Farkas Ágnes

címke rss
Görbicz Anita: a kézilabdazseni, aki idővel megtanult aranyat nyerni

Görbicz Anita: a kézilabdazseni, aki idővel megtanult aranyat nyerni

Minden idők legsikeresebb esztendője (2000) után a magyar női kézilabda továbbra is a világelitben tudott maradni. A 2000-es évek első évtizede még a nemzeti csapat sikereiről szóltak, a második már inkább klubcsapataink - leginkább a Győri ETO - remekléséről. Ebben az időszakban kiemelkedett társai közül egy korszakos zseni, aki a 2010-es években megtanult trófeákat is nyerni. Ő Görbicz Anita.

A szakadék széléről jutott el a női kéziválogatott az olimpiai ezüstéremig

Sport2020.06.17, 10:10

Női válogatottunk a harmadik divízióba süllyedt a kilencvenes évek elejére. Amilyen sokkhatásként érte a közvéleményt a mélyrepülés, olyan meglepetést okozott a második hazai rendezésű A-csoportos világbajnokság és a második hely. Később az atlantai bronz- és a sydney-i olimpiai ezüstérem bizonyította, hogy pár év leforgása alatt új dimenzióba került a női szakág. 1982 után újra magyar csapat, a Dunaferr adta a BL-győztest, a Fradi hibátlan teljesítménnyel nyert bajnokságot. És ne feledjük, sikerült honosítani Bojana Radulovicsot. A kézisek kézise szavazás számos jelöltet meríthet az 1990-es évtizedből.

Ne csináljunk ebből is politikát!

Sport2015.04.18, 16:06

A Magyar Kézilabda Szövetség leköszönő elnöke, Vetési Iván ajánlotta utódjául Kocsis Mátét, akit április 17-én elnökévé is választott a szövetség küldöttgyűlése. A Fidesz kommunikációs igazgatója, VIII. kerületi polgármester nem új arc a kézilabdaközegben, de a szakmát az elnökségre bízná. Utánpótlás, infrastruktúra-fejlesztés és lobbierő a kulcsszavak az új elnöknél, akinek annak idején még Farkas Ágnes-meze is volt. Az elnökválasztás előtt egy héttel beszélgettünk Kocsis Mátéval. 

Fideszes elnöke lett a kéziszövetségnek

Sport2015.04.17, 15:03

A Magyar Kézilabda Szövetség 2015-ös küldöttgyűlése, egyúttal tisztújító kongresszusa elsöprő fölénnyel Kocsis Mátét választotta meg elnökének. Bár a fideszes politikus reménykedett benne, hogy igazi versenyhelyzet lesz a választásból, ez nem vált valóra, hiszen Farkas Ágnesnek nem sikerült a kellő számú támogatót maga mellé állítania, így fel sem került a jelölőlapra.

Farkas Ági keményen beleszállt fideszes ellenfelébe

Sport2015.04.17, 07:43

A korábbi 206-szoros válogatott átlövő, Farkas Ágnes is jelölteti magát a Magyar Kézilabda Szövetség elnökének a jelenlegi elnök, Vetési Iván által utódjának javasolt Kocsis Máté mellett. Az egykori játékos az április 17-i tisztújító küldöttgyűlés előtt keményen odamondogatott ellenfelének.

Tovább nőhet a Fidesz sporturalma

Sport2015.04.06, 19:18

Farkas Ágnes megpróbálja a lehetetlent. Abban bízik, hogy sikeres lehet egy fideszes politikussal szemben. A tét a kézilabda-szövetség elnöki posztja. Az eddigi elnök, Vetési Iván ugyanis leköszönt, de egyben megnevezte utódját is: Kocsis Mátét. A VIII. kerületi polgármeter útja simának látszik. Más kérdés, hogy a kihívó, a korábbi válogatott balátlövő régebben lehetetlen helyzetekből is betalált.

Farkas Ágnes kihívja Kocsis Mátét

Sport2015.03.31, 08:17

Árpilis 17-én új elnököt választ a Magyar Kézilabda Szövetség. Az egyetlen jelölt Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere. Volt, eddig.

"Emberileg volt óriási a csapat" - 15 éve vb-ezüstöt, 10 éve Eb-aranyat nyertek a kézisek

Archívum2010.12.17, 15:57

Minden idők legrosszabb Európa-bajnokságán van túl a magyar nőikézilabda-válogatott, amely az 1996-os dániai szerepléshez hasonlóan ismét csak a tizedik helyen végzett a dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokságon. Maradnak az emlékek: a december 17-i dátumhoz két szenzációs siker is köthető. Tizenöt éve az együttes az osztrák-magyar világbajnokságon második helyen zárt, míg tíz éve, Bukarestben drámai hosszabbításban legyőzte Ukrajnát az Eb döntőjében.

