felsőoktatás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- egyetem
- oktatás
- Hoffmann Rózsa
- felvételi
- főiskola
- legfrissebb
- legrégebbi
Újabb elvonások a felsőoktatásban
További lépésekre lehet szükség az eddig bejelentetteken kívül ahhoz, hogy a konvergenciaprogramban felvázolt költségvetési hiánytervek és államadósságszámok megvalósulhassanak - írja a Világgazdaság.
Továbbra is népszerű a diákhitel
Az elmúlt öt évben 210 ezren, összesen 107 milliárd forint diákhitelt vettek fel. Miközben tavaly, a felsőoktatásba belépő új diákok száma csökkent, az egy évvel korábbinál 13 százalékkal többen, 26 ezren igényeltek hitelt - közölte Csillag Tamás, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója - írja a Napi Gazdaság.
Fiatal vállalkozók karrierútját egyengeti a Fevosz
A két éve működő Főiskolás és Egyetemista Vállalkozók Országos Szövetsége (FEVOSZ) a felsőoktatásban tanuló vállalkozókat tömöríti érdekvédelmi szervezetbe. Kapcsolatépítő rendezvényekkel, ingyenes iroda- és telefonhasználattal, csapatépítéssel, és előadásokkal serkenti a fiatalok vállalkozóvá válását, mondta Benkovics Péter, a közhasznú egyesület vezetője. A FEVOSZ kidolgozott egy tervezetet is az állami szerepvállalással kapcsolatban, ami olvasatlanul a gazdasági tárcánál hever.
- címkék:
- felsőoktatás
- állásbörze
- tanácsadás
- HR
- Címkefelhő »
A Mol a munkaerőpiac igényeihez igazítaná a felsőoktatást
Három évre szóló megállapodást írt alá tegnap a Mol Nyrt vezérigazgatója és hat egyetem. A kezdeményezés célja: a kereslet és a kínálat összehangolása a munkaerőpiacon.
Alkotmányellenes a felsőoktatási törvény
Alkotmányellenesnek találta hétfőn az Alkotmánybíróság a felsőoktatási törvény módosítását. A testület szerint a gazdasági tanácsok túlzott vétójoga korlátozhatja a felsőoktatási intézmények autonómiáját. Az MSZP szerint az alkotmányossági vétó nem érinti a tandíj bevezetését.
Már biztosan lesz tandíj
Elfogadta a parlament a felsőoktatási törvény módosítását, amelyre az Alkotmánybíróság kifogása miatt volt szükség. Így elhárult az utolsó akadály is az elől, hogy bevezessék a tandíjat.
Nyugtatgat és a tandíj ellen lép a Fidesz
Meg akarjuk akadályoznia a tandíj bevezetését - jelentette be a fideszes gyűléssorozat szombati szónoka, Pokorni Zoltán, mert az ellenzéki párt szerint a kormány intézkedése nyomán csak a gazdagok gyerekei tanulhatnának. Ezért a Fidesz hétfőn az Alkotmánybírósághoz fordul a felsőoktatási törvény módosítása miatt. Az ellenzéki párt alelnöke arról is beszélt: a jelenlegi helyzet megoldása, ha a politikusok hátralépnek egy lépést, és egy szakértői kormány veszi át a kormányzást.
Foghíjas sorokban tüntettek a diákok
A vártnál jóval kevesebb hallgató ment el a budai Várba szervezett tandíjellenes tüntetésre. A diákok előtt Nagy Zoltán, a Hallgatatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának alelnöke mondott először beszédet, amelyben színvonalas, finanszírozott felsőoktatást követelt. A szervezők arra biztatták a demonstrálókat, hogy legyenek kitartóak, és újabb, hasonló tüntetéseket helyeztek kilátásba.
A bölcsészek lesznek a felsőoktatás vesztesei
Jelentősen csökken jövőre a bölcsész-, tanár- és jogászképzésbe felvehető hallgatók száma, míg kis mértékben emelkednek a természettudományos és műszaki keretszámok. A miniszter az új szabályozás nyomán arra számít, hogy lesznek olyan oktatási intézmények, amelyek nem lesznek képesek fenntartani magukat a költségtérítéses diákok tandíjából, ezért majd bezárják a kapuikat.
- címkék:
- Kovács
- felsőoktatás
- hallgató
- Címkefelhő »
Csütörtökön jár le a hallgatók ultimátuma is
Az oktatási tárca vonja vissza a tandíjra vonatkozó részt a felsőoktatási törvényből - ez áll a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) csütörtökön lejáró ultimátumában. A minisztérium szerint teljes az együttműködés, a HÖOK szerint azonban a tárca nem foglalkozik az üggyel.