Fekete-Győr András

címke rss

Gelencsér Ferenc kriptobizniszbe fogott

Gelencsér Ferencnek, a Momentum bukott elnökének 4,7 millió forintos megtakarítása van kriptovalutában, továbbá több mint 10,5 millió forintja van értékpapírban, valamint 5,2 millió forintos megtakarítása pénzintézeti számlán – derül ki a baloldali politikus legújabb vagyonnyilatkozatából, amit a Magyar Nemzet szemléz.

Idén akár jogerős ítélet is születhet Varju László és Donáth László büntetőügyében

Itthon2024.01.05, 10:41

Varju László, Ihász Sándor és Donáth László büntetőügyében is jogerős ítélet születhet 2024-ben - írta meg a Mandiner. 

Röhögjön ön is a leghülyébb momentumosokon! - videó

Itthon2023.11.10, 14:30

Fekete-Győr elektromosroller-mosása csak a kezdet volt.

Teljes lebukás: Bajnai Gordon egy kávézóban irányítja Fekete-Győr Andrást - videó!

Itthon2023.10.09, 14:29

Hétfőn délelőtt tartott megbeszélést Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök és Fekete-Győr András a Momentum volt elnöke egy kávézóban. A Magyar Nemzet szerette volna megtudni tőlük, hogy az önkormányzati vagy az EP-választásokban segíti-e majd a DatAdat a Momentumot, azonban mind a ketten meglehetősen idegesek lettek a kérdésektől.

Még Karikó Katalin Nobel-díjáról is csak ostobaságok jutnak Fekete-Győr Andrásnak eszébe

Itthon2023.10.02, 20:22

Túlzás nélkül, kizárólag csak ostobaságokat tud írni Fekete-Győr András akkor is, ha éppen egy magyar csodáról van szó. Ezúttal Karikó Katalinról és Nobel-díjáról.

Napi balfék: Fegyőr elgondolkodott

Itthon2023.06.28, 13:06

Korai volt az öröm a baloldalon.

A dollárbaloldal ma is háborúba sodorná az országot

Itthon2023.05.11, 12:47

Nem lankad a háború eszkalációját előidéző európai uniós és amerikai kardcsörtetés, amit itthon a magyarországi dollárbaloldal teljes gőzzel támogat az orosz-ukrán konfliktus kezdetétől. Az elmúlt hetekben az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége által indított háborúpárti plakátkampányt is magáévá tette a baloldal, ami nem meglepő, hiszen ismert tény, hogy a 2022-es választások előtt 4 milliárd forintnak megfelelő dollár érkezett az ellenzékhez Amerikából. Összeállításunkban felidézzük a baloldal legmarkánsabb háborúpárti megnyilvánulásait és annak hátterét.

A Momentum elnöke állítólag nem kap pártjától fizetést, de kriptovalutázik

Itthon2023.02.01, 01:55

Fekete-Győr András továbbra is Budán lakik, de megtakarítása nincsen. Gelencsér Ferenc kriptovalutázik. 

Így lőtte tüdőn Európát Brüsszel a szankciós inflációval

Itthon2022.11.01, 10:35

Mint ismert, az orosz-ukrán háború kirobbanása után Oroszország ellen Brüsszel nyolc szankciós csomagot fogadott el. Ez alapjaiban felforgatta Európa energetikai piacát, és emiatt elszabadultak az energiaárak. Az energiaárak meredek emelkedése pedig szankciós inflációt okozott az egész kontinensen. Brüsszelben ahelyett, hogy átértékelnék a helyzet, még több szankciót követelnek. A hazai dollárbaloldal a kezdetektől fogva támogatta a szankciókat, sőt, még több szankciót követel, mindezt annak ellenére, hogy az embereket egyre jobban sújtja az elszabadult energiaárak miatt kialakult szankciós infláció.

A tények ellenére a hazai dollárbaloldal továbbra is támogatja a szankciókat

Itthon2022.10.04, 14:11

Bár már mindenki előtt teljes mértékben világos, hogy az Oroszország elleni brüsszeli szankciók sokkal többet ártanak az európai gazdaságnak, mint az orosznak, addig a hazai "dollárbaloldal" továbbra is teljes mellszélességgel kitart a brüsszeli elit ostoba intézkedései mellett. Varju László, Fekete-Győr András, Donáth Anna, Karácsony Gergely, Gyöngyösi Márton és többek között Hadházy Ákos szerint is jók a brüsszeli lépések. A baloldal véleményében döntő szerepet játszhat az a közel kétmilliárd forintos forrás, amit Soros György álciviljeitől kaptak a 2022-es választási kampányhoz. Orbán Viktor kormányfő is világosan rámutatott arraa, ...

Fekete-Győr Andrásnak elvették a mentelmi jogát

Itthon2022.09.26, 17:27

Az Országgyűlés több képviselő, köztük Fekete-Győr András mentelmi jogát függesztette fel hétfőn. 

Fekete-Győr azt hazudta, hogy az erdélyi magyarok Gyurcsány alatt kaptak magyar állampolgárságot - videó

Itthon2022.09.23, 11:25

Fekete Győr András, a baloldali Momentum bukott elnöke egy videóban arról beszélt, hogy az erdélyi magyarok 2004-ben megkapták a magyar állampolgárságot. A valóság ezzel szemben az, hogy 2004. december 5-én épp a kettős állampolgárságról szóló népszavazás éve volt, amelynek végeredményét a baloldali propagandakampány befolyásolta. Fekete-Győr legfontosabb szövetségese, Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök azért folytatott gyűlöletpropagandát, hogy a külhoni magyarok – köztük az erdélyiek – ne kaphassanak magyar állampolgárságot. Gyurcsány azzal riogatta a hazai közvéleményt, hogyha a külhoniak visszakapják a magyar állampolgárságuukat, ...

Fekete-Győr András az utolsó pillanatban még kivett több millió forintot a Momentumból

Itthon2022.07.28, 14:51

Fekete-Győr András közvetlenül azelőtt, hogy párttársai leváltották volna a Momentum parlamenti frakcióvezetői tisztségéről, adott egy megbízást egyik közeli barátja cégének – derül ki a Kontra.hu tényfeltáró cikkéből. A bukott pártelnök június elején havi 7,6 millió, összesen 23 millió forintért bízta meg kommunikációs feladatokkal, tanácsadással, és parlamenti felszólalások megírásával az Agenda Setting Kft.-t, azt a céget, melyet az egyik legjobb barátja, Papp Gergő vezet és tulajdonol, egy személyben. A megbízás három hónapra, június elejétől augusztus végéig szól, amit aztán a felek június végén módosítottak. A megbízás összegéét ...

