evolúció

címke rss

A kanadai sarkvidék a Föld legrégebbről ismert gombáját rejtette

Tudomány2019.05.23, 17:05

A kanadai sarkvidéki kopár pusztaságban a sáros kövek között található apró fosszíliák a Föld legrégebbről ismert gombájának maradványait rejtették. Az apró organizmusokat a sekély vízben, egyfajta finomszemcsés, üledékes kőzetben fedezték fel a Viktória-szigettől délre, az Északi-sark mentén a kutatók. A területen a palás anyagok több millió év alatt halmozódtak fel, és a vizsgálatok során kiderült, hogy a fosszíliában talált gomba körülbelül egymilliárd évvel ezelőtt élhetett az északnyugati területeken.

A vérszívó poloskák legalább 115 millió éve élnek a bolygón

Tudomány2019.05.17, 14:56

Legalább 115 millió éve élnek a bolygón vérszívó poloskák, ami azt jelenti, hogy a legkorábbi ismert gazdatestüknek vélt denevéreknél is több mint 50 millió évvel korábban jelentek meg - derült ki egy úgy tanulmányból, amely eredetileg az apró élősködők "rendkívül bizarr" szaporodási szokását vizsgálta

Feltámadt a 136 ezer éve kihalt faj

Tudomány2019.05.13, 16:28

Az evolúció megismételte önmagát: több mint 100 ezer évvel az után, hogy kihalt egy madárfaj, újra, ugyanolyan formában kifejlődött, ezzel pedig szó szerint feltámadt a halálból.

Bizarr, éjszaka vadászó, nagy szemű rákot fedeztek fel a kutatók

Tudomány2019.04.26, 18:37

Óriási szemmel, nagy karmokkal, lapát alakú lábakkal és homárszerű páncéllal rémisztget egy újonnan felfedezett rák Kolumbiában. A kutatók a fajt „a valaha élt legkülönösebb ráknak" nevezték. A fosszíliák tanúsága szerint ezek az úszó, vadászó állatok a rákok egy új evolúciós ágát testesítik meg, amelyek mintegy 95 millió évvel ezelőtt éltek.

Eddig ismeretlen hominida fajra bukkantak a Fülöp-szigeteken

Tudomány2019.04.11, 11:22

Az emberfélék családjának egy eddig ismeretlen, kihalt faját azonosították kutatók a Fülöp-szigeteki Callao-barlangban feltárt tizenhárom darab csont- és fogfosszília alapján. Ezek az előemberek abban a korban éltek, amikor az emberfélék kirajzottak Afrikából és elfoglalták az egész világot.

Az új táplálékforrások miatt lettek átváltozóművészek az állatok

Tudomány2019.04.03, 11:36

Az új táplálékforrások iránti igény hatására jött létre az evolúció során az állatvilágban gyakori metamorfózis, amelynek eredményeképpen a fiatal lárvák kifejlett egyedekké, például a hernyók lepkévé válnak - derül ki egy új kutatásból.

Hidegen hagyta a gombákat a dinoszauruszok kihalása

Tudomány2019.04.02, 15:02

Hogy alakulhatott a ma élő gombafajok evolúciója, voltak-e fajképződési robbanások és tömeges kihalási események, és milyen szabályszerűségek szerint alakul a gombák sokfélesége a Föld különböző pontjain? Ezeknek a kérdéseknek eredt nyomába Nagy László, Varga Torda, Krizsán Krisztina és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontban működő Lendület Gomba Genomika és Evolúció Csoport többi tagja most megjelent tanulmányukban, mely a Nature Ecology and Evolution folyóirat címlapjára került.

Vezetői készségek férfiaknál és nőknél: Genetika vagy megszokás?

She2019.03.25, 08:54

Rengeteg mendemondát hallunk arról, hogy milyen vezetők a nők (empatikusak?) és milyenek a férfiak (határozottak?), olykor pedig kutatások is tovább árnyalják a képet. Az Opten szerint két egyforma méretű cég kockázati besorolása a nők által vezetett cégeknél kedvezőbb.

Mindenkit ledöbbentett ennek az állatnak a különleges képessége

Tudomány2019.03.08, 18:32

Egy medúzaszerű lényt nem mindennapi képesség tesz egyedülállóvá az állatvilágban: csak akkor jelenik meg a végbélnyílása, ha üríteni kell, amennyiben nem használja, eltűnik. A biológusok szerint az organizmus az evolúció közbenső állomását képviseli.

Megoldódott az antarktiszi jéghal fagyálló vérének rejtélye

Tudomány2019.02.27, 12:54

A találóan jéghalnak nevezett állat az egyetlen olyan gerinces a Földön, amelyeknek a vérében nincs hemoglobin. Így a híján vannak a vörösvértestekben lévő fehérjének is, amely az oxigént hordozza és mégis életben marad. A mélytengeri lénynek szinte átlátszó a vére, és egyáltalán nem fázik az antarktiszi kemény mínuszokig lehűlő vizekben.

