Ferenciek tere
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- Rogán Antal
- átépítés
- Kálvin tér
- gazdaság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Biciklisávokat reklamálnak a civilek a Ferenciek terére
Azt szeretnék, ha az építkezés után nem állna vissza a kétszer kétsávos autóforgalom a Kossuth Lajos utca teljes hosszában.
Novembertől kerülje a Ferenciek terét
Aluljáró helyett zebrán, a felszínen lehet majd átkelni gyalogosként a Ferenciek terén, autóval pedig már csak a Március 15 tere felől lehet majd felhajtani az Erzsébet hídra - egyebek mellett ilyen változások lépnek majd életbe a tér novemberben kezdődő átépítése után. A 2014 márciusi befejezésig azonban a felbontások miatt várható dugók miatt érdemes lesz elkerülni a környéket.
Több járda, kevesebb autó lesz a megújuló Ferenciek terén
Rogán Antal belvárosi polgármester és Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2012-ben megkezdődik a budapesti Ferenciek tere átépítése, 2013-ban pedig a belvárosi Széchenyi teret is átalakítják. Tervek szerint a két beruházás költsége összesen 3,5 milliárd forint lesz, melynek nagy részét uniós forrásból fedezik. Rogán Antal azt mondta, az átépítések során a gyalogosok, a kerékpárosok és a tömegközlekedés érdekeire figyelnek.
Gázolt a metró a Ferenciek terén
- címkék:
- Ferenciek tere
- metró
- baleset
- Címkefelhő »
Hulló homlokzat miatt dugult be a Rákóczi út
Szinte teljes hosszában bedugult délelőtt a budapesti Rákóczi út a Baross tértől a belváros felé, mert az Astoria és a Ferenciek tere között a fél útpályát lezárták a tűzoltók. A korlátozásra azért volt szükség, mert egy út menti épület homlokzatáról leomlott egy gipszstukkó; a torlódás kora délután szűnt meg.
Bombariadó volt a 3-as metrón
Közel egy órán keresztül nem állt meg a 3-as metró a Ferenciek terénél, mert a BKV-hoz bombafenyegetés érkezett. A tűzszerészek nem találtak bombát.
Megasztáros a mélyben
Bocskor Bíborka és a Magashegyi Underground végigbombázza koncertekkel Budapest aluljáróit. Szombaton a Nyugati téren, a Ferenciek terén és végül az Örs Vezér téren adnak egy-egy koncertet.
Végigkergették a városon a hídfoglalókat
Gyakorlatilag végigkergették Budapest egyik legforgalmasabb útvonalán a péntek reggel hídfoglalással próbálkozó tüntetőket a rendőrök. Az Erzsébet hídon gyülekező tömeg a híd forgalmát csak pár percre tudta megbénítani, ám később - nyomukban a rendőrökkel - végigvonultak a Ferenciek tere-Astoria-Blaha Lujza tér útvonalon, a kereszteződéseket sorra blokkolva. A Blaha után azonban a blokádolók elvesztették lendületüket, és felolvadtak a járókelők között, hogy később a Ferenciek terén újra feltűnjenek. A rendőrök 82 embert állítottak elő.
Felforgatnák a pesti közlekedést a városvezetők
A Nagykörút és az M0-s közé álmodott új budapesti körúttal fejlesztené a fővárosi közlekedést a főpolgármester, Rogán Antal V. kerületi polgármester pedig az Astoriát alakítaná át körforgalommá. A terv szerint megtizedelnék az V. kerületen átmenő autóforgalmat is, átalakítanák a Kálvin teret és a Ferenciek terét, akár már jövőre. A külső körútról csütörtökön dönt a fővárosi közgyűlés.
Könnygáztól szenvednek a belvárosiak
Egy Dohány utcai kávézóba belőttek egy könnygázgránátot, a Ferenciek terén levő élelmiszerboltba hármat - ők három napig nem nyitnak ki, mert szellőztetnek. Több boltos és vendéglős dagadt szemekkel nyitott ki kedden, az egyik bankban folyamatosan könnyezve dolgoznak. Betört ablakok, szétbontott faszerkezetek, vérnyomok, gumilövedékek és enyhe könnygázszag jelzik még most is a hétfői zavargásokat.