Napi balfék: bohócváltás

Itthon2022.07.07, 11:39

Forrás: Origo middle on 1000 1000

Egy ország röhög évek óta Fekete-Győr Andráson - bukása napján megmutatjuk legkínosabb szerencsétlenkedéseit - videók

Itthon2022.07.06, 14:07

Frakcióvezetői posztjáról is leváltották Fekete-Győr Andrást szerdán. A Momentum korábbi elnöke pártelnökként és baloldali kormányfőjelöltként is csúfosan leszerepelt. Most összegyűjtöttük azokat a  szánalmasságuk miatt vicces nyilatkozatokat és videókat, amiket a Momentum politikusa tett vagy azokon szerepelt. Így többek között láthatják, amikor arról mesélt egy YouTube-csatornán, hogy elektromos rollerét a zuhany alatt megfürdette, ami ettől nem meglepő módon tönkrement. Beszélgetőpartnere ezután csak annyit kérdezett tőle: „és rád bízzuk az országot?" Nem az volt az első eset, hogy Fekete-Győr kínos vagy nevetséges kijelentést teett, ...

Leváltják frakcióvezetői posztjáról is Fekete-Győr Andrást

Itthon2022.07.07, 09:16

Frakcióvezetőként is megbukott Fekete-Győr András. A párt képviselői leváltották erről a posztról is. Korábban pártelnökként és a baloldali előválasztáson miniszterelnök-jelöltként bukott egy hatalmasat Fekete-Győr. 

Ősszel elveszítheti mentelmi jogát az erőszakkal vádolt Fekete-Győr András

Itthon2022.07.06, 10:02

Mivel közvádas ügyről van szó, az Országgyűlés mentelmi bizottsága szinte biztosan felfüggeszti Fekete-Győr András mentelmi jogát, erről azonban várhatóan már csak az őszi ülésszakban hozhat döntést a testület – tudta meg a Magyar Nemzet. A Momentum frakcióvezetőjét hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják, aki még a párt elnökeként támadt 2018-ban a rendőrökre egy Kossuth téri tüntetésen. Információink szerint Fekete-Győr már októberben újra bíróság elé állhat.

A baloldal kiszolgálná Brüsszelt, megszavazta volna az olajembargót

Itthon2022.06.07, 08:40

Miközben Orbán Viktornak sikerült megvédeni a magyar érdekeket, így a rezsicsökkentést és a benzinárstopot is a hét elején Brüsszelben, a baloldal továbbra is a magyar érdekekkel szembemenő politikát folytat. A Momentum volt elnöke, Fekete-Győr ugyanis elszólta magát, leleplezte az egész baloldalt, beismerte, hogy ha ők lettek volna kormányon, csatlakoztak volna az olajembargóhoz - vagyis leállították volna az orosz kőolaj szállítását, azonnal 700 forint fölé emelve a benzinárat, és ezzel óriási inflációt okozva. A baloldal megszüntetné a rezsicsökkentést már évek óta, és ellenállás nélkül végrehajtaná Brüsszel utasításait.

Fekete-Győr András még mindig fegyvert akar szállítani az ukránoknak

Itthon2022.06.04, 09:38

Fekete-Győr András, a Momentum frakcióvezetője továbbra is fegyvereket küldene Ukrajnába, vagyis a véleménye nem változott 2022 februárja óta. Ennek ellenére úgy véli, hogy a kampányban ezt le kellett volna tagadniuk.

Maffialeszámolás kezdődött a baloldalon

Itthon2022.06.02, 11:57

A baloldal abban bízik, hogy ha az országnak rossz lesz, akkor az embereknek is rossz lesz, és akkor az emberek elfordulnak a kormánytól. Jobb híján így őket választják majd, továbbra is ez a logikájuk – mondta Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet elemzési igazgatója az Origónak. Az interjúban kifejtette, hogy a baloldal nem változott, a Jobbik pedig saját magát számolja fel, hiszen ebből a lejtmenetből láthatóan nincs visszaút. Hozzátette: a baloldalon most már mindenki saját magára van hagyva és utalva. Boros Bánk a Momentum, a DK és a Jobbik sorsáról is beszélt.

Fekete-Győr András: Ha kormányon lennénk, mindenképpen csatlakoztunk volna az olajembargóhoz

Itthon2022.06.02, 11:19

A Momentum volt elnöke elmondta: ha ők lettek volna kormányon, csatlakoztak volna az olajembargóhoz, a bolgár példát követve. Fekete-Győr András tehát 700 forintra emelné a benzinárat. 

Így magyarázkodik Fekete-Győr András a Momentum kínos bojkottkísérletével kapcsolatban - videó

Itthon2022.05.02, 19:04

Zavaros magyarázkodásba kezdett Fekete-Győr András, amikor a Mediaworks Hírcentrum azt kérdezte tőle, mi volt az oka annak, hogy előbb bojkottálni akarták az alakuló ülést, aztán mégsem, végül kivonultak.Mint ismert a Momentum és Hadházy Ákos között azt követően alakult ki konfliktus, hogy Fekete-Győrék úgy döntöttek, mégis részt vesznek az Országgyűlés alakuló ülésén. Nézzék meg a Mediaworks Hírcentrum videóját!

Botrányok, trágárkodás, szánalmas provokációk - ez volt a baloldal elmúlt négy éve a Parlamentben

Itthon2022.05.01, 08:58

Óriási káosz van a történelmi baloldali bukás után az ellenzéki pártoknál. Naponta mondanak mást arról, hogy mit fognak tenni a hétfői alakuló ülésen. Hadházy Ákos felszólította őket, hogy bojkottálják az ülést, és a Momentumot sikerült is meggyőznie - egészen addig, míg Fekete-Győrék meg nem tudták, hogy ha nem teszik le hétfőn az esküt az azzal jár, hogy a bizottsági helyeket sem kaphatják meg. Ezután a Momentum valamifajta zagyva félbojkottról beszélt, ami miatt össze is vesztek Hadházyval, így még meg sem alakult a parlament, az egyik képviselő már kilépett a frakciójából, Hadházy ugyanis így nem ül be a Momentumba. Pontosan tehhát ...

Gyurcsány Ferenc egy parkban igazította el Fekete-Győr Andrást - fotók

Itthon2022.04.27, 11:12

Deák Dániel politológus, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a közösségi oldalán nyilvánosságra hozott két fotót, amelyek alapján a baloldal vezére, Gyurcsány Ferenc eligazítást tartott/utasításokat adhatott a Momentum Mozgalom bukott elnökének, Fekete-Győr Andrásnak, aki a sorozatos leszereplései ellenére a radikális baloldali párt országgyűlési frakcióvezetője lehet. Ezek a fényképek is bizonyítják, hogy még mindig Gyurcsány a főnök a baloldalon. A politológus szerint könnyen elképzelhető, hogy Gyurcsány a 2010 előtt MSZP-SZDSZ-koalíció mintájára létre akarja hozni a DK-Momentum-koalíciót.

A Momentumosok már az első napon kerülik a munkát, a párt tagjai nem mennek be az Országgyűlés alakuló ülésére

Itthon2022.04.13, 10:46

Már az első nap kerüik a munkát, miközben a választóktól nem erre kaptak felhatalmazást.