Csodával határos, óriási evolúciós lépést tehetett a tüskés pikó

Tudomány2019.02.22, 12:19

Úgy tűnik, hogy a Mária becenévre keresztelt kis tüskés pikó átlépte valahogy az evolúció lépcsőjét és különleges módon megváltoztatta szaporodási szokásait. A hal hímjei általában növényekből dombszerű fészket készítenek a tófenéken, és ha jól végzik a dolgukat, akkor a fészek és a hím élénk színei odacsalnak egy nőstény, amely bemegy és lerakja az ikrákat, amit a hím megtermékenyít. Ám Mária valahogy enélkül is „teherbe esett", amely a faj esetében a csodával határosnak tekinthető.

Régebb óta ugrálnak a kenguruk, mint hittük

Tudomány2019.02.06, 11:09

A kenguru ősei az eddig véltnél 10 millió évvel korábban váltottak ugró járásmódra - derítették ki kutatók újonnan felfedezett 20 millió éves fosszíliák alapján.

Azonos evolúciós genetikai folyamatok vezettek a monogámiához

Tudomány2019.01.10, 12:55

Miért van az, hogy néhány állatfaj egyedei elkötelezettek a párjuk felé, míg mások nem? A Texasi Egyetem (Austin, USA) kutatói által vezetett nemzetközi kutatócsoport, amelynek amerikai és brit mellett magyar kutatók, többek között Pogány Ákos, a TTK Etológia Tanszékének adjunktusa is tagja volt, tíz gerinces fajt vizsgált. A monogámiához vezető evolúciós genetikai folyamatokat vizsgáló tanulmány a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban jelent meg.

A virágok 50 millió évvel korábbról származnak

Tudomány2018.12.20, 14:19

Több mint 174 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti jura időszak elejéről származó, megkövesedett virágos növényt azonosítottak kínai kutatók.

A modern korban gyorsan változtatja az embert az evolúció

Tudomány2018.12.19, 19:31

A modern korban gyorsabban változtatta az embert az evolúció, mint korábban bármikor: az orvostudomány és a technológia nem állította meg, hanem felgyorsította az evolúciót - állapította meg Philipp Mitteröcker bécsi biológus.

Ezek minden anyát foglalkoztatnak: 4 érdekesség a csecsemőkkel kapcsolatban

Archívum2018.12.08, 00:53

Az újszülöttekkel, csecsemőkkel kapcsolatban még mindig sok minden kérdéses. A következőkben négy, rájuk vonatkozó kérdésre találod meg a választ, amelyek egy része biztosan meg fog hökkenteni.

Több tudományos magyarázat létezik arra, miért nagy a nők melle

Life.hu2018.11.26, 17:43

Számos tudóst foglalkoztatott már a kérdés, hogy habár több mint 5 ezer emlősfaj él a Földön, mégis a homo sapiens az egyetlen, amelynél megnagyobbodtak a mellek. A kérdésre többféle magyarázat is létezik. 

Nem a dinoszauruszok voltak hajdan az egyetlen óriások

Tudomány2018.11.23, 14:36

Egy elefántméretű, emlősszerű növényevő állattal éltek együtt a mai Európa területén az első dinoszauruszok nagyjából 205-210 millió évvel ezelőtt a triász időszak végén - számoltak be a kutatók a Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban, amelynek eredményeit Lengyelországban feltárt fosszíliákra alapozták.

Jobb, ha hozzászokunk az agyar nélküli elefántok látványához

Tudomány2018.11.13, 10:37

Talán az orvvadászat számlájára írható, hogy egyre több nőstényelefánt jön világra agyar nélkül - állapította meg egy új tanulmány.

Megtalálták a legapróbb emberszabású maradványait

Tudomány2018.11.08, 19:13

A valaha talált legapróbb emberszabású majomfaj fosszíliájára bukkantak Kenyában amerikai paleontológusok.

A madarak ősének eddig ismeretlen faját azonosították

Tudomány2018.10.26, 11:48

A mai madarak ősei, az Archaeopteryxek egy új faját azonosíthatta egy nemzetközi kutatócsoport, az őslénynek több közös tulajdonsága van a madarakkal, mint elődeikkel, a dinoszauruszokkal.

Szó szerint evolúciós ugrással fejlődtek ki a kenguruk

Tudomány2018.10.05, 12:56

Ausztrál tudósok felállították a kenguru kifejlődésének idővonalát, amely szerint a kenguru őse 25 millió évvel ezelőtt jelent meg Ausztráliában, és az a kenguru, amelyet ma ismerünk, hárommillió évvel ezelőtt egy gyors evolúciós ugrással bukkant fel a kontinensen.

