feljelentés

címke rss

Elutasították Szél Bernadett feljelentését Bayer Zsolt ellen

Itthon2017.05.09, 14:42

Elutasították az LMP-s Szél Bernadett feljelentését, amelyet Bayer Zsolt ellen tett még április elején a publicista egyik írása miatt. A párt társelnöke azért jelentette fel a Magyar Idők újságíróját, mert szerinte egyik blogbejegyzésében a közösség ellen uszított. A rendőrség most jelezte, hogy Szélék összekeverik a gyűlölködést a szabad véleménynyilvánítással. 

Büntetőeljárás indult a hazudozó Juhász Péter ellen

Itthon2017.03.29, 19:21

Az Origo információi szerint a hét elején feljelentették Juhász Pétert, mert az Együtt elnöke nyilvánosan hazudott egy bírósági tárgyalásról. Nemcsak az ott készült jegyzőkönyv tartalmát másította meg, hanem az egyik tanú szájába is olyan mondatokat adott, amelyek nem hangzottak el. A büntetőeljárás rágalmazás és becsületsértés gyanújával indult meg a politikus ellen, ennek a büntetési tétele két évig terjedő szabadságvesztés is lehet. 

Gina Lollobrigida fia, Milko Skofic feljelentette a sztár menedzserét

Life.hu2017.03.14, 10:33

Gina Lollobrigida fia feljelentette anyja menedzserét, mivel szerinte Andrea Piazzolla rá akarja tenni a kezét a díva vagyonára. Az idős, beszámíthatatlan színésznő bizalmába férkőzött a fiatal férfi.

Baukó Éva feljelenti Aureliót: börtönbe is kerülhet

Life.hu2017.02.24, 09:41

Összerúgta a port nemrég Baukó Éva és Aurelio, mindezt a Facebookon. Éva egy bejegyzésében megemlítette az egykori Való Világ-győztes nevét, amit Aurelio keresetlen szavakkal jutalmazott egy videóban. Éva ezt nem hagyja annyiban: feljelentést tesz. Ezért az RTL Klub műsorvezetője akár két évet is kaphat!

Durvul a kampány Zuglóban: feljelentést is tettek

Itthon2017.02.17, 13:31

Az áprilisi zuglói időközi választás előtt lejárató kampány indult a CivilZugló Egyesület ellen. Névtelen, rágalmazó leveleket küldtek az egyesületnek, szerdán pedig a képviselőjelöltjük, Drevenka Monika munkahelyén ragasztottak ki becsmérlő plakátokat. Ezzel telt be a pohár – mondta az Origónak Várnai László, aki ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.

OLAF-jelentés: február 28-ig várják Tarlós válaszát

Itthon2017.01.26, 14:00

AZ OLAF-jelentést azért adta át a kormány Tarlós István főpolgármesternek, hogy a főváros annak tudatában alakítsa ki álláspontját az ügyről - mondta Csepreghy Nándor a Miniszterelnökség államtitkára. 

Damu Roland magához akarja venni kislányát: feljelentette a gyámokat

Life.hu2017.01.20, 12:14

Damu Roland kislányát volt feleségének nővére neveli, a nagymama segítségével. Damu Roland azonban úgy véli, nincs jó helyen a gyermek. Szerinte a nagymama részeges, ezért megette a szükséges lépéseket.

Megszólalt a gyerekverő plébános

Itthon2016.12.07, 13:52

Felpofozott egy fiút a somlóvásárhelyi plébános egy szemtelen megjegyzés miatt, de szerinte csak felnagyítják a történteket: nem folyt vér, ráadásul bocsánatot is kért a szülőktől. A helyi polgármester viszont feljelentést tett gyerekbántalmazás miatt.