"A fejétől bűzlik a hal" - változásra vár a magyar kézilabda

Sport2010.12.17, 09:58

Nem véletlenül engedte ki félve a szövetség az Európa-bajnokságra a magyar nőikézilabda-válogatottat, a lillehammeri 9-10. hely az [origo] által megkérdezett szakemberek és egykori játékosok szerint is realitás. Laurencz László soha többet nem válogatná be a fegyelmezetlen Tomori Zsuzsát, míg Róth Kálmán úgy véli, nem gazdálkodunk jól tehetségeinkkel. Siti Beáta az átlövőteljesítményt hiányolja, Farkas Ágnes szerint pedig a szövetség vezetésében keresendő a hiba forrása.

Képzőművész lett világklasszis kézisünkből

Sport2008.06.13, 13:23

Négy éve még a kézilabdában alkotott maradandót, azóta pályát váltott, s a képzőművészetben próbál minél magasabbra törni Farkas Ágnes. Az Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes átlövő "Raklap Art" című - falécek megmunkálásával készült képekből álló - képzőművészeti kiállítása június 10-én nyílt meg Gyálon, az [origo] kamerája ellátogatott a helyszínre.

A nap sportvideója: Farkas Ági szerint elszaladt mellettünk a kézilabdavilág

Sport2007.12.18, 16:16

Csupán a nyolcadik helyet szerezte meg nőikézilabda-válogatottunk a vasárnap befejeződött franciaországi világbajnokságon. Az [origo] a helyszínen készített interjút a közelmúlt egyik legjobb kézilabdázójával, Farkas Ágnessel, aki nem fukarkodott a kritikával.

Barkácsolásra váltott világklasszis kézisünk

Sport2007.07.09, 09:09

Két évvel pályafutása befejezése után sem vesztett kézügyességéből és kreativitásából a közelmúlt klasszis kézilabdázója, Farkas Ágnes. Az Európa-bajnok, Eb-gólkirálynő a háza kertjében álló barkácsműhelyében fából készít képeket. A művészkedés mellett kertészkedik, óvodásoknak tart labdás foglalkozást és az újságíró munkába is belekóstolt. A kezilabda.info megkeresésére az egykori átlövőcsillag megmutatta, mivel tölti manapság az idejét.

Farkas Ágnes bejelentette visszavonulását

Sport2005.04.30, 21:47

A szezon végén nemcsak aalborgi szerződését nem hosszabbítja meg s nem igazol a norvég Gjerpen együtteséhez, de az aktív játékot is befejezi Farkas Ágnes. A világklasszis kézilabdázó dán bajnoki arannyal búcsúzna a pályától.

Farkas Ágnes Norvégiába szerződhet

Sport2005.04.12, 16:32

Már a következő szezonra gondol a norvég Gjerpen nőikézilabda-együttese, amely szerződtette a Nordstrand Oslo 22 éves cseh játékosát, Iva Zamorskát, s a 2005-2006-os szezonra szeretné elcsábítani az Aalborgból távozó Farkas Ágnest is. A magyar klasszist egyelőre egy esztendőre igazolná le a skandináv klub.

Farkas Ágnes lemondta a válogatottságot

Sport2004.12.01, 15:48

Kilenc nappal a nőikézilabda-Eb nyitánya előtt lemondta a válogatottságot Farkas Ágnes, az Aalborg játékosa. A keretből ismét kimaradt Sugár Tímea, míg a keret utolsó helyére Kirsner Erika, Pálffy Zsuzsanna, valamint Szűcs Gabriella pályázik.

Pálinger aranyéremre és magánóvodára vágyik

Vendégszoba2004.03.11, 18:40

Olimpiai chatsorozatunk következő vendége Pálinger Katalin, a Dunaferr világklasszis válogatott kézikapusa volt, aki elmondta, mindent elkövetnek, hogy Athénban is olimpiai döntőt játszhasson a csapat. Pálinger szerint Mocsai Lajosnak a kisujjában van a szakma, szerinte Siti Eszternek és Farkas Ágnesnek igenis helye van a válogatottban, s reméli, a bajnoki címet idén és jövőre is megnyeri a dunaújvárosiakkal. Ha már az esküvőt el kell halasztani egy esztendővel az olimpia miatt.

