feljelentés

címke rss

Névtelen feljelentést tettek a budapesti rendőrkapitány ellen

Itthon2010.04.03, 12:55

Hűtlen kezelés miatt névtelen feljelentést tettek Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya ellen. A feljelentés szerint szakmailag indokolatlan volt a BRFK és az egyik polgárőr szövetség között létrejött szerződés. A főkapitány szerint nem történt szabálytalanság. A rendőrség az eset miatt a honlapján közzétette, hogy kikkel áll megbízásos szerződésben a BRFK.

Leleplező cikk miatt perel a motorversenypályát építő ingatlanvállalkozó

Itthon2010.02.25, 21:15

Rágalmazás miatt indított pert az Index.hu ellen, és zsarolás miatt is feljelentést tett Kovács Bence János, a sávolyi Balatonring motorversenypálya építésében is résztvevő Grupo Milton tulajdonosa. Kovács szerint rivális üzleti körök akarják lejáratni az Index és a Lehet Más a Politika felhasználásával.

A Fidesz feljelentést tett a postaszékház eladása miatt

Itthon2010.02.18, 15:21

Balsai István Fidesz-politikus szerint a Magyar Posta kiugróan magas bérleti díjat fizet egy budapesti irodaházért, és emiatt feljelentést tesz. A vállalat évi 13,6 milliárd forintot fizet az épület bérléséért, amely összeg fele Balsai szerint - aki egy ÁSZ-jelentésre hivatkozik - megtakarítható lenne.

Gyanúsított lett a volt balmazújvárosi polgármester

Itthon2008.12.23, 09:41

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak a volt balmazújvárosi polgármester, Gál István ellen - írja a Népszabadság. A jelenlegi fideszes városvezető tett feljelentést, miután az általa felkért szakértők állítólag szabálytalan döntéseket tártak fel egy többmilliárdos szennyvízberuházással kapcsolatban. A volt polgármester szerint azonban így akarják lejáratni.

Feljelentést tesz az MSZP az adatgyűjtési ügyben

Itthon2008.10.07, 18:42

Feljelentést tesz az MSZP az országgyűlési képviselők lehallgatása kapcsán kirobbant adatgyűjtési ügyben. Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője szerint a Fidesznek ugyanezt meg kellett volna tennie. A Fidesz Török sajtótájékoztatója után azt közölte, hogy a párt megtette feljelentését a lehallgatások miatt.

Visszautasította Szilvásy az SZDSZ-es házalós megjegyzését

Itthon2008.10.01, 21:09

Visszautasította szerdai közleményében Szilvásy György titkosszolgálati miniszter, hogy a megfigyelési ügy bizonyítékaival házalt volna. Hétfőn ugyanis a szabad demokrata Gulyás József fogalmazott így parlamenti felszólalásában. Az MSZP-s Török Zsolt viszont azt közölte: vagy tegyen valóban feljelentést - ígéretéhez híven - a Fidesz a képviselőik lehallgatása miatt, vagy kérjen bocsánatot.

Kémszoftvert telepítettek az NBH számítógépére

Itthon2008.09.16, 01:10

Kémprogramot telepítettek nyolc hónapja a Nemzetbiztonsági Hivatal számítógépére, ennek felfedezését követően kezdődött el az a felderítés, amely múlt héten az UD Vagyonvédelmi Zrt. vezetőjének feljelentéséhez vezetett - írta a Népszabadság kedden.

Húsipari vádak a Tescóval szemben

Gazdaság2008.09.02, 12:20

Versenyhivatali feljelentést sürget a Tesco ellen a Kelet-magyarországi Húsosok Kereskedelmi Kft. (KMHK) - írja a Világgazdaság.

Feljelentés érkezett az NNI-hez a Kulcsár-ügyben

Itthon2008.08.15, 01:47

A brókerbotránnyal összefüggésben csütörtökön feljelentés érkezett a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) - közölte a Népszabadsággal Bartha László, a szervezet szóvivője, ám részleteket nem árult el.

Nyomoznak a kormányzati portál ügyében

Itthon2008.08.06, 19:15

Nyomozást indított a rendőrség a kormányzati portál ügyében egy állampolgár feljelentése nyomán. A gyanú hűtlen kezelés, egyelőre azonban azt sem tudni, hogy pontosan melyik honlapot érinti a nyomozás.

