felsõoktatás

címke rss

Tüntetésre készülnek az egyetemisták

Itthon2004.11.23, 14:25

Legalább hét nagy egyetem hallgatói nagyszabású tüntetést szerveznek az új felsõoktatási törvény ellen, ahová több tízezer embert várnak. Az Oktatási Minisztérium a korábbi tiltakozások hatására már több ponton engedett a szakmai szervezeteknek. Az egységes ellenállás hatására megkurtították az egyetemi irányító testületekben a minisztérium túl szélesre sikerült jogkörét. A változtatások ellenére sok csoport továbbra is úgy véli, katasztrófához vezet, ha a jogszabályt elfogadják.

A szakszervezetek tiltakoznak a felsõoktatási törvény ellen

Itthon2004.10.01, 15:02

Országos tiltakozó nagygyûlést tart öt felsõoktatási szakszervezet a készülõ új felsõoktatási törvény ellen október 14-én az ELTE-n. A szakszervezetek az egyetemek esetleges privatizációja és a tanársegédek, illetve adjunktusok alkalmazásának feltételei ellen tiltakoznak.

Lendületes kormányprogram a bátor kormányzásért

Itthon2004.09.25, 15:51

Bátor, cselekvõ kormányzást, igazságosabb társadalompolitikát, adócsökkentést, a foglalkoztatottság és a versenyképesség javítását, valamint elérhetõ, betartható célok megfogalmazását ígéri az új kormányprogram nem végleges munkapéldánya. A programtervezet szerint a kormány folytatja a hátrányos helyzetû régiók felzárkóztatását, az autópálya-építést, a kórház- és iskolafelújítást, a privatizációt, a mezõgazdaság versenyképessé tételét, valamint új programokat indít az egészségügy, a felsõoktatás és az adórendszer átalakítása érdekében.

Anarchiát hozhat az új felsõoktatási törvény

Itthon2004.09.14, 13:39

Az új felsõoktatási törvénytervezet, mely még az õsszel a parlament elé kerülhet, többek szerint káoszt és anarchiát hozhat a felsõoktatásba. Az oktatási tárca szerint a tervezet a felsõoktatás korszerûsítése és régóta szükséges reformja jegyében készül. Különbözõ, felsõoktatásban érintett szervezetek azonban több fórumon is tiltakoztak a törvény ellen, amely szerintük a politika ellenõrzése alá vonná az egyetemeket, rontaná a hallgatók esélyeit, és kiárusítaná a közvagyont.

Elfolyik az egyetemek pénze a hibás támogatások miatt

Itthon2004.07.16, 12:07

Egyre kevésbé hatékony a felsõoktatási intézmények finanszírozása, ami az egyetemeket nem teszi érdekelté a képzési költségeik csökkentésében - állapította meg az Állami Számvevõszék, amikor megvizsgálta a felsõoktatás normatív finanszírozási rendszer mûködését a 2001-2003 közötti idõszakban. Az intézmények a bevételeiket a hallgatói létszám megtöbbszörözésével akarták növelni, azonban a tantermek és egyéb infrastrukturális létesítményeket fejlesztés és bõvítése elmaradt.

Tiltott kérdések a történelem felvételin

Itthon2004.06.28, 13:26

Hibás, az Oktatási Minisztérium által korábban betiltott kérdések szerepeltek az idei felsõoktatási történelem felvételi-feladatsorban. Három olyan kérdést is feltettek, melyek az 1968 utáni történelemre vonatkoztak, pedig ezt 1990 óta nem engedélyezi a minisztérium. A tévedést a felvételizõ diákok vették észre.  

Génekrõl és adókról dönt a parlament õsszel

Itthon2004.06.18, 12:54

Õsszel számos jelentõs javaslatot tárgyal majd a parlament. A kormány tervei szerint a képviselõk vitázhatnak és szavazhatnak például az önkéntes haderõre való áttérésrõl, a felsõoktatási és az egészségügyi reformról, vagy éppen a 4-es metró meghosszabbításáról.

Közel egymillióan nem végeztek nyolc osztályt

Itthon2004.06.09, 07:18

Egyre többen végeznek legalább általános iskolát Magyarországon, jóllehet azok száma, akiknek ilyen végzettsége sincs, megközelíti az egymilliót - írja a Népszabadság. A diplomások aránya az erõs felsõoktatási konjunktúra ellenére sem nõtt számottevõen.