Kemény rendőrökről szólnak a külföldi hírek
A rendőri fellépés határozottságát, keménységét emeli ki a hétfői budapesti zavargásokkal foglalkozó külföldi lapok többsége. A BBC politikai kakaskodásról, egy finn lap a jó tanulóból problémás EU-taggá vált Magyarországról ír. A történtek híre bejárta mind az öt kontinenst, még a kuvaiti állami hírügynökség is foglalkozott a budapesti eseményekkel.
Bombakeresőnek néztek egy botot a metróban
Négy nappal a londoni metrórobbantás után érdekes esetnek lehettek szemtanúi a budapesti metróra váró utasok: egy detektornak látszó műszerrel felszerelkezett férfi gondosan végigpásztázta a metrósíneket - tudtuk meg egy olvasónktól. Az [origo] kiderítette, hogy amit bombakeresőnek néztek az utasok, arra szolgált, hogy egy beesett tárgyat kihalásszanak vele a sínek alól.
- címkék:
- Ferenciek tere
- metró
- sín
- detektor
- rendőrség
- Címkefelhő »
Metró alá esett egy férfi a Ferenciek terénél
Eddig tisztázatlan körülmények között metrószerelvény alá esett egy férfi szerda este a Ferenciek terénél, a fiatalember nem szenvedett életveszélyes sérüléseket.
Az MDF aláírást gyűjt az iraki katonák hazahozásáért
Az MDF csatlakozott ahhoz a civil kezdeményezéshez, melynek keretében aláírásokat gyűjtenek az Irakban szolgáló magyar katonák hazahozásáért. A párt szerdán a Ferenciek terén gyűjtötte az aláírásokat. A szervezők azt szeretnék, ha augusztus 11-ig összegyűlne 50 ezer aláírás, amivel már parlamenti vitát lehetne kezdeményezni a kérdésről.
Felavatták id. Antall József emléktábláját
Felavatták idősebb Antall József emléktábláját kedden a fővárosban, a Ferenciek terén; az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat által rendezett eseményen Jeszenszky Géza volt külügyminiszter méltatta az Antall család érdemeit a lengyel-magyar kapcsolatok terén.
Rendőr vigyáz az MSZP aktivistáira
Vegyes érzelmekkel fogadják a járókelők az MSZP múlt héten meghirdetett utcai kampányát. Akad, aki két kézzel vinné a szóróanyagokat, és van, aki köpéssel vagy becsmérlő megjegyzésekkel reagál a szocialista kampányfüzetre. A komolyabb incidensek elkerülése érdekében rendőr vigyáz az MSZP aktivistáira.
- címkék:
- Ferenciek tere
- rendőr
- aktivista
- MSZP
- Címkefelhő »
Magánpályázat öt köztér átrendezésére
A Másik Oldal - Ökoszociális Mozgalom elnevezésű szervezet pályázatot írt ki a Deák tér, a Ferenciek tere, a Kálvin tér, a Nyugati tér és a Blaha Lujza tér átrendezésére, hogyan lehetne föld alá vinni az autóforgalmat. A pályázatot kiíró szervezet tagjai ugyanakkor nem szakemberek, és a pályázóktól sem várják el, hogy részletesen kidolgozott terveket adjanak be.
Megtisztítják az aluljárókat
Múlt hét elején három fővárosi aluljáró rendbetételét kezdte meg a Fővárosi Önkormányzat. A Ferenciek tere, a Kálvin tér és a Blaha Lujza tér alatti aluljárókat egy éjszaka alatt tisztították meg, azóta pedig rendőrök és polgárőrök vigyáznak a tisztaságra. A hajléktalanokat - a tisztítás idejére - elküldték a szociális munkások.
Hatszáz köbméter szemét a fővárosi ünneplés után
Budapesten, a nagyobb vigasságok helyszínen - az Andrássy úton, a Nyugati pályaudvarnál, a Váci utcában, a Ferenciek terénél valamint az aluljárókban - már hajnal 6 órakor elkezdték az utcák, terek tisztítását. A hatalmas hulladékmennyiség ellenére csak minimális a vandalizmus okozta kár.