E. Zsanett ma már nem jelentené fel a rendőröket

Itthon2008.05.11, 20:57

Könyvet ír az elmúlt egy évről E. Zsanett, aki a tv2 napló című műsorának nyilatkozva azt mondta: ma már nem tenne feljelentést azok ellen a rendőrök ellen, akik állítása szerint megerőszakolták. A 21 éves nő szerint állandóan fenyegetik őt.

Elutasították Lengyel Zoltán feljelentéseit

Itthon2007.12.18, 12:55

Elutasította Lengyel Zoltán országgyűlési képviselő rendőrök ellen tett feljelentéseit a Budapesti Nyomozóügyészség. A döntést az egykori fideszes politikus nem fogadja el - közölte ügyvédje pénteken. Lengyel többek között bántalmazással vádolja azokat a rendőröket, akik júliusban előállították őt egy közúti ellenőrzés után.

Gyanúsítottként hallgatják ki Lengyel Zoltánt

Itthon2007.11.09, 12:45

Gyanúsítottként fogják kihallgatni Lengyel Zoltán parlamenti képviselőt, aki az ügyészség szerint júliusban egy igazoltatás során megütött egy rendőrt. Az egykori fideszes politikus ezt tagadta, és ő is feljelentést tett a rendőrök ellen, mert szerinte bántalmazták.

Helyesbített a Weiszenberger-videó készítője

Itthon2007.09.28, 22:56

Nem uniós pénzből, hanem a területfejlesztési alapból kapott támogatást a kunfehértói Rózsa Motel. A Weiszenberger-videót készítő F. Károly, a motel egyik volt tulajdonosa a Klubrádió Kontra című műsorában helyesbítette előző napi kijelentését, miszerint EU-s pénzt ítéltek meg nekik. A műsorban megszólalt Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal volt területfejlesztési politikai államtitkára is aki elmondta, hogy nem volt tudomása az F. Károly által elmondott visszafizetésekről, mivel senki sem tett feljelentést a kifizetés körüli visszásságokról.

Két feljelentője volt Malina Hedvignek

Nagyvilág2007.05.26, 20:05

A nyitrai ügyészség megerősítette, hogy az időközben öngyilkosságot elkövetett feljelentő mellett egy másik szlovák állampolgár is feljelentést tett a magyar diáklány, Malina Hedvig ellen. A pozsonyi férfi a SME című lap szerint korábban a szlovák titkosszolgálathoz tartozott.

Meglepetéseket ígér a megerőszakolt lány védője

Itthon2007.05.24, 12:33

A gyanú szerint rendőrök által megerőszakolt 21 éves lány ügyvédje reagált azokra a felvetésekre, amelyek megkérdőjelezik a gyanúsítás megalapozottságát. Tuza Péter szerint előkerülnek még meglepő bizonyítékok, és kijelentette azt is, a megjelent hírekkel ellentétben a lány nem várt három napot a feljelentéssel.

Nyomozás indul a fideszes Dorkota feljelentés nyomán

Itthon2007.04.02, 23:47

Elrendelték a nyomozást annak a feljelentésnek a nyomán, amelyet Dorkota Lajos fideszes országgyűlési képviselő tett hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen.

Kóka nevében küldtek hamis e-maileket

Itthon2007.04.01, 16:17

Hamis közleményt küldtek vasárnap Kóka János SZDSZ-elnök nevében. Ebben többek között a kettős állampolgárság megadásáról és oroszbarátságról esik szó. Az SZDSZ feljelentést tesz.

Nyomoznak Orbán feljelentése alapján

Itthon2007.03.21, 16:31

Nyomozást kezd a rendőrség Orbán Viktor feljelentése alapján. A Fidesz-elnök tavalyi szeptemberi rágalmazások miatt fordult a rendőrséghez.

Államellenes tervekért tett feljelentést a Fidesz

Itthon2007.03.02, 17:12

Ismeretlen tettesek ellen államellenes és terrorcselekmények előkészülete miatt tett feljelentést a Fidesz. A párt a kormány erről szóló nyilatkozatai alapján tett feljelentést - ezzel a "hisztériakeltésnek" akarnak véget vetni, a Fidesz szerint ugyanis a kormány érvelése - többek között a Parlament fenyegetettségével - hiteltelen.