A katasztrofális választási bukás egyetlen nyertese a baloldalon Gyurcsány Ferenc

Itthon2022.04.12, 08:59

A választásnak a Fideszen túl a baloldalon Gyurcsány Ferenc a győztese, bár nem úgy, ahogyan akarta. A vártnál kevesebb mandátuma van a DK-nak, de az egész ellenzéknek és a baloldalnak is a legerősebb pártja lett – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója az Origónak adott interjúban. Kiszelly szerint a baloldal egy rítustáncot jár, keménykedni akarnak. Az igazgató szerint Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc abban keménykednek, hogy Márki-Zay Pétert hibáztatják, Fekete-Győr András és Hadházy Ákos pedig meg akarják mutatni, hogy mennyire elszántak, majd azután úgyis besompolyognak az Orszzággyűlésbe ...

Fekete-Győr András minden üzleti kapcsolatot meg akar szakítani Oroszországgal, bármekkora kárt is okoz ez a magyaroknak

Itthon2022.03.25, 08:47

A Momentum volt elnöke már az ukrajnai háború elején felvetette az üzleti kapcsolatok teljes befagyasztását Oroszországgal. Fekete-Győr András azt is szorgalmazta, hogy Magyarország szállítson fegyvereket Ukrajnának. A baloldal többi pártja és politikusa a konfliktus kezdetétől tesz hasonló háborúpárti nyilatkozatokat.

Závecz-kutatás: A vidéki szavazók körében még Karácsony és Fekete-Győr is népszerűbb, mint Márki-Zay

Itthon2022.03.08, 13:14

Orbán Viktor a legnépszerűbb politikus, míg Toroczkai Lászlót kedvelik a legkevésbé a közélet vezető politikusai közül – derült ki a Závecz Research a Telex nevű blog birtokába került felméréséből. A közvélemény-kutatást február elején, még az ukrajnai háború előtt készítették az ország felnőtt népességét reprezentáló mintán ezer ember személyes megkérdezésével. 

Fekete-Győr András fegyvereket küldene Ukrajnába

Itthon2022.02.27, 18:16

Miközben a magyar kormány számára a magyar emberek biztonsága az első, egy újabb baloldali politikusról derült ki, hogy Magyarországot az ukrán-orosz harc részévé akarja tenni. Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke és a Gyurcsány-listán az első ötben szereplő politikusa írt arról, hogy fegyvereket küldene Ukrajnába. Márki-Zay Péter többször is arról beszélt, hogy fegyvereket és katonákat küldene Ukrajnába. Nyilvánvaló: a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal háborús veszélybe sodorná a magyarokat.

A súlyos magánéleti botrányokkal terhelt Donáth Anna lett a Momentum elnöke

Nagyvilág2021.11.21, 19:35

Miután a baloldali előválasztáson, azaz a Gyurcsány-show-n legutolsó lett Fekete-Győr András, a Momentum leváltotta és új elnököt akart. Úgy tűnt, hogy Orosz Anna lett, de végül a személyes magánéleti botrányokkal terhelt Donáth Annát választották a mai küldöttgyűlésükön.

Ki a Momentum új vezetője, aki hátba szúrta a régóta kinevetett, most meg is bukott Fekete-Győr Andrást?

Itthon2021.10.13, 16:00

Barátokból politikai ellenfelek – röviden így lehetne összefoglalni Fekete-Győr András és Orosz Anna kapcsolatának alakulását, igaz, történetük ennél jóval komplexebb. A pártelnök bukása után egykori bizalmasa került nyeregbe, így ügyvezető elnökként legalább novemberig irányíthatja a Momentumot. Orosz Annába azonban ennél jóval több motiváció szorult, és feltehetően megpróbálja majd elfoglalni az elnöki széket. Erre komoly esélye mutatkozik, hiszen minden megvan benne, ami sikeressé teheti a Momentumban: baloldali aktivista múlt, befolyásos, KISZ-vonalon mozgó apuka, erős migrációpártiság, munkatapasztalat a részben Soros György fiinanszírozta ...

Lezuhanyoztatott elektromos roller, napelemes atomerőmű és más ostobaságok - videó

Itthon2021.10.11, 17:21

Leváltotta a Momentum vezetősége a Gyurcsány-show bohóckodásán szánalmas eredményt elérő Fekete-Győr Andrást, a párt elnökét. A párton belül is már régóta kinevetett elnök helyére többen is pályáznak - írja a Mandiner.

Fekete-Győr Andrást leváltották

Itthon2021.10.11, 08:56

Közel kétharmados arányban megvonta a bizalmat Fekete-Győr Andrástól a Momentum küldöttgyűlése - írja a Propeller.hu.

Már ma lemondhat Fekete-Győr András

Itthon2021.10.10, 20:24

A Magyar Nemzet információi szerint bizalmi válság van a Momentum elnökségén belül. Fekete-Győr András miniszterelnök-jelölti leszereplése a baloldali előválasztáson apropót szolgáltatott a posztjára hajtó párttársak számára. 

Minden Gyurcsány terve szerint alakult a baloldali show-műsorban

Itthon2021.09.30, 15:26

Az előválasztás nyertese Karácsony Gergely lesz, de a győztes Gyurcsány Ferenc - mondta Deák Dániel az Origónak a baloldali show-műsorról. A XXI. Század Intézet elemzője szerint attól, hogy Gyurcsánynét hozták ki nyertesnek az első fordulóban, azt remélik, hogy a második fordulóban még nagyobb lesz a részvétel, azaz még több személyes adatot tudnak majd összegyűjteni, hiszen a Gyurcsánynéval nem szimpatizáló baloldali szavazók még inkább elmennek majd voksolni.

Fekete-Győrnek meggyűlt a baja a számokkal

Itthon2021.09.29, 15:03

Fekete-Győr Andrásnak komoly baja van a matematikával, hiszen saját közösségi oldalán tett tanúbizonyságot arról, hogy nem tud összeadni két számot. A Momentum elnökének baklövésére Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója hívta fel a figyelmet. Nem ez az első eset, hogy a baloldal saját hiányosságait leplezi le: nemcsak az derült ki, hogy komoly bajuk van a matematikával, hanem a helyesírás és az angol nyelv sem megy. 

Hollik István: Gyurcsány már bizonyította, hogy a hatalomért mindenre képes - videó

Itthon2021.09.29, 12:18

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója közösségi oldalán osztott meg egy videót arról, hogy mi történne akkor, ha Gyurcsány Ferenc visszakerülne a hatalomba. Hollik szerint nincs másik baloldal. Ők már bizonyítottak. 

Fekete-Győr András Gyurcsányhoz hasonlóan tömegesen zárna be iskolákat

Itthon2021.09.28, 10:19

Jelenleg túl sok az iskola Magyarországon és túl kevés a tanár - mondta Fekete-Győr András. A Momentum Mozgalom elnöke jól láthatóan folytatná főnöke, Gyurcsány Ferenc iskolabezárási programját, ha arra lehetősége lenne. 

Fake newst terjesztett Fekete-Győr András - képek

Itthon2021.09.24, 16:27

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke Novák Katalintól egy olyan idézetet tett ki a közösségi oldalára, amit a családügyi miniszter soha nem mondott. Sőt, a miniszter 2019-ben rágalmazás vétsége miatt feljelentést is tett azokért a mondatokért, amit ő soha nem mondott. Fekete-Győr később módosította a posztját, de minden egyes folyamatról készítettünk képernyőképet. 

