tanulmányukban bemutattak egy bevált ötletet, amely a „félelem szagát" használja arra, hogy elűzze a káros rovarokat a szántóföldekről és a kertekből.

A lepke, ami hernyók nedvét issza, hogy megerősítse a feromonjait

Tudomány2021.09.29, 14:47

Indonéziában megfigyelték a pompás királylepkéket, miközben azok nem a tudomány által megismert módon táplálkoztak. Ahogy arra a szakemberek rámutattak, a rovarok viselkedésének összetettsége ma már olyan határterületnek számít, amelyet alig fedeztünk fel. A pillangók pedig, mint feltűnő és karizmatikus lények, egyre nagyobb figyelmet kapnak. Nem véletlenül.

Furcsa okból esnek szexuális izgalomba a remeterákok

Tudomány2021.08.10, 20:55

Szexuális izgalomszerű állapotba kerülhetnek a remeterákok az óceáni műanyaghulladékokból kioldódó egyik adalékanyag hatására - állapították meg szakemberek.

Saját izzadtságát adta a parfümjéhez szexferomonként a modell

Life.hu2021.02.12, 15:35

A 27 éves Wanessa Mouranak sok ideje szabadult fel a koronavírus miatt, amit arra fordított, hogy saját parfümöt alkosson, méghozzá nem is akármilyet.

Sokkal fontosabbak a szagok, mint hinnénk

Tudomány2020.11.03, 00:37

Sokáig nemcsak a laikusok, de a szakemberek is alábecsülték a szaglás szerepét az embereknél. Az kétségtelen, hogy a legjobb szaglású állatokkal, például a patkányokkal vagy a kutyákkal nem vehetjük föl a versenyt, de a szaglás sokkal fontosabb az embernél is, mint korábban gondolták.

A saját feromonjaikat vetnék be a vándorsáskák ellen

Tudomány2020.08.13, 11:18

Új, titkos fegyvert vetnének be a világszerte pusztító vándorsáskák ellen: a saját kémiai vegyületeiket használnák fel ellenük. A kutatók szerint ugyanis az, ami annyira veszélyessé teszi őket, épp úgy felhasználható ellenük is.

Egyfajta „gyümölcskölnit” kennek magukra a hím gyűrűsfarkú makik

Tudomány2020.04.18, 13:28

A hím gyűrűsfarkú makik édes, gyümölcsös aromát kennek a csuklójukra, hogy ott található mirigyek váladékaival keverve különféle illatanyagot hozzanak létre, ami vonzza a nőstényeket a párzási időszakban.

Individualisták az állatvilág leghíresebb építészei

Tudomány2019.01.23, 20:46

A levélvágó hangyák egymás közötti kommunikáció és koordináció nélkül építenek akár három kilométeres utakat is - állapította meg egy szerdán közzétett amerikai tanulmány.

Tudja-e, hogy a macska miért tolja a fenekét a gazdája orrához?

Tudomány2018.12.08, 09:55

A macskatulajdonosok gyakran tapasztalhatják, hogy kedvencük az arcukhoz tolja a fenekét. Ez a számunkra szokatlan és bizarr viselkedés a macskaetológia nyelvén valójában a bizalom és a megbecsülés kifejezését jelenti.

Tudja-e, hogy miért kaparja el a macska a piszkát?

Tudomány2018.10.15, 18:01

Miután a házi macska elvégzi a dolgát az alomtálcán vagy a kertben, szinte mindig elkaparja a piszkát. A viselkedésbiológiával foglalkozó tudósok, az etológusok szerint ez a szokás egy ősi túlélő ösztön házi kedvenceinknél.

Előző
Következő