Megerőszakolták, majd még le is tartóztatták

Unikornis2016.11.19, 11:44

Egy 25 éves brit nőt letartóztattak Dubajban, miután feljelentést tett két brit férfi ellen, akik állítása szerint a hotelben megerőszakolták. Azonban a nő valószínűleg nem volt tisztában azzal, hogy az Egyesült Arab Emírségekben bűncselekménynek számít a házasságon kívüli nemi élet. Így őt is vád alá helyezték a hatóságok.

Pornófilmben szerepelhet sok pesti járókelő

Itthon2016.10.28, 18:37

Személyes adattal visszaélés vétsége miatt pénteken feljelentést tett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság egy közterületen parkoló kisteherautóban pornófilmet készítő ismeretlen ellen, mert az autó ablakán keresztül a járókelők megjelentek a felvétel hátterében.

Kartellgyanú Ferihegyen, feljelentették a Celebit

Gazdaság2016.10.21, 18:43

Kartellgyanú miatt az állami tulajdonú Malév GH leköszönő vezérigazgatója a versenyhatóságnál feljelentette a repülőgépek földi kiszolgálását végző török Celebit. A tiltott áregyeztetés lehetősége a British Airways, az Iberia, az Air Lingus és az Alitalia földi kiszolgálására kért ajánlatok kapcsán merült fel.

Damu Rolandnak megint dolga lesz a rendőrséggel?

Life.hu2016.08.18, 10:54

Damu Roland nem tudott könnyen egyenesbe jönni szabadulása után, és állítólag azóta sem. Feleségével, Edinával anyagi gondokkal küzdöttek, amire a megoldás a kölcsön volt. Edina egyik barátnője állítja, Damu 100 ezer forintot kért tőle, amit azóta sem kapott vissza.

25 ezer forintot követelt ír utasától a taxis

Itthon2016.08.15, 10:17

Önbíráskodás miatt folytat eljárást a rendőrség egy budapesti taxissal szemben, aki a gyanú szerint megütötte ír utasát, majd ismeretlen területre vitte.

Az MSZP feljelentést tesz

Itthon2016.08.04, 20:41

Az MSZP feljelentést tesz Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetkezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete, valamint hivatali vesztegetés és hivatali visszaélés büntette miatt. Mengyi Roland az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy reagált, az ügyben gyanúsítottként vallomást tevők visszaéltek a nevével.

Volner és barátnője a bozótosban: elutasították a feljelentést

Itthon2016.07.31, 08:03

Bűncselekmény hiányában elutasították Volner János feljelentését, amit amiatt tett, mert szerinte politikusi minőségében, titkosszolgálati eszközök alkalmazásával megfigyelték, amikor egy fiatal nővel a bokrok közé hajtott. A jobbikos képviselő az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz is fordult, hogy vizsgálja meg, nem szereltek-e fel nyomkövetőt az autójára. 

Pártos Csilla rokontartást kér az anyósától

Life.hu2016.07.22, 05:58

Továbbra is tart Pártos Csillának és volt férjének, Pécsi Ildikó fiának kálváriája. A nyilvánosság előtt zajló hercehurcának nem került még pont a végére. A lakáskiürítési perben első fokon született ítélet, de a ki nem fizetett tartásdíjak miatt még csak most fog elkezdődni a vita.

Andy Vajna: Sohasem hívtam meg Portikot

Itthon2016.07.06, 15:37

Nem hívtam meg a Nobu megnyitójára Portik Tamást – ezt mondta az Origónak Andy Vajna. A 15 évre jogerősen elítélt Energol-vezér június 17-i meghallgatásán azt mnondta, hogy őt személyesen Vajna hívta meg az étterem 2010-es megnyitójára. Időközben Rogán Antal levelet írt Pintér Sándornak és Polt Péternek, amelyben kérte, hogy indítsanak hatósági vizsgálatot Portik szavainak tisztázása érdekében, aki azt állította, hogy tízmillió eurónyi készpénzt adott neki. 