Videokonferencia-rendszer a felsõoktatásban

Techbázis2004.05.11, 15:14

Kedden internet-alapú videokonferencia-rendszerrel bõvült a hazai felsõoktatás. Elsõ lépésben több tucat egyetem és kutatóközpont jutott modern, multimédiás kommunikációs megoldáshoz.

Ultraliberális iskolarendszertõl tart a Fidesz

Itthon2004.04.14, 21:10

Élesen bírálta a jelenlegi kormány oktatáspolitikáját Pálinkás József, a Fidesz kulturális tagozatának vezetõje szerdán Budapesten; az Orbán-kormány oktatási minisztere szerint a szaktárca a köz- és felsõoktatásban egyaránt ultraliberális oktatási rendszer létrehozására törekszik. A politikus a rendszer amerikanizálódásától tart.

Egyetemi karok szûnhetnek meg finanszírozási okok miatt

Gazdaság2004.03.23, 13:02

Egyetemi karok megszüntetésérõl lehet szó, ha nem sikerül tartani az államilag finanszírozott hallgatók 58-62 ezres keretszámát - közölte az oktatási tárca felsõoktatásért felelõs helyettes államtitkára.

UV-puskától óv az oktatási tárca

Itthon2004.03.19, 09:21

Az Oktatási Minisztérium felsõoktatási helyettes államtitkára körlevélben hívta fel a felsõoktatási intézmények figyelmét arra, hogy az interneten ultraibolya-fénnyel olvasható diákpuska-gyártó készletet hirdetnek. Az [origo] által megkérdezett egyetemek a levél ellenére nem vezettek be óvintézkedéseket az amúgy egyszerû ezüstszínû golyóstollnak tûnõ eszköz kiszûrésére.

Lejárt a határideje a felsõoktatási jelentkezéseknek

Itthon2004.03.02, 16:03

Eddig 92 ezer felsõoktatási jelentkezési lap érkezett be az Országos Felvételi Irodához, de sokan az utolsó pillanatban küldték el a nyomtatványokat - csakúgy, mint az elõzõ években. A határidõ, ameddig le lehetett adni a jelentkezési papírokat, hétfõn járt le. Tavaly 160 ezren jelentkeztek hazánk felsõoktatási intézményeibe.

Nem csak Pécsett lerobbantak az orvosi tantermek

Itthon2004.02.05, 14:33

Az orvosi egyetemek hallgatói látják úgy leginkább a felsõoktatási hallgatók közül, hogy az egyetemi épületek lerobbantak, felújításra szorulnak. Ezzel az általunk megkérdezett egyetemek vezetõi is egyetértettek. Hétfõn a pécsi orvosi egyetem egyik elõadójának plafonjáról vált le a vakolat, megsebesítve 12 diákot. Pécsett összesen négy olyan termet találtak, ahol sürgõs a felújítás, a munkálatok 100 millió forintba kerülnek.

Mestereket képeznének az egyetemeken

Itthon2004.01.22, 17:54

Az Oktatási Minisztérium tervei szerint jelentõsen átalakítanák a felsõoktatási képzést 2006-ra. E szerint az egyetemeken az elsõ három évben alapképzésen, ezután kétéves mesterképzésen vennének részt a hallgatók. A jelenlegi 460 szak helyett így mindösze 100 közül lehetne választani. Az egyetemeket igazgatótanács és szenátus irányítaná. Az igazgatótanács a napi, a szenátus a stratégiai döntéseket hozná. A tervek szerint a diákhitel állami kamattámogatása gyakorlatilag megszûnne.

Kétszer annyi a mérnök az EU-ban, mint a csatlakozóknál

Nagyvilág2004.01.19, 16:16

Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat hétfõn kiadott jelentése szerint - 2001-es adatokat alapul véve - a jelenlegi EU-tagállamokban a felsõoktatásban tanulók közül kétszer annyian folytattak tudományos-mûszaki tanulmányokat, mint az idén belépõ országok hallgatói. Míg az EU-ban a fõiskolások 26 százaléka, az új belépõknél csak 13 százalék tanul ezeken a szakterületeken.

Távközlési piac: az idõ hozhat megoldást

Vendégszoba2003.12.05, 13:36

Az internethasználat terjedésének jelentõs gátja a vonzó tartalmak és szolgáltatások hiánya, valamint az idegennyelv-tudás alacsony szintje - véli a Számalk volt elnöke. Havass Miklós internetrõl, szoftverekrõl, felsõoktatásról a Társalgóban.

