- kapcsolódó címkék:
- közösségi oldalak
- közösségi média
- Mark Zuckerberg
- közösségi oldal
- legfrissebb
- legrégebbi
Nem készülnek tömegek otthagyni a Facebookot
A közösségi olda nem tudta eléggé magára haragítani a felhasználóit az utóbbi hetekben elkövetett durva húzásaival annyira, hogy azok tömegesen fordítsanak hátat neki. Igaz, ebben szerepet játszik az is, hogy a szájtnak nincs igazi alternatívája.
Egyszerűbb beállításokkal nyugtat a Facebook
A Facebook alapítója, Mark Zuckerberg nyilatkozatai szerint a szájt felhasználóinak legfeljebb pár hetet kell várniuk arra, hogy egyszerűen lehessen beállítani az adatvédelmi funkciókat, és teljesen le lehet majd tiltani az alkalmazásokat is.
Jogvédők keveslik a Facebook adatvédelmi újításait
Egy amerikai civil szervezet szerint bár jó irányba indult el a Facebook az adatvédelmi funkciók beállításának egyszerűbbé tételével, az Electronic Frontier Foundation (EFF) szerint az üzemeltetők által javasolt beállításokat nem érdemes választania a felhasználóknak, mert azok nem kellően biztonságosak.
Mohamed-karikatúrák miatt tiltották le a Facebookot Bangladesben
Az ország vezetőit "nem megfelelő módon" ábrázoló képek, illetve Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák miatt a bangladesi hatóságok elérhetetlenné tették a Facebook közösségi oldalt. Korábban a fővárosban azért tüntettek, hogy az iszlámellenes propaganda miatt tiltsák be a Facebookot.
- címkék:
- Banglades
- internetcenzúra
- Címkefelhő »
Kudarcba fulladhat a Facebook harakiri nap
Csak az amerikai felhasználók két százalékát érintheti a március utolsó napjára meghirdetett Quit Facebook Day. A közösségi oldal átláthatatlan adatvédelmi beállítása miatt elmenekülők száma várhatóan nem haladja meg a harmincezret sem.
A Facebook a világ legnépszerűbb oldala
A Google forgalmi statisztikái szerint a közösségi oldalt keresi fel a legtöbb internetező: havonta mintegy 540 millió ember. Az oldalra mindent harmadik felhasználó be szokott lépni.
Mindössze 32 ezer tiltakozó felhasználó törölte magát a Facebookról
A Facebook adatvédelmi irányelveit kifogásoló internetes csoport "tömeges öngyilkossági" felhívására több mint harminckétezren reagáltak, azaz ennyi felhasználó törölte magát a közösségi portálról, amit világszerte többszáz millióan használnak.
Régi Explorerrel állják útját a Facebooknak
A Facebook és a munkaidő kreatív eltöltését segítő oldalak tartják életben az Internet Explorer ősöreg 6-os verzióját. A munkáltatók azért ragaszkodnak a rég meghaladott browserhez, mert a közösségi oldalak rosszul jelennek meg benne, így a felhasználók a munkával foglalkoznak facebookozás helyett.
A németek megbüntetnék a Facebookot
A közösségi oldalakat aktívan használó német fogyasztóvédelmi miniszter kilátásba helyezte, hogy leiratkozik a Facebookról, ha az oldal működtetői nem orvosolják a felhasználók adatainak kezelésével kapcsolatos problémákat. A szaktárca vezetője bírság kiszabását is elképzelhetőnek tartja.
Facebookon találta meg elrabolt gyermekeit
Egy amerikai nő a Facebook közösségi oldalon keresztül talált rá gyermekeire, akikkel tizenöt évvel korábban férje nyomtalanul eltűnt.