Több mint félmilliárd éve tűnhetett fel a világ első állata

Tudomány2018.09.22, 13:55

A világ legősibb, 558 millió évvel ezelőtt élt állatát azonosították tudósok a Science folyóiratban publikált tanulmányban.

Megfejtették, mitől vonzóbbak egyes nők a férfiak számára

Tudomány2018.09.12, 11:11

Termékeny napjaikon a nők sok férfiorr számára különösen kellemes illatot árasztanak. Néhányan azonban kiváltképp vonzóak a női nemi hormonoknak köszönhetően - állapították meg berni kutatók.

Meztelenek voltak az ősi teknősök

Tudomány2018.08.23, 15:32

Egy 228 millió éves csaknem teljes, megkövesedett teknőscsontvázlelet azt bizonyítja, hogy a teknősöknek evolúciójuk korai szakaszában nem volt páncélja.

Globális felmelegedést okozott az első állatok evolúciója

Tudomány2018.07.04, 14:16

A Földön megjelent első állatok evolúciója több mint félmilliárd évvel ezelőtt globális felmelegedést okozott a bolygón - állítja egy új kutatás.

Megfejtették, miért nőtt aránytalanul nagyra az ember agya

Tudomány2018.05.24, 12:51

Az ember agya aránytalanul nagy, testéhez képest mintegy hatszor akkora, mint amekkorát más emlősök arányai alapján várnánk. Az egy-másfél kilogrammos szerv a test energiaszükségletének egyötödét teszi ki. Az evolúciós elmélet szerint komoly oka lehetett ilyen "költséges" szerv kialakításának és fenntartásának.

Megtalálták a madarak evolúciójának egy kulcsfontosságú láncszemét

Tudomány2018.05.03, 15:50

A madarak evolúciójának kulcsfontosságú láncszeme volt az a nagyjából 100 millió évvel ezelőtt élt teremtmény, amely a dinoszauruszokra és a mai madarak jellemző fizikai sajátosságokkal is rendelkezett.

Kezdődik a biológia történetének legambiciózusabb vállalkozása

Tudomány2018.04.26, 20:59

Nem kis fába vágná a fejszéjét egy nemzetközi tudományos konzorcium: megszekvenálná az összes ismert sejtmagvas szervezet genomját. Ez valószínűleg a biológia eddigi történetének legambiciózusabb vállalkozása.

Az eddig véltnél korábban kezdhetett két lábon járni az ember

Tudomány2018.04.24, 14:15

Az eddig véltnél korábban kezdhetett két lábon járni az ember - állapították meg amerikai tudósok 3,6 millió éves afrikai lábnyomok alapos vizsgálata nyomán.

Megismerhetővé válhatnak a földi evolúció első évmilliárdjai

Tudomány2018.04.03, 11:30

Szöllősi Gergely János és kutatótársai a DNS-szekvenciákban tárták fel az evolúciós régmúlt lenyomatait. Az örökítőanyag fajok közti átadásának emlékei olyan korokról is tudósíthatnak, ahonnan nem maradtak fenn ősi élőlények fosszíliái.

A környezeti változások alapvetően hatottak az emberi evolúcióra

Tudomány2018.03.16, 14:06

Az emberek fejlett társadalmi viselkedésére és kereskedelmi tevékenységére utaló leleteket fedeztek fel egy kenyai ásatáson, amely alapján százezer évvel korábbra tehető ennek a fejlettségi szintnek a megjelenése - erről számol be a Science folyóirat több tanulmánya kenyai ásatási eredmények alapján.

Az evolúció vethet véget az alkoholizmusnak

Tudomány2018.02.27, 16:14

Egy pár éve a Scientific Americanben megjelent cikk arra a következtetésre jutott, hogy ha lassan is, de ma is zajlik az emberi evolúció. A napjaink emberi populációira ható természetes kiválasztódást nehéz tetten érni. Könnyű azonban elképzelni, milyen tulajdonságokra hathat. Az olyan fertőző betegségek, mint a HIV és a malária továbbra is hatékony szelekciós nyomást fejtenek ki a fejlődő világban.

Jóval korábban hódították meg a szárazföldet a növények, mint vélték

Tudomány2018.02.20, 10:52

Az eddig véltnél 100 millió évvel korábban hódították meg a szárazföldet a növények a Bristoli Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint.

Ma már hangtalanul ciripelnek a tücskök Hawaiion

Tudomány2018.02.14, 19:11

Hangtalanul ciripelnek tovább a Hawaiion élő tücskök - brit kutatók szerint fejlődésük során "lehalkították" hangkeltő apparátusukat.