Rossz helyen támogatja a szegényeket az oktatási tárca

Itthon2003.09.24, 15:35

Nemhogy nem segít, inkább árt a hátrányos helyzetû gyerekeknek az Oktatási Minisztérium legújabb terve, amely szerint 2005-tõl a hivatalos ponthatár 80 százalékával is bejuthatnának az egyetemekre, fõiskolákra. Szociológusok állítják: az ilyen intézkedések nem oldják meg a szegény és állami gondozott gyerekek felzárkóztatását, viszont züllesztik a felsõoktatás színvonalát, és a kedvezménnyel felvett diákok megbélyegzéséhez vezethetnek. Magyar Bálint oktatási miniszter szerint azonban érdemes minden eszközt megragadni, amely változtat a jelenlegi helyzeten.  

Igazgatóság irányíthatja az egyetemeket

Itthon2003.09.20, 09:14

Az egyetemek oktatási és gazdasági irányításának szétválasztása érdekében az intézményeket vezetõ igazgatóság létrehozását javasolja az új felsõoktatási törvény szakmai vitaanyaga. A testület nevezné ki az egyetem rektorát is.

Adómentes lesz a hallgatói munka

Gazdaság2003.09.19, 09:46

Jövõre a minimálbér mértékéig adó- és járulékmentes lesz a felsõoktatási hallgatók minden olyan jövedelme, amit oktatáshoz vagy kutatáshoz kapcsolódó munkáért kapnak - közölte az Oktatási Minisztérium.

A hallgatók fele fizet tanulmányaiért

Itthon2003.09.10, 08:00

Közel 170 ezer olyan felsõoktatási hallgató van, akik több tízezer forintos tandíjat fizetnek tanulmányaikért. Jogi végzettség megszerzése öt év alatt egymillió forintba kerül, ami egy jó állással egy év alatt megtérül. Egyre nehezebb azonban jól fizetõ diplomás állást találni - írja a Magyar Hírlap.

Az oktatási tárca tagadja a tandíj visszaállítását

Itthon2003.08.08, 14:13

Elképzelhetõ, hogy a felsõoktatásban tanulóknak ismét tandíjat kell majd fizetniük - derül ki abból a szakértõi anyagból, amely a felsõoktatási rendszer átalakításával foglalkozik. Az Oktatási Minisztérium (OM) honlapján olvasható anyag szerint a tandíjat az állam tanulmányaik idejére átvállalná a diákoktól, de az iskola befejezése után a diplomásoknak fizetésükbõl kell majd törleszteniük a pénzt. Mang Béla felsõoktatási helyettes államtitkár ugyanakkor az [origo]-nak azt mondta: a kormányprogram rögzítette, hogy nem lesz tandíjfizetés és ettõl az alapelvtõl nem is kívánnak eltérni a végsõ koncepció kidolgozásakor sem.

Magánkézbe adnák az egyetemeket

Gazdaság2003.07.28, 08:05

A jövõ évi költségvetés irányszámaiban 10,5 milliárd forinttal jutna kevesebb pénz a felsõoktatásnak, amihez hozzájön az idei 3,37 milliárd forintos csökkentett költségvetés is. A jövõ évi elvonásokat már csak a személyi költségek csökkentésével lehet kigazdálkodni. Egy munkaanyag az egyetemek privatizálásában látja a megoldást - írja a Napi Gazdaság.

Ma döntenek a felvételi ponthatárokról

Itthon2003.07.22, 08:56

Ma eldõl csaknem 160 ezer felsõoktatási intézménybe jelentkezõ diák sorsa:  ugyanis ma határozzák meg a felsõoktatási intézmények ponthatárait. Idén az [origo] oldalairól is tájékozódhat a ponthatárokról.

Kibõvítik a hallgatói információs központot

Techbázis2003.07.16, 11:25

Az õsz folyamán 50 új PC-hellyel bõvül a januárban megnyitott budapesti Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ, amely felsõoktatásban részt vevõ hallgatók és oktatók számára biztosít internetes, könyvtári és adatbázis-szolgáltatásokat.