A belügyminiszterhez fordul Rogán Antal Portik miatt

Itthon2016.07.06, 11:38

Rogán Antal levelet írt Pintér Sándornak és Polt Péternek, amelyben kérte, hogy indítsanak hatósági vizsgálatot egy elítélt bűnöző szavainak tisztázása érdekében. A Népszabadság információi szerint az ügyészség elutasította a Portik Tamás ellen hamis vád miatt tett feljelentését, egy hivatalos személy elleni vesztegetési gyanúját viszont vizsgálják.

A nemzeti bank feljelenti a Spéder-vezette FHB-t?

Gazdaság2016.06.21, 17:30

A Magyar Nemzeti Bank azt fontolgatja, hogy feljelentést tesz a Spéder Zoltán vezette FHB ellen – írja a 168 Óra. A jegybank az év elején átfogó vizsgálatot indított az FHB csoportnál, akkor találhattak olyan információkat, amelyek álláspontjuk szerint megalapozzák a tőkebefektetési csalás gyanúját. 

Feljelentést tett a Maradj talpon! forgatásán meghalt nő élettársa

Archívum2016.06.10, 14:40

A férfi úgy véli, gondatlanság miatt hunyt el az élettársa a vetélkedő forgatásán. Feljelentést tett és rendőrségi vizsgálatot követel.

Feljelentést tettek a furcsa metrókocsi-felújítás miatt

Itthon2016.06.08, 14:25

Ha új metrókocsik jönnek a 3-as vonalra a megrendelt felújítás helyett, az a Demokratikus Koalíció szerint többrendbeli bűncselekmény gyanúját veti fel, ezért feljelentést tesznek. Korábban Tarlós István főpolgármester az Origónak azzal reagált az aggályokra: "Már az is baj, ha jobb metrót kapunk a pénzünkért?" 

Welsz milliárdos csalásokról beszélt

Itthon2016.06.06, 14:57

A rendőrség már nem nyomoz Welsz Tamás 2013-as feljelentésével kapcsolatban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2016. április 10-én arra jutott, hogy semmi dolguk a négy évvel ezelőtti feljelentésben részletezett elképesztő ügyekben. Lagzi Lajcsi neve is előkerült a feljelentésben, amelyet az Átlátszó hozott nyilvánosságra. 

Kiss László egyik bűntársa perrel fenyeget

Life.hu2016.05.13, 10:50

Perrel fenyegeti az egyik napilapot Kiss László egykori úszótársa. A Bors azt írta, hogy fiúk is lehettek az áldozataik között, ezzel pedig L. László szerint megsértették a becsületét.

A bíró tett feljelentést a hamis röszkei fordítás miatt

Nagyvilág2016.05.05, 16:09

Feljelentést tett a bíró a röszkei tömegzavargási ügyben készült hamis fordítás miatt a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészségen.

Pénzt próbálnak kicsalni a Quaestor-károsultaktól

Itthon2016.04.28, 19:50

Hamis fizetési felszólítást kaptak a Quaestor egyes ügyfelei az elmúlt napokban, különféle jogcímeken a tartozások azonnali átutalására szólították fel a gyanútlan embereket – hívta fel a figyelmet a Quaestor Értékpapír Zrt. felszámolója, a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. csütörtökön. A társaság az ügyfelek bejelentései alapján büntetőfeljelentést tett a nyomozó hatóságnál.

Feljelentették az ügyészségen Orbán erkélyét

Itthon2016.04.26, 19:27

Rongálás bűncselekmény gyanújával tettek feljelentést a Liberálisok a Miniszterelnökség Várba költöztetésével összefüggésben a kormányfő irodájának kijelölt karmelita kolostor műemlék épületének megrongálása miatt, miután ott szerintük engedély nélküli erkélyt alakítanak ki. 

A roma önkormányzat feljelenti korábbi elnökét

Itthon2016.04.21, 23:47

Feljelentést tesz a Országos Roma Önkormányzat korábbi elnöke ellen, mert a vizsgálatuk szerint jogellenesen használták fel a költségvetési támogatásokat. 