Javították a kordonbontók elleni feljelentést

Itthon2007.02.16, 17:22

Pótolta a rendőrség a hiányosságokat a kordonbontó fideszesek ellen tett feljelentésben. A Pesti Központi Kerületi Bíróság a feljelentés első változatát azért dobta vissza, mert nem volt elég pontos.

Magyar sízőt fogtak el az Alpokban

Nagyvilág2007.02.04, 11:17

Segítségnyújtás nélkül továbbsiklott az a magyar síző, aki egy olasz pályán elütött egy másik síelőt. A sípálya-csendőröknek sikerült feltartóztatniuk a baleset okozóját, és feljelentést tettek ellene.

A vádakat kéri számon Orbánon Petrétei

Itthon2007.01.25, 17:39

Ha az ígéretek ellenére nem kezdeményez büntetőeljárást kormány ellen a Fidesz , akkor ezután ne is hangoztassa, hogy valamilyen bűncselekmény történt - írta Petrétei József igazságügyminiszter Orbán Viktor Fidesz-elnöknek. Deutsch-Für Tamás válaszképpen felhívta a miniszter figyelmét arra, hogy két fideszes képviselő már tett feljelentést, de nem indult nyomozás az ügyben.

Megint betörték egy MSZP-iroda ablakát

Itthon2006.11.18, 14:36

Az elmúlt két hónapban már másodszor zúzták be péntek éjszaka az MSZP egri irodájának ablakait. A párt feljelentést tett.

Elutasították az Orbán elleni feljelentést

Itthon2006.11.13, 15:46

Elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség a Fiatal Baloldal elnöke, Varga László feljelentését Orbán Viktor ellen - ezt maga Varga jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján. A Fidelitas alelnöke szerint ezzel bebizonyosodott, hogy a szocialisták hazudtak.

Visszadobták a Fidesz hazugságos feljelentését

Itthon2006.10.25, 18:11

Az [origo] értesülése szerint az ügyészség visszadobta a Fidesz két képviselője, Áder János és Balsai István által tett feljelentést, amelyet a májusi őszödi frakcióülésen elhangzott Gyurcsány-beszéddel kapcsolatban tettek. Úgy tudjuk, az ügyészség a konkrétumokat hiányolta, és nem rendelt el nyomozást.

Visszaüthet a Fideszre Gyurcsány feljelentése

Itthon2006.10.09, 16:57

Alaposan meg kell gondolnia a Fidesznek, hogy feljelenti-e Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, ha ugyanis megalapozatlannak bizonyul a vád, még a feljelentő ellen is indulhat eljárás - véli az [origo] által megkérdezett jogász. A Fidesz szerint a miniszterelnök visszaélt a közérdekű adatokkal és meghamisította őket, ennek alapján feljelentik.

Bánfa polgármesterére támadtak a Magosz útlezárásnál

Itthon2006.10.08, 18:50

Bántalmazták a baranyai Bánfa független polgármesterét, Szabó Miklósnét, aki még nem döntötte el, tesz-e feljelentést támadója ellen. A politikust egy régi ismerőse verte meg, feltehetően ittas állapotban.

Durayról faggatózik a szlovák rendőrség

Nagyvilág2006.07.28, 13:59

Vizsgálatot indított a szlovák rendőrség Ján Slota magyarokat durván támadó szlovák politikus feljelentése nyomán a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjánál. Slota azért fordult a hatóságokhoz, mert Duray Miklós, a párt alelnöke februárban előadást tartott Budapesten, egy autonómiakonferencián.

Apja buzdítására hatolt be egy fiú Toller házába

Itthon2006.04.03, 13:56

Egy tőrrel és fényképezőgéppel felszerelkezett csuklyás fiatal - jobboldali érzelmű apja buzdítására - behatolt Pécs polgármesterének, Toller Lászlónak az épülő hétvégi házába, hogy ott fényképeket készítsen. A fiút a szomszédok üldözőbe vették és elcsípték, amikor az utca végén várakozó édesapa ezt meglátta, elhajtott autójával. Toller nem tesz feljelentést az eset miatt.

Hamis az antikommunista Fidesz-közlemény is

Itthon2006.04.02, 19:06

Egy fideszes e-mail címről a hétvégén már a második fantomközleményt küldték el különböző sajtóorgánumoknak. A Fidesz tiltakozik, és provokációsorozatnak tartja az ügyet. A párt közleménye szerint először Pokorni Zoltán, majd Kövér László nevével éltek vissza ismeretlenek. A Fidesz mindkét esetben feljelentést tesz.