Fekete-Győr megint megszólalt, és kiderült, továbbra sem tud semmit - videó

Itthon2021.08.31, 13:14

Alig több mint fél évvel a parlamenti választás előtt a baloldali összefogás ott tart, hogy annak tagjai nem tudják egymásról, ki mit képvisel. Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje (!) élő televíziós adásban jelentette ki, hogy csak minimum szinten van tisztában azzal, hogy szövetségesei milyen politikát folytatnak, maximum szinten nem. A baloldali pártvezér Hócipó-nagydíjas jeleneteket produkált hétfő este az ATV-ben!

Nézze meg Fekete-Győr András és a többiek zavart magyarázkodását Cseh Katalin korrupciós botrányáról! - videó

Itthon2021.08.24, 18:46

Kínosan, zavarodottan magyarázkodott Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, amikor a Mediaworks Hírcentrum Cseh Katalin korrupciós botrányáról kérdezte. Mint arról beszámoltunk, a Momentum EP-képviselője, illetve a hozzá és családjához köthető cégek az uniós pályázatokon 4,8 milliárd forintot tettek el. Csalás gyanúja miatt már több hatóság is vizsgálódik. Fekete-Győr korábban a Hír TV-ben azt ígérte, el fogja számoltatni azt a párttársát, aki jogosulatlanul jut uniós pénzekhez, most mégsem teszi. A Momentum elnöke a Gyurcsány-show egyik állomásán jelent meg. Elkezdődött a baloldali előválasztási bohóckodás. Ott volt Hadházy Ákos iss, ...

Kocsis Máté szerint Fekete-Győr András a gyereke születése után megérti majd, miért fontos a gyermekvédelmi törvény

Itthon2021.08.19, 13:31

A Fidesz frakcióvezetője gratulált a Momentum elnökének, és rámutatott a törvény lényeges elemeire legújabb Facebook-posztjában.

Saját magával került ellentmondásba Fekete-Győr András

Itthon2021.08.02, 12:46

Nem indítanak vizsgálatot Cseh Katalin céges ügyeivel kapcsolatban.

A Momentum támogatja a nemátalakító műtéteket és beengedné az LMBTQ-propagandát az iskolákba

Itthon2021.07.23, 10:22

A Momentum elnöke, Fekete-Győr András szavazatszerzés reményében különböző ígéreteket tett az LMBTQ-közösségnek. Donáth Annával közösen melegeknek, transzneműeknek és egyéb szexuális kisebbségek tagjainak ígérték meg, hogy ha kormányra kerülnek, Magyarországon is házasodhatnak és gyermekeket fogadhatnak örökbe az azonos nemű párok, és a nemátalakító műtéteket, valamint az iskolai felvilágosítást is támogatják. Ezzel a lépéssel a Momentum ismételten bebizonyította, hogy a pártot Brüsszelből irányítják, mivel gondolkodás nélkül hajtják végre az onnan érkező ukázokat. Nem meglepő módon a baloldali párt követelései szinte szóról szóra mmegegyeznek ...

Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor szüleit gyalázza

Itthon2021.07.21, 15:36

Teljesen váratlanul érte a baloldali pártokat a gyermekvédelmi népszavazás, így nyilatkozataikban összevissza beszélnek. Ami közös: a Demokratikus Koalíciótól (DK) a Momentumon át a Jobbikig mindegyikük a gyermekek ellen, az LMBTQ-propaganda mellett van. Gyurcsány Ferenc például ízléstelen bejegyzésében a miniszterelnök szüleit gyalázta. Mint ismert, többek között arról lehet majd szavazni, hogy lehet-e gyerekeken nemátalakító műtétet végezni, vagy sem.

A sportsikerek potyautasai éveken át támadták a sportberuházásokat

Itthon2021.06.22, 11:58

A balliberális politikusok éveken át támadták a sportberuházásokat, kárörvendtek a kudarcoknál, de most, amikor beérett az elmúlt évtized sportfejlesztéseinek eredménye, politikai hasznot akarnak húzni a sportsikerekből, és már nem kampányolnak a „stadionstop" szlogennel. Míg Karácsony Gergely tüntetőleg nem vett részt főpolgármesterként a Puskás Aréna avatásán, ma már ugyanabban a telt házas stadionban fotózkodik a magyar-portugál meccsen. Jól rávilágít ez a jelenség a baloldal hitelességi válságára, hiszen „divatpolitizálást" folytatnak: ha éppen a magyar foci szidásával tudnak szavazókat toborozni, akkor azt csinálják, ha viszontt ...

Fekete-Győr András megint nevetségessé vált

Itthon2021.05.21, 20:58

Orbán Balázs, a Mathias Corvinus Collegium kuratóriumának elnöke a Momentum elnökével Fekete-Győr Andrással vitázott tegnap a Fúzió Hallgatói Közösség szervezésében a magyar felsőoktatás jelenlegi helyzetéről. Fekete-Győr, a baloldali előválasztási színjáték egyik statisztája megint felkészületlenül érkezett, számtalanszor kellett kijavítani, gyakran eltért a témától, egy alkalommal pedig még abból a jogi tankönyvből is idézni kellett neki, amelyből ő is tanult a vizsgáira, azonban úgy tűnik mára elfelejtette a tartalmát.

Rákay Philip ismét Gyurcsányt és feleségét kérdezi

Itthon2021.05.20, 18:31

Gyurcsány Ferencnek és feleségének tett fel kérdést a Facebookon Rákay Philip. 

Sikeres az iskolák újraindítása - bocsánatot kér-e a hamisan riogató baloldal?

Itthon2021.05.12, 14:55

"Felelőtlenség", "bűntett", "életveszélyes", "emberi életek forognak kockán" - ezek voltak a legfinomabb jelzők, amivel a baloldali politikusok riogattak az óvodák és az iskolák kinyitása miatt. Az idő nem Gyurcsány Ferencet és társait igazolta: a legfrissebb járványügyi adatok egyértelműen azt mutatják, hogy az iskolanyitás után nemhogy nem szabadult el a járvány, továbbra is dinamikusan, hetente 30 százalék feletti mértékben csökken az új fertőzöttek száma. A baloldalnak tehát megint nem lett igaza, politikusaik ismét indokolatlanul ijesztgették az embereket. Éppen ezért többüket is megkérdeztük arról, belátják-e tévedésüket. Egy ...

Nem kérnek bocsánatot a baloldali politikusok a WHO döntése ellenére sem

Itthon2021.05.10, 09:18

Pénteken a WHO feltételek nélkül jóváhagyta a 18 éven felülieknek a Sinopharm alkalmazását, ezzel végképp beigazolódott, amit eddig is tudni lehetett: a kínai oltóanyag hatékony és biztonságos a vírus ellen. Mivel a hazai baloldali politikusok hónapok óta mindenféle alap és szakmai háttértudás nélkül támadják a keleti oltást, ezért a nemzetközi szervezet döntése után többüket is megkérdeztük, hajlandóak-e bocsánatot kérni a magyar közvéleménytől. Cikkünk megjelenéséig csak Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese, és Hadházy Ákos, Momentum-közeli képviselő reagált a megkeresésünkre, de érdemi választ nem kaptunk tőlük. A baloldal ...

