Ferencváros
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- magyar foci
- labdarúgás
- Ferencvárosi TC
- Bajnokok Ligája
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Beindult a Fradi: ilyen gólokkal készül a BL-selejtezőre Sztanyiszlav Csercseszov csapata - videó
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros a nyári felkészülés során összesen öt edzőmérkőzést játszott a két edzőtábor során. Az első edzőtáborban egy, míg a másodikban hét gólt szerzett a Fradi.
Elbántak a magyar pólósokkal, Marozsán Fábián óriási szerencséje és magyar mászó egy nyolcezresen
Hétfőn kicsit elcsitult a Szoboszlai-láz, de azért a magyar fociválogatott csapatkapitányának liverpooli szerződéséről is tudtunk mit írni, illetve mondani. Megannyi más mellett persze!
A Fradi fantasztikus igazolásaival akár a BL-csoportkört is elérheti
Az NB I-ben már javában tart az átigazolási időszak, a magyar kluboknak egészen szeptember 6-ig van lehetőségük új játékosokat igazolniuk. A piac zárásáig még két hónap hátra van, de az NB I július végén már kezdődik is, a nemzetközi kupacsapatok pedig már július elején pályára lépnek. Lássuk, eddig hogy erősítettek a magyar csapatok.
Több korábbi sérült focista is közel van visszatéréshez a Fradinál
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros erőnléti edzője, Kovács Bence beszélt az edzőtáborban elvégzett munkáról, na meg a sérültek állpotáról is.
Megszólalt Csercseszov a rejtélyes rosszulléte után
A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov kisebb rosszulléttel bajlódott a Red Bull Salzburg elleni felkészülési mérkőzés előtt. A Fradi orosz trénere elárult néhány részletet arról, mi történt vele, és megköszönte a szurkolók kedves üzeneteit.
A Fradit borzalmas körülmények várhatják Feröeren
Bár a Ferencváros labdarúgócsapata minden tekintetben jobb és erősebb csapat a feröeri Klaksviknál, mégsem árt az óvatosság a Bajnokok Ligája első selejtezőkörének első mérkőzése előtt. A feröeri labdarúgás folyamatosan fejlődik, egy-egy alkalommal a sokkal esélyesebb csapatok is megemlegetik a szigeteken lejátszott mérkőzéseket. Ehhez még hozzájönnek azok a szélsőséges időjárási körülmények, amelyek szinte egyedülállóak Európában.
Szoros meccset játszott a Fradi a BL-csoportkörös sztárcsapattal
Sztanyiszlav Csercseszov távollétében a Ferencváros 2-1-re kikapott az osztrák bajnok, és biztos Bajnokok Ligája-csoportkörös Red Bull Salzburgtól az ausztriai edzőtábor második felkészülési meccsén.
Rosszul lett Sztanyiszlav Csercseszov a Fradi edzőtáborában
Sztanyiszlav Csercseszov rosszullét miatt nem tud leülni a Fradi kispadjára a péntek esti edzőmérkőzésen, számolt be róla a klub.
Új tetoválást varratott magára a Fradi vezérigazgatója - fotó
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros vezérigazgatója idén sem szakította meg a hagyományt és egy újabb tetoválást varratott magára.
Új igazolások és vissztérők: ezzel a kerettel készül a Fradi a BL-selejtezőre - videó
A bajnoki címvédő és a Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő Ferencváros focicsapata keményen készül az előtte álló feladatokra, elsőként a feröeri KÍ Klaksvík ellen BL-csatára. A zöld-fehér csapat már a második edztőbárba utazott el ezen a nyáron, Bramberg am Wildkogelben pedig szinte teljes kerettel zajlik a munka.