A fiktív számlákat kereste leginkább az APEH

Gazdaság2006.03.07, 15:12

Az APEH területi szervei és Központi Hivatala 2005-ben 291-gyel több büntetőügyben tett feljelentést, mint az előző évben. Az elkövetési érték is kiugróan magas, 27,7 milliárd forint volt - közölte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) kedden.

Álnéven kérdezgettek Gyurcsányról és Orbánról

Itthon2006.03.07, 15:07

Többek között Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor iránti rokonszenvről végeztek felmérést ismeretlenek a GKI Gazdaságkutató Rt. nevében. Az eset miatt a cég feljelentést tesz.

A szerb hatóságok Bogoljub Karic letartóztatására készülnek

Nagyvilág2006.02.01, 20:22

A szerb hatóságok fokozzák a fellépést Bogoljub Karic és az általa vezetett BK-vállalatbirodalom tisztségviselői ellen: az Interpol útján keresik az üzletember fivérét, Sretent, és állítólag javában készítik a bűnvádi feljelentést a politikai szerepvállalásra törekvő milliomos ellen is.

Nyomoz�s indult a Zalaker�mia-�gyben

Gazdaság2006.01.16, 14:15

A Zala Megyei Rend�r-f�kapit�nys�g h�tf�n hivatalosan �rtes�tette a TEB�SZ-t, hogy a Zalaker�mia Rt. ezerforintos r�szv�nyelad�sa kapcs�n tett feljelent�se �gy�ben elrendelt�k a rend�rs�gi nyomoz�st.

Elutasította az ügyészség Deutsch Tamás feljelentését

Itthon2006.01.03, 19:42

Elutasította Deutsch Tamás Fittelina Kft.-vel kapcsolatos feljelentését a Fővárosi Főügyészség, a fideszes képviselő emiatt panasszal fordul a Legfőbb Ügyészséghez - közölte a Fidesz-frakció sajtóirodája az MTI-vel kedden.

Vége a Fidesz közeli fantomcégek ügyének

Itthon2005.07.05, 13:38

Elutasította Magyar Bálint panaszát a Legfőbb Ügyészség az úgynevezett Fidesz közeli fantomcégekhez kapcsolódó ügyben. A miniszter egy HVG-cikk alapján tett feljelentést, azonban a Fővárosi Főügyészség a nyomozást megtagadta.

Patrubány feljelentéséhez hasonlítanak a szabadkai levelek

Nagyvilág2005.02.17, 16:47

Meglepődött több szabdkai magyar is az elmúlt napokban, mert a budapesti Fővárosi Főügyészség levélben értesítette őket arról, hogy feljelentésüket elutasították. A Magyar Szó címú újvidéki lap szerint a szabadkaiaik nem is tettek feljelentést. Az [origo] úgy tudja, a Szabadkáról küldött feljelentések tartalma gyakorlatilag megegyezik a Patrubány Miklós által korábban a decemberi népszavazással kapcsolatban tett feljelentéssel.

A Fidesz feljelentést tett Gyurcsány nyaralóügye miatt

Itthon2005.02.07, 16:59

A miniszterelnök régi nyaralóügye miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a Fidesz - jelentették be. Egy Gyurcsány Ferenc érdekeltségi körébe tartozó cég a balatonőszödi kormányüdülő egyik nagy értékű villáját szerezte meg még 1994-ben, az ellenzék szerint gyanús körülmények között.

Nyomoznak Draskovics áfa-döntése miatt

Itthon2005.01.14, 14:22

Hivatali visszaélés gyanújával nyomozni kezdett a rendőrség a Draskovics Tibor pénzügyminiszter elleni feljelentés kapcsán. A Nemzeti Nyomozó Irodának azt kell megállapítania többek között, hogy elkövethetett-e hivatali visszaélést a pénzügyminiszter, amiért arra utasította tavaly ősszel az adóhatóság elnökét, hogy mielőtt a cégeknek visszafizetik az áfát, ellenőrizzék, valóban jogosult-e az adó-visszatérítésre az igénylő. A feljelentést Balogh Gyula független képviselő tette.