Baloldali előválasztás-kampány: minden előre el van döntve

Itthon2021.05.04, 19:20

A baloldali politikusok igyekeznek úgy tenni, mintha az ellenzéki előválasztásnak nevezett folyamat során a választóknak valódi döntési lehetősége lenne. A kiszivárgó információk szerint ugyanakkor valójában már lényegében mindent eldöntött a hat baloldali párt: Karácsony Gergely lesz a közös miniszterelnök-jelöltjük, néhány egyéni körzetet leszámítva pedig nem lesz érdemi verseny, azokról is megállapodtak már. Az előválasztással az egyedüli céljuk a baloldali szavazók aktivizálása, hiszen jelenleg jóval kevesebben vennének részt a választáson közülük, mint a kormánypárti szavazók. Gyurcsány Ferenc a 2002 utáni taktikáját frissíti úújra: ...

Mozgalmárság a józan ész ellen

Itthon2021.05.02, 10:57

Európa után Magyarországon is egyre inkább azt látjuk, hogy a politika baloldalán a diskurzusban eluralkodni látszik az a fajta mozgalmárság, ami fittyet hány a józan észre. Európában ma ideológiai és politikai megfontolások mentén - emberéletekkel nem törődve - tiltanak ki vakcinákat. Ha az Európai Parlament mozgalmárjain múlna (szerencsére nem múlik), abba is beleszólnának, hogy épüljenek-e atomerőművek, amelyekről az Európai Unió független szakértői is megállapították, hogy nélkülözhetetlenek a klímacélok eléréséhez. Ezek után Németország esetét szemügyre véve nyilván akár még logikus is, hogy egyre népszerűbb Annalena Baerbock, ...

Napi balfék: Fegyőr és Jenő

Itthon2021.05.01, 11:08

Az egyik legismertebb magyar mém lett abból az interjúból, amelyet egy férfi, Kolompár Sándor adott egy helyi tévének, miután összedőlt a háza. Többször is megpróbálta kimondani, hogy a polgármesteri hivatalba, Polgár Jenő úrhoz fordul, de nem sikerült neki. Ebben az interjúban, amikor a riporter megkérdezte, hogy mi lehetett az oka, hogy összeomlott a ház, a férfi azt válaszolta: Ez kizárt dolog, mer' nem tudom. Ennek kapcsán készítette el új képét a Napi balfék, miután Fekete-Győr András sem tudott válaszolni több kérdésre egy interjúban.

Napi balfék: Fekete-Győr András és a gyökerek

Itthon2021.04.30, 11:41

Gulyás Márton interjújára reagál a Napi balfék, amelyben Fekete-Győr András több kérdésre sem tudott válaszolni.

Napi balfék: Fekete-Győr András igazán őszinte

Itthon2021.04.29, 10:16

A Napi balfék újabb képpel reagál Gulyás Márton interjújára, amelyben Fekete-Győr András nevetségessé tette magát.

Napi balfék: Fekete-Győr András szemészeti vizsgálaton

Itthon2021.04.28, 10:31

Fekete-Győr András interjújára reagál a Napi balfék, amelyben több kérdésre sem tudott válaszolni.

Napi balfék: Fekete-Győr András és egy nagy tök

Itthon2021.04.27, 13:20

Fekete-Győr András elmúlt időszakban tett nyilatkozatai legtöbbször bizonytalanok, általában a riporter kérdéseire adott leggyakoribb válasz a "nem tudom". Erre reagál a Napi balfék. 

Napi balfék: Fekete-Győr András van, amiben biztos

Itthon2021.04.23, 13:53

Elismerte, hogy nem tud válaszolni több kérdésre sem egy interjúban Fekete-Győr András, máskor pedig hosszan hallgatott. Erre reagál a Napi balfék.

Napi balfék: Fekete-Győr, a sikerember

Itthon2021.04.22, 13:29

Kínos interjút adott a múlt héten Fekete-Győr András, aki több kérdésre sem tudott válaszolni, máskor pedig hosszan gondolkodott, hogy mit mondjon. Erre reagál a Napi balfék.

Napi balfék: Karácsony Gergelynek nagy gondja van, gyorsan tanácsot is kér Fekete-Győr Andrástól

Itthon2021.04.21, 14:22

Mi történik akkor, ha két folyton bizonytalan politikus beszélget egymással? A Napi balfék megmutatja, mi történik, ha a mindig bizonytalan Karácsony Gergely tanácsot kér a semmit nem tudó Fekete-Győr Andrástól. 

Legyen Ön is Fegyőr! - feltámadt az egykori tv-vetélkedő, nézze meg! - videó

Itthon2021.04.21, 12:25

Nemrég Fekete-Győr András, a Momentum elnöke elképesztő interjút adott, amely során a legalapvetőbb kérdésekre sem volt képes egyenes választ adni. Ezt dolgozza fel az alábbi videó, nézze meg! 

Apáti Bence: ööööööööö…. Fekete-Győr… öööööööö…. András

Itthon2021.04.20, 15:34

Eddig mindenki úgy hitte, hogy a zavarba ejtően hosszan tartó hatásszünetek hazai helytartója vitán felül Gyurcsány Ferenc. Azonban múlt pénteken új kihívója akadt a DK elnökének. 

Szellemi válságban van a baloldal - videó

Itthon2021.04.20, 13:54

Fekete-Győr András már sokadszorra bizonyította be, hogy nincsen meg benne az a minimális szellemi muníció, ami szükséges lenne egy egész ország irányításához, sőt a jelek szerint még a saját pártjának irányítása is gondot okoz neki - jelentette ki legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: az, hogy Fekete-Győr András pártelnök, sőt miniszterelnök-jelölt lehet a baloldalon, sok mindent elárul az egész baloldal szellemi állapotáról, amelynek leépülése már hosszú évtizedek óta tart.

Fekete-Győr András nem tudja, Gyurcsány Ferenc majd eldönti - videó

Itthon2021.04.19, 11:25

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára Fekete-Győr András, a Momentum elnökének legutóbbi beszélgetéséről tett ki egy videót. A két és fél perces videóban Fekete-Győr András minden egyes, az interjúban elhangzott "nem tudom" válasza csak egyszer szerepel - hívták fel a figyelmet a videó készítői. A "nem tudom" mellett a baloldali politikus leggyakoribb válasza az volt: "ezt meg fogom kérdezni".

Menczer Tamás: A baloldal az oltások ellen beszélt, tehát oltásellenes

Itthon2021.04.05, 15:03

Az egykori indexesek blogja húsvétvasárnap arról írt, hogy "Menczer Tamás tolja az oltásellenes baloldal mantrát". A megszólított politikus közösségi oldalán reagált a leírtakra, levezetve, hogy a baloldal miért oltásellenes, és ezt miért fontos hangsúlyozni.