Feljelentik a félmilliárdos kamarai honlapot

Itthon2016.02.02, 19:54

Feljelentést tesz a Demokratikus Koalíció a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara új honlapja miatt, mert úgy ítélik meg, hogy az informatikai fejlesztés 471 millió forintos ára - amire uniós támogatást is költöttek - tízszeresen is túl lehet árazva. A kamara szerint ez volt a legolcsóbb ajánlat.

Kórházba került az Éden Hotel sztárja - Csúnyán összeverték Bencét

Life.hu2016.01.13, 11:29

Súlyos testi sértés miatt indult nyomozás Éden Bence ügyében, aki a napokban egy szórakozóhelyen keveredett verekedésbe.

Feljelentés az Origo kórházas cikke nyomán

Itthon2015.12.26, 12:21

Feljelentésként értékelhető az a bejelentés, amit egy állampolgár az Origo minapi cikke nyomán küldött a rendőrségnek. Az egészségügyi államtitkár trükközéssel vádolta a kórházakat az újratermelődő adósságuk miatt, ez pedig a feljelentő szerint, ha igaz, felveti az ellenőrzési kötelezettség elmulasztásának bűntettét.

16 éves lányok vádolják nemi erőszakkal Ján Slotát

Nagyvilág2015.11.20, 11:31

Nemi erőszak vádjával feljelentést tett két fiatalkorú lány a szélsőséges kijelentéseiről és magyarellenes kirohanásairól ismert Ján Slota szlovák expolitikus ellen

Tovább bonyolódik az MVM gázügye

Gazdaság2015.12.03, 11:55

Többet is spórolhatott volna az MVM Partner a MET-tel és más cégekkel kötött szerződései alapján. A rendőrség szerint nem merül fel a hűtlen kezelés gyanúja, az erről szóló feljelentést háromszor is elutasították. Az ügyben új feljelentések is születtek.

Már nem hallgatnak a családon belüli erőszak áldozatai - Egyre több a feljelentés

Archívum2015.10.26, 09:41

Érzékelhetően több áldozat fordul a hatóságokhoz azóta, hogy a családon belüli erőszak önálló tényállássá vált - nyilatkozta a Magyar Hírlapban Galajda Ágnes, a Fővárosi Törvényszék tanácselnöke, a Bírónők Egyesületének elnöke.

Egyre több a feljelentés a családon belüli erőszak miatt

Itthon2015.10.26, 08:33

Érzékelhetően több áldozat fordul a hatóságokhoz a családon belüli erőszak önálló tényállássá válása óta - nyilatkozta Galajda Ágnes, a Fővárosi Törvényszék tanácselnöke, a Bírónők Egyesületének elnöke.

Letelepedési kötvények miatt tett feljelentést az Együtt

Itthon2015.10.10, 12:50

Okirathamisítás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesz két, letelepedési kötvényeket forgalmazó cég ügyében az Együtt.

Zugzumbaoktatók és luxust kedvelők, reszkessetek!

Gazdaság2015.10.02, 15:52

Hirtelen gazdagodás, luxusautók, zugzumbaoktatók és sufniban engedély nélkül dolgozó autószerelők bántják a szemünket a legjobban - ez derül ki az adóhatósághoz befutó panaszokból. Tavaly több mint 37 ezer közérdekű bejelentés érkezett a Nemzeti Adó-és Vámhivatalhoz, ötezerrel több, mint négy évvel korábban.

Összehangolt támadásról beszél az ügyvédi kamara

Itthon2015.10.02, 11:10

A Budapesti Ügyvédi Kamara a sajtóból értesült arról, hogy Papp Géza titkár hűtlen kezelés miatt a kamarát érintő büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes ellen - közölte Réti László, a kamara elnöke.