Két nap alatt kétszer rabolták ki

Itthon2004.11.26, 21:49

Két nap alatt kétszer raboltak ki egy 18 éves csurgói fiatalembert, aki a második eset után feljelentést tett, s ezt követően rövid időn belül elfogták a tetteseket.

Vasárnap újraindítják a Gellért-hegyi vízesést

Itthon2004.07.18, 10:35

Újraindítják vasárnap délután a Gellért-hegyi vízesést, miután a nap folyamán többször is átmossák a rendszert, mert szombaton feltehetően mosószert öntöttek ismeretlenek a vízbe. A Fővárosi Kertészeti Rt. feljelentést tett az ügyben.

Rémhírterjesztés miatt feljelentik a főpolgármestert

Itthon2004.06.23, 15:16

Rémhírterjesztés miatt a jövő héten várhatóan feljelentést tesz Demszky Gábor ellen több magánszemély a fővárosi Fidesz-MKDSZ jogi segítségével. Véleményük szerint a főpolgármester kárt okozott azzal, hogy június 11-én egy közleményben azt írta, tornádó erejű vihar várható Budapesten.

Nevelt lányával akart fajtalankodni a mostohaapa

Itthon2004.01.13, 11:10

Fajtalankodásért előbb nevelt lánya, majd utóbb élettársa, a lány édesanyja is feljelentést tett egy 24 éves komádi férfi ellen. A 24 éves mostohaapa állítólag több alkalommal is megpróbálta megerőszakolni a 13 éves lányt, majd életveszélyesen megfenyegette annak édesanyját. A rendőrök őrizetbe vették a férfit, és kezdeményezik előzetes letartóztatásba helyezését.

Még dolgozik a pofozkodó rendőr

Itthon2003.12.19, 12:07

Ma is dolgozik az a rendőr, aki hétfőn megpofozott egy szabálytalanul autózó fiatalembert Kiskunhalason. A járőr ellen fegyelmi indult, és feljelentést is tettek ügyében, de felfüggesztéséről csak később döntenek. Az ütés vélhetően következmények nélkül maradt volna, ha arról egy tévétársaság operatőre nem készít felvételeket.

Feljelentést tesz a PSZÁF elnöke Keller ellen

Itthon2003.08.23, 19:49

Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás és becsületsértés miatt büntetőeljárást, személyiségi jogi okok miatt pedig polgári peres eljárást indít Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnöke Keller László közpénzügyi államtitkárral szemben a jövő hét első felében, közölte Futó Barnabás az elnök jogi képviselője.

Kehi-feljelentés az orosz államadósság ügyében

Itthon2003.07.21, 18:46

Az orosz államadósság ügyében a megérkezett hétfőn a rendőrségre a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) feljelentése. "A feljelentés az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Pénzügyi Nyomozó Igazgatóságára hétfőn érkezett meg, a hatóságnak három napja van, hogy eldöntse: elrendeli-e a nyomozást"- mondta az ORFK kommunikációs igazgatóságának helyettes vezetője. A feljelentés tartalmáról Németh Lajos alezredes nem nyilatkozott.

A kormány elé vinnék az MTV-s végkielégítések ügyét

Itthon2003.06.02, 06:55

A Pénzügyminisztérium és az MTV tárgyal arról a több százmillió forintról, amivel a szabálytalan végkielégítések miatt tartozik a tévé. Az MTV ugyanis újra foglalkoztatta azokat a munkatársait, akiket végkielégítéssel bocsátott el. A tárca a kormány elé akarja vinni az ügyet - írja a Népszabadság. A szabálytalanságokat az Állami Számvevőszék vizsgálata fedezte fel, a testület feljelentést is tett emiatt.

Feljelentették a pannonhalmi polgármestert

Itthon2003.05.30, 20:27

A pannonhalmi polgármester ellen feljelentést tett egy helyi lakos pénteken a győri rendőrkapitányságon, a feljelentés szerint a város első embere ököllel orron vágta a sértettet.

Félszáz közpénzügyi feljelentés - hat vádemelés

Itthon2003.04.08, 09:24

2000 óta 49 esetben tettek büntetőfeljelentést közpénzek törvénytelen felhasználásának gyanújával, az ellenőrzésre jogosult állami szervek, képviselők és magánszemélyek. Vádemelési javaslat hat ügyben készült, 17 feljelentést nem találtak megalapozottnak - írja a Népszabadság.