Már Szlovéniában is téma Vadai Ágnes és Fekete-Győr András fenyegetőzése

Itthon2021.03.23, 18:45

Egy szlovén újságírószervezet az Európai Parlamenthez és a Bizottsághoz fordul, miután a momentumos Fekete-Győr András után a DK-s Vadai Ágnes is újságírót fenyegetett meg. Vadai a közmédia egyik szerkesztőjével kapcsolatban azt írta, hogy úgy jár majd, mint a ruandai propagandisták, akik „a végén elnyerték méltó büntetésüket". Az Európai Unió két szerve korábban többször foglalkozott többek között a magyar médiahelyzettel is.

Napi balfék: Fekete-Győr András olyan aranyos!

Itthon2021.03.23, 17:22

Ahogy arról az Origón is beszámoltunk, Fekete-Győr András sem akar lemaradni főnöke, Gyurcsány Ferenc mögött, ezért ő is fenyegetőzésbe kezdett, amikor kijelentette, eltiltaná a foglalkozásuktól a jobboldali újságírókat. A Momentum elnöke, akit egyre többször Gyurcsány-fiúnak is neveznek, mindenben igyekszik megfelelni Gyurcsányéknak. Erre reagál a Napi balfék.

Gyurcsány oltásellenes polgármestere felháborította az embereket

Itthon2021.03.20, 18:09

Rengetegen kíváncsiak Szaniszló Sándor botrányára - ezt mutatja a Google keresési statisztikája. Mint azt az Origo elsőként megírta, komoly tömegfelháborodás alakult ki Pestszentlőrincen, miután a DK-s polgármester bejelentette, hogy a kerületből elszállítják a felhasználatlan kínai vakcinákat. Ezt annak ellenére tette, hogy sokan igényt tartottak volna a Sinopharmra.

Rákay Philip: Semmi rendkívüli, Fekete-Győr megint úgy hazudik, mintha könyvből olvasná

Itthon2021.03.19, 13:22

Figyelj ide, álmodozó! Az, hogy az atomerőművet nem tudod megkülönböztetni a napelemtől, zavarba ejtően kínos. Az, hogy jobboldali újságírókat propagandistának bélyegzel, és eltakarítanád őket az útból, több mint felháborító. Az, hogy jogvégzett emberként koncepciós perekről, kvázi jogon kívüli eszközökről álmodozol, és szektás tekintettel „satuba", meg nyomás alá helyeznél embereket, hátha „elveszítik az idegrendszerüket", undorító, bolsevik tempó - írja Rákay Philip legújabb Facebook-bejegyzésében.

Fekete-Győr András most már törvényt is módosítana, hogy a jobboldali újságírókat elhallgattassa

Itthon2021.03.18, 22:15

Törvényhozói terve van - ezt a zavaros választ adta Fekete-Győr András a Hír TV Magyarország élőben című műsorában, Földi-Kovács Andrea kérdésére, hogy „mi a terve vele" azok után, hogy a miniszterelnök-jelölt korábban arról beszélt, egy időre eltiltaná a konzervatív újságírókat a munkájuk gyakorlásától. Fekete-Győr még a büntető törvénykönyvet is szigorítaná.

Mélyen hallgat a baloldal és hallgatnak a Soros-szervezetek is Fekete-Győr András fenyegetőzéséről - videó

Itthon2021.03.16, 21:05

Mélyen hallgat a máskor a sajtószabadságért aggódó baloldal, illetve a Soros Györgyhöz köthető szervezetek is Fekete-Győr András vállalhatatlan és radikális kijelentései kapcsán. Ahogy arról az Origón is beszámoltunk, a mostanában egyre inkább Gyurcsány-fiúnak nevezett Fekete-Győr András eltiltaná a foglalkozásuktól a jobboldali újságírókat. 

Felszólította Deutsch Tamás a Momentum brüsszeli főnökét, ítélje el Fekete-Győr András fenyegetőzését

Nagyvilág2021.03.16, 17:02

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője nyílt levélben fordult a magyarországi Momentum Mozgalmat is magában foglaló progresszív Renew Europe (RE) EP-frakció vezetőjéhez, Dacian Cioloșhoz, annak érdekében, hogy a román politikus ítélje el Fekete-Győr András intoleráns és antidemokratikus kijelentéseit, amelyek a más véleményen lévő újságírók megfenyegetésére irányulnak, a kommunista diktatúrához hasonlóan.

Tiltakozás Fekete-Győr András szavai ellen

Itthon2021.03.14, 19:28

Az MNMSZ kötelességének érzi, hogy megszólaljon az egész médiaszakmát fenyegető kirohanás ellen, amelynek március 15-e előtti közreadását tudatos ünneprontásnak tekinti - írja a Magyar Nemzet a Magyar Nemzeti Médiaszövetség közleménye alapján.

Eltiltaná a foglalkozásuktól a jobboldali újságírókat Fekete-Győr András

Nagyvilág2021.03.14, 15:05

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke arról beszélt a Facebookon, hogy el akarja tiltani a jobboldali újságírókat a foglalkozásuk gyakorlásától. (Már amennyiben Gyurcsány Ferenccel együtt hatalomra kerülnének.) Mindjárt mutatjuk a fenyegetést.

El akarja tiltani a jobboldali újságírókat munkájuk gyakorlásától Fekete-Győr András - videó

Itthon2021.03.14, 14:23

El akarja tiltani munkájuktól, meg akarja akadályozni Fekete-Győr András, hogy a jobboldali újságírók dolgozhassanak, ha a baloldal hatalomra kerülne. A Momentum elnöke - mindjárt mutatjuk a videót - erről beszélt. "Felháborító, hogy Fekete-Győr András, a Momentum elnöke nyíltan fenyegethet patrióta véleményvezéreket, újságírókat! Vajon véletlen volna, hogy egyelőre nem hallom a mindig oly igyekvő, híresen européer jogvédők hangos tiltakozását? Pedig volna miért!" - írta a közösségi oldalán Rákay Philip.

Rákay Philip: Andriska for president! Na de milyen lehet egy heti kampányértekezlet a Momentumnál?

Itthon2021.03.07, 11:37

Rákay Philip közösségi oldalán arról ír, milyen lehet egy kampányértekezlet a Momentumnál. A teljes írást az alábbiakban olvashatják.

Megmosolyogtatóan gyáva Fekete-Győr András a bíróság előtt

Itthon2021.03.02, 20:48

Fekete-Győr András a bírósági perében már csak olcsó füstgyertyáról beszél, amit két rendőrsorfal közé „ejtett", holott videófelvétel bizonyítja, hogy célzottan füstgránátot hajított a rendőrökre. A Momentum elnöke állítja, mindig vállalja a felelősséget tetteiért, ezúttal azonban úgy tűnik, hogy mégsem - írja a Magyar Nemzet. Megmosolyogtatóan gyáván viselkedik.