Vb-döntős a magyar nőikézi-válogatott

Sport2003.12.13, 22:13

Őrült izgalmak közepette, pazar játékkal szenzációs, 40-38-as győzelmet aratott a magyar nőikézilabda-válogatott Korea ellen a horvátországi világbajnokság elődöntőjében. A fináléban a magyar válogatott Franciaországgal találkozik. A nap első mérkőzésén kiderült, Spanyolország végzett az ötödik helyen, s jutott ki az olimpiára, miután 27-25-re legyőzte Norvégiát.

Az oroszok egy góllal verték női kéziseinket

Sport2003.11.09, 20:53

A taktikai okokból két klasszis átlövője nélkül pályára lépő magyar nőikézilabda-válogatott minimális különbségű vereséget szenvedett a világbajnok oroszoktól a norvégiai Möbelringen-kupa zárónapján. A házigazda Norvégia nyerte meg a kupát, miután az utolsó mérkőzésén döntetlent játszott a dán együttessel. A magyar válogatott a második helyen zárt. A Győr férfi csapata ötgólos előnyt szerzett a fehérorosz Meskovóval szemben az EHF-kupában.

Farkas Ági hat gólja is csak ikszet ért

Sport2003.09.04, 07:53

Két mérkőzéssel kezdetét vette a dán nőikézilabda-bajnokság. Az Aalborg együttese, a hatgólos Farkas Ágnes vezetésével 25-25-ös döntetlent ért el Ikastban, míg a Viborg úgy verte 23-16-ra az Aarhust, hogy az utolsó pillanatban játékengedélyhez jutó Németh Helga is pályára léphetett.

Farkas Ági tíz gólt szórt Aalborgban

Sport2003.08.20, 17:14

Az orosz Kubany Krasznodar elleni edzőmérkőzésen tíz gólt szerzett Farkas Ágnes új együttese, a dán Aalborg színeiben. A csapat másik magyar kézise, Benyáts Beatrix négy találattal járult hozzá a 31-27-es diadalhoz.

Lezárult a kézis Farkas-ügy

Sport2003.07.10, 17:49

Hosszú vita végére tett pontot a Herz-FTC női kézilabdacsapata és a klubtól távozó Farkas Ágnes válogatott átlövő a magyar szövetség (MKSZ) csütörtöki, problémamegoldó tárgyalásán. A közel 3 órás megbeszélésen eldőlt, hogy a fővárosi együttes felhatalmazza Sinka Lászlót, az MKSZ főtitkárát, kiadhatja a dániai Aalborgba készülő klasszis játékengedélyét az európai szövetségnek, amely aztán hozzájárul Farkas külföldi szerepléséhez.

Végveszélybe kerülhet az FTC nőikézi-csapata

Sport2003.06.22, 21:16

A világon egy csapat sem viselné el, hogy egy szezon során öt válogatott klasszisát is elveszítené. Főleg akkor nem, ha kézilabdáról van szó, ahol eleve nem tizenegy játékos alkot egy kezdőcsapatot, hanem hét. A Herz-FTC nőikézilabda-együtteséből előbb Siti Eszter távozott a dán FCK-hoz, majd Lőwy Dóra az osztrák Hypóhoz, Pádár Ildikó pedig visszavonult. A bomba szombaton robbant: a dán Aalborg a korábbi pletykáknak megfelelően sajtótájékoztatón jelentette be, jövőre Farkas Ágnes és Benyáts Beatrix is Dániában folytatja pályafutását.

Borókot és Farkast akarja az Aalborg

Sport2003.06.12, 13:30

Ami eddig csak pletykaszinten jutott el Magyarországra, megjelent nyomtatott formában is: a dán Nordjyske Stiftstidende című napilap szerint a nőikézilabda-bajnokság újonca, az Aalborg DH szoros kapcsolatban van Borók Ritával (Dunaferr) és Farkas Ágnessel (Herz-FTC). A klub vezetői nem erősítették meg a hírt, de azt bejelentették, június 29-ig még "egy-két extra igazolással" szolgálnak.

Farkas Ágnes lett a világ második legjobb kézise

Sport2003.05.14, 15:28

A nagyon előkelő, második helyen végzett Farkas Ágnes, a Herz-FTC Európa-bajnok, olimpiai és világbajnok ezüstérmes kézilabdázója, a World Handball Magazine által kiírt "versenyben". Az olvasók szavazatai alapján 2002 legjobbja a hölgyeknél a kínai Csao Zsaj, a férfiaknál a francia Bertrand Gille lett.

Farkas Ágit is Dániába csábítják

Sport2003.04.30, 11:30

Érdekes hírrel rukkolt elő a boldnyt.com című dán kézilabdaszaklap, amelynek információi szerint a dán kézilabda-bajnokság másodosztályának nyugati csoportjában listavezető HS Nord együttese komoly erősítéseket fontolgat, s ennek keretében szeretné szerződtetni a Herz-FTC olimpia és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok átlövőjét, Farkas Ágnest.