Különbözõ egyetemi bérek lesznek

Itthon2003.07.15, 11:10

A hallgatókért, a jó tanárokért és a pénzért versengõ egyetemeket, valamint négylépcsõs felsõfokú képzést vázol fel az a koncepció, amely az új felsõoktatási törvény alapját képezi majd. A koncepcióról ma tárgyal Magyar Bálint oktatási miniszter az egyetemek vezetõivel, ahol több pont miatt vita várható - írja a Magyar Hírlap.

Privatizációtól félti a felsõoktatást az FDSZ

Itthon2003.07.11, 07:57

A tandíj bevezetésétõl és az oktatók közalkalmazotti státusának megszûntetésétõl tartanak a felsõoktatási szakszervezetek a felsõoktatási reform koncepciójával kapcsolatban. A csütörtökön nyilvánosságra hozott tervezetben ugyanis az érdekképviseletek szerint megjelenik az egyetemek és fõiskolák privatizációja - írja a Népszabadság.

Megcsillagoznák a kollégiumokat

Itthon2003.07.10, 07:37

Egytõl négycsillagosig minõsítenék a felsõoktatási kollégiumokat. A szállodákhoz hasonló csillagos minõsítés során felmérnék a diákszállások infrastruktúráját, szolgáltatásait, a szabadidõs lehetõségeket. A minõsítés a szükséges felújítások megállapításában is segítene. A kollégiumok java része azonban még az egycsillagos minõsítést sem kapná meg.

Újságokon és a felsõoktatáson spórolnak a tárcák

Itthon2003.07.08, 07:23

Nyilvánosságra hozták a minisztériumok, konkrátan milyen intézkedésekkel spórolják meg költségvetésük 2,5 százalékát. A MeH kevesebb újságot rendel, a kulturális tárca csökkenti a Nemezti Színház és az Operaház támogatását, a BM kevesebbet költ a bérlakásfejlesztésre, az oktatási tárca pedig fõleg a felsõoktatáson spórol - írja a Népszabadság.

WLAN-eszközök a felsõoktatásnak

Techbázis2003.07.08, 16:35

Kedden 13 magyarországi felsõoktatási intézmény jutott vezeték nélküli hálózati eszközökhöz egy áprilisban meghirdetett pályázat segítségével.

Magányosak és kiszolgáltatottak a diákok

Itthon2003.06.18, 11:16

A felsõoktatásban tanuló diákok több mint 70 százaléka véli úgy, hogy megsértik emberi jogait és megalázzák az iskolában - derül ki az oktatási tárca megrendelésére készült felmérésbõl. A diákok többsége szerint a felsõoktatásban nem érvényesülnek a vallási és politikai szabadságjogok, és nem fogadják el a szexuális másságot. Minden tizedik diák számolt be arról, hogy bántalmazzák õket az iskolában, több mint 2 százalékukat pedig már szexuálisan is zaklatták. A megkérdezettek panaszkodtak az oktatás színvonalára és arra, hogy sok felesleges információt kell megtanulniuk. A diákok a legfontosabbnak a szerelmet és a boldogságot tartjáák, ...

Módosították a felsõoktatásról szóló törvényt

Itthon2003.06.17, 13:40

Az Országgyûlés 192 igen és 138 nem szavazattal elfogadta a felsõoktatásról szóló törvény módosítását.  Így  szeptember 1-jétõl 40 év felett nem lesz szükség a diplomához nyelvvizsgára. 2005-tõl pedig megszûnik a felvételi vizsga a felsõoktatási intézményekben, helyette kétszintû érettségi lesz.

Fidesz: A kormány csak az éj leple alatt vitázik

Itthon2003.05.27, 22:10

A Fidesz úgy tartja, hogy a kormány szándékosan, kései órákban, az "éj leple alatt" a televíziós mûsoridõn kívül, ezzel kirekesztve a közvéleményt kívánja a felsõoktatási és közoktatási törvény módosításának országgyûlési általános vitáját és a részletes vitát megtartani.

Újabb iraki minisztert fogtak el

Irak2003.04.20, 23:30

Az amerikai erõk elfogták az Irakban megbuktatott Szaddám Huszein-féle rezsim egyik leginkább keresett vezetõjét, Humam Abd al-Halik Abd al-Gafur felsõoktatási és tudományos kutatási minisztert.

Negyven felett nem kell nyelvvizsga a diplomához

Itthon2003.04.02, 17:46

A kormány szerdai döntése szerint módosítják a felsõoktatási törvényt. E szerint negyven év felett eltörölnék a kötelezõ nyelvvizsgát. A fiatalabbaknak pedig lehetõvé tennék, hogy anélkül államvizsgázzanak, de csak a nyelvvizsga-bizonyítvány ellenében kapnák meg a diplomát.