Czeglédy-klauzula: Gyurcsány egy trükkel elérte, hogy elítélt bűnöző ügyvédje is elindulhasson a baloldali előválasztáson

Nagyvilág2021.02.26, 18:12

Miközben a baloldali pártok feddhetetlenségi nyilatkozatot íratnának alá képviselőjelöltjeikkel, annak egyik kitétele éppen az egyszer már elítélt, és hamarosan újra bíróság elé álló Czeglédy Csabának teszi lehetővé, hogy elindulhasson az előválasztáson. A nyilatkozatot a Momentum is támogatja, noha Fekete-Győr András korábban még azt hangoztatta: a teljes ellenzék hitelességét rombolja, hogy a DK-s vezetésű önkormányzatok Czeglédynek adnak zsíros megbízásokat - írja a Magyar Nemzet.

Gyurcsány Ferenc nyilvánosan megalázta a baloldali előválasztáson induló Fekete-Győr Andrást

Itthon2021.02.22, 16:51

Hétfőn közösségi oldalán reagált Fekete-Győr András indulásának hírére Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke írásában nyíltan megalázta a baloldali előválasztáson induló momentumos politikust, akit úgy oktatott ki, mint egy tanár a butuska, okoskodó nebulóját. Gyurcsány gyakorlatilag azt csinál a baloldalon, amit akar: posztjában azzal fenyegette meg Fekete-Győréket, hogy könnyen úgy járhatnak, mint az önállóságát mára teljesen elvesztő Jobbik.

Fekete-Győr és a butaságspirál

Itthon2021.02.22, 10:20

Fekete-Győr András szerint ő új arcokkal épít majd egy új Magyarországot. Ezzel az ígéretes kis beköszöntővel lépett a tettek mezejére a Momentum frissen megválasztott miniszterelnök-jelöltje.

Fekete-Győr András indul a baloldali előválasztáson

Itthon2021.02.21, 16:38

Fekete-Győr András indul a baloldali előválasztáson a miniszterelnök-jelöltségért, jelentette be a Momentum. Ezzel ő a második jelölt, Jakab Péter mellett.

Újabb bukott LMP-st indít a Momentum, Szél Bernadettet

Itthon2021.02.18, 15:34

Szél Bernadett egykori LMP-s, jelenleg független képviselőt indítja a Momentum a budakeszi körzetben - derült ki Fekete-Győr András csütörtöki sajtótájékoztatójából. Ezzel Hadházy Ákos után újabb bukott LMP-st karol fel a Momentum, az egykori társelnökök látványosan kapaszkodnak a parlamenti székükbe.

Egyre közelebb a tömeges oltás - és egyre többet hazudik róla a baloldal

Itthon2021.02.18, 10:30

Milliók haltak meg szerte a világon a vírus miatt, egyre több országban tombol a vírus harmadik hulláma, a magyarországi baloldal politikusai pedig továbbra is a vakcinák ellen kampányolnak. Mindebből pedig jól látszik stratégiájuk: a járvány elhúzódásával több lesz a beteg, a halott, aminek reményeik szerint politikai-gazdasági következményei lehetnének. Ennek megfelelően a baloldal vezető arcai, így Gyurcsány Ferenc, Hadházy Ákos, Jakab Péter és Szabó Tímea egytől egyig beálltak a sorba, és minden erejükkel megpróbálják gyengíteni az oltási hajlandóságot. Összegyűjtöttük a legmegdöbbentőbb oltásellenes megnyilvánulásaikat!

Fekete-Győr Andrást saját húga cáfolta meg az orosz vakcinákkal kapcsolatban

Itthon2021.02.16, 14:21

Bebizonyosodott, hogy az orosz vakcina hatékony és biztonságos - jelentette ki Fekete-Győr András orvosként dolgozó húga, Alexa, miután testvére felkérését elfogadva hétfő este nyolc órakor élőben mesélt londoni élményeiről. Bár elsőre jó ötletnek tűnt a Momentum elnökétől, hogy egy szakember véleményét kikérve próbálja meg saját álláspontját alátámasztani, utóbb kiderült, nem volt az. Fekete-Győr Andrást ugyanis megsemmisítő módon cáfolták meg a Szputnyik V-vel kapcsolatban. 

Kocsis Máté Fekete-Győr András megalázásáról: Kár veszekedniük, ugyanúgy gyűlölik a szomszédos országokban élő magyarokat

Itthon2021.02.09, 14:36

Kár ezen veszekedniük, mindannyian ugyanúgy gyűlölik és lenézik a szomszédos országokban élő magyarokat. Jobb a békesség! - kommentálta a tegnapi, DK-Momentum viaskodást Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Mint ismert, Fekete-Győr András megpróbálta elhihetni, hogy a baloldalnak fontos a véleménye, de végül alaposan megalázták.

Fekete-Győr András megpróbálta elhitetni, hogy számít a véleménye, de nem sikerült

Itthon2021.02.08, 20:44

Az Azonnalinak adott hétfői interjújában Fekete-Győr András, a Momentum elnöke azt állította, a baloldali pártok a Demokratikus Koalíció (DK) ellenében döntöttek arról, hogy egy esetleges kormányváltást követően hogyan viszonyuljanak a határon túli magyarok szavazati jogához. Gyurcsány Ferencék nem hagyták szó nélkül az elhangzottakat, és Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese, elnökségi tag alaposan helyretette a baloldali pártelnököt. A DK egy pillanatig sem akarja a közvéleményt, de a többi baloldali pártot sem kétségek között hagyni, hogy ki a baloldal ura.

A Momentum román testvérpártjának a társelnöke sokmilliós megbízást adott a korábbi cégének

Nagyvilág2021.02.07, 16:20

Románia egyik miniszterelnök-helyettese, Dan Barna, a Momentum Mozgalom román testvérpártjának, az USR-PLUS-nak a társelnöke ismét botrányba keveredett. A Newsweek.ro oknyomozó újságírói közbeszerzésekről szóló dokumentumokat hoztak nyilvánosságra, amelyekből kiderül, hogy 2016 őszén az a cég, amely néhány hete felerészben még Barna tulajdonában állt, egy nagy európai uniós projekt keretén belül, négy részletben, összesen 13 millió lejt nyert el az EU-s források lehívásáért felelős minisztériumtól. A minisztériumot akkor is az ő bizalmi embere, Cristian Ghinea vezette, akárcsak napjainkban, a keze alatt pedig államtitkárként tevékennykedett ...

Kínosan csendben vannak a vakcina ellen hergelő baloldali politikusok a gyöngyösi polgármester botránya után

Itthon2021.01.26, 19:01

Nem hajlandóak elítélni a baloldal vezető politikusai Hiesz Györgyöt, Gyöngyös baloldali polgármesterét, amiért hatalmával visszaélve, az oltási tervben foglaltakat figyelmen kívül hagyva, soron kívül adatta be magának a vakcinát. Pedig a botrányról megkérdeztük a baloldali összefogásban részt vevő pártok elnökeit és egészségügyi szakpolitikusait is, azonban egyiküktől sem kaptunk választ. A látványos hallgatásnak feltételezhetően az az oka, hogy a hónapok óta tartó oltásellenes-kampányuk után több, mint kínos számukra az ügy. Hiesz lebukásával ugyanis egyértelművé vált: a baloldal kizárólag politikai okokból támadja az oltóanyagokat. 