Farkas Ágnes: Soha sem akartam más lenni

Vendégszoba2003.04.16, 19:54

Elektrotechnikusnak tanult, atletizált, aztán a Fradi és a magyar válogatott klasszis kézilabdázója lett Farkas Ágnes, aki a Társalgó vendégeként elmondta, hogy szerinte a "sportdiplomácia" miatt nem terem babér a magyar kupacsapatoknak a nemzetközi porondon. Egy labdarúgásunk gyendélkedésének okait firtató kérdezőnek azt javasolta, nézzen végig egy magyar foci-, és egy kéziedzést, s akkor talán rájön a válaszra.

Siti Eszter Dániába szerződött

Sport2003.04.10, 15:09

Ahogy várni lehetett, igaznak bizonyultak azon híresztelések, miszerint a dán FCK nőikézilabda-csapata szerződtette Siti Esztert, a Herz-FTC válogatott irányítóját. Dániai hírek szerint korántsem biztos, hogy a csapat befejezte a magyar erősítést, hiszen lehet, hogy szeretnék megszerezni Farkas Ágnest is.

Öt taggal bővült az Athén Club sportolói elitje

Sport2003.04.02, 13:19

Kedden este öt taggal bővült, s immár 20 sportolót számlál az Athén Club. A jövő évi olimpiára készülő éremesélyes versenyzők támogatására létrehozott klubnak a kézilabdázó Farkas Ágnes és Perez Carlos, a vívó Tóth Hajnalka, a vízilabdázó Primász Ágnes és a kajakozó Horváth Gábor lettek a legújabb tagjai.

Farkas Ágiék hét góllal nyertek Brazília ellen

Sport2003.03.27, 21:23

A magyar nőikézilabda-válogatott a tizenegy gólt szerző Farkas Ágnes vezérletével 35-28-ra győzött Brazília ellen a győri nemzetközi torna első fordulójában.

Farkas Ágit jelölték a világ legjobb kézisének

Sport2003.02.06, 15:36

1995 és 2000 után ismét magyar kézilabdázó lehet a világ legjobbja, ugyanis Kocsis Erzsébet és Radulovics Bojana után Farkas Ágnes is eséllyel pályázik arra, hogy a szakma őt találja 2002 kimagasló egyéniségének.

Viborgban súlyos verést kaptak Farkas Ágiék

Sport2003.01.19, 20:17

Nyolcgólos vereséget szenvedett a Ferencváros a dán Viborg HK otthonában a nőikézilabda-Bajnokok Ligája harmadik fordulójában.

Győzelemmel rajtolt a kézi BL-ben a Fradi

Sport2003.01.04, 21:35

Nagyon fontos győzelmet aratott a Herz-FTC nőikézilabda-együttese a Bajnokok Ligája B csoportjának nyitó mérkőzésén. Németh András tanítványai a tizenkét gólos Farkas Ágnes vezérletével 33-31-re nyertek a norvég Nordstrand otthonában.

Dánia nyerte a nőikézilabda Európa-bajnokságot

Sport2002.12.15, 22:08

Százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg történelme harmadik Eb-aranyérmét a dán nőikézilabda-válogatott, miután az aarhusi fináléban 25-22-re nyert Norvégia ellen. A bronzérmes Franciaország, a gólkirálynő Farkas Ágnes lett.

Csodavárás kézilabdás módra

Sport2002.12.12, 17:18

A minimális célkitűzést már teljesítette a magyar nőikézilabda-válogatott, de a csoportmérkőzések hibátlan teljesítését követően az oroszok elleni súlyos vereség mély nyomokat hagyott játékosokban, szurkolókban egyaránt. Az utolsó középdöntő-mérkőzésen még kiharcolhatja a csapat az elődöntőt, de ehhez nyolc góllal kellene legyőzni Norvégiát. Mocsai kapitány akár erre is képesnek tartaná csapatát.

Koppenhága kapujában a kéziválogatott

Sport2002.12.09, 14:03

Négynapos aarhusi tartózkodást követően a középdöntő mérkőzéseire a Dánia másik részén fekvő Farumba költözött a magyar nőikézilabda-válogatott. A legjobb hír, hogy egyelőre semmi hír az együttes háza táján.

Érmet várnak a kézilabdázóktól a magyar edzők

Sport2002.12.04, 13:24

December hatodikán, pénteken a fehéroroszok ellen megkezdi szereplését a magyar nőikézilabda-válogatott a dániai Európa-bajnokságon. A kontinensviadal előtt az [origo] női vonalon dolgozó edzőket szólaltatott meg, ők milyen teljesítményt várnak a címvédő gárdától.