Hiányzó láncszemet fedeztek fel egy borostyánkőben

Tudomány2018.02.06, 11:47

A pókok evolúciójának egyik hiányzó láncszemét fedezték fel a kutatók egy nagyjából 100 millió éves mianmari borostyánkőben.

Sikerességük lehetett a dinoszauruszok veszte

Tudomány2018.02.06, 11:34

Saját sikerességük, gyors elterjedésük és jó alkalmazkodó képességük lehetett a dinoszauruszok veszte egy új kutatás szerint, mely feltérképezte az ősgyíkok elterjedését a Földön - írta a BBC hírportálja.

A véltnél korábban vándorolhatott ki a Homo sapiens Afrikából

Tudomány2018.02.01, 13:00

Indiában talált csaknem 400 ezer éves kőeszközök vizsgálata alapján a Homo sapiens még korábban vándorolhatott ki Afrikából, mint azt a legutóbbi bizonyítékok alapján vélték a kutatók.

Százezer évvel korábban hagyhatta el az ember Afrikát

Tudomány2018.01.26, 10:11

A modern ember csaknem százezer évvel korábban hagyhatta el az afrikai kontinenst, mint azt eddig hitték. Egy izraeli barlangban talált lelet az eddigi legrégebbi ismert Homo sapiens-maradvány Afrikán kívül.

Az emberi agy mai alakja viszonylag későn alakult ki

Tudomány2018.01.25, 12:44

A Homo sapiens evolúciója során viszonylag későn alakult ki az emberi agy mai, gömbölyded alakja - állapította meg kövületek elemzésével egy német kutatócsoport.

Bemutatták Kisláb csontvázát

Tudomány2017.12.06, 20:39

Kiállították Kisláb, az apró termetű szőrös "majomember" csontvázát szerdán Johannesburgban, a szakértők szerint ez az eddig ismert legteljesebb és az egyik legrégebbi Australopithecus csontváz.

Sisakot viselt a lázálomszerű kambriumi miniszörny

Tudomány2017.12.06, 12:45

A sci-fi, vagy még inkább a horror filmek világát idézi fel annak az 515 millió évesre becsült apró lénynek a fosszíliája, amelyet Dél-nyugat Kína kambrium időszaki tengeri rétegsorában fedeztek fel.

Végre kiderült, mi is a jeti valójában

Tudomány2017.11.29, 15:46

A mesének vége: a jetiknek tulajdonított minták medvéktől származnak. Igaz, az egyik faj – a himalájai barnamedve – csakugyan különleges a medvék között.

Találtak valamit, ami átírhatja az egész emberiség történetét

Tudomány2017.11.16, 15:15

Egy Kínában talált 260 000 éves koponya teljesen átírhatja mindazt, amit az emberi evolúcióról tudunk.

Vérszomjas szuperpatkányok okozhatják a nagyvárosok vesztét

Tudomány2017.11.07, 16:41

Egy új tanulmány szerint a környezetszennyezés és a városi környezet olyan mutációkat okozhat, amelyek hatására a patkányok sokkal vadabbakká és erősebbekké válnak.

Korábban kezdődött a madarak felemelkedése, mint gondolták

Tudomány2017.10.10, 16:03

Az eddig véltnél több millió évvel korábban zajlott le a madarak evolúciójában az a kulcsfontosságú lépés, amely lehetővé tette számukra a repülést.

A csecsemők saját védelmük érdekében könnyeznek a hangos sírás mellett

Archívum2017.10.06, 20:42

A könnyek lényegében vízcseppek, amelyek sót, fehérjéket és hormonokat tartalmaznak. Az egyes cseppek azonban mélyebb üzenettel is bírnak, lehetővé téve számunkra, hogy egyetlen szó nélkül kommunikálhassunk, kezdve a csecsemőkortól. Az új kutatási eredmények arra utalnak, hogy a csecsemők számára a könnyek fontosabbak, mint hittük.

A szerelem csak az evolúció vicce!

She2017.10.02, 15:11

A szerelmet nem tudod befolyásolni. Azt sem, hogy kibe zúgsz bele, és azt sem, hogy ki fog beléd zúgni.

Kiderítették, miként jelentek meg az első állatok a Földön

Tudomány2017.08.17, 15:04

Az algák hirtelen, gyors elterjedése 650 millió éve volt a katalizátora annak, hogyan terjedtek el az első állatok a Földön ausztrál kutatók szerint.

A dinoszauruszok fejlődésének hiányzó láncszeme

Tudomány2017.08.17, 11:29

A húsevőre hasonlító, de növényevő Chilesaurus lehet a hiányzó láncszem a dinoszauruszok két nagy családja között egy tanulmány szerint, amely az őslények evolúciójának felülvizsgálatát szorgalmazza.