Negyven felett nyelvvizsga nélkül lehetne diplomázni

Itthon2003.02.25, 09:18

Az oktatási tárca változtatna a felsõoktatási diplomához szükséges nyelvvizsgák rendszerén. A felsõoktatási törvény módosításának tervezete szerint negyven év felett eltörölnék a kötelezõ nyelvvizsgát, a fiatalabbaknak pedig lehetõvé tennék, hogy anélkül diplomázzanak, de csak a nyelvvizsga-bizonyítvány ellenében kapnák meg a diplomát írja a Népszabadság.

72 pont alatt nem juthat be a felsõoktatásba a felvételizõ

Itthon2003.02.23, 12:12

Még tíz napig adhatják postára felvételi jelentkezéseiket a felsõoktatási intézményekbe továbbtanulni kívánó diákok. Mivel az idén a hivatalos jelentkezési határidõ március elseje szombatra esik, március 3-án éjfélig lehet postára adni a jelentkezési lapokat. A jelentkezõk száma 2002-ben 165 ezer volt és az Oktatási Minisztériumban az idén is hasonló számot várnak.

OM: azonos elbírálás alá esik a Jobbik is

Itthon2003.02.20, 16:09

Az Oktatási Minisztérium szerint a különbözõ rendezvények engedélyezése az egyes felsõoktatási intézmények joga. Ezen az oktatási tárca nem is kíván változtatni, mivel a hasonló jellegû rendezvények azonos elbírálása általában érvényesül a felsõoktatásban. Ezt Mang Béla, az oktatási tárca felsõoktatási helyettes államtitkára nyilatkozta a Jobboldali Ifjúsági Közösség csütörötki bejelentése kapcsán, miszerint a szervezet mûködését több felsõoktatási intézményben betiltották, rendezvényeik megtartását pedig nem engedélyezik.

e-Balaton megoldás a Veszprémi Egyetemen

Techbázis2003.01.07, 14:12

Új felsõoktatási programot indított útjára az IBM. Az e-business terén folyó képzés támogatását szolgáló projekt az egyetemeket segíti a megszerzett ismeretek hasznosításában és a helyi iparral fenntartott kapcsolat szorosabbra fûzésében.

Harminc százalékkal több pénz az oktatásnak

Itthon2002.11.23, 15:33

Az idei kerethez képest az oktatási tárca 31,4 százalékkal több pénzbõl gazdálkodhat, de a források még így sem elegendõk mindenütt a béremelések fedezetére. Jövõre 30 százalékkal nõnek a hallgatói juttatások a felsõoktatásban.

Megújult az Eduport felsõoktatási portál

Techbázis2002.11.19, 09:33

Új külsõvel és szolgáltatásokkal várja látogatóit a tavaly óta mûködõ Eduport felsõoktatási portál. Az oldalakon az oktatással kapcsolatos hírek mellett közhasznú és kulturális információk is helyet kaptak.

Integrált állásbörze a BME-n

Gazdaság2002.10.27, 10:46

Integrált felsõoktatási állásbörzét rendeznek kedden és szerdán a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME). A rendezvényen több mint 45 cég csaknem 500 ajánlatából válogathatnak a frissen végzett, valamint a néhány éves tapasztalattal rendelkezõ szakemberek.

Jövõre emelik a felvételi mércéjét

Itthon2002.09.04, 06:44

Jövõre 72 pont alatt senki sem kerülhet be egyetemre vagy fõiskolára: az oktatási tárca ezzel a minõségi korláttal akarja megállítani a felsõoktatás színvonalának további romlását. A legpesszimistábbak szerint az idén egyes szakokon az is elegendõ volt a sikeres felvételihez, ha valaki be tudott mutatkozni, még ha leírni nem is mindig tudja helyesen a nevét. Az egyetemi hallgatók számát és arányát nézve a hazai oktatás felzárkózott a fejlett országokhoz, a gazdaság azonban még nem képes ennyi diplomást eltartani.

Õsszel béremelés a felsõoktatásban

Itthon2002.05.29, 07:07

A felsõoktatásban dolgozó oktatók októberben 50 százalékkal magasabb bért kapnak kézhez - jelentette be Hiller István, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára. A tárca új felsõoktatási helyettes államtitkára Mank Béla, a Miskolci Egyetem fõtitkára lesz.