Az ügyészséget is érdekli Toroczkai fegyvermutogatása

Itthon2015.08.06, 14:38

A Szegedi Járási Ügyészség már vizsgálja, közösség elleni uszításnak számít-e, hogy Ásotthalom jobbikos polgármestere fegyverhasználatra biztatott: a Facebookon egy puskát reklámozott, mint a kerítés mentén alkalmazható "objektumvédelmi eszközt".

Rendőrségi ügy lehet Toroczkai fegyvermutogatásából

Itthon2015.07.31, 15:40

Közösségi elleni uszítás gyanúja miatt tett bejelentést egy állampolgár az ügyészséghez, amiért az illegális bevándorlók elleni fal építését régóta szorgalmazó, határmenti Ásotthalom polgármestere egy puskát reklámozott, mint a kerítés mentén alkalmazható "objektumvédelmi eszközt".

Végkielégítése miatt feljelentették a fideszes politikust

Itthon2015.07.17, 13:57

Csalás és hűtlen kezelés miatt tett feljelentést az Együtt a volt nyírbogáti polgármester több mint hárommilliós végkielégítése miatt. A fideszes országgyűlési képviselőnek az új polgármester - aki a felesége - engedélyezte az összeget, a kormányhivatal szerint jogszerűen. 

Plakátkampány: az ügyészséghez fordultak

Itthon2015.06.28, 14:17

A közbeszerzési törvény megszegésére hivatkozva, ismeretlen tettes ellen ügyészségi feljelentést tesz az LMP a nemzeti konzultációhoz kapcsolódó plakátkampány tendereztetése ügyében.

Bántalmazták és embertelen körülmények között tartották az idős asszonyt

Life.hu2015.06.12, 08:55

Kizárta saját otthonából, verte, éheztette és embertelen körülmények között tartotta a 80 éves idős asszonyt az a kunszentmiklósi testvérpár, akik ellen most vádat emelt az ügyészség.

Börtönbüntetést kapott az a nő, aki hangosan szexelt

Life.hu2015.06.02, 17:49

Szomszédjai jelentettek fel, azt az angol hölgyet, aki túl hangosan szexelt párjával.

Korrupciós számháború kezdődött

Itthon2015.06.01, 12:13

Cáfolja a Legfelsőbb Ügyészség, hogy 2010 óta esne a korrupció miatt indított büntetőeljárások száma. Az Átlátszó szerint sok feljelentést helyből visszautasítanak, az ügyészség viszont állítja, az oknyomozó portál egyszerűen rosszul számol.

Hamis telefonnal vert át egy férfit VV Viki

Archívum2015.05.15, 09:07

Nyomozás indult a ValóVilág 6 harmadik helyezettje ellen, aki 40 ezer forinttal károsított meg egy gyanútlan telefonvásárlót.

Két hónap alatt 4,5 milliót akart keresni Győr, hiba volt

Gazdaság2015.05.14, 14:36

Nem nyomoznak a fideszes vezetésű Győr önkormányzatának a Quaestorban ragadt milliárdja miatt. Az ügyészség szerint sem volt jó ötlet a brókerekre bízni a közpénzt, de ez nem bűncselekmény.

Feljelentették a miniszteri biztost

Gazdaság2015.05.06, 12:45

A végrehajtói kamarához kirendelt miniszteri biztost valaki feljelentette, mert szerinte Szekér Judit az ismerőseit akarta jogtalan előnybe hozni egy kamarai közgyűlésen.

Feljelentették a Médiatanácsnál a TV2-t az Éden Hotel miatt

Life.hu2015.04.26, 21:09

Kiverte a biztosítékot az Éden Hotel pénteki adása, melyben Éden Gábor szexuálisan zaklatta Éden Nórit. 

Feljelentették az M1 műsorvezetőjének támadóit

Archívum2015.04.16, 17:25

Borsa Miklóst, az M1 műsorvezetőjét szombat éjjel támadták meg Balatonfüreden. A híradós zúzódásokat szenvedett, és jelenleg otthonában gyógyul – az elkövetők ellen pedig eljárás indult.