Saját szavazói is kinevetik Fekete-Győr Andrást, aki folytatja a baloldali halálkampányt

Itthon2021.01.22, 19:30

A rendőrökre füstgránátot dobó momentumos Fekete-Győr András nemrég bejegyzést írt arról, hogy a kormány ne vásároljon orosz vakcinát. A radikális baloldali politikus még akkor is ezt ismételgeti, amikor már Németország is belátta, hogy szükség van az orosz segítségre a járvány legyőzéséhez, a vakcina pedig biztonságos és hatásos is. Az pedig tény, hogy a brüsszeli vakcinabeszerzésből alig érkezik oltóanyag Magyarországra, így nagyon sokáig kellene fenntartani a korlátozó intézkedéseket. Nem is csoda, hogy az egyébként baloldali hozzászólók jelentős része nem értett egyet vele.

Német ultrabalos aktivisták is ott voltak Fekete-Győr András rendőrdobálásakor

Itthon2021.01.17, 11:01

Az Antifa azért építkezik Magyarországon, hogy a következő országgyűlési választás idejében már egy ütőképes csapatuk legyen – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő.

Németh Szilárd felajánlotta Fekete-Győr Andrásnak: legyen katona!

Itthon2021.01.14, 17:51

Németh Szilárd közösségi oldalán felajánlotta Fekete-Győr Andrásnak, hogy legyen a Magyar Honvédség hivatásos, szerződéses vagy önkéntes tartalékos katonája. 

Fekete-Győr András az Egyesült Államokban már börtönben lenne a füstgránátos támadásért

Itthon2021.01.13, 09:46

Mivel Fekete-Győr András Momentum-elnök ügye már bírósági szakaszban van, ezért a rendőrség nem adhat tájékoztatást arról, hogy annak idején miért nem állította elő a rendőröket füstbombával dobáló politikust  - ezt válaszolta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az Origónak. Figyelemre méltó, hogy míg a washingtoni Capitoliumnál kirobbant zavargás miatt tömegeket tartóztattak le, addig a hazai radikális baloldal két évvel ezelőtti tombolásának vezetői, köztük a füstbombát rendőrök felé dobó Fekete-Győr András megúszta az előállítást. 

Ismét nevetségessé tette magát a baloldal

Itthon2021.01.06, 11:25

Keddi sajtótájékoztatójuk előtt nagy erőkkel hirdették a baloldali pártok, hogy 14 órától fajsúlyos bejelentést tesznek élőben a választásokkal kapcsolatban. Minden lement annak és rendje módja szerint, csakhogy a Parlament órája lebuktatta Gyurcsány Ferencéket: nem a megadott időpontban, hanem három órával korábban kezdtek, azaz nem élőben, hanem felvételről szónokoltak a bátor politikusok. Ritkán látható öngóllal kezdte meg 2021-et a baloldal. 

Hallgat a baloldal Baranyi gyomorforgató zsidózásáról, egyetlen vezető politikusuk sem hajlandó elítélni

Itthon2020.12.17, 14:21

Az Origo tizenkét olyan baloldali politikust kérdezett meg Baranyi Krisztina zsidózásáról, aki korábban antiszemitizmust kiáltva, nagy hanggal háborgott Demeter Szilárd PIM-főigazgató visszavont írásán. Az eredmény a várakozásoknak megfelelően alakult: egyikük sem válaszolt megkeresésünkre, egyikük sem követelte Ferencváros baloldali polgármesterének távozását. Ismét bebizonyosodott, hogy a baloldalnak az antiszemitizmus elleni harc egy meggyőződés nélküli és sokszor alaptalanul használt eszköz, és csak addig, amíg az érdekei ezt diktálják. Amikor nem, akkor fülüket-farkukat behúzva hallgatnak, pedig Baranyi kijelentését a Mazsihiszz ...

Semmi sem lett a nagy ígérgetésekből: a Momentum alázatosan felkéredzkedett Gyurcsány Ferenc listájára

Itthon2020.12.13, 10:54

Hivatalosan is csatlakozott az egykoron a teljes politikai generáció- és kultúraváltást ígérgető Momentum Mozgalom a Gyurcsány Ferenc által erőltetett közös listához. Fekete-Győr András pártelnök most tulajdonképpen azokkal közösködik, akik ellen pártja annak idején - legalábbis a szavak szintjén - létrejött. Az Origo talált egy 2017-es interjút, amiben a pártelnök többek között azt mondta, hogy nem hajlandóak senkivel sem együttműködni, valamint költségvetési, államháztartási szempontból sokkal jobban áll az ország, mint a Gyurcsány-korszakban. Ahogy a Jobbik esetében is bebizonyosodott: a pénzért és a hatalomért a baloldal mindenre képes.

A Momentum a román testvérpártját támogatja az RMDSZ helyett a mai parlamenti választáson

Itthon2020.12.06, 12:18

Bár valószínűleg egy hajszálon fog múlni, hogy lesz-e magyar képviselet a román törvényhozásban, a jelek szerint a Momentumot ez sem hatotta meg. Az Azonnalinak Dan Barnával, az USR PLUS elnökével készített interjújából kiderült, Fekete-Győr Andrásék a mai parlamenti választáson is román testvérpártjukat támogatták a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szemben. A Fidesz elítéli a Momentum hozzáállását. 

Fekete-Győr András nagyapja nem egyszerű TSZ-elnök volt, hanem élet és halál ura - videó

Itthon2020.11.16, 10:03

A Hír TV Bayer Show című műsorának Varga István ügyvéd, volt országgyűlési képviselő volt a vendége. A műsorban többek között kiderült, hogy talált-e már tehetséges újságírót a jobboldalon, és hogy honnan eredeztethető az „Akasztós" becenév, de szó esett a bravúrosan megnyert ügyeiről, és lelepleződtek a Momemtum múltjának sötét foltjai is.

Bocsánatkérést várnak Fekete-Győr Andrástól, amiért mások halálán viccelődött a Momentum alapítója

Itthon2020.11.07, 17:07

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Fekete-Győr Andrásnak bocsánatot kellene kérnie a momentumos Csillag Tamás megjegyzéséért, amelyben azt javasolta, hogy fideszes politikusokon teszteljék a koronavírus elleni oltóanyagot. Ahogy arról elsőként az Origo beszámolt, a Momentum alapítója bejegyzésében azt írta, annak örülne, ha rossz lenne az orosz vakcina, és a fideszesek megbetegednének tőle.

Fekete-Győr András azzal fenyegetőzik, hogy a baloldal állami tisztviselőket zsarol meg, vált le törvénytelenül, ha nyer a választáson

Itthon2020.10.29, 19:29

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán reagált Fekete-Győr András Momentum-elnök fenyegető kijelentéseire, amely szerint, ha a baloldal megnyeri a választást, állami tisztviselőket zsarolnak meg, vezetőket váltanak le törvénytelen módon.

Előző
Következő