Õsszel béremelés a felsõoktatásban

Itthon2002.05.29, 07:14

A felsõoktatásban dolgozó oktatók októberben 50 százalékkal magasabb bért kapnak kézhez - jelentette be Hiller István, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára. A tárca új felsõoktatási helyettes államtitkára Mank Béla, a Miskolci Egyetem fõtitkára lesz.

Felsõoktatási felvételi - pénteken jár le a határidõ

Itthon2002.02.28, 12:01

Péntek az utolsó nap, amikor még postára lehet adni az egyetemi és fõiskolai felvételi lapokat. Aki ezt elmulasztja, az a következõ tanévben nem lehet elsõs egyik felsõoktatási intézményben sem. Egy jelentkezõ elvileg korlátlan számú helyre és szakra adhatja be jelentkezési kérelmét.

Microsoft-szoftverek az ELTE-n

Techbázis2001.12.17, 14:43

Elsõként az Eötvös Loránd Tudomámyegyetemen adták át a Microsoft telepítõkészletét, mely ingyenes, illetve kedvezményes áru szoftverhsználati jogot biztosít a felsõoktatás számára.

Több a rasszista pedagógusjelölt, mint a toleráns

Itthon2001.11.27, 14:39

A végzõs pedagógushallgatók 14 százaléka megrögzött elõítéletes, vagy kifejezett rasszista, és mindössze 7 százalékuk tekinthetõ teljesen elõítélet-mentesnek, toleránsnak és nyitottnak - számolt be a kisebbségi jogok országgyûlési biztosa, Kaltenbach Jenõ. A vizsgálat alapján (amely a kisebbségi jogok érvényesülését nézte meg a felsõoktatásban) számos ajánlást fogalmaztak meg az oktatási tárcának.

Hatmilliárd plusz a felsõoktatásnak

Itthon2001.11.04, 17:55

Jelentõs várakozással tekintenek az egyetemek a zárszámadási törvény elfogadása elé, amely összesen 5,7 milliárd forintos pluszforrást juttatna a felsõoktatásnak.

Microsoft-szoftverek a magyar felsõoktatásnak

Techbázis2001.09.24, 13:37

A Miniszterelnöki Hivatal és a Microsoft Magyarország megállapodása értelmében háromszázötvenezer hazai felsõoktatási intézmény tanára és diákja juthat hozzá a legkorszerûbb Microsoft-szoftverekhez. Az errõl szóló szándéknyilatkozatot ünnepélyes keretek között írta alá Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezetõ miniszter és Jean-Philippe Courtois, a Microsoft Európa, Közel-Kelet és Afrika térségének elnöke.

Ingyen szoftver tanároknak és diákoknak

Archívum2001.09.21, 08:22

A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) és a Microsoft Magyarország megállapodása értelmében 350 ezer felsõoktatási intézményben tanító tanár, illetve tanuló diák ingyen juthat a Microsoft kulcsszoftvereihez, így például a Windows és az Office program legújabb változatához - jelentették be a két szervezet képviselõi.

5,7 milliárddal több jut idén a felsõoktatásnak

Itthon2001.08.28, 18:35

Közel 6 milliárddal kap többet idén a felsõoktatás, modosították a felsõoktatási törvényt, felmondták a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kötött megállapodásokat. Kedden az ELTE lágymányosi épülettömbjében tartott kihelyezett ülést a kormány.

Kiterjesztik a szakképzési hozzájárulást

Archívum2001.06.29, 15:14

Az elmúlt tíz évben a munkaerõpiacra belépõ fiatalok között kétszeresére nõtt a felsõoktatásban végzettek aránya, ezért a július 1-jén hatályba lépõ új törvény a felsõoktatásra is kiterjeszti a szakképzési hozzájárulási rendszert.

Szeptembertõl igényelhetõ a diákhitel

Archívum2001.06.05, 17:54

Szeptembertõl minden magyar állampolgárságú, felsõoktatásban tanuló diák hitelt vehet fel, amelynek éves maximális értéke 210 ezer forint lehet - közölte a kabinet keddi ülését követõ sajtótájékoztatón Pokorni Zoltán oktatási miniszter. A kölcsön havi törlesztõrészletének nagysága nem haladhatja meg a hitelt felvevõ késõbbi, havi jövedelmének 6 százalékát.

Elõzõ
Következõ