FC Kaiserslautern

címke rss

A Freiburg kiütötte a Kaiserslauternt

Sport2002.04.22, 00:23

A kiesés ellen küzdő Freiburg hazai pályán meglepetésre könnyedén legyőzte a Kaiserslauternt a Bundesliga 32. fordulójában. A másik vasárnapi találkozón a Mönchengladbach fordulatos mérkőzésen döntetlent ért el a Stuttgart ellen.

Hertha-hullámvasút

Sport2002.05.07, 10:42

Berlinben a szezon előtt a bajnoki címről álmodoztak, aztán menet közben még a nemzetközi kupaszereplés is veszélybe kerüljön. A vezetőség az év elején nyilvánosságra hozta, hogy a tréner, Jürgen Röber a szezon végén távozik a klubtól, de a szakembernek végül előbb kellett felállnia a kispadról: a tragikus tavaszi rajtot követően menesztették, és a helyére Falko Götzöt nevezték ki. Az új mester vezetésével a gárda szárnyakat kapott, még a BL-szereplés sem tűnt elképzelhetetlen a számára, ám végül a negyedik helyen fejezbe be az idényt.

Elhunyt Fritz Walter

Sport2002.06.17, 19:48

Hétfőn 81 éves korában elhunyt Fritz Walter, az ötvenes évek nyugatnémet labdarúgó-válogatottjának legendás hírű csapatkapitánya. Mint egykori klubjának, az 1. FC Kaiserslauternnek szóvivője közölte, az utóbbi években sokat betegeskedő sportembert délután három órakor, álmában érte a halál alsenborni otthonában.

A nap játékosa: Mario Basler (Kaiserslautern)

Sport2002.07.22, 08:19

Sokak szerint az elmúlt évtized legtehetségesebb német futballistája Basler volt, aki azonban nem tudta megvalósítani a kétségtelenül benne rejlő lehetőséget. A zseniális futballistát sokszor kritizálták életmódja miatt, azonban az utóbbi években mintha megkomolyodott volna, és igazi vezéregyéniségnek számít a Kaiserslauternben. A hét végén az Intertotó-kupában a cseh Teplice ellen például két gólt ért el.

Forró a hangulat a Vörös Ördögöknél

Sport2002.07.23, 09:29

Amikor az előző szezon elején a Kaiserslautern együttese hét meccsből hetet megnyert, és maximális pontszámmal a tabella elején állt, a klubnál valószínűleg senki sem gondolta, hogy kevesebb, mint egy év elteltével áll majd a bál a Fritz Walter-stadionban. A Bundesligában elért hetedik hely, amely csak az Intertotó-kupára volt elég, azonban alaposan felszította a kedélyeket, és mára elviselhetetlenné vált a feszültség a csapaton belül.

Bundesliga: A Bayern a legesélyesebb, a Hertha lehet a meglepetés

Sport2002.08.08, 21:36

A német labdarúgás két évvel ezelőtt még története egyik legnagyobb krízisét élte át, amikor a válogatott alaposan leszerepelt az Európa-bajnokságon, majd a leendő szövetségi kapitány, Christophe Daum kábítószerbotrányba keveredett. A germán futball erejét jelzi azonban, hogy mindössze két évvel ezen események után a Nationalelf a második helyet szerezte meg a vébén, ami valószínűleg a Bundesligára is jó hatással lesz.

Sforza ismét a Kaiserslauternben

Sport2002.08.12, 10:10

A Bayern München menedzsere, Uli Hoeness a Bundesliga kezdete előtt kijelentette: a müncheni csapat játékoskerete még sohasem volt ilyen erős. Szavainak a legnagyobb nyomatékot az adta, hogy a sokszoros svájci válogatott, egykori világklasszis Ciriaco Sforza csak az amatőrökkel edzhetett, az első csapatban egyáltalán nem kapott lehetőséget. A játékos egész nyáron csapatot keresett magának, hogy most végre megtalálja a megoldást: visszatért a Kaiserslauternhez, amelyben már két alkalommal is szerepelt.

Brehmét menesztette a Kaiserslautern

Sport2002.08.26, 12:53

A gyenge idénykezdés miatt menesztették Andreas Brehmét, a német labdarúgó Bundesligában szereplő Kaiserslautern vezetőedzőjét.

Gerets lett a Kaiserslautern vezetőedzője

Sport2002.09.04, 13:17

A belga Eric Gerets lett a német labdarúgó Bundesligában szereplő 1. FC Kaiserslautern vezetőedzője.

Klosét és Jeremiest szemelte ki a Roma

Sport2002.09.27, 18:16

Az AS Roma labdarúgócsapata még ebben a szezonban szeretné leigazolni Miroslav Klosét, az 1. FC Kaiserslautern csatárát. Az új idényben eddig vereséget vereségre halmozó klub kiszemeltjei között van még Jens Jeremies a Bayern Münchenből, illetve az Ajax Amszterdam svéd támadója, Zlatan Ibrahimovic. A következő idényre pedig a spanyol Joaquin Sanchezt a Real Betistől, vagy honfitársát, Fernando Navarrót az FC Barcelonától szerződtetnék a Farkasok.