Farkas Ágiék kikaptak a franciáktól

Sport2002.11.20, 10:15

Az Európa-bajnok magyarok háromgólos vereséget szenvedtek a házigazda franciáktól a december 6-án kezdődő dániai kontinensviadalra készülő nőikézilabda-válogatottak bayonne-i mérkőzésén.

Veszélyben a Herz-FTC BL-döntős álmai

Sport2002.04.14, 19:43

Pokolian nehéz visszavágó vár a Herz-FTC nőikézilabda-csapatára a Bajnokok Ligája elődöntőjében, Németh András tanítványai ugyanis hazai környezetben nem bírtak a jugoszláv Buducnost Podgoricával és 32-32-es eredményt értek el. A Győri ETO ötgólos vereséget szenvedett az EHF-kupa elődöntőjének első mérkőzésén, a norvég Bäkkelagets otthonában.

A Herz-FTC legyőzte a Viborgot

Sport2002.02.10, 21:29

Fantasztikus játékkal, Farkas Ágnes tizenhat góljának köszönhetően 29-23-ra nyert a Herz-FTC a dán bajnok Viborg ellen a nőikézilabda Bajnokok Ligája 4. csoportkörében, így gyakorlatilag egy pontnyira áll már csupán a biztos továbbjutástól.

Magyar pályázat a 2004-es nőikézilabda-Eb-re

Sport2001.11.27, 17:35

Magyarország pályázik a 2004-es nőikézilabda-Európa-bajnokságra - jelentette be Sinka László főtitkár, miután az elnökség egyhangúlag, tizenegy igennel szavazott a kandidálás mellett. A keddi sajtótájékoztatón bejelentették, hogy Farkas Ágnest (FTC) és Pásztor Istvánt (Veszprém) választották a 2001-es év legjobbjának.

Világsztárral erősödhet a Vasas nőikézilabda-csapata

Sport2001.10.12, 06:55

Nem mondhatni, hogy jól kezdte a 2001-2002-es szezont a Vasas nőikézilabda-együttese. Az angyalföldi csapat nagy tervekkel vágott neki az új szezonnak, ám jelenleg hat forduló után a 10. helyen szerénykedik. A héten azonban több váratlan dolog is történt: előbb Farkas Ágnest hozták hírbe a klubbal, majd pletykaszinten felmerült: világklasszis tart a Fáy utcába.

Farkas Ági marad a Fradiban

Sport2001.10.11, 17:39

Megnyugtató módon került pont a szombaton kirobbant Farkas kontra Herz-FTC ügyben. A nőikézilabda-válogatott és a Ferencváros kiválósága, Farkas Ágnes konkrét lépésre szánta el magát, miután klubja sem szerződést nem kötött még vele az új szezonra, sem fizetést nem adott számára. A problémát csütörtökön orvosolta a zöld-fehér klub.

Farkas Ágnes a Vasasban folytathatja

Sport2001.10.09, 06:37

Farkas Ágnes, a Ferencváros nőikézilabda-csapatának válogatott átlövője elhagyhatja a zöld-fehér klubot, amennyiben az FTC nem rendezi hónapok óta halmozódó tartozását a játékossal szemben.

Farkas Ágnes távozhat a Fradiból

Sport2001.10.08, 20:40

Bár a Herz-FTC nőikézilabda-csapata hétgólos győzelmet ért el a német TV Lützellinden ellen a vasárnapi Bajnokok Ligája-selejtezőn, a találkozó másnapján egy nyilatkozat borzolta fel a zöld-fehér szurkolók kedélyeit. A csapat legjobbja, Farkas Ágnes ugyanis a sportnapilapban sejtelmesen csupán annyit nyilatkozott: "Remélem, hogy pályafutásomat az FTC-ben folytathatom..."

Nőikézilabda NB I: Ferencvárosi pontszerzés Újvárosban

Sport2001.09.30, 18:03

Akárcsak a Dunaferr - Herz-FTC rangadó, Radulovics Bojana és Farkas Ágnes gólpárbaja is döntetlennel zárult a női kézilabda NB I. vasárnapi fordulójában.

Itthon maradt a Herz Kupa

Sport2001.08.15, 20:04

Pontveszteség nélkül nyerte a hagyományos Herz Kupát a Ferencváros nőikézilabda-csapata, miután a szerdai zárófordulóban - elsősorban a tizennégyszer eredményes Farkas Ágnes révén - verte a Bajnokok Ligája-győztes szlovén Krim NR Ljubljanát.

Előző